A Festetics-kódex és a Czech-kódex – a két biztosan pálos erede-tű kódex – anyaga pergamen, a Peer-kódexé papír. A Peer-kódex vízjelei a Keszthely kódex két vízjeléhez igencsak hasonlatosak, mérlege a Winkler-kódexére is hasonlít. A Czech-kódex ívfüzetei betűvel és számmal, a Keszthelyi kódex ívfüzetei pedig nagybe-tűvel vannak ellátva a lap alján; a Peer-kódex kisbetűkkel jelölte az ívfüzeteket a jobb felső sarokban. A Peer-kódex első kezének textuális írása hasonlít a Czech-kódex másolójának írásához (de nem egyezik vele), ezenkívül közös egy tagolójel is, amely csak e két kódexben fordul elő (Oszkó 1998: 148).
A kódexben megtalálható Remete Szent Pál legendája más korabeli magyar nyelvű életrajzánál (Érdy-kódex, Debreceni kó-dex) terjedelmesebb változatban. A szövegben a szent nincs köz-vetlenül „atyánk”-ként megnevezve. Pontosan megjelöli a szö-veg Remete Szent Pál holttestének őrzőhelyét. A kegyhely híres és kedvelt zarándokhely volt (Knapp 1986: 118–119), az ereklye elhelyezésének évfordulójára minden évben nagy ünneppel em-lékeztek (Kelényi B. 1936: 95), így a kegytárgyak helyének isme-rete is széles körben elterjedt lehetett, azaz ez az információ sem perdöntő.
A kódexben szerepel két imádság, melyek Magyarországon kívüli pálos kolostorok nem magyar nyelvű köteteiben találhatók meg vendégszövegként (Göttweigi emlék, Csensztohovai emlék).
Ezek valószínűleg a magyarországi pálosokkal való érintkezésnek (látogatás, zarándoklat, olvasmányok beszerzése), vagy pedig ma-gyar pálosok külföldi tartózkodásának köszönhetően kerülhettek be az idegen nyelvű könyvekbe.
Véleményem szerint a Te Deum nem pálos kottái nem zár-ják ki azt, hogy pálos szerzetes vagy náluk működő világi mester másolta a kódexet. A dallama XV. századi pálos antifonálékéval mutat szoros hasonlóságot, de a lejegyzett szöveg általános hasz-nálatú lehetett. Ez egy világi birtokosnak készített kódexben véle-ményem szerint éppen várható is. Inkább saját, kolostori haszná-latra való könyvben lehetne pálos kottákra bukkanni.
A két kantiléna ferences szerzetesek alkotása, de mivel éne-kelt szövegek voltak, és nemcsak ferences kódexekben bukkan fel a Vásárhelyi-kantiléna, ezért közvetlenül a Peer-kódex rendi hovatartozásában az eredetük nem lehet döntő súlyú érv. A fe-rencesek a nagyvázsonyi pálosok életében is szerepet játszhattak azáltal, hogy a közelükben található táladi pálos kolostorban tele-pedtek meg. Talán a földrajzi közelség (a várpolatai és a vázsonyi pálosok szomszédságába költöző táladi ferencesek) okán némi szövegáramlás is feltehető, de a pálosok és a domonkosok köz-ti érintkezésnek is vannak nyomai a kódexekben. A szigeköz-tiekkel való kapcsolat mellett figyelmet érdemelhetnek a Vázsonyhoz (és Várpalotához, ahol Vásárhelyi András volt szerzetes) közel élő a somlovásárhelyi domonkos apácák.
Sokkal valószínűbbnek tartom azonban, hogy a ferences ere-detűnek tekinthető kantilénákkal Pesten ismerte meg a lejegyző, hiszen a Szent Péter utcai rendház az országgyűlés helyszíne mel-lett volt. Így egy arra érkező nemes hallhatta az éneket, amelyet sebtiben saját maga vagy az ún. „titkos deákja”, személyes írnoka emlékezetből lejegyeztethetett, esetleg kérhette, hogy számára másolják még be a kódexébe. Másrészt a könyvecske tulajdono-sa a kedvelt budaszentlőrinci zarándokhely felkeresése során is megismerkedhetett a szövegekkel.
A XV. századtól a felsőfokú tanulmányok az egyszerűbb, polgári és iparos rétegek gyermekei számára ugyancsak elérhe-tővé váltak. Ezek egy része már nem klerikusként, hanem világi deák ként helyezkedett el az egyházi és világi adminisztrációban (Madas 2003: 53). A világi értelmiség tagjai ekkor teljesen egy-házias műveltségűek (Csapodi 1987: 51). A királyi kancellárián sok világi nemes volt, a nemzetségek tagjai közül is sokan mentek hivatalnoki pályára, amelynek feltétele volt az írás- és latintudás.
Minden harmadik nemesi családban akadt egy literátus (Fügedi 1981: 455).
A XV. században a könyvek és könyvtárak még túlnyo móan egyházi jellegűek voltak (Csapodi 1987: 44), de van tudomá-sunk a XV. század közepén olyan nem egyházi emberről, aki 49 könyvéről végrendelkezett, ezek közül 21-et ő maga másolt (Csapodi 1987: 50). A könyvtárak egyre inkább bővültek az ef-féle hagyatékok által is, ezzel nőhetett a könyveket használók köre is (Madas 2003: 54). A nagyszebeni plébánia könyvtárából világiak is kölcsönözhettek, tartósabb használatra is ( Madas
2003: 56). Ráadásul a pálos kolostorokban dolgoztak világi scriptorok és illumiátorok. Ahogy már említettem, a páloso-kat 1523-ban tiltották attól, hogy noviciust vagy világi személyt írásra, másolásra vagy festésre tanítsanak (Oszkó 2003b: 48), tehát a kódex világi és pálos vonatkozása bizonytalanná teheti az 1526 körülre keltezést.
A kódex kisebb mérete és olcsóbb papíranyaga arra enged kö-vetkeztetni, hogy nem szerzetesek másolták a szöveget. A scriptor kétségkívül jártas volt az írásban: a törzsanyag két ívfüzet kivéte-lével az ő munkája, többféle írástípusban másolt, melyek (eredeti) funkciói a könyvírástól az oklevélírásig terjednek. Véleményem szerint egy kolostori könyvtár, esetleg plébánia közelében élő hi-teleshelyen dolgozó literátus vagy a vázsonyi pálosok egyik világi mesterének személyes könyvecskéje lehetett a kódex. Nem tartom teljesen kizárhatónak, hogy a scriptor a könyvtár több kötetéből másolta össze a Peer-kódex szövegeit, amelyeket később a kolos-tor könyvtárán kívül, szerényebb körülmények között, hanyagabb írással egészített ki. Erre utalhat az írás típusának megváltozása, az írás előkészítésének elmaradása, a lapok szöveggel való meg-töltésének ingadozása, az új ívfüzet betoldása, a kurzívval írt Vá-sárhelyi-kantiléna sok íráshibája, melyek nem kizárólag másolási hibák lehetnek. A kódex készülése azt sejteti, hogy olyan helyen készült, ahol több írnok is volt. A sokáig kötés nélküli ívfüzetek is a praktikus célokat szolgáló egyetemi másolási eljárásról árul-kodhatnak. Világi használatra utalhatnak a kötet tartalmi egysé-gei: világi, országos főúri élethez köthető és mindennapi énekei, babonás jellegű ráolvasásai, a naptárat helyettesítő csízió,
a kate-tétikus irodalom alapjai – illetve a latin nyelvű miseszövegek ta-núskodnak a másoló latin tudásáról is.
Így tehát, ha Chepel-i Simon 1469-es deák megjelölése helyt-álló, a fentiek tükrében akár ő maga is másolhatta a kódex szöve-geit vagy egyes részeit. Erre a kódex anyaga és szövegei alapján már az 1480-as évek második felétől lehetősége volt. A kódexben szereplő évszámok és a kikövetkeztethető egyéb datálását segítő körülmények miatt feltételezhető, hogy már 1526 előtt nem az első birtokos használatában volt a kötet. Külsőségek és szöveg-párhuzamok alapján a vázsonyi pálos kolostor könyvtárának több kötete is rendelkezésre állhatott forrásként. A kódex tehát valószínűleg magánáhítatra szánt szöveg, méghozzá tartalmi egységei és párhuzamai alapján (l. Tarnai 1984: 210) egy Hor-tulus animae-hoz hasonló kötetnek szánhatták. A misézéshez és imádságok mondásához kötődő szövegek a kolostor állományá-ból származhatnak, a scriptor rendelkezhetett a megértésükhöz szükséges latinos műveltséggel.
A kódex első másolója előszeretettel használja a mellékjeles betűket és a henye h-t. Az előbbi az ún. Huszita Biblia kódexeiben fordul elő legteljesebb formájában, később a ferences nyelvem-lékekben találjuk némileg módosított formájú továbbélését. Bár másolónk mellékjellel alapvetően a g-t különbözteti meg, híven az eredetibb magyar huszita íráshagyományhoz, ez nem jelenti azt, hogy a Peer-kódex másolója ferences lenne, de utalhat arra, hogy nem pálos szerzetes, esetleg általuk megbízott világi máso-lói munkája során kialakult saját hagyománya a kódexnek e jel-legzetessége.