Közegek csoportosítása, rövid ismertetésük

Hidrokultúrás termesztésnél (jelen alfejezet témájának megfelelően most a szilárd támasztóközeges változatokról lesz szó) bármennyi közeget is használjunk, a gazdaságos elhelyezés érdekében mindenképpen csak szűkös teret engedhetünk. A mennyiség helyett a minőségre kell tehát törekednünk. Az ideális gyökérrögzítő közegnek (amellett, hogy a tápoldattal lehetőleg a legkevésbé lépjen kémiai reakcióba, megváltoztatva annak összetételét, tulajdonságait) a lehető legtöbb, a növények számára könnyen fölvehető vizet kell magába fogadnia, ugyanakkor megfelelően levegősnek is kell lennie.

A hidrokultúrában használatos közegek gyakorlatilag csak egyetlen jelentős funkcióval bírnak:

megfelelő támasztékot nyújtanak a gyökerek számára. Minden mást (vizet, tápanyagokat) szinte teljes egészében mesterségesen pótolunk. Az ilyen közegekkel támasztott követelmények dióhéjban a következők.

1. Szerkezetük legyen stabil, hosszabb időn át leromlásmentes 2. Víztartó és –vezető képességük is megfelelő legyen

3. Kémiailag közömbösnek kell lenniük (ugyanakkor jó, ha bizonyos mértékig pufferoló hatással rendelkeznek)

4. A kórokozó- és kártevőmentesség alapfeltétel

A fentiek alapján számos különféle közeg jöhet szóba, csoportosításuk a származás szerint az alábbi módon történhet:

A támasztóközegek eredet szerinti felosztása (Terbe és Slezák, 2008 nyomán) Szerves eredetű bányászati kitermelésből tőzeg (felláp- és síkláptőzeg)

mezőgazdasági, növénytermesztési

melléktermék kókuszrost, szalma, kukoricaháncs,

rizspelyva

fa- és papíripari melléktermék fakéreg, faforgács, fűrészpor Szervetlen (ásványi

eredetű) kitermelés után nem vagy alig

módosítottan felhasznált homok, kavics, kőzúzalék, habkő, vulkáni tufa, zeolit

Ipari úton (pl. magas hőmérséklet-kezeléssel, egyéb fizikai és kémiai eljárásokkal) előállított

perlit, kőzetgyapot, kerámia anyagok, égetett agyaggranulátum

Műanyagok polisztirol, poliuretán, duroplaszt,

polivinilklorid

Ami a kialakulásuk során végbemenő eltérő környezeti változásoknak, földrajzi eredetüknek köszönhetően változatos szerkezetű és összetételű, növényi lebomlásból származó, a kitermelés módjától is függő minőségű tőzegeket illeti, hazánkban számottevő mennyiségben csak sötétebb tónusú, kevésbé savas, könnyen tömörödő (levegőtlenné váló), több humifikált alkotórészt tartalmazó, esetenként káros mennyiségű nátriumot tartalmazó, akár jelentős N-szolgáltató képességű síkláptőzeg található. Termesztés szempontjából kedvezőbb paraméterekkel rendelkeznek az észak-európai területeken jelentősebb mennyiségben kitermelt, rostos, lazább szerkezetű, általában világosabb színű, préselés után sem tömörödő, jobban újranedvesíthető, kifejezetten savas kémhatású (pH 3-4), tápanyagban (és gyommagvakban) is szegényebb, steril felláptőzegek. Utóbbiakat Sphagnum-tőzegnek is nevezik (a névalkotó mohák e tőzegtípus keletkezési forrásai). Bármelyik tőzegre is essen a választás, önmagukban többnyire nem, ellenben más anyagokkal (pl. perlittel) keverten alkalmazzák őket. A tőzegtelepek kitermelhetősége véges (sokuk ma már védett terület), ezért előtérbe kerülhetnek az alábbi, újratermelődő, gyakran melléktermékként jelentkező anyagok.

166

A nagy víztartó képességű, stabil, a tőzegnél lassabban bomló, téglatest formára préselten vagy apró darabkákra hasítottan (’coco chips’), szárított állapotban forgalmazott kókuszrost megfelelő kezeléssel steril, fertőzésmentes, alacsony EC-értékű. A kezelés szükséges mivolta (a kezeletlen kókuszrost optimálisnak magasabb K- és Na-tartalmát Ca- és Mg-adagolással csökkenteni célszerű), valamint a viszonylag magas szállítási költségek egyelőre hátráltatják szélesebb körű (hazai) elterjedését.

Kókuszrost-darabkák alkalmazása konténeres gerberánál

A szalma, kukoricaháncs és rizspelyva olcsóbb, ám származásuktól, a mezőgazdasági termesztési körülményektől függően változó minőségű (esetenként gyommagvakkal, vegyszermaradványokkal terhes), többnyire kiegészítő jelleggel használt, gyorsan lebomló közegek. A fa- és papíripari melléktermékek közül főleg a fenyő (és más fa, pl. bükk) félék kérgét szokták szerkezetjavítás végett használni. Különösen a kifejezetten laza közeget igénylő epifiton orchideák termesztésénél ajánlott alkalmazásuk, akár önmagukban is; nyersen kevésbé, inkább több hónapos komposztálást követően. A fakéreg viszonylag lassan bomlik, stabil szerkezetű. Ez nem mondható el a faforgácsról, fűrészporról.

A legutóbbi ráadásul könnyen tömörödik, levegőtlenné válik, penészedik benedvesítés hatására.

Önmagukban ritkán, többnyire kiegészítő jelleggel használatosak, például szaporítóközegekben.

Az ásványi eredetű közegek közül a homok inkább szaporításnál, egyéb kiegészítőkkel (pl. tőzeggel) együtt használatos, jó levegőkapacitású, ám rossz vízmegtartó képességű, származásától függő fizikai- és kémiai tulajdonságú anyag. Termesztési céllal a durvább, élesebb szemcse-felületű, agyagosabb, tömörödésre hajlamos bányahomok helyett az alaposan átmosott, lehetőleg semleges körüli kémhatású folyami homokot használjuk például a felesleges öntözővíz elvezetésére, illetve a közeg súlyának, vízáteresztő képességének növelésére. A 0,2-2 mm átmérőjű homokszemcséknél jóval nagyobb, 4-12 mm-es, esetleg ennél is nagyobb kavicsok, illetve a hasonló mérettartományú (elsősorban bazalt) kőzúzalékok a hidroponikás rendszereknél kaphatnak szerepet, azonban minimális vízmegtartó képességük, a porózus szerkezetük hiánya, nehéz mivoltuk miatt ritkán. Sokkal inkább javasolhatók a nagy porozitású, könnyű, vulkanikus eredetű (andezit, bazalt, riolit stb.) tufák, valamint habkövek, a kavicshoz, zúzalékokhoz hasonló szemcse-tartományra aprítottan. A bennük lévő pórusokban felgyűlő vízben az évek során kórokozók telepedhetnek meg, ezért újbóli felhasználás esetén fertőtleníteni célszerű őket (pl. gőzöléssel). A riolittufák kristályos változata a zeolit (alkáli- vagy

alkáliföldfém-167

alumínium szilikát), nagy pórusfelületű, kation-megkötő és –leadó, a tápanyag túladagolást és –hiányt kompenzáló, pufferoló hatású, gyökérrögzítési céllal a homoknál valamivel nagyobb szemcsézetben javallott.A perlit (riolitos vulkáni kőzetből magas, 900-1200 ^oC hőmérsékleten hevítést követően többszörösére megnőtt térfogatú, pórusos, kicsi vízmegtartó képességű, fehér, kissé porladó, könnyen fertőtleníthető anyag) a dísznövénytermesztésben – noha egyre drágul - széles körben használatos (általában 3-6 mm-es szemcseméretben), akár önmagában is. Igen könnyű, ez egyben hátránya is lehet (nem ad kellő stabilitást a növényeknek). A porózus, magas hőmérsékleten égetett agyag-, homok- és földpát nyersanyagú kerámiák a gyártásuk során keletkező káros égési melléktermékek (valamint a kiindulási anyaguktól függően változó, bizonytalan kémiai és fizikai jellemzők) miatt csak pihentetés, alapos mosás-áztatás után használhatók gyökérrögzítés céljára. Az 1200 ^oC-on, olvasztókemencében égetett agyaggranulátumot a termesztési gyakorlatban általában a kavicshoz, kőzúzalékhoz hasonló vagy kissé nagyobb szemcsézetben használják. Tartós, tömege kicsi, vízáteresztő képessége nagy, szerkezete porózus, felülete kemény, kémiailag közömbös, steril, egészben vagy tört állapotban forgalmazzák. Tetszetőssége, könnyű kezelhetősége miatt különösen a beltéri dekorációs alkalmazásoknál nagy a jelentősége; önmagában vagy közegtakaróként alkalmazva.

Talán nem tartozik szorosabban ide, de érdemes megemlíteni, hogy az angol „hydroculture” kifejezés alatt általában a beltéri (szobanövény)-alkalmazások értendők (ahol is az agyaggranulátum az egyik leggyakoribb vízkultúrás közeg, nem utolsósorban higiénikus mivolta miatt), míg a nagyüzemi, saját talajtól független termesztési rendszerekre a „hydroponics” fogalom alkalmazandó.

Az agyagranulátum elsősorban a beltéri dekorációs növények vízkultúrás közege

A magas hőmérsékleten előállított gyökérrögzítő közegek sorát folytatva, a mészkő, koksz és túlnyomórészt bazalt összetételű kőgyapot számít a legjelentősebbnek. A gyantával összeragasztott, szálas szerkezetű, kockázva vagy táblában többek közt Grodan néven forgalomba kerülő kőgyapot steril, stabil, könnyen ellenőrizhető (pH, EC), optimális víz-levegő arányú, palántanevelésnél is gyakran használt közeg. A kőgyapotkockás palántákat több kultúra (pl. gerbera, szegfű) esetén is a szintén ugyanilyen anyagot tartalmazó, fólia-borítású táblákon nevelik tovább, az átültetéssel járó stressz kizárásával. Noha kétségkívül jelentősen hozzájárul a hozamok növeléséhez, a minőség javításához, az újbóli felhasználásra már nem kerülő kőgyapot (mint hulladék) elhelyezése, szanálása környezeti

168

problémákhoz vezethet. Ami a tartósságot illeti, a fölső részükben sűrűbb szerkezetű Master típusú táblák hosszabb élettartamúak, míg a vízszintes szálelrendezésű Classic-paplanok általában 1-2 éves kultúráknál javasoltak.

Fiatal rózsaállomány kőgyapot táblákon

Cymbidium apró kőgyapot kockákat tartalmazó konténerben

A műanyagok közül a hidrokultúrás termesztésben az Agrofoam néven ismert poliuretánéter (PUR) és az elsősorban virágkötészeti alapanyagként szolgáló duroplaszt (kereskedelmi nevén Oasis) habszivacs-darabkák, valamint polivinilklorid (PVC) szálak, polisztirol (hungarocell, nikecell)

169

golyócskák jöhetnek szóba. Közös tulajdonságaik a tartósság, sterilitás, megbízható minőség.

Kémiailag közömbösek, gyakran víztaszítók és könnyűek. Azonban a termesztésből kikerülve, a kőgyapothoz hasonlóan kezelésük nehézkes.

A fenti közegek csaknem kizárólagos gyökérrögzítő funkciója mellett a növényi fejlődéshez elengedhetetlen tápelemek „hordozójának”, a víznek és különféle jellemzőinek (3. táblázat) ismerete, kontrollálása, valamint az öntözési mód helyes megválasztása elengedhetetlen az optimális körülmények megteremtésében.