/
-– 64 –
ezt az ístentelen rágalmazó históriát elbe szélte : Veit bort, petsenyét hozatott a Sza rándoknak, maga pedig mindjárt lóra ülvén sietett barátinak ezen újságot tudtokra adni.
Igy tselekedett Otto nem tsak itt, ha nem más sok helyeken, és ez az útálatos hír mint a sebes tűz láng minden felé hirtelen elterjedett. Először tsak suttogva beszélték
az emberek ezt egymásnak, de egynehány
hét mulva úton, útfélen hallhatta azt akárki, 's Brend mindenektől attya gyilkosának tar
ta t Qtt. *
'A' Gróf baráti őszve gyülvén bámultak ezen az igazságtalan vádoláson, de mivel Brend távol volt, 's magát nem védelmez hette, ismét le tsillapodott a hír úgy, hogy
utoljára szó se volt róla; a' midőn látván az
ö ellenségi hogy az ő vádolások Brendnek távolléte miatt sikeretlen volna, megszüntek |
ezt a tüzet tovább éleszteni , 's feltett szán
•dékjoknak végrehajtását a Brend haza jö vetelének idejére halasztották. Sokáig vár ták a Brend hazajövetelét az ő baráti, de hi jába – mert már fél esztendőnél több eltőlt, 's mégse jött haza. – Egy gyönyörű reggel, midőn a Vígyázó sokása szerént az örálló helyre kiment, és onnan a távol lévő vidé keket megtekintette volna, látja hogy jön Brend, és a nyeregbe maga elött egy leányt tartván lovagol bé felé a várba.
-Megörülvén, mindjárt háromszor meg fujta a trombitáját, 's Brendnek minden
szolgái, és tselédi a vár kapujához szalad
tak
tak régen várt Uroknak köszöntésére. – De midön azt meglátták, a' kit Brend a nye regbe magával hozott. Szépségéért, Isten aszszonynak gondolván előtte térdet fejet hajtottak , az le szálván a lórol nyájasan kö
szöntötte őket. Szép volt. Mathild mint az angyal, (úgy nevezte Brend a leányzót ) súgár mint a nád, fejér mint a liliom, ortzá
jának 's ajakinak pirossága ollyan mint a' hasadó hajnal, ragyogó fekete szemeit a' kikre vetette, mind azokat a maga tiszteletére lekötelezte. - -
-Ulj lóra Kurd, monda Brend az Inassá nak, járd öszve a barátimat, és add tud tokra nékik, hogy én haza érkeztem, és szívessen elvárom őket magamhoz.
Mindjárt elment Hurd, s egyszeribe a"
Vad Kuno, a Feldekki Sigfrid, Rabensteiní Holler, Eksteini Lutz, és Thurnbergi Otto a maga fiával Meinhárdal, meg érkeztek köszöntésére, 's haza jövetelén való örömö ket jelentvén, nem győztek a Mathild szép ségén eléggé tsudálkozni..
-Felettébb nagyon kívánván a Vitézek tudni, mitsoda Familiábol való legyen Ma thild, minden módon igyekeztek szép ké réseikkel Brendtől ki tudakozni annak ere detét: de ö magát azzal mentette, hogy es kűvéssel fogadta, hogy azt titokba fogja tar tani. Annakutánna Mathildet, és a Vité zeket az udvari Kapolnába, a hová elöre
ki volt rendelve Páter Vendelin , elvezette;
-Brend Pitez árnyéka , * 5
– 66 –
és ekképpen szóllott: Imé Barátim látjátok ezt a személyt, a kit én jövendőbéli házas társamnak választottam ! Ki légyen ö ? arra az én okosságom és esküvésem fátyolt von, hogy az még jó barátim előtt is titokba ma radjon. Ezen Oltár eleibe vezetlek benete ket Barátim, hogy az én házassági egybe köttetésemnek tanúbizonyságai legyetek, – ezen Oltár eleibe vezetlek téged is gyönyörű Mathild, hogy hald meg az én esküvésemet.
* En eskűszöm az én Vitézi méltóságomra, az én Istenemre, az égen ragyogó tsillagok ra, hogy te erántad holtig hűséges fogok maradni. „ – Most esküdj te is Mathild:
a leányzó tehát kezeit szívére tévén, ekép.
pen eskűdött meg. “Az én Istenemre, s az égen tündöklő tsíllagokra eskűszöm;
hogy tégedet szeretni, tisztelni foglak éle tem fogytáig, és tehozzád hűséggel, enge
delmességgel, és alázatossággal viselem ma
gamat.", - - . :
Ekkor parantsolta Páter Vendelinnek hogy az áldást adná reájok, de a vonogat ta magát attol, s azzal mentette magát, hogy az Apátúrtol arra engedelme nem volna, azomba azt se tudná mellyik Vallásbeli fele kezethez tartoznék a Vítéz jegyese? De a' Vitézek parantsolatjára végre tsak ugyan
megáldotta öket.
-Már az én házastársam vagy Mathild ! ugymond Brend, s forro tsókot nyomott ajakára – Az irígység, gyülölség nem bá
nom
-ha fogait kitördeli is az én házasságom
* * **
* *
/
– 67 –
nak titka miatt, de én nevetni – nevetni
fogom ellenségimet.
-Nagy örvendezések, és vigasságok kö zött késérték viszsza az ujj házas párakat a' Kastély Szálájába, hol a jelenvoltak gazda gom megvendégeltettek, és az ujj házas pá rok egésségekért sok poharak üríttettvén, késő éjtszakáig vígadoztak, a midőn az á lom elfoglalván érzékenységeiket mindnyá jam jó ízűen elaludtak. Jó ízüen aludtak, egyedül Meinhárd nem találta helyét ágyá ban. A Mathild szépsége annyira megha totta az ö szívét, hogy belső zavarodását éppen el nem titkolhatná – úgy hogy az at tya könnyen észre vehette hogy a Mathild szépsége gerjesztett tüzet az ő szívébe. Ked velte ö ezt az indúlatot a maga fiába, mivel úgy gondolkodott, hogy élehetne az az ösz tön, mellyel Meinhárdot némelly tzéljaira tartozó tselekedeteknek végbe vitelére sar kantyúzhatná. Mikor tehát más nap reggel Altenburgbol hazafelé mennének, megfog
ta Meinhárdnak kezét 's szemébe nézvén azt
mondja néki; te fiam szerelmes vagy!
-Meinhárd. ( megzavarodván) mire való kérdés ez atyám?
-Otto. A te magad viselete, bátorta lan tekinteted, el-el pirúlásod azt mutatják hogy te szeretsz valakit, – és ki a te szerel.
mednek tárgya?
-Meinhärd. Engedd meg hadd
halgas sam el, mivel látom hogy soha tzélomat,elnem érhettem.
5*
- 68 – • *
Otto. Nem érheted é fiam? Egy férfiú,
a ki álhatatos a maga feltételében, és bá torsága is van annak végre hajtására, a nem érheti el a maga tzélját? Mond el szerelmed környülállását – külömben megkéméllek a' gyónástol – Nem Mathild az a kiért szere lemmel gerjedezel ?Meinhárd. Oh Atyám! – ő az, ő az!
– ez az aszszonyi nemnek tsillaga, ő az ei