Éppen tizenkét esztendővel ezelőtt ( jelent meg a SMOSZ Anyanyelvünk Alapítványának támogatásával Vallomások az anyanyelvről című gyűjte-mény, amelynek az Anyanyelvünk Alapítvány kurátoraként gondozója voltam, és amelyet a kolozsvári Glória Kiadónál nyomtattunk hatszáz pél-dányban. A kötet tartalmáról a következőket írtam az előszóban:
Ezt a gyűjteményt magam is összealíthattam volna – mondanám az olva-sóval - miután elgondolkodva igazat adunk Illyés Gyulának. „Alig van ország, ahol, mint nálunk, annyi szépíró műveiből lehetne külön könyvet vagy könyvecskét összeállítani ilyen címmel: Anyanyelvemről.” Mert az évszázadokon át gondjaink sűrűjéből kivilágló szükség valamiféle szent-séget alkotott anyanyelvünkből, amelyért sírig tartó fogadalommal tiszte-letet, imádatot és szolgálatot vállaltunk. Naponta illik leborulnunk előtte, és nagyon igyekeznünk kell, hogy tisztaságát be ne szennyezzük. Sütő Andrással köszönéseink közé iktathatjuk: „hogy és mint szolgál. uram, az édes anyanyelve!”
És válaszként a minket sűrűn megpróbáló sanyarú történelmi időkre
„gyógykezelés” végett rendszeresen el kell járnunk Csokonai, Vörös-marty, Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János, Krúdy Gyula, József Atti-la, Babits Mihály, Tamási Áron, Áprily Lajos, Székely János, Nagy Lász-ló, Kányádi Sándor és más tekintetes urak klinikájára". A nyelvápolás olyan, mint az egyszemélyes párt: magunknak kell abban mindent elvé-geznünk. Éppen ezért is példamutató ez a kis könyv, amelyet kezében tart az olvasó.
Gyűjtője évek hosszú során át, fáradságos, nehéz kenyérkereső munkája után kitartóan összeszedte és a lesben álló vadász figyelmével észrevéte-lezte, a szegény ember módján tágító igyekezettel figyelte a világot.
(gyűjteményéhez keresztül-kasul „járta” a magyar irodalmat és a világiro-dalom nagyjainak munkáit. Gyönyörű dolgokat látott és tapasztalt. A javá-ból merített, hogy előbb csak saját maga gyönyörködjék benne, aztán sze-retteire, barátaira és az olvasóra is gondolva készített válogatást féltett kincseiből. Haszonnal forgatható ez a gyűjtemény a legkülönbféle alkal-makkor, amikor a sorsunkról. jelenünkről. az utánunk következők jövőjé-ről gondoskodunk. A percekké töredezett időben lélektágító kedvtelés be-lelapozni ebbe a könyvbe, és akár az Anyám tyúkja, szemenként fölcsípve a gondolatcserében jeleskedő írók aranyrögeiből és gyémánt magvaiból néhányat, jóirányba betájolódva az önmegvalósítás, a céltudatos önépítés útján biztosabb léptekkel folytathatjuk menetelésünket. Valljuk be, hogy életünk szépséges perceihez tartozik az, amikor felemelő gondolatokra találunk. Életünknek tartalmat az ilyen felszippantott gondolatok adnak és gazdagíthatják azt. Jó az, ha értjük, magunkénak vallhatjuk és létünk értel-mének kutatásához felhasználhatjuk ezeket.
A világszerte terjedő locsogás és a „mögöttes beszéd” szokása ellenében szükségét érezzük azoknak a gondolat sűrítményeknek, amelyeket a hívők imádságaihoz hasonlóan lelkünk titkos rekeszeibe gyűjtünk, hogy felüdül-jünk tőlük, és értelmünk szerint tetteink mozgató rugóivá tegyük minden-napi cselekedeteinkben. Az anyanyelvünkről szóló okosságokra pedig manapság nekünk különösen nagy szükségünk van. Mi itt Kelet és Nyu-gat, a civilizáció és mások ellenében erőltetett nemzeti gőg felvirágzása földjének határán tudjuk, tapasztaltuk és megtanultuk, hogy emberi létünk kiteljesedésének lehetőségét szalasztjuk el, másodrendű polgárokká silá-nyulunk, ha anyanyelvünket veszítjük, szegényítését lustán elnézzük, ha saját szavainkra kellőképpen nem vigyázunk. A babiloni zűrzavarból nem juthat lélekig a szó, a felszínes élet pedig nem igaz embernek való. Anya-nyelvünk szavai „hétszer csapolt ezüstként" esengenek, és így van ez má-sokkal is. Gondolkodásunk gyöngyszemei az anyanyelv kagylójában
ke-letkeznek. Sohasem leszünk olyan gazdagok, hogy tenger sírjába temetve hagyjuk kincset őrző kagylóinkat. Ezen kézikönyv összeállítói arra mutat-nak példát, arra ösztönző az olvasót, hogy maga is időt szakítson a búvár-kodásra. És lemerülve a betűtengerbe, tudását, anyanyelvének szépségét tapasztalva rendszereset gazdagodjék. Ez a gyűjtemény nemcsak haszon-nal forgatható és hasznosítható a mindennapi életben, iskolában, főisko-lán, a közéleti gyakorlatban, hanem a nyugati magyarság szórványaiban is éppúgy, mint az anyaországban, mindenütt, ahol egyben régi jó szoká-saink felelevenítése is. Gondoljunk a már elemiben használatos emlék-könyvekre, vagy a nagyobbak aranymondás-gyűjteményeire, amelyeket időnként (sokan talán idős korukban is) szívesen lapozgatunk.
Ki nem mondott fohász: A mi mindennapi jó gondolatunkat add meg né-künk... Mert nemcsak hazugsággal él az ember, hanem főként szép igazsá-gokkal, amelyek nélkül nincs tartalmas és igaz élet. Régen hangoztatott bölcsesség: Szülőhazánkon kívül nincs élet! Ma inkább úgy igaz ez, hogy anyanyelvünkön kívül számunkra nincs és nem is lehet otthon. Péterfy Mihály gyűjteménye minden sorával legfőbb lételemünk kitartó gazdagí-tására biztat. És példát mutat arra, hogy ez az olvasóra szabott munka kel-lemes, nemesítő és széthullásra ítéltetésünkben szomorú szívünket bátorító is lehet. Tanulságos könyv.
De nemcsak a tartalmát illetően, hanem a sorsát illetően is. A könyvben sorakoztatott idézeteket
Péterffy Mihály kolozsvári agrármérnök gyűjtötte, kiadásra előkészítettem és bővítettem az általam alapított és 22 kötetet megért Erdélyi Kiskönyv-tár sorozatába illeszthetően, azzal az akkori pénzromlásos időkben meg-hirdetett céllal, hogy a sorozat egyetlen kötete sem kerülhet többe, mint négy-öt tojás ára. Családegyesítéssel érkeztem Svédországba, s hoztam magammal a kiadás előtti gyűjteményt. Ez lett volna első darabja annak a tervezett sorozatnak, amellyel a svédországi magyarok anyanyelvi ápolá-sát kívántunk szolgálni. Törekvésemben olyan támogatókra találtam, mint Lázár Oszkár, a lundi egyetem finn-ugor karának tanára és Bihari Szabolcs a SMOSZ elnöke. A száz oldalas könyv nyomtatására ötezer koronát szavazott meg az Alapítvány.
Miután a könyv elkészült, gondoskodtam arról, hogy Budapestre szállít-sák, és felkértem az Alapítvány akkoriban választott új elnökét, hogy gon-doskodjon a hatszáz kötet Svédországba szállításról. Meghirdetett tervem volt, hogy a könyvet 20 koronás csekély áron, a magyar egyesületekre arányosan elosztva eljuttatjuk az olvasókhoz, és a hétezer koronás hasz-not, az anyanyelvápolást segítő könyvsorozat újabb kötetének kiadására fordítjuk. El is készítettem Molnos Angéla: Magyarító könyvecskéje
min-tájára a Svédországi Magyarító Szószedetet, amely azonban nem jelenhe-tett meg a saját pénzünkből, mert a vallomások az anyanyelvről egy évig hevert Budapesten, amíg Ilona buszvállalkozása önzetlen segítségével magamnak sikerült kieszközölnöm a szállítást. A kötetek az Anyanyel-vünk alapítvány elnökéhez jutottak, aki megválasztásakor kijelentette, hogy bár nem tud jól magyarul, de jó szervező. Aztán, valószínűleg anya-gi támogatás híján megszűnt az Alapítvány, és a Vallomásokról… azt hal-lottam, hogy egy pincében hevernek. Kétszeres bánat: nem sikerült eljut-tatni az értékes gyűjteményt a magyar egyesületek tagjaihoz, és nem sike-rült visszaforgatni az erre áldozott pénzt. Talán azért nem, mert ez utóbbi, tudtommal, ismeretlen a magyar egyesületek háza táján. A történethez vigasztalásképpen tartozik az a tény, hogy a Svédországi Magyarító Szó-szedet Molnos Angéla segítségével megjelenhetett és ajándékképpen el is fogyott az eltelt évek alatt. Az ehhez a kiskönyvhez szükséges anyagiakat száz Magyarító könyvecske svédországi forgalmazásának hasznából állta a debreceni Kiadó. Ilyenformán magyarjaink nyelvének ápolása is lépett valamicskét előbbre, a közösségi szolgálat időnként kiszámíthatatlanul kanyargós és rögös útján.
*Vallomások az anyanyelvről. Gyűjtötte Péterffy Mihály – Kiegészítette Lázár Oszkár – Gondozta: Tar Károly, Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1999