„A cenzúra nemcsak politika, hanem esztétika is;
nemcsak »ott fenn« csinálják, hanem »itt lenn« is.”
(Susan Sontag) Tanulmányomban egy különös tartalmú és sorsú, a szerzője életében publikálatlan kézirat fordulatokban gazdag kiadástörténetét mutatom be. Ez a kézirat nem más, mint József Attila 1936-ban írt Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben című szövege, amelynek kiadástörténete keletkezésétől máig a József Attila-kultusz alakulása felől szemlélve is igen sok tanulsággal szolgál. E könyvecske József Attila legvitatottabb szövege, amely több szempontból is alkalmat ad a teoretikus töprengésre: alapkérdés ugyanis, hogy minek kell tekintenünk ezt az írást. Egy pszichoanalitikus terápia és önterápia részét képező orvosi dokumentumnak?
Magántitkokat rejtő naplónak? Avagy másoknak is szóló vallomásnak, versnek, vagyis mű-alkotásnak? S ennek megfelelően publikálható, kiadható-e, illetve hogyan értelmezhető? A Szabad-ötletek különlegességéről és a körülötte kialakult viták sokszínűségéről sokat elárul az a tény, hogy kiadástörténetének a fordulatait is akkor érthetjük meg leginkább, ha multi-diszciplináris megközelítést alkalmazunk, hiszen a dokumentumtörténeti, színháztörténeti, könyvtörténeti, irodalomtörténeti, pszichológiatörténeti, művelődéstörténeti és szerzői jogi kérdéseknek egyaránt van relevanciája e tekintetben. A mai kutató számára persze már nemcsak az az érdekes kérdés, hogy mi történt a Szabad-ötletek kéziratban ránk maradt szövegével az első teljes, kritikai kiadásig eltelt ötvennégy év alatt, hanem az is, hogy az erre következő újabb tizenhat év alatt, vagyis máig, milyen narratívumok rakódtak egymásra a szöveg értelmezésében és ennek következtében a kiadástörténetében.
A szakirodalom máig vezető összefüggéseiben még egyáltalán nem tárgyalta a Szabad-ötletek kiadástörténetét, csak annak egy-egy momentumát kiragadva, egy-egy kiadás időszerűségét járta körül vagy hasonlította össze, s inkább a szöveg befogadástörténetével, értelmezéseinek változásaival, sokféleségével foglalkozott. E témában mindezidáig egyetlen teljességre törekvő összefoglaló tanulmány született, ahol a szerző tehát nem a saját értelme-zését ismerteti (vagy nem ezt alátámasztandó idézi másokét): Tverdota Györgynek a ötletek műfaji besorolási nehézségeit tárgyaló tanulmányáról van szó. Tverdota itt a Szabad-ötletek-kiadások sorát Töttössy Beatrixnek a Stoll Béla kritikai szövegváltozata alapján készült olasz Szabad-ötletek-fordításával zárja, illetve egészen pontosan azzal a József Attila pszichoanalitikus írásait egybegyűjtő 1992-es kötettel, ahol saját írása kísérőtanulmányként megjelenik.324 N. Horváth Béla 2005-ben publikált tanulmányában szintén ez utóbbi Szabad-ötletek-kiadás kerül említésre a Szabad-ötletek olvasatai kapcsán,325 de itt nem kerül sor a teljes recepciótörténet áttekintésére, hanem a korábbi értelmezések meghaladására történik
324 TVERDOTA György, Orvosi dokumentum vagy szürrealista szabadvers? in Miért fáj ma is? Az ismeretlen József Attila, szerk. HORVÁTH Iván–TVERDOTA György, Budapest, Balassi–Közgazda-sági és Jogi Kvk., 1992, 191–227.
325 N. HORVÁTH Béla, A Szabad-ötletek olvasatai, Tiszatáj, 2005. április, 102–109. Újabban kötetben is megjelent: N. HORVÁTH Béla, Egyéniség és valóság, Budapest, Nap, 2006. 183–199.
kísérlet azzal, hogy N. Horváth (Bókay Antalhoz hasonlóan) egy „újfajta poetika” kidolgozá-sának tekinti a Szabad-ötleteket.
József Attila 1936-ban írta a Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben című könyvecskéjét, melyet ma a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kézirattára őriz. A szakirodalomban általában füzetként, könyvként, naplóként, esetleg versként emlegetett dokumentumot – amelyet maga a szerző is hol füzetként, hol könyvként említ – azért nevezem könyvecskének, mert már könyv formájában való kiadása előtt is zsebkönyvszerű volt, hiszen József Attila egy valószínűleg Cserépfalvi Imrétől kapott, üres lapokkal kötött kiadói mintakönyvet használt fel hozzá. Az eredeti Szabad-ötletek kéziratos könyv szerkezete szerint százhetven, mindkét olda-lán ceruzával teleírt, a bal, illetve a jobb felső sarokban kézzel számozott lapból áll. Az első belső oldal címoldalként szerepel, mint hagyományosan a nyomtatott könyvek előzékoldalai-nál: rajta a két sorba tördelt aláhúzott főcímmel, hogy Szabad-ötletek jegyzéke, majd alatta új sorban, a megírás körülményeire utaló alcímként: Két ülésben. A kézirat könyvszerűségét erősíti a teljes szöveg elején álló, előszó funkciójú Foglalat – amely az elemzők, például Stoll Béla szerint utólag került a kész szöveg elé – három oldal terjedelemben, kezdve „vasárnap este ¾ 9 kor”, s József Attila szerint az egész szöveg „értelmes magvára”, „rejtett rendjére”
mutat rá.
Ha a Foglalat utólag került az egész szöveg elé (ahogy az elemzők zöme feltételezi), ahhoz az kellett, hogy az írás, a könyv, nagyon is tervszerűen készüljön, hiszen ehhez ki kellett hagyni mindjárt az elején öt üres oldalt, ezek közül az elsőre a cím került, majd három oldalon keresztül az előszóként működő Foglalat következett. E tekintetben akár egyet is érthetünk Stoll Béla megállapításával, miszerint az a szokás, hogy a szerző utólag ír címet és bevezetőt művéhez. Stoll szerint ugyanis nem valószínű, hogy József Attila előre elhatározta volna, hogy két ülésben fogja megírni a szöveget, illetve a Foglalatban is múlt időben történik utalás arra a „szerencsétlenre”, aki a szöveget írta.326 Ehhez három észrevételt fűznék: egyrészt nem kevésbé furcsa az a tervszerűség sem, amelynek következményeképpen éppen ez az öt oldal kerül kihagyásra, másrészt a cím két sorba való tördelése miatt lehetséges, hogy a „Két ülésben” alcím utólag került beírásra, harmadrészt pedig az emlékezéstechnikára épülő mű-alkotások esetében jellemző a retrospektív megközelítés, vagyis kezdődhet a végponttal is, a végkifejlettel is a mű (amely kvázi mindent előre értelmez), majd pedig megtörténik az egyes kulcsepizódokra való visszaemlékezés, a jelen állapothoz, helyzethez vezető okok bemuta-tása. Ebben az esetben természetesen a megírás időintervalluma is változik, hiszen így nem három nap alatt készült el az írás, hanem egy hét alatt, és a két vasárnap nem ugyanaz. Így tehát a Szabad-ötletek egyfajta analitikus interpretáció hangnemében kezdődik, majd az önanalízis nehézségeivel való küzdelemben négy nap telik el, mire a Gyömrői-féle analitikus ülések munkamódszere hatására sikerül megtalálni a formát, ahogyan minderről számot lehet adni, ettől kezdve tehát más írásmódszerrel, az analitikus terápián megszokott emlék-foszlányok formájában történik meg az emlékanyag felidézése. Azt gondolom, hogy mivel se erre nincsenek bizonyítékaink, se a Stoll által feltett esetre, a hipotézis szintjén egyiket sem lehet kizárni. Egy valami azonban mindkét esetben közös: a tervszerűség, vagyis az, hogy egy műalkotáshoz hasonlóan megkomponált pszichoanalitikus szöveggel van dolgunk, amelynek alapanyaga a szabad asszociáció módszerével előhívott élményanyag: a valóságot tükröző idézetek, vallomások és a valóságot teremtő fantáziák keveréke. Nemcsak arról van tehát szó, amit Gyömrői Edit mondott József Attila szabad ötleteiről, miszerint írni nem lehet úgy, hogy az ember nem fogalmaz, hanem arról is, hogy az önértelmezés szükségképpen torzítja a valóságot (a József Attila életében előfordult valós személyeket, eseményeket, cselekedeteket,
326 Lásd a Szabad-ötletek Atlantisz Kiadó által megjelentetett 1993-as kiadásában STOLL Béla kísérő-tanulmányának 52. oldalán.
és a tapasztalt, látott, hallott dolgokat), az emlékek múltja nem valós múlt, hanem elbeszélt, elképzelt, értelmezett, hangsúlyokkal és elhallgatásokkal tagolt, szerkesztett múlt, az identitás koherenciáját megteremteni hivatott narratívum, vagyis a Szabad-ötletek jegyzéke az önkép, önarckép, önéletírás mint önértelmezés létrehozásának a lenyomata. Értelmezésemben a narratív pszichológia álláspontjával értek egyet, miszerint a narratív, vagyis az elbeszélt identitás, „önmagam elbeszélése” kapcsán nem a referencialitás a kérdés, azaz, hogy mi fikció és mi realitás, hanem éppen ezek keveredése, ahogy ez a keveredés jelentésadó erővel bír, vagyis – ahogy Ricoeur mondja – az, ahogyan a fikció elkezd hasonlítani a történelemre, a saját magunkról elbeszélt önazonos-történetünk pedig a valójában megélt múltunkat, az életet utánozza – így ad egy meseszövés (fabuláció) és tapasztalat közti ingatag keveréket az „élet elbeszélt egységének” megtalálása érdekében.327 E tekintetben nem értek egyet azzal az állásponttal, amely szerint a Szabad-ötletek műalkotás-szerűségére, megalkotottságára az a bizonyíték, hogy ezek az asszociációk nem is annyira szabadok, hanem valóságosan létező szövegek, mondások, elméletek idézetei. Hiszen az önarckép, önéletírás mint önértelmezés (ami egy analitikus terápia asszociációiból is kikerekedik) lényege, hogy az egyén realitásból és fantáziákból egyaránt merít. A József Attila-i „ötletek” csak annyiban nem szabadok, vagyis nem asszociációk, ahogyan a pillanatkép spontaneitása vész el egy beállított fotónál – amilyenek a költő esetében számosan készültek mintegy hiteles portréként az „utókornak”.
Ettől a portré még portré marad, csak a lényeget némi keresettséggel mutatja. Ha az analízis az elfojtott tudattartalmak spontán verbalizációja, akkor a Szabad-ötletek egy részéből ez a spontaneitás hiányzik. Talán Szőke György értelmezése visz a legközelebb az író által ily mó-don rögzített „ötletek” megértéséhez. Szőke ugyanis rámutat arra a nagyon fontos momen-tumra, hogy József Attila mennyire nem volt egyedül az asszociáció egyedi értelmezésével kora művészvilágban: a 19. század elején (jóval a freudi módszer előtt) Ludwig Börne értekezik arról, hogy úgy válhatunk könnyen, gyorsan eredeti íróvá, ha pár napig hamisítás és képmutatás nélkül leírunk mindent, ami eszünkbe jut, magunkról is, s meglátjuk, milyen újszerű és eredeti lesz a létrejött írás. Az 1920-as években pedig André Breton (már a freudi hatás tudatában) azt írja A szürrealizmus kiáltványában, hogy az „automatikus írás”, maga a
„kimondott gondolat”, a „lehető legsebesebben áradó monológ” az új írásmódszer lényege.328 Megjegyzem azonban, hogy Bretonnál az is szerepel a módszer leírásában, hogy az asszociáló egyén egyetlen bíráló ítélettel sem illetheti saját monológját, ami József Attila esetében nem áll, hiszen ő több ponton kimondottan felveszi az elemző-értelmező pozíciót a Szabad-ötletekben – ezzel tehát hasonlót és mégis mást visz véghez „szabad ötleteinek” megírásával, mint alkotótársa.
A kultikus narratívum ereje: Németh Andor mint diszkurzusalapító
Németh Andor, aki József Attila barátja és kritikusa, műveinek első sajtó alá rendezője volt, döntő szerepet játszott József Attila esztétikájának és költői gyakorlatának a kialakításában.329 Emellett a József Attila halála után kialakuló kultusz szempontjából a Foucault-i értelemben vett diszkurzusalapítóként is tekinthetünk rá. „A »visszatérés« – mondja Foucault – az a sajátos jegyekkel rendelkező mozgás, amely éppen a diszkurzivitás megalapozását jellemzi.
327 RICOEUR, Paul, Az én és az elbeszélt azonosság, in: UŐ, Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, vál., szerk., utószó SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Budapest, Osiris, 1999, 373–411.
328 SZŐKE György, A szabad asszociációtól a költeményig, in Miért fáj ma is? i. m., 22.
329 Kettejük kapcsolatáról részletesen ír tanulmánykötetében TVERDOTA György, Ihlet és eszmélet.
József Attila, a teremtő gondolkodás költője, Budapest, Gondolat, 1987, 182– 203.
Hogy visszatérésre legyen szükség, előbb valamit el kellett felejteni, mégpedig nem egy-szerűen véletlenségből vagy valamiféle félreértelmezésből kifolyólag – lényegi és konstitutív feledésről van szó. [...] mindaz, ami belőle származik, egyben eltéréseket teremt és el is kendőzi ezeket. A felejtés zára nem kívülről kerül fel – részét képezi az adott diszkurzi-vitásnak, mely megszabja e zár konstrukcióját.330 A konstitutív feledés és eltérésteremtés talán ott érhető leginkább tetten Németh Andornál, amikor elsőként szerkeszt, illetve válogat egy József Attila „életművét” reprezentáló kötetet, illetve ő „rekonstruál” első értelmezőként egy kész keletkezéstörténetet a Szabad-ötletek köré is, s innen próbálja felfejteni a József Attila-i narratívum funkcióját, a betegség, a tragikus sors és az írás viszonyát. Így ismerteti meg az olvasót magával az addig publikálatlan Szabad-ötletek szövegével is, jelentős kihagyásokkal közölve azt. Az olvasóban kialakuló kép, amely a Szabad-ötletek Németh Andor válogatta részei alapján formálódhatott, ilyen módon jócskán eltér attól a képtől, amely a teljes szöveg ismeretében jöhetne létre. Az elhallgatott, nem publikált szövegrészekre pedig felkerül a „felejtés zára” – hosszú évtizedekre.
Németh egy évvel József Attila halála és két évvel a Szabad-ötletek keletkezése után, 1938-ban írja meg róla szabad asszociációit. Németh a mítoszteremtőkre jellemző gesztussal arra vállalkozik, hogy a tények és az ezeket kiegészítő saját feltételezései, a tények vélt összefüggéseinek leírása alapján mások számára is érthetővé tegye „védence”, a beteg zseni kusza gondolatait. Az írást az Újság 1938. február 20-i száma közli „Kelj fel és várj [!].
„József Attila gyötrelmes küzdelme kényszerképzeteivel címmel, amelyet később Németh Andor egy-két szóra vonatkozó apró változtatással, de lényegében ugyanazzal a tartalommal átvesz 1944-es József Attila-életrajzába az Emlékek farkasvermében című fejezetként.
Ekkorra a szöveg már jóval hosszabb, mint 1938-ban megjelent eredetije, hiszen Németh az életrajz műfajába jobban illő, kerekebb történetté egészíti ki azt, kitoldva versidézetekkel és néhány József Attiláról szóló személyes emlékkel, a Szabad-ötletek megírásának előzmé-nyeit, és a megírása utáni egyre romló helyzetet illusztrálandó. Felidézi például a Szép Szó alapításának, a Judittal való szakításnak, a sikertelen analíziseknek és a Gyömrői-szerelem-nek a körülményeit, motívumait.331 Németh mindkét esszéjének szövege a József Attila tragikus sorsa és halála fölött szűnni nem akaró bűntudattal álló utókor nekro-logikájával332 szövődik, amely beindítja a költő alakjának, életének és halálának a legendásítását, azt a József Attila-kultuszt, amely a művekben is meglátta a paradigmatikus nagyságot, de valahol mégis elébük helyezte a sorsot, annak tükrében, a biográfiai én létének lenyomataként, nyomaként szemlélve a szövegeket,333 József Attila egész életét és tragikus sorsát pedig mindezek tükrében – Tverdota György szavával – „passiótörténetként” értelmezve.
Németh Andor volt tehát az, akire annak a felelőssége hárult, hogy egy gyűjteményes József Attila-kötetet rendezzen sajtó alá, de ő úgy döntött, hogy ez válogatott kötet lesz csak, azt erősítve és igazolva, hogy József Attila a nemzet kiváló és nagy költője volt. A Németh Andor-féle szövegkiadásban idézett Szabad-ötletek-szemelvények azt illusztrálják, hogyan küzdött József Attila, a zseni, a lángelme, keserű gyermekkora visszatérő emlékeivel, traumái-val, és a korán elvesztett mama kísértő emlékével, hiányával. Ezek lesznek a József Attila
330 FOUCAULT, Michel, Mi a szerző? in UŐ, Nyelv a végtelenhez, szerk. SUTYÁK Tibor, Debrecen, Latin betűk, 1999, 133–135.
331 NÉMETH Andor, József Attila, 2. jav. kiad., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1991, 178–201.
332 Ezt a tragikus sors jegyében támadt József Attila-kultuszt és torzképeit, a nekrológműfajba bele-ragadt beszédmódját érzékletesen mutatta ki könyvében TVERDOTA György, A komor föltámadás titka. A József Attila-kultusz születése, Budapest, Pannonica, 1998.
333 VERES András, A József Attila-kutatás dilemmái, Kortárs, 2005, 4. sz., 11.
halála után azonnal működésbe lendülő „tragikus sorsú költő”-kultuszba illő töredékek. Más a Németh által válogatott pár soros részleteken kívül nagyon sokáig nem is jelenik meg a Szabad-ötletekből, a mítoszteremtés tehát sikerült. A Németh Andor-i értelmezés pedig, miszerint a Szabad-ötletek jegyzékének megírása egy végső önelemző, önterápiás kísérletnek tekinthető, máig hangsúlyosan fennmaradt az értelmezői hagyományban.
A cenzúra esztétikái: Szabolcsi Miklós és Szántó Judit szerepe
A Németh Andor által szalonképesnek ítélt, Szabolcsi Miklós szerint „jó érzékkel válogatott”
néhány részlet bekerült József Attila „összes műveinek” a Szabolcsi és Fehér Erzsébet által szerkesztett kiadásába. Írók, tudósok, szerkesztők, kritikusok vitatkoztak róla már ekkor is, hogy mi ez a szöveg, mi volt vele a költő célja, nyilvánosság elé való, kiadható-e. Szabolcsi mint a József Attila körüli diszkurzus újabb meghatározó, formáló egyénisége e vitával kapcsolatban kimondta azt, amit Németh Andor nem mert vagy nem akart kimondani, hogy a
„napló” – vagy, ahogy Szabolcsi gyakran nevezte a szöveg állítólagos, elveszett borítója alapján, a „Zöld füzet” – „a költő asszociációinak, ötleteinek, időnként – betegsége jeleként – kényszerképzeteinek is laza füzére. Legnagyobb része így csak kórlelet értékű, egyes vonat-kozásai miatt a nyilvánosság elé nem tartozó. A korábbi közlők – Németh Andor, József Jolán – jó érzékkel válogattak a füzetből egyes részleteket; ezeket a szövegrészeket adjuk mi is közre.”334
A Szabad-ötletek szemelvényeinek Szabolcsi-féle értelmezésében e ponton kisebb ellent-mondás mutatkozik, hiszen egyrészt a nyilvánosság elé nem tartozó kórleletnek, egy beteg-ség dokumentumának, az analitikus terápia orvosi titoktartás alá eső részének tartja a Szabad-ötletek jegyzékét, másrészt pedig József Attila összes művei között, az Önvallomások című fejezetben közli más hasonló jellegű írásokkal, ráadásul egy kötetbe sorolva novellák-kal, műfordításoknovellák-kal, drámatöredékekkel. Akkor tehát beletartozik vagy nem tartozik a művek közé? – kérdezhetnénk. Szabolcsi mindig is kitartott amellett az álláspontja mellett, hogy a Szabad-ötletek egésze kórlelet értékű szöveg, amely „attól, hogy nagy költő írta, még kórlelet marad.”335 Ennek megfelelően tehát nem publikálandó. „Ilyen dokumentumot egyet-len országban sem szokás széles olvasóközönség rendelkezésére bocsátani. Az a személet, amely az ilyen kórleletek nyilvánosságra hozását kiköveteli, közlését sürgeti, maga is a legnagyobb fokú »illetlenség«. A költő és a beteg ember méltóságának tisztelete sem engedi ezt a kíváncsiskodást.”336 – érvel Szabolcsi. A Szabad-ötletek Németh Andor által válogatott részleteinek az „összes művek” között való közlése azonban megingatja ezt az álláspontot, hiszen logikus, hogy ha a Szabolcsi elősorolta érvek alapján az egész szöveget nem tekint-hetjük közönség elé szánt műalkotásnak, akkor bizonyos válogatott részletei sem azok. Ez az ellentmondás véleményem szerint a korszellemnek is betudható. Hiszen Szabolcsiékon ott volt a nyomás, a „közkívánság”, hogy jelenjen meg végre a teljes Szabad-ötletek jegyzéke, ilyen szempontból tehát Szabolcsi cenzúrázó magatartása népszerűtlen volt. Ezt ő is tudta, ennek ellenére kitartott mellette, s csak részben alkudott meg, részben elégítette ki a Szabad-ötletek nyilvánossá tételére vonatkozó igényt.
334 József Attila összes művei, IV. Novellák, önvallomások, műfordítások. Pótlások az I–III. kötetekhez, sajtó alá rend. FEHÉR Erzsébet–SZABOLCSI Miklós, Budapest, Akadémiai, 1967.
335 SZABOLCSI Miklós, Az igazi illetlenség, Új Tükör, 1984. február 12., 23.
336 Uo.
A korszellemhez tartozott az is, hogy a kultusz nem engedett be semmit a József Attila-i életműbe, ami nem volt összeegyeztethető a proletár költőről kialakított képpel, másrészt igyekezett háttérbe szorítani az életmű azon részét, amely a pszichoanalízis mint „burzsoá áltudomány” mételyének hatását mutatta. Ez is közrejátszott abban, hogy a második világ-háború után, amikor a Szabad-ötletek kézirata a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM) kerül, előbb egyszerűen nyoma vész, majd zárt anyagnak minősítik.
A PIM katalógusa szerint egy „1955. évi szórvány”, vagyis nem teljes hagyaték formá-jában, hanem egy nagyobb dokumentumegységtől függetlenül, külön történik a Szabad-ötletek jegyzéke autográf kéziratának a szerzeményezése. Ennél több hivatalosan a mai napig nem tudható meg. A szöveg körüli legendákat továbbszövő érdekesség ugyanis, hogy a PIM-nek még manapság sem áll módjában adatot szolgáltatni a szerzeményezés pontos körül-ményeiről, vagyis arról, hogy kitől is került a kézirat a múzeum tulajdonába. Ennyi év után, s egy ma már szabadon kutatható és publikálható anyag esetében igen korszerűtlen hozzáállás ez egy közgyűjtemény részéről.
Mi történt tehát a Szabad-ötletek kéziratával a Németh Andor-féle 1938-as szövegközlés és az 1955-ös múzeumba kerülés között? Mivel a szakirodalomban semmilyen erre vonat-kozó adat nem szerepel, csak hipotézisekre és nem hivatalos forrásokra hagyatkozhatunk.
Ezek szerint két út lehetséges, ahogyan a Szabad-ötletek kézirata a PIM-be kerülhetett. Az első változat szerint a múzeum dr. Bak Lóránttól vásárolta meg a kéziratot. Azzal kapcso-latban, hogy hozzá hogyan került a szöveg, egyértelmű következtetésünk lehet: rokonától, dr.
Bak Róberttől, József Attila utolsó pszichoanalitikusától. De hogyan került hozzá a szöveg?
Bak Róbertről tudjuk, hogy 1941-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, s itt halt meg 1974-ben. Bak több József Attila-kéziratot őrzött, így például a Sárgahajúak szövetsége című pszichoanalitikus írás is az ő hagyatékából került elő, amikor 1983-ban unokaöccse, dr.
Bak János (a vancouveri egyetem történészprofesszora) és a berlini Bak Gara Anna elküldi Szőke Györgynek a szöveg fénymásolatát. 1955-ben azonban Bak Róbert még élt, tehát a Szabad-ötletek esetében nem arról van szó, hogy az amerikai örökösök juttatták volna a hagyatékban maradt dokumentumot a PIM-be. Az a legvalószínűbb, hogy Bak Róbert nem vitt magával mindent emigrációjakor, hanem jó néhány értéket kénytelen volt hátrahagyni, s
Bak János (a vancouveri egyetem történészprofesszora) és a berlini Bak Gara Anna elküldi Szőke Györgynek a szöveg fénymásolatát. 1955-ben azonban Bak Róbert még élt, tehát a Szabad-ötletek esetében nem arról van szó, hogy az amerikai örökösök juttatták volna a hagyatékban maradt dokumentumot a PIM-be. Az a legvalószínűbb, hogy Bak Róbert nem vitt magával mindent emigrációjakor, hanem jó néhány értéket kénytelen volt hátrahagyni, s