2. Bilibók Ildikó kéziratos füzete, mint a tudástranszfer lehetséges kontextusa
3.3. A kézirat összegző elemzése
Annak ellenére, hogy Bilibók Ildikó alternatív gyógymódokat is alkalmaz a kézirat a lokális népi növényismeret és népi gyógyászat adatait foglalja magába. A következőkben a kézirat adatait, azaz a betegségeket, gyógymódokat és a különféle orvosságokat számszerűen szeretném összegezni és bemutatni. Ezeket három táblázatban99 redszereztem: (1) Bilibók Ildikó kéziratában megnevezett növények, (2) állati eredetű orvosságok, (3) Bilibók Ildikó kéziratában megnevezett betegségek.
A kéziratos füzetben megjelenő betegségek egyaránt tartalmaznak emberi- és állati betegségeket, azonban az utóbbi csak kis számban fordult elő. Az betegségeket öt nagy csoportba rendszereztem,100 amelyek a következők: külső betegségek (bőrbetegségek, sebek) (15), fog-, szem-, izületi- és csontbetegségek (10), belső betegségek (42), gyermekek betegségei (4) és végül az állatok betegségei (6).101 Összességében a kézirat 77 féle betegséget említ. Ebben az összegzésben nem csak a kiemelt betegségeket jelenítettem meg, hanem a kéziratban megjelenő összes betegséget csoportosítottam. Legnagyobb számban a belső betegségek jelennek meg, összesen 42 ilyen jellegű betegség található, míg a gyerekbetegségek száma a legkisebb,
99 Lásd: Függelék, A. Táblázatok.
100 Lásd: Függelék, A. 3. Táblázat.
101 Lásd: Függelék, A. 3. Táblázat.
50
hiszen ebből 4 féle betegség került lejegyzésre. Bilibók Ildikóhoz főként izületi- és csontbetegségekkel fordulnak, de gyakori, hogy csupán véleményét kérik ki belső és külső betegségek házi orvoslására. Hoppál Mihály a népi gyógyításhoz kapcsolódó tudásanyagot kétrétegűnek tekinti, miszerint ez egyrészt a betegségről szóló ismereteket, másrészt pedig a gyógyításokhoz szükséges cselekvésekre vonatkozó utasításokat tartalmazza. (Hoppál 1990.) Ezek az ismeretek és utasítások megjelennek a kéziratban is, de az orális kommunikációnak is részét képezik.
A gyógyításokhoz szükséges cselekvésekben az első lépés a gyógyító hatású medicinának a kiválasztása. „A magyar népi gyógyításra is érvényes az az általános megállapítás, hogy szinte minden anyagot felhasználtak: kezdve az emberi váladékoktól az állati eredetű és ásványi anyagokon keresztül a növényekig.” (Hoppál 1990.) A kézirat a betegségek gyógyítására két nagy típusú orvosságot említ: gyógyító hatású növények,102 állati eredetű orvosságok.103 Ezen kívül elenyésző számban megjelennek az emberi váladékok, mint orvosságok: nyál, vizelet, anyatej. Szintén említést kell tenni az ugyancsak kis számban előforduló vegyi anyagokról is, ilyen a petróleum, kékkő, a sósborszesz, a kékszesz, a szesz, a szurok, a bor és a timsó alkalmazása.
Értelemszerűen a gyógynövények jóval nagyobb számban fordulnak elő, hiszen ebből a kéziratban összesen 115 jelenik meg, míg az állati eredetű orvosságok esetén 23 féle lett lejegyezve. Ugyanakkor a gyógynövények felhasználásának lehetőségei is szélesebb skálát alkotnak, amelyeknek dokumentációja a receptekhez hasonló módon történik. „A gyógynövények használata egyaránt vonatkozik külső és belső betegségekre, gyermek és felnőtt gyógyítására, állatok gyógyítására, továbbá az élet fordulópontjaihoz tartozó – például szülés, gyermekágy – helyzeteire. (Grynaeus 1992: 109.) A kéziratban ezek nem alkotnak külön csoportokat, de főként ezek a nagy csoportok határolhatóak el egymástól.
„A receptek tanúsága szerint a növényeket igen sokféleképpen hasznosították: egyiknek a levelét, a másiknak gyökerét, a harmadiknak termését vagy virágát, de gyógyszert készítettek a fák kérgéből, gyantájából, a növények magvaiból és bimbójából is. Tovább növeli a növények felhasználási arányát az is, hogy általában többféle betegség gyógyítására tudtak gyógyszert előállítani ugyanabból a növényből, legfennebb más-más részét hasznosították, vagy más
102 Lásd: Függelék, A. 1. Táblázat.
103 Lásd: Függelék, A. 2. Táblázat.
51
eljárással preparálták, „gyógyszerré".” (Olosz 2010.) A növényi részeknek jellemző a teafőzetként, ülőfürdőként, borogatás és tinktúraként való felhasználása, illetve olajban és pálinkában való elegyítése. A kéziratban egy-egy növény gyűjtése kapcsán a gyógyászati vonatkozások mellett megjelennek azok gyermekcsemegeként való felhasználása is. A következő kéziratrészlet ezt példázza a bakceka104 kapcsán:
(Gyermekkorunkba (most is))
A virágja alatt a zsenge szár ehető, édes íze van.
Kissé barnás színűre megfogta a szájat.
Az állati eredetű orvosságok105 megjelenése szintén számottevő a kéziratban, összesen 23 féle gyógymód olvasható. „Az állatvilág kimeríthetetlen forrás volt a nép számára a gyógyításban felhasználható anyagok tekintetében. Ezek az anyagok közvetlenül rendelkezésre álltak a paraszti háztartások zömében, hiszen elsősorban a háziállatoktól származtak.” (Hoppál 1990.) Jóllehet a háziállatoktól származó anyagok a gyakoribbak, mégis találkozunk olyan különleges példákkal, mint a sündisznózsírnak vagy a vakondszív vérének felhasználása. A másodiknak a korábbiakhoz hasonlóan a szemölcs eltávolításában van szerepe, a vakond, mint a földben élő állat szívének a vére az elpusztítás, az elásás pedig a földnek adás jelképe.
A kéziratban lejegyzett szövegek tematikus kategóriákba csoportosíthatóak, ilyen módon megjelennek receptek, ráolvasások, illetve egy népdalszerű szöveg is felbukkan. A receptek pontosítják a szükséges alapanyagok mennyiségét, előkészítési módját és jó esetben az egyes műveletek időtartamát. (Keszeg 2008: 357.) A lokális tudásban borsos lenkőként ismert növény levesként való elkészítése például a következő módon történik:
Fontos kora tavaszi zöldségnövény. Levest főznek belőle, a saláta leveshez hasonlóan.
Apróra vágott szalona, tejföl, borsoslenkő. Nagyon finom kora tavaszi étel.
A receptszerű leírás felsorolja a hozzávalókat, de a mennyiségeket nem pontosítja, mindemellett a személyes tapasztalat is hozzáfűződik a leíráshoz.
A ráolvasásokra példaként már korábban közöltem részleteket, illetve azok jellemzőit is részletesebben tárgyaltam, így erre most nem térek ki. A népdalszerű szövegek kapcsán egyetlen példát tartalmaz a kézirat, amely a következő:
Amikor az élet meggyötör
104 Népi megnevezés: bakceka. Hivatalos megnevezés: réti bakszakáll (Tragopogon orientalis L.)
105 Lásd: Függelék, A. 2. Táblázat.
52 gond és bánat sokszor összetör
szomorúság ül az arcodon folytogat a sírás már nagyon Ne feledd én itt vagyok neked Együtt sírok s nevetek veled.
A szöveget érzelmi telítettség jellemzi, ugyanakkor úgy is interpretálható, hogy a gyógyító nem csak fizikai értelemben vett gyógyítást végez/végezhet, hanem mint lelki gyógyító, empatikus társ is megmutatkozik. A Bilibók Ildikóval készített interjú kapcsán erre a jelenségre ő is felhívta a figyelmet: Volt olyan es, hogy eljött Magyarországon, tulajdonképpen semmi baja nem volt, egy rendes beszélgetés után helyre volt jőve. Direkt megkeresett, hogy velem akar beszélni. Ebben a példában a beszélgetés, a gondolatok és érzések verbális megfogalmazása mint gyógymód/gyógyítási lehetőség jelenik meg.
Bilibók Ildikó, a kézirat írója tehát maga számára jegyezte le a betegségeket és az azokhoz kapcsolódó gyógymódokat, ugyanakkor a folyamatosan felejtésbe merülő népi növényismeret egy jelentős szegmensét kívánta megörökíteni általa, ilyen módon a füzet a tudás közvetítését szolgálja generációk között. A füzet olvasása és használata a betegségekhez és a gyógymódok kereséséhez kapcsolódik. A kézirat írója ritkán szorul a füzet olvasására, mivel rendelkezik azzal a tudással, amit a füzet tartalmaz, ezért főként a pontosítás végett alkalmazza. Ennek kiemelése a saját kontextusából más szerepet tölt be, esetemben nem a gyógymódok megismerésében, hanem főként az adatok feldolgozásában volt segítségemre.