Előadói zárszó.
Mondatott a képviselőháznak 1886. oktoberhó 14-iki ülésébon.
T. ház! Teljesen átérzem azon kötelességet, melvlyel ily hosszúra nyúlt vita után a t. ház türelme iránt tartozom.
r
Es ha mégis felszólalok, teszem ezt azért, hogy azon má-sik kötelességemnek megfeleljek, melyet előadói tisztem elém szab. Ezért teljesen eltekintek minden, a vita elején és fo-lyamán személyemre vagy nyilatkozataimra nézve tett, reflexióktól, és kizárólagosan teljes tárgyilagossággal a t. túloldalról beadott határozati javaslatokkal kivánok fog-lalkozni.
A Győrffy Gryula t. barátom által beadott határozati ja-vaslat két pontból áll. Azok elsejére nézve azok után, a mi-ket bevezető felszólalásomban felhozni bátorkodtam, főleg pedig a miniszterelnök és honvédelmi miniszter urak ala-pos fejtegetéseik után csak azon kérést vagyok bátor kife-jezni, hogy a t. ház a határozati javaslat e pontját ne mél-tóztassék elfogadni.
A határozati javaslat második pontja a következő posz-tulatumokat fejezi ki: „hogy a közös hadsereg ketté válasz-tatván, annak magyarországi része önállóan, nemzeti alapon szerveztessék s magyar miniszternek rendeltessék alá, uta-sítván a kormányt, hogy e végeit törvényjavaslatot terjesz-szen elő; addig is pedig tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a magyar csapatok a magyar alkotmányra
megesket-tessenek s azokból az idegen tisztek eltávolíttassanak." Én figyelmesen meghallgattam és átolvastam t. képviselőtársam fejtegetéseit, ele mégis kételyeim vannak e pont értelmezé-sére nézve: vájjon akkor, a midőn ő a hadsereg kettéválasz-tásáról szól, miként értelmezi az „önálló" szót, melyet a had-sereg magyar részének szervezésére alkalmazott. De bármi-ként legyen, azon felszólalások után, mik még ezen oldalról történtek, ugy kell vennem, hogy a dolog súlypontja tulaj-donképen az önálló hadsereg felállításában fekszik.
Én különbséget teszek az önálló hadsereg és azon kí-vánság közt, mely a külön magyar hadseregre vonatkozik.
És midőn erre nézve kell néhány szót mondanom, én is elfo-gadom kiindulási alapul t. képviselőtársam által tett azon ki-jelentést, mely a charta betartására vonatkozik.
Mert azok, t. ház, a kik az 1867-iki közjogi alapon állunk és igy az 1867-iki közösügyes törvényt chartául elismerjük, ebből a nemzetnek sem több jogot, sem pedig egy jótával kevesebbet kimagyarázni nem engedhetünk; és igy azzal szemben, hogy t. képviselőtársam épen az 1867:
XII. t.-cz.-re való utalással sürgette az önálló magyar had-sereg fölállítását, én nem habozhatom kinyilvánítani, hogy az önálló magyar hadsereg felállításának elve, megengedem, igen hazafias programm, a közjogi alkotások keretén kivül, de mint oly törekvést, mely a ma még érvényben levő és általunk tiszteletben tartott 1867: XII. t.-cz. rendelkezéseinek megtartásával valósítható volna, el nem ismerhetem.
Nem szükséges hosszasabban taglalnom a kérdést, hogy ezt bebizonyíthassam, Az önálló hadseregnek belső lényege az, hogy azon állam, mely azt felállítja, sem a védelmi rend-szer, sem a védszervezet tekintetében, a mik pedig kétség kivül quintessencziáját képezik a hadsereg előállításának, semmiféle irányban befolyásolva ne legyen, szóval azt a nem-zet ugy és oly alapon állíthassa elő, a mint akarja, és ezen akaratába az államfőnek a törvény meghozatalához szükséges
beleegyezésén és szentesítésén kívül senkinek és semminek befolyása ne legyen. Már pedig tudjuk, hogy e tekintetben a közösügyi törvénynek 13-ik §-a határozottan azt rendeli, hogy épen ezen elvek tekintetéből úgy nálunk, mint a monarchia túlsó felében egységes és kölcsönös megállapodásoknak kell fenállani.
Az önálló hadseregnek felállítását tehát csak azok sür-gethetik, a kiket az 1867-diki kiegyezési törvény ki nem elégít, és ezt a kérdést eléje teszik azon többi ügyeknek, melyeket a közösügyi törvény a monarchia mindkét álla-mának megnyugvására megoldott és elintézett.
Más kérdés azonban az, hogy mily joga van a nemzet-nek a külön magyar hadsereghez ? És erre vonatkozólag sie-tek kinyilvánítani, hogy a közösügyi törvény a nemzet eb-beli jogát illetőleg semmi kétséget fenn nem hagy; intézked-vén ezen közösügyi törintézked-vény arról, hogy egyrészről a legfőbb hadúri jog kellőleg precziziroztassék, másrészről pedig hogy a nemzetnek és az alkotmányos faktoroknak meghagyott jo-gok szintén kifejezést nyerjenek; a legfőbb hadúri jognak tartván fenn a vezérlet, a vezénylet és belszervezetre vonat-kozó intézkedéseket és az alkotmányos faktorok hatáskörébe utalván a hadsereg szervezetének és rendszerének megállapí-tásával együtt a többi teendőket. De ha ezt konstatáljuk is, lehetetlen figyelmen kivül hagynunk azon további törvényes fejleményeket, melyek alapján a monarchia mindkét állama a védszervezetet mai állapotában előállította.
Minden egyes erre vonatkozó törvény megalkotása al-kalmával ugy 1868-ban, mint 1882-ben és 1886-ban tüzete-sen megvitattatott és a ház minden oldaláról megvilágíttatott azon álláspont, mely a külön hadseregre vonatkozik. Azok, a kik ezen valójában az ügy lényegére vonatkozó vitákban azon álláspontot védelmezték, a mely azután a törvényekben kifeje-zésre jutott, jóllehet elérték azon eredményt, hogy a parla-ment az ő elveiket fogadta el: de még sem adatott meg nekik,
bárha köztök oly nagy elmék foglaltak helyet, hogy csak az elhunytakat említsem, mint Deák és Eötvös, az erkölcsi elismerés azon teljessége, hogy azokat, kik a külön had-sereg szükségességét hangsúlyozták, álláspontjuk czélszerüt-lenségéről meggyőzhették volna. Ha tehát ez nekik nem sike-rült, miként remélhetném azt ma én ?
Erre vonatkozólag tehát tartózkodni kívánok a t. ház tü-relmét ugyanazon érvek felsorolásával próbára tenni, a me-lyeket a házban annyiszor hangoztattak. Csakis egy rövid megjegyzést teszek és ez az, hogy mondatott akkor és monda-tott különféle változatokban ma is, hogy mi a külön nemzeti hadsereg felállítására vonatkozó nemzeti aspirácziónkat a mo-narchia nagyhatalmi állásának dobtuk oda áldozatul.
En nem vitatom, t. ház és a külügyi helyzetnek épen mai alakulása közben, mely a legújabb hirek szerint ismét akutabbá vált, talán időszerűtlen is vitatnunk azt, hogy váj-jon a külügyi helyzet megitélésénél melyik felfogásnak adott az idő igazat.
De annyi kétségtelen, hogy addig, mig a monarchia biz-tonságával szoros összefüggésben van a mi magyar alkotmá-nyunk biztonsága is, addig oly törekvés, mely a hadászat és harczászat tekintetében bizonyára konszolidált állapotokat, bárcsak időlegesen is fölcserélni kívánná olyanokkal, melyek azon tekinteteknek meg nem felelnek, lehet igen hazafias tö-rekvés, de legkevésbbé sem felel meg azon igényeknek, a me-lyeket mi ma a közös hadsereghez, mint a monarchia és igy benne a mi magyar alkotmányunk nemzetközi biztonságának garancziájához fűzünk.
Az alkotmányra leteendő eskü kérdésére nézve én elis-merem, lehet pro és kontra igen plauzibilis érveket felhozni.
Azok után, a miket a t. honvédelmi miniszter ur épen e kér-désre vonatkozólag tegnap mondani méltóztatott, én nem ter-jeszkedem ki arra, vájjon a mi közjogi viszonyaink közt az eskünek milyen formulája volna behozható. Olyan-e, melyben
csakis tisztán a magyar alkotmány foglaltatik, vagy olyan, melyben mint a magyar alkotmánynak kiegészitő része a közös intézmények is benne foglalvák. Ez azonban, meg-engedem, csak a kiviteli módozatnak kérdése és nem is akarom állítani azt, hogy e tekintetben bizonyos alkotmányos megoldást ne lehetne találni.
Előttem azonban a kérdés igy áll: miért kivántatik az eskünek behozatala ? Az esküvel egybekötött formalitások vé-gett, avagy reális garancziák elérése végett a magyar alkot-mánynak tiszteletben tartására ?
Hogy pedig e tekintetben az eskü miféle jelentőséggel bir, ez iránt hivatkozhatnám ugyanazon esetekre, a melyekre gróf Bánffy Béla, t. képviselőtársam tegnap ib érintett beszédében már hivatkozott. Hivatkozhatnám nem a régi kor történetéből hanem a legújabb kor történetéből, nem is czivilizálatlan tö-meget képező hadseregek, hanem olyan hadseregek példáira, hol a suffrage universel következtében a hadsereg minden egyes tagjának egyúttal az államalkotmányhoz szavazati joga is volt; hivatkozhatnám ezen hadseregnek olyan egymásután tényeire, melyek az eskünek gyakorlati értékét csakugyan a minimumra szállítják le.
De én odáig sem megyek, t. ház és ha a reális garancziá-kat kell keresnem azon irányban, mint azt a kisebbségi hatá-rozati javaslat az eskü behozatala által elérni akarja, keresem azt ott, a hol az fellelhető, és a mire már más alkalommal, a népfelkelési törvényjavaslat vitatása alkalmával ráutalni sze-rencsém volt; keresem a monarchia mindkét állama polgárait egyaránt kötelező tényben, az általános védkötelezettségben.
Nem akarom itt ismételni azokat, miket ezen kérdéssel kapcsolatban itt e házban elmondani szerencsém volt. Osak egy kérdést vetek fel. Mi az általános védkötelezettség ? De-kretálása annak, hogy az állam minden polgára osztály és álláskülönbség nélkül vérével tartozik megvédeni az államot, mely az ő személyi, vagyoni és polgári jogainak őre és
biz-tositéka. Ezen kötelezettség nem egyoldalú, ezzel szemben áll minden polgárnak joga az alkotmányhoz ós az alkotmá-nyos jogok érvényesítéséhez. Es épen az a különbség egy zsoldos hadsereg és egy az általános védkötelezettség elvére alapított hadsereg között, hogy mig az első felett, a ki fizeti, feltétlenül rendelkezik, az utóbbit másra, mint az állam vé-delmére és ennek biztosítására szolgáló intézkedésekre fel-használni nem lehet, nem szabad. Az elsőben a katona védi gazdáját, parancsolóját; az utóbbiban védi az alkotmányt és az alkotmánynyal együtt az államfőt és önmagát. E tételt pedig, t. ház melyet az ellenmondások daczára azt hiszem a háznak minden t. tagja oszt, sem a külön eskü ténye meg nem erősíti, sem pedig az eskü le nem tétele meg nem dönti.
Azon további postulatumot illetőleg, mely ugy van for-mulázva, hogy addig is, mig e tekintetben törvényhozási in-tézkedés történik, a magyar csapatokból az idegen tisztek el-hocsáttassanak, én nem tartom olyan egyszerű dolognak, a mely nevezetes közjogi változtás nélkül behozható volna; mert mindaddig, mig a közös hadsereg intézménye, mint alkotmá-nyos uton előállitott intézmény fenáll, a közös hadsereggel szemben a monarchia egyik államának polgára sem tekint-hető idegennek. Ezek alapján kérem a t. házat, hogy Győrffy Gyula l. barátom határozati javaslatának második pontját se méltóztassék elfogadni.
Gróf Apponyi t. képviselőtársam azon előadása, melylyel a kérvényi bizottság határozati javaslatával szemben az ő és pártja külön álláspontját és határozati javaslatát indokolta, reám is hatott a szónoki remekek azon általános hatásával, mely e házban az ő felszólalásai alatt a hallgatóságot uralja.
Ez alkalommal azonban több volt az ennél.
Azon politikai elveket, a melyeket a t. képviselő úr fej-tegetett, osztottuk mindannyian. Azt, hogy a magyar állam-eszme az alkotmány keretén belül teljesen érvényesüljön, akarjuk mindannyiap. Abban sincs eltérés közöttünk, hogy a
Janszki-ügyet a legfelsőbb királyi kézirattal teljesen elinté-zettnek tartjuk. Nem a lényeg az, a mi bennünket elvá-laszt, hanem a forma.
És hogy ezt igazoljam, szabad legyen hivatkoznom be-vezető előadásomból azon nyilatkozatomra, melylyel a kér-vényi bizottság álláspontját a kérvényekkel szemben jelle-meztem : „A kérdés tehát az, hogy vájjon az alkotmány-változtatásnak az a szüksége, a melyet a kérvények épen e felmerült incidensek folytán sürgetnek, csakugyan beállott-e már vagy nem; hogy a nemzeti érdek megköveteli-e tőlünk azt, hogy bizonyos törvényhozási intézkedések tétessenek azon irányban, a melyben azt a kérvényezők sürgetik és jónak látják." Az imigy formulázott kérdéssel szemben más
határozati javaslatot csakugyan előterjeszteni nem lehet; és a t. képviselő ur iránti feltétlen tiszteletem mellett is ki kell nyilvánítanom azon meggyőződésemet, hogy ugyanazon fel-tevésből és ugyanazon kiindulási alapból birálván meg az ügyet, a melyet a kérvények elénkbe hoznak, a mint azt ő tette és amint azt mi tettük, a logika a mi részünkön van.
Mert, vagy vannak még eloszlatatlan aggályok is, és ha vannak : azoknak kifejezésre kell jutniok ezen határozat-hozatal alkalmával; vagy nincsenek, és ha nincsenek ilyen aggályok, akkor azon törvényhozási intézkedéseket, a me-lyeket a kérvényezők ezen kérvényezéssel épen az inczi-densek kapcsán sürgetnek, szükségeseknek mondani, az annyit jelent, mint a konsekvencziával a praemissát lerontani.
És a t. képviselő úrnak finom logikai érzéke előre érezte ezen dilemmát akkor, midőn ő a kérdést kétfelé osztotta, mondván, hogy el kell különíteni a kérvények alkalmából azt, a mi a személyváltozásokra és azt, a mi a hadsereg köré-ben létesítendő általános reformokra vonatkozik.
Hát t. ház, itt fekszenek a t. ház előtt a kérvények.
Van-e azok között csak egy olyan is, mely az általános refor-mok szükségét ne a Janszky-ügyből kiindulva sürgetné, van-e
egy olyan is, mely ugyanazon álláspontra helyezkednek, mint a t. képviselő úr az általa beadott határozati javaslatban, hogy tundiillik a nemzet és hadsereg közt a teljes szellemi összhang biztosítva legyen ?
Hiszen ezen állásponton vagyunk mi is mindenkor, akár van Janszki-ügy napi renden akár nincs; de ugyanakkor, midőn egy kínos izgatottságot keltett, de szerencsésen elinté-zett ügynek végső befejezését akarjuk, ennek a szükségét külön hangsúlyozni, legalább is kell, hogy a békés elintézés hitének őszintesége iránt kételyt támaszszon.
Es mert a kérvényi bizottság javaslata sem többet, sem kevesebbet nem czéloz, mint magát a Janszki-ügyet véglege-sen megoldani, ajánlom ezen határozati javaslatot elfoga-dásra.