Antikizálás és újklasszicizmus; romantikus távlatok és gyökerek Szegedy-Maszák Mihály Berzsenyiről szóló tanulmányában azt kérdezi, „mikor olvassuk helyesen Berzsenyit, ha korhű értelme-zésre törekszünk, vagy ha mai szemmel olvassuk?”1 Ugyanis, mint írja, „az újabb művek is módosítják a régebbieket. Az egyedi olvasóra vonatkoztatva ez annyit jelent, hogy ha valaki József At-tila vagy García Lorca végigolvasása után veszi előBerzsenyi köl-teményeit, szükségképpen másként fogja értelmezni őket, mint amikor még nem ismerte a XX. századi költészetet. Berzsenyit lehetséges későbbi költők felől megközelíteni.”2 Avagy épp for-dítva: „akkor is történeti értelmezést adunk A közelítő télnek, ha XX. századi versek felől közelítjük meg.”3 A célba vett költe-mény megközelítésmódjának e nehezen szétválasztható és fel-oldható kettősségét szem előtt tartva fogalmazható meg a kérdés:
Mit mond ma számunkra, XXI. századi olvasók számára e Ber-zsenyi-vers? Ugyanis – újra az említett irodalomtudóst idézve:
„A közelítő téljelentése nagyrészt azon múlik, mivel hasonlítom össze tudatosan vagy öntudatlanul.”4
A (líra)történeti értelmezés irányába mutató első olvasói be-nyomás minden valószínűség szerint a vers klasszicista poétiká-ból eredeztethető metrikai szabályosságának felismerésével hoz-ható összefüggésbe. Aki betéve ismeri az antik versformák (sor-fajok és strófák) metrikai képletét, nyomban felismeri, aki pedig nem, verstani kézikönyvből beazonosíthatja, hogy a költemény
1SZEGEDY-MASZÁK Mihály,Berzsenyi verstípusairól= SZ.-M. M.,Világkép és stílus. Történeti-poétikai tanulmányok,Elvek és Utak, Bp., MagvetőKiadó, 1980, 114.
2I. m.,97.
3Uo.
4Uo.
szabályos aszklepiadészi strófákban íródott, amelyeket a strófa prozódiai szabályainak megfelelően egy-egy glykoni sor zár le. A következőbenyomás talán a verskép vizuális és a hangzás akusz-tikus effektusának a strófaszerkezetből következő ellenjátékában jelölhetőki. Abban, hogy a nem épp rövid sorokból felépülő, hat versszakos, közepes hosszúságúnak mondható költeményen be-lül a verskép dimenzióiból (a sorok hosszúságából és a strófák számából) várható, hosszan kitartott hangot az aszklepiadészi so-rok sorközépi szünetei, megtorpanásai szaggatják fel, s ezzel di-namikussá, pergőbbé, iramlóbbá teszik a vers menetét. Azaz a várható hosszúsággal, kiterjedéssel, lassúsággal a rövidség, a gyorsaság, a dinamika helyeződik szembe. Mindez az antikizáló versbeszéd e válfajának velejárója. A költemény metrikai szabá-lyosságán belül még egy külön, apró effektust kelt az egyetlen esetben, az elsőstrófa záró szakaszában alkalmazott áthajlás:
Nincs rózsás labytinth, s balzsamosillatok Köztnem lengedez a Zephyr.
Bár a kortárs költészet példái között is fellelhetők hagyomá-nyos kötöttségűversmegoldások (volt s még ma is dívik egyfajta haiku-divat, épp mostanában jelent meg egy újabb limerick-gyűjtemény, nem beszélve Térey János Anyegin-strófára íródott Paulusáról, Kovács András Ferenc és Varró Dániel különféle lírai szerepekkel együtt járó, különféle kötöttségeket alkalmazó vers-megoldásairól, sorfajairól, a Parti Nagy Lajos születésnapjára író-dott szonettkoszorúról5vagy szintén Kovács András Ferenc Jó-zsef Attila versét mesterszonettként alapul vevő s ezt szonett-koszorúvá kiterjesztő Szabadvendégéről), A közelítő tél még na-gyobb líratörténeti mélységekből merítő metrikai szabályossága, kötöttségei, antikizáló versbeszéde prozódiai értelemben még in-kább a tradicionális versbeszéd egzotikumaként hat.
A mai, kortárs versolvasat aspektusából szintén a borzongató idegenség egzotikumának erejével hatnak az időben távoli
kultú-5 Mintakéve. Két szonettkoszorú az ötvenéves Parti Nagy Lajos mesterszonettjére, Po-zsony, Kalligram, 2004.
rák archaizmusai, mitologémái és toposzai. (Bécsy Ágnes ezek kapcsán Berzsenyi nyelvének jellegzetes paneljairól, topikus szó-panelokról, a szó hagyományi adottságaira építő klasszicista de-kórumról, stiláris arisztokratizmusról, artisztikus, antikizáló kultúrszavakról6, Csetri Lajos pedig antikizáló mitológiai appará-tusról7 beszél.) A közelítő télben ilyen a labyrinth, a Zephyr8, a thyrsus9,nektár10, valamint asymphoniajelentéselkülöböződése (mely ma már nem a madárdal jelentését hívja elő), azaz a költemény antikizáló-klasszicizáló metrumán túl az ehhez a regiszterhez iga-zodó, hasonló jellegű szókészlete is. Itt nyomban bevillannak a fiatal Babits korai lírájának antikizáló-klasszicizáló metrikai meg-oldásai, versbeszéde, valamint verseinek fokozottabban a kultúr-történeti múltból, mint az életvalóságból, léttapasztalatból merítő és archaizáló-antikizáló szókészlete. De a párhuzam akár a két költő biográfiájának szintjén is adott: Berzsenyi esetében ott lát-juk a fia kezébe latin auktorokat adó s „szellemi irányításában szintén antik példákhoz” folyamodó apát11, Babitséban pedig az isten háta mögötti fogarasi számkivetettségében, magányában a latin mellé a görög nyelvet is tanuló s antik szerzőket tanulmá-nyozó fiatal költőt. Nem véletlen hát, hogy ha a Berzsenyi-lírát a XX. század eleji modernség távlatából szemléljük, ennek klasszi-cizáló hajlamát látjuk találkozni aLaodameiát, aKlasszikus álmokat, A Danaidákat és az Új leoninusokat stb. író, szapphói ihletettségű korai Babits – tágabb értelemben pedig a XX. század húszas–
harmincas éveinek más költők által is művelt, felélénkülő – új-klasszicizmusával.12
6 BÉCSY Ágnes,Berzsenyi Dániel, Klasszikusaink, Bp., Korona Kiadó, 2001, 125., 128., 135., 139.
7 CSETRI Lajos,Nem sokaság, hanem lélek. Berzsenyi-tanulmányok, Bp., Szépiro-dalmi Könyvkiadó, 1986, 28.
8 Enyhe frissítő nyugati szellő. Lásd: BERZSENYI Dániel, Versek, Matúra Klasszikusok, Bp., IKON Kiadó, 1998, 46.
9Szőlőtő.Uo.
10Az istenek itala.Uo.
11CSETRI Lajos,I. m., Uo.
12Mindezt érdemes összevetni azzal a ténnyel is, hogy Babits második verses-kötetének eredetileg aKlasszikus álmokcímet szánta.
A közelítő tél külön(ös) hatáseffektusaként a mind az öt érzé-ket aktivizáló szenzualitás gazdagsága hívja fel magára a figyel-met. Mint Csetri Lajos írja: „a költő végigjátszik a különféle ér-zékszerveknek szóló táj- és életelemeken, táplálékot nyújt a látás, a hallás, a tapintás, a szaglás és ízlelés érzékeinek”13 (lásd: sárga levél, rózsás labyrinth, zöld lugasok, a csermely violás völgye, bí-bor thyrsusok, Lolli barna szemöldöke; symphonia, gerlicebúgás, az öröm víg, harsogó dala; balzsamos illatok, illatozó völgy; nek-tár ízlelése stb.). A világ szubjektív-érzéki megismerésének indi-viduális élménye s az ezt kifejező gazdag, olykor szinesztéziába hajló képiség az esztéta modernség költői versvilágának irányába húzza meg a Berzsenyi-vers átlóit. Ezt a párhuzamot, a több év-századon átívelő poétikai rokonság tényét a Berzsenyi-líra és a nyugatos költők (Kosztolányi, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád stb. – hogy csak a legjelentősebbeket említsem) távoliságában is közös érintkezési pontja is megtámogatja. Ahogyan ugyanis Ber-zsenyi (metonimikusságon alapuló) klasszicista költészetének me-taforikussága a romantika irányába mutat (előre), a Nyugat első korosztályának esztétista (szimbolista, szecessziós, impresszionis-ta) versbeszéde is sok szállal kötődik (visszamenőleg) a romanti-kához. A romantika képezi tehát azt a közös irányzati alapot, amely felé Berzsenyi lírája távlatokat nyitott, a nyugatos költők pedig mint nem egészen levetkezhető hagyományból merítettek belőle (ehhez az említetteken kívül az Ady-líra romantikus voná-sokat is őrző vonulatai is példaként szolgálnak). „Jól ismert az a tétel – írja Genette-re hivatkozva Szegedy-Maszák Mihály –, mely szerint a klasszicizmus metonimikus, a romantika metaforikus jellegű. Ezt elfogadva, azt állíthatjuk, hogy Berzsenyi nyelvében olyan belső fejlődés ment végbe, melyet utólag, mai szemmel a romantika előzményének tekinthetünk.”14
13CSETRI Lajos,I. m.,195.
14SZEGEDY-MASZÁK Mihály,I. m., 99.
Évszak-allegóriák, elmúlás- és kerttoposzok Berzsenyitől máig A közelítőtélaz évszakoknak az emberi élet(út) állomásait leképe-zőszimbolikus jelentését tekintve egy egész sor verset rendel ön-nön szövegéhez és kapcsol egybe intertextuálisan. A példák a romantikától napjainkig sorolhatók: VörösmartyElőszó, PetőfiItt van az ősz itt van újra,AdyPárisban járt azősz, Babits Ősz és tavasz közöttcíműkölteménye és még egy sor nagy vers sorolható ide a Berzsenyi-költeménnyel érintkezésbe lépésük ürügyén.
Berzsenyi e verse kapcsán a recepció több helyütt hangsú-lyozza a költemény elégikus hangját, melynek biográfiai kiinduló-pontjául a helyváltoztatást s az új helyszín, a niklai környezet egyhangúságát emeli ki. A klasszicizáltabb ódákat tehát az indivi-duális szomorúság elégikus hangneme váltja fel. Ebbe az elégikus szomorúságba játszik bele a költemény évszak-toposzok által is megtámogatott elmúlástoposza. Az elmúlás sugallata épp a köl-temény mértani középpontján tör fel sóhajként, s a vers addigi természet- (és elmúlás)képeit előbb általánosításba, majd a lírai én egzisztenciális élményére fordítja át:
Oh, a szárnyas időhirtelen elrepül, S minden míve tünőszárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész.
[…]
Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörűkorom.
Ám a kiemelt idézet sem feledtetheti a vers gyakran idézett, pati-nás kezdőképét:
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.
A kiemelt pozícióban levő verskezdő sor nemcsak a szabályos metrum keltette, választékos versbeszéd intonációjában, első fel-ütéseiben játszik hangsúlyos szerepet: a liget s ennek díszeiként megnevezett levelek nyelvi (lexikai) választékossága az egész
köl-teményt áthatja. „Csupa finomság, stilizáltság” – írja róla Csetri Lajos.15 S ha ehhez hozzávesszük a versben elfoglalt pozícióját tekintve szintén hangsúlyos utolsó sort (Lollim barna szemöldöke), az elégikus hang mellett egy másféle intonáció jelenlétét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. „Ez az állapot ugyanis korántsem az ifjúság szétfoszlottságának, az intim szféra bomlásának, de még csak nem is az eszményektől való kiüresedésnek az állapota, ha-nem a beteljesültségé, az az eszményi kor, melyben az eszménye-ket és a művészet alkotásait, az objektiválódott értékeeszménye-ket »kiter-melő« szubjektív lélekállapot és életkorszak önértékeire helyező-dik át a főhangsúly, éppen mulandóságuk megérzése miatt. […]
[a vers] rendkívüli tömörsége, a sokféle életanyag és a sokszor csak játékos könnyedséggel megéreztetett ellentétes hangnem bámulatos kiegyensúlyozottsága nagyos is »férfias« formáló elv jelenlétére vall; s hogy ez így lehetett, annak egyik legfontosabb magyarázata szerintem az, hogy a »gyönyörű kor« idillje, belefo-nódva az elmúlás sejtelmének elégikumába, megfékezi és formá-ba kényszeríti azt. A vers örökkévaló pillanatáformá-ban megidézett idősíkok és az ellentétes érzésmódok kényes egyensúlya a magya-rázata e kis remekmű műfajának, amelyet idilli-elégikus ódának minősíthetnénk” – írja Csetri Lajos.16
Stilizáltság, teltség idill – elmúlás… Ez az ambivalencia még két, keletkezési idejüket tekintve meglehetősen távoli ősz-verssel17 állítja párhuzamba Berzsenyi költeményét: Kosztolányi Őszi reggelijének telt, érettségük teljében levő gyümölcsképeivel, valamint a liget hulló díszeivel harmonizáló ékszerképzeteivel, amelyek a megsemmisülés, a „behúnyt szem” előtt a teltség, a tel-jesség és tökéletesség utolsó feltárulkozásai. Jóval későbbi analóg példaként pedig Parti Nagy Lajos Egy hosszú kávé című költemé-nyét említeném meg, amelynek ambivalenciája (nem számítva most ide a versbeszédben is megnyilvánuló ambivalenciákat) többek között az idegenül megnevezett s ezáltal idegenséget
15CSETRI Lajos,I. m.,196.
16UŐ,I. m.,201., 204.
17Ne feledjük: Berzsenyi versének címe is eredetilegŐszvolt, s Kazinczy javas-latára változtattaA közelítőtélre.
árasztó „Herbsttag” szépségét egyesíti a másik hiányával, egyben a vers intertextuális hálójába vonva Babits A gazda bekeríti házát címűkölteményét is:
[…]
Pedig szép itt a Herbsttag, ahogy körülkeríti, mint birtokát a gazda a parkot és a kertet, hogy majd planíroz, ásat, és télre házat épít e zöldből és vörösből, ahonnan úgy hiányzol, hisz csak neked, ha egyszer, ha egyszer még, neked csak, valami házat, allét, napórát lusta tűvel, hová a hosszu árnyék magát befűzni boldog, s szakadt zakóm zsebébe a forróőszi holdat bevarrja éjszakára.18
A liget, a park, a kert, amelyek egyben a kontempláció helyszínei is, újabb analógiaként Arany János Kertbencíműkölteményét is a pár-huzamos szemlélődés tárgyává teszik, s mintegy ennek inverzeként – most még nagyobbat ugorva az időben, nem szólva a beszédmód által bejárt, még nagyobb poétikai távolságról – pl. Kukorelly Endre Kert című versét is. Ez utóbbiban az ambivalencia a hagyományos (és a tradícióban szívósan élő szépségelv és elégikusság által kísért) kert-toposszal szembehelyezett, nem-hagyományos, nem-elégikus, iróniába fordított beszédmódban érhetőtetten:
Illatos a kertem.
Kopog a szomszéd faszi.
18PARTI NAGY Lajos,Egy hosszú kávé= UŐ,Grafitnesz,Versek, Bp., Magve-tő, 2003, 60.
Megcsípett, levertem, rám szállt valami.
Kiszáradt a dió-fa ága,
majd jön a Jó-zsi és levágja.
Mindenféle repked, mint már mondtam.
Szedek epret, azt’ jól van.
Egyszerűélet, nyár, beesik, besüt, össz-vissz’ beszélek, valami majd beüt.
Felét ennek a rím kedvéért írtam így.
Ez nem jellemzőrám amúgy, de elfogott a vágy.19
A szemlélődés körébe vont Berzsenyi-költemény és a posztmo-dern líra ide vonatkozó intertextuális kötődései egyfelől az évszá-zadokon átívelőegzisztenciális élmény örökidejűségére, másfelől pedig ennek az egymásra következő, különböző korok más-más nyelvi panelek, regiszterek és kondíciók általi textualizálására hív-ják fel a figyelmet. E kettősségen alapuló értelmezői stratégia te-szi lehetővé tradíció és kortárs magyar líra együttolvashatóságát.
Azt a (jaußi értelemben vett horizont-összeolvadástól sem füg-getleníthető) bonyolult esztétikai-intellektuális játékot, amely egy dinamikus olvasói figyelem folyamatos vibrálásán alapul a múlt (líra)hagyománya és a kortárs magyar líra újabb és újabb kihívásai között.
19 KUKORELLY Endre, Kert = UŐ, Mennyit hibázok, te úristen, Pozsony, Kalligram, 2010, 53.
Végh Balázs Béla