A gyűjtés

Ismert számunkra, hogy a különböző terekhez különböző narratív stratégiák kapcsolódnak, így például a templomban, könyvtárban, egyetemen, szórakozóhelyen más-más nyelvi eszközöket alkalmazunk. Megfigyelhető ez az általam vizsgált három rendezvény helyszínei esetében is. A Mihók Edit helyi könyvtárossal készített interjúk helyszíne a gyimesközéploki könyvtár volt, míg a gyógynövénytúra bemelegítő beszélgetése, illetve az interjúk készítése is egy vendéglő előadótermében készült. Egy harmadik színtér – bár útvonalként helyesebb említenünk – a gyógynövénytúra helyszíne. De miben térnek el egymástól a helyszínek és ez miért fontos a narratív stratégiák vizsgálatának szempontjából?

A könyvtár, mint tér a tudást őrző dokumentumok tere, az a hely, amely időtlenséget kínál a közösség minden tagjának. Egy olyan hely, amelyben tartózkodva tudatában vagyunk annak, hogy mennyire keveset tudunk és mennyire sokat tanulhatunk még. Talán ez az oka annak, hogy a könyvtárban való tartózkodás során elcsendesülünk, alázattal és kíváncsisággal várjuk a következő kalandot. A könyvtár, ilyen értelemben a tudástranszfer helye is, ahol saját igényeinkhez és érdeklődésünkhöz mérten választjuk ki a könyveket. Ilyen módon maga a könyv – a tudás materiális megnyilvánulása – lesz számunkra a tudásközvetítő, míg mi olvasók vagyunk az átvevők. Ebben az esetben, mivel egy rendezvényről beszélünk, a tudástranszfer ember és ember között történik, ez azonban nem változtat azon, hogy miként viszonyulunk a könyvtárhoz, annak térhasználatához. A könyvtár tehát ebben szituációban a tudás és a tudástranszfer helye is. Az itt megtartott dōTERRA illóolajokról való beszélgetés összakapcsolta a kívülről érkező tudást a helyi ismeretekkel, és ami még fontosabb elindította a helyi hagyományos tudásra való reflektálódás folyamatát.

A könyvtár, mint a gyűjtés helyszíne lehetőséget adott arra, hogy interjúalanyommal fellapozzuk a növényekről szóló könyveket, így nem csak a közvetlen – ember és ember közötti – tudástranszferről beszélhetünk, hanem egyazon időben közvetett tudástranszferről is, hiszen a fellapozott könyvek is a tudás közvetítőiként szolgáltak.

A gyógynövénytúra bemelegítő előadása, majd később az interjúk helyszíne is a gyimesközéploki Csillag Panzió előadóterme volt, amely egy másfajta térhasználatot jelentett. A

10

panzió előadóterme leginkább különböző családi-, közösségi ünnepek színtere, amely a könyvtárhoz képest szabadabb verbális megnyilvánulási formákat feltételez. Ez a tér tehát ebben az esetben többféle módon felfogható. Értelmezhető helyi közösségi rendezvények helyszíneként, a túrát megelőző előadás helyszíneként, továbbá az interjúk készítésének helyszíneként egyaránt. Voltaképpen egy szociális térről beszélünk, ahol tematikától függően különböző érdeklődésű csoportok jelennek meg, ilyen értelemben a tér egy közösség vagy csoport kialakulásához és megerősödéséhez is hozzájárul, ahogyan ez jelen esetben is történt.

A harmadik helyszín – melyet inkább útvonalként említhetünk – a Csillag Panziótól a gyimesközéploki vasútállomáson és a Csillag Fafeldolgozó Üzem udvarán át vezető útvonal. Itt elsősorban – mivel gyűjtési helyszínről beszélünk – arra reflektálhatunk, hogy a szabad tér miként rendez át egy eseményt. Hogyan alakítja át a szabad tér egy csoport szerveződését?

Hogyan viszonyulnak ebben az esetben a résztvevők a térhez és egymáshoz?

Tapasztalataim és megfigyeléseim alapján, arra a konklúzióra jutottam, hogy a nyílt tér – amely növények tere is egyben – szabadságérzetet ad a résztvevőknek, megszűnnek a térbeli korlátok. Megfigyelhető volt, hogy a résztvevők szabadabban beszéltek, gesztikuláltak és gyakoribbak voltak a kérdések a túravezető irányába. Egyfajta önszerveződés volt észlelhető, amelyben a közvetlenség volt az alapvető tényező. Egy másik elemi szempont, hogy a túra nem csak elméleti, hanem gyakorlati síkon is zajlott, azaz nem csak a növényekről gyűjthettek információkat a jelenlevők, hanem magát a növényt is begyűjthették, elsajátíthatták felhasználhatóságának lehetőségeit, illetve a növény élőhelyének sajátosságait is megismerhették. A nyílt tér a növény mint materiális, fizikai anyag közvetlen megtapasztalhatóságát nyújtotta.

A szabadban történő túra során a környezeti hatások is alakították a térhasználatot. A viszonylag rövid séta idején tűzött a nap, fújt a szél, zuhogott az eső. Ezek a környezeti tényezők befolyásolták azt, hogy ebben a szabad térben, hogyan és hová szerveződnek a résztvevők.

És végső soron „A szöveg mindig kommunikációs teret alkot meg, amelyben több, de legalább két személy kapcsolatba kerül egymással.” (Keszeg 2004: 9.) Keszeg Vilmos megállapítására reflektálva a korábbiakban említett három térre tehát nem csak mint a rendezvények helyszíneire, hanem mint a narratív kontextusok kommunikációs tereire is gondolhatunk, hiszen ezekben a terekben a beszélő és hallgató jelenlétével megvalósul az interakció, az értelmezés és válaszadás folyamata.

11 1.1.2. A gyűjtés módja

Az interjúhelyzetekre formális módon került sor, előre egyeztetett beszélgetések során történt meg az információgyűjtés. „A közlés, a beszéd, a szöveg esemény a beszélő és hallgató számára. Az egyén olyan műveletek elvégzésével vesz részt benne, mint a válasz szövegek formájában való létrehozása, a szöveg interpretálása, az elhangzottakra való válaszadás.”

(Keszeg 2004: 9.) Az interjúhelyzet az interakciónak a megteremtése, a kérdező és a kérdezett/válaszadó között zajlott, amely egy központi szálon futó téma köré szerveződött.

A gyűjtés során mindegyik rendezvény esetében a félig strukturált interjú módszerét alkalmaztam. A interjúalanyoknak szóló főbb kérdéseimet előre összegyűjtöttem, amelyek segítségemre voltak a beszélgetések vezetésénél. „Minden narrációnak egy helyzeten belül van szándéka, a szöveg megszerkesztése ezt a szándékot szolgálja egy narratív program által.”

(Keszeg 2011: 22.) Jelen esetben az interjúalanyok voltak a narrátorok és az általuk elmesélt narratívák célja elsősorban a kérdéseimre való témaorientált válaszadás, amelyek kiemelten a személyes tapasztalatokra és véleményekre alapozva fogalmazódtak meg.

Az interjúk helyszíne és ideje minden esetben előre egyeztetett volt a célszemélyekkel.

Míg a helyi könyvtárossal készített interjúkat csak hangfelvevőre rögzítettem, addig a gyógynövénytúrát megelőző előadáson és a gyógynövénytúrán egyaránt jegyzeteket készítettem, mivel ezek rögzítésére nem kaptam engedélyt. A második esetben az információrögzítés jóval nehezebbnek-, de végső soron sikeresnek bizonyult. Ebben az esetben a beszélés, továbbá a nem beszélés is részét képezi a jelentésnek, a beszélő határokat szab, az információhoz való hozzájutás engedélyezett, csupán rögzítésének módjához kapcsolódtak feltételek.

A gyógynövénytúrán a gyűjtés módja kiszélesedett, hiszen ez esetben több pontban történő helyzetekre kellett fókuszálni. Az egyik ilyen fókuszpont a fényképek készítése volt, a növények és a túra pillanatainak megörökítése, továbbá a növénygyűjtés folyamatának a rögzítése.

Mindeközben a túravezető a növényekről beszélt, amelyre a résztvevők aktívan reagálva, kérdéseket tettek fel, ezeket igyekeztem jegyzet formájában dokumentálni. Ezek mellett, mint résztvevő magam is interakcióba kerültem a jelenlévőkkel. Ilyen módon tehát, ahogyan azt Keszeg Vilmos is megfogalmazza „Az egyénnek a beszédeseményben való viselkedését, a beszélgetés során játszott szerepét az eseményre vonatkozó hagyomány és az egyénnek a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíciója írja elő. Az eseményben való részvétel, olyan