Jogszociológiai elméletek a jegybanki függetlenség vizsgálatára

A szakirodalom külön szeletét képezik azok az elméletek, melyek esetében a szerzők – sok esetben nem tagadva a különböző makrogazdasági mutatók és a jegybanki függetlenség összefüggését – alapvetően társadalmi, kulturális, jogi tényezőkben keresik a választ a jegybanki függetlenség megfelelő szintjére.

A társadalmi kultúra és az infláció összefüggései

Hayo³⁵⁰ kutatásai során az EU tagállamainak adatait vizsgálta meg 1976-1993 között.

Az általa „ortodox elméleteknek” nevezett – magasabb szintű jegybanki függetlenséget alacsony inflációs rátával párba állító – elméletek sem egységesek, illetve több vitatható pontjuk is van. Álláspontja szerint önmagában nem elégséges a magas szintű jegybanki függetlenség az infláció alacsony szintjéhez³⁵¹, a tagállamok kulturális hátterét is meghatározó tényezőnek tartja.

Bagheri és Habibi³⁵² a jegybanki függetlenség és a politikai szabadság kapcsolatát vizsgálja. Kutatásaik során arra az eredményre jutottak, hogy mind a politikai szabadság, mind a stabilizáció pozitív módon kapcsolódik a jegybanki függetlenséghez, vagyis ha nagyobb a politikai szabadság, akkor a jegybank is függetlenebb.

349 Kisch C. H. – Elkin, W. A.: Central Banks. MacMillan Press. 3^rd Edition. London. 1932.

350 Hayo, B.: Inflation Culture, Central Bank Independence and Price Stability. European Journal of Political Economy. Vol.14. 1998. p. 241-263.

351 Hayo kutatásának megállapításait jelen fejezetben a kritikai álláspontok közé helyeztem el, hiszen a szerző a szkeptikusok táborát gazdagítja, vagyis azokét a kutatókét, akik óvatosságra intenek a jegybanki függetlenség és a makrogazdasági mutatók kapcsolatát illetően.

352 Bagheri, F. M. – Habibi, N.: Political Institutions and Central Bank Independence: A Cross-country Analysis. Public Choice. 1996. p. 187-204.

Mivel saját vizsgálatom egyes jegybankok esetében akár több száz évet is átfogott, így számos ország esetében megfigyelhetők voltak az idők folyamán szignifikáns változások a politikai szabadság terén és ezzel párhozamosan természetesen a jegybanki függetlenség aktuális szintje is jelentős mértékben változott. Gondolok itt elsősorban olyan politikai berendezkedésekre, mint a hitleri diktatúra Németországban, illetve ezzel összefüggésben Ausztria helyzete az Anschluss idején, valamint Magyarország esete az 1950-es években.

Politikai érdekcsoportok, lobbyk hatása a jegybanki függetlenségre

A gazdaságpolitika – és ugyanakkor a monetáris politika is – Adam Posen³⁵³ elméletében sajátos színezetet nyer, a pénzügyi rendszerben működő lobby-csoportok törekvéseit tartja a legerősebb befolyásoló tényezőnek. Továbbmegy, maga a jegybanki függetlenség – értve most ezalatt azt a tényt, hogy a kormánytól és más intézményektől jelentős mértékben önállósult intézményről van szó – szolgáltat kiváló lehetőséget a lobby-csoportoknak és a politikai érdekcsoportoknak a monetáris politikára való hatás gyakorlásra. Egy leegyszerűsödött intézményrendszer esetében nem kell szövevényes hálózaton átjutni, elég a jegybanknál megvetni a lábukat ezeknek az érdekcsoportoknak.

Nem állítja azt, hogy ez a hatás eleve káros, szerinte ugyanis szó sincs a jegybanki függetlenség csorbításáról, inkább előnyök felhasználásáról: a jegybank a pénzügyi szektorról ily módon juthat hozzá információkhoz, míg a kereskedelmi bankok érdekeik érvényesítését remélik a lobbyzás eredményeként.

Véleményem szerint a lobbyzás megítélése azonban nem ennyire egyszerű, ha azzal bármilyen kis mértékben is sérül – vagy annak akár csak a lehetősége is fennáll – a jegybanktörvényben garantált függetlenség, az már túlmutat a poseni „kölcsönös előnyök” felhasználásán. Abban valószínűleg igaza van, hogy a jegybank nem a világtól elzárt körülmények közé helyezett és működő intézmény, tehát biztos, hogy valamilyen szinten érik hatások, amelyek döntéseit próbálják orientálni erősebb vagy enyhébb módon. De hogy ezt mennyiben kell elítélni, vagy elfogadni, arra általános választ adni nem lehet, az mindig az adott körülményektől és a gyakorolt hatásoktól függ. Adott kultúra függvénye is egyben, mit lehet elérni lobbyzással egy jegybank esetében és mit nem.

Mindenképpen érdekesnek tartom Posen felvetését a lobby-csoportok befolyásával kapcsolatosan, de megjegyezném, hogy éppen a tevékenység célja és jellege miatt annak intenzitását és hatását mérni , vagy számszerűsíteni meglehetősen nehéz.

353 Posen, A.: Declarations Are Not Enough: Financial Sector Sources of Central Bank Independence. in:

Bernanke and Rotemberg. MIT Press. Cambridge. 1995.

A jogrendszer és a politikai stabilitás hatása a jegybanki függetlenségre

Moser³⁵⁴ elmélete összefüggést teremt egy adott ország politikai hagyományai, jogrendszere és a jegybanki függetlenség között. Véleménye szerint két, konjunktív feltétel teljesülése teremti meg a jegybanki függetlenség alapját:

ƒ kétkamarás törvényhozó testület, melyben mindkét kamara vétójoggal rendelkezik a másik kamara döntésére vonatkozóan;

ƒ a két kamara különböző inflációs preferencia-rendszerrel rendelkezik.

Azokban az országokban, ahol a két feltétel egyszerre teljesül, nagymértékben független lesz a jegybank. Három csoportba osztja az általa vizsgált országokat:

ƒ azok az országok, melyekben erős a „fékek és ellensúlyok” rendszere a törvényhozásban;

ƒ gyenge a „fékek és ellensúlyok” rendszere a törvényhozásban;

ƒ nincs ilyen működési mechanizmus a törvényhozásukban.

Az első csoportba tartozó országokban sokkal függetlenebbek a jegybankok, mint a másik két csoportba sorolható államok esetében.

Farvaque³⁵⁵ vizsgálatának tézise, hogy a stabilitás-orientált társadalmak a jegybanki függetlenséget kötelező, megvalósítandó kritériumnak tekintik, úgy gondolja, hogy akárcsak a kétkamarás törvényhozó testület, a jegybanki autonómia biztosítása is ésszerű társadalmi választás. Úgy véli, hogy Moser 1999-ben megfogalmazott álláspontja a „fékek és ellensúlyok” rendszeréről, valamint Hayo nézetei ezáltal igazolva lettek és egyben kiegészültek. Farvaque szerint az inflációkerülő társadalmak logikus választása a jegybanki függetlenség.

Az elméletekben előrevivő és értékes meglátásként azt lehet kiemelni, hogy a politikai stabilitás összefüggésben van a különböző gazdasági folyamatokkal és így valamilyen formában és mértékben hatással van a jegybanki függetlenségre és az inflációra is³⁵⁶. Kritikaként fogalmazom meg ugyanakkor, hogy – mint az későbbi kutatási eredményeimből is kitűnik (lásd. 3.2 fejezet) – az EU tagországok mindegyikében igen magas szintű jegybanki függetlenség alakult ki napjainkra, holott alig néhány országra jellemző a kétkamarás törvényhozó testület³⁵⁷. Így azt gondolom, hogy a jegybanki függetlenség szintjét nem lehet kizárólag a parlament felépítésével kapcsolatba hozni, mivel az a függetlenséget meghatározó tényezők túlzott leegyszerűsítéséhez vezetne.

Véleményem szerint a törvényhozó testület egy-, vagy kétszintűsége legfeljebb egy fontos tényező lehet a sok egyéb, ebben és a következő alfejezetben ismertetett tényező között.

354 Moser, P.: Checks and Balances, and the Supply of Central Bank Independence. European Economic Review. 43. 1999. p. 1569-1593.

355 Farvaque, E.: Political Determinants of Central Bank Independence. Economics Letters. 77. 2002. p.

131-135.

356 Moser elméletéből, az a megállapítás, hogy az első csoportba tartozó országok esetében a politikai stabilitás esetleg közvetlenül a jegybanki függetlenség magasabb szintjét eredményezi, szerintem figyelemre méltó, és további kutatások tárgya lehet.

357 Általánosan elfogadott nézet szerint a Deutsche Bundesbank a világ egyik legfüggetlenebb jegybankja és tudvalevő, hogy Németországban sem oszlik felső- és alsóházra a törvényhozó testület.

A jegybanki függetlenség és a felügyeleti tevékenység – szeparáció vagy integráció?

A jegybankok több feladaton keresztül hozzájárulnak a pénzügyi rendszer megfelelő működéséhez. Azt, hogy összefüggés van a jegybanki függetlenség és a jegybanki feladatok (és természetesen a jegybanki feladatok megvalósítását lehetővé tevő eszköztár) között könnyen beláthatjuk, ezért a bankfelügyelet – mint a klasszikus jegybanki feladatok egyike – és a jegybanki függetlenség is összefügg egymással. A jegybanki feladatok mennyisége és sokkal inkább jellege – amit a törvényhozás precízen rögzít minden tagállami jegybank esetében – nagymértékben meghatározza az adott jegybank működési hatékonyságát.

A jegybank bankfelügyeletben betöltött szerepével és pozíciójával számos elmélet³⁵⁸ foglalkozik, a szerzők egy része amellett érvel, hogy a jegybanknak nem, vagy csupán elhanyagolható szerepet kell biztosítani a bankfelügyeleti rendszer működésében.

Legfontosabb érvként említik a jegybanki függetlenség csorbulását és a monetáris politika hatékonyságának csökkenését.

Carmine di Noia és Giorgio di Giorgio³⁵⁹ tanulmányukban azt a kérdést vizsgálják, miszerint a bankfelügyelet és más „hagyományos” jegybanki feladatok egy kézbe összpontosítása nem gyengíti-e meg a bankfelügyeleti rendszert és nincs-e a monetáris politika hatékonyságára is negatív hatással. Álláspontjuk szerint indokolt a bankfelügyeleti funkció leválasztása a jegybankról, a függetlenség megfelelő szintű biztosítása és a monetáris politikai feladatok hatékony ellátása érdekében.

A bankrendszer, illetve a teljes pénzügyi szektor felügyeleti rendszerével kapcsolatos kérdést nem lehet csupán gazdasági kérdésként felfogni. Pierluigi Ciocca³⁶⁰ szerint az, hogy egy adott országban a pénzügyi felügyelet mely intézmény kezébe kerüljön nemcsak gazdasági kérdés, hanem több, egymásra épülő tényező következménye. Ezek sorában említi meg az ország „joggyakorlatát”, mely alatt az alkotmányos és intézményi feltételrendszert és annak működését érti. Másodikként emeli ki a felügyelet alapításának körülményeit, történetét, a jelenlegi működést, ezen belül is lényeges vonásként említi az intézményi függetlenséget. Harmadik befolyásoló tényezőként a változó és változtatható „piaci szokásokat és vélekedéseket” említi meg.

Franco Bruni³⁶¹ is a monetáris politika és a bankfelügyeleti tevékenység külön intézményekhez delegálása mellett foglal állást. Két érvet vet fel álláspontja alátámasztására: az egyik, mely az elkülönítés mellett szól, hogy a két funkció egykézbenisége érdekütközéshez vezethet, mely a monetáris politikai célok vagy a bankrendszer egészséges és hatékony működése ellen hat. A másik érve, hogy fennáll annak a veszélye, hogy minél több területen végez tevékenységet a jegybank, annál inkább befolyásolható a működése.

358 Peek, J.; Rosengren, E.; Ciocca, P.

359 di Noia, C. – di Giorgio, G.: Should Banking Supervision and Monetary Policy Tasks be Given to Different Agencies? Department of Economics and Business. Universita Pompeu Fabra. Economics Working Papers. No. 411. 1999. p. 1-39.

360 Ciocca, P: Supervision: One or More Institutions? http://www.bis.org/review/r010516d.pdf. 2001.

361 Bruni, F.: Central Bank Independence in the European Union. Institute for Monetary and Economic Studies. Discussion Paper Series No. 96-E-18. Bank of Japan. 1996. p. 1-27.

Így érvel Cukierman is, aki szerint ha a jegybank egyben bankfelügyeleti hatáskörrel is rendelkezik, akkor sebezhetőbbé válik a kormánytól³⁶². Véleményem szerint ide kapcsolható Posen álláspontja is, aki szerint a kereskedelmi bankok érdekeit képviselő lobbyk jelentős negatív hatással lehetnek a jegybanki függetlenségre, hiszen a bankfelügyeleti tevékenység központi banki gyakorlása közvetlenebb és intenzívebb kapcsolat kialakítását teszi lehetővé a bankrendszer második szintjével, ami egyúttal segítheti a lobby-csoportok tevékenységét is.

Más szerzők³⁶³ viszont épp ellenkezően, a jegybank, mint a bankfelügyeleti rendszer fő intézménye mellett teszik le a voksukat, amely nézetük alátámasztására a jegybanki – és egész bankrendszerbeli – működés átláthatóbbá, hatékonyabbá válását, mint pozitív hatást hozzák fel.

A bankfelügyeleti jogkör centralizációja versus decentralizációja – és a jegybanki függetlenségre való kihatásuk – szakirodalmi vita egy megállapítással zárható. Nincs egységesen elfogadott optimális út, ahogy azt di Noia és di Giorgio is megállapítja³⁶⁴.

362 Cukierman, A.: The Economics of Central Banking. in: H. Wolf (ed.): Contemporary Economic Issues. Macmillan Press. UK. 1996.

363 Pierluigi Ciocca – aki az olasz jegybank alkormányzója volt – bár felsorakoztat érveket a bankfelügyeleti jogkör központosítása mellett is, alapvetően a decentralizáció támogatója.

364 di Noia, C. – di Giorgio, G.: Finnacial Regulation and Supervision in the Euro-Area: A Four-Peak Proposal. Wharton Financial Institution Center. 2001. p. 1-30.