ANDREJ BOGOLJUBSZKIJ A SZOVJET KORSZAK TÖRTÉNETÍRÁSÁBAN
Abstract: (Andrei Bogolubski in der Geschichtsschreibung der sowjetischen) Die Persönlichkeit und Tätigkeit vom Fürsten Afidre Bogolubski in Vladimir behandelten die sowjetischen Historiker, die die Geschichte des russischen Reich in Kiew untersuchten betont, obwohl kein selbständiger Band über ihn in der sowjetischen Epoche gemacht wurde.
Unter den Werken, die der Verfasser der Abhandlung erforscht hat gibt es kein einziges, das den Fürsten vollständig negativ beurteilt. Die sowjetischen Historiker hielten Bogolubski im allgemeinen für einen bedeutenden oder außerordentlichen Staatsmann. Seine Tätigkeit im Nordosten des Reiches anerkannte auch Tolotschko als bedeutend, der ihn übrigens - die ganze Geschichte des Reiches betreffend - nicht für wichtig hielt. Die führenden Historiker, wie zum Beispiel B. D. Grekow und B. A. Ribakow betonten sowohl die positiven als auch die negativen Eigenschaften des Fürsten, während M. D. Prisjolkow, I. U. Budownitz, N. N. Woronin, Ju. A.
Limonow ihn absolut positiv beurteilten. Größere Auseinandersetzungen entwickelten sich nur in zwei Fragen: Die Forscher äußerten sich nur über dem Versuch des Zustandebringens der Wladimirer Metropolie und über das Ermorden des Fürsten und dessen Folgen unterschiedlich. Die Abhandlung legt auch diese Diskussionen dar.
Andrej vlagyimiri fejedelem (1157-1174) a keleti szlávok középkori tör-ténetének egyik főszereplője volt, Magyarországon azonban még szakmai berkekben is kevéssé ismert. Ez utóbbi talán indokolná, választott témánk viszont nem igényli tevékenységének bemutatását. A közelmúlt magyar nyelvű publikációi egyébként is viszonylag részletes ismeretanyagot tartal-maznak.1
Az 1917 előtti orosz nemesi, hivatalos és polgári történészek nagy fi-gyelmet szenteltek a fejedelem bemutatásának, míg a progresszív gondolko-dók keveset foglalkoztak vele. Véleményünk szerint az orosz historiográfiá-ban a leghelytállóbb Bogoljubszkij-értékelést V. O. Kljucsevszkij hozta lét-re, melynek lényege a következő: az uralkodó kiemelkedő történelmi
sze-mélyiség volt. Hatalmának növelése érdekében saját fejedelemségét „zord és szeszélyes gazda"-ként irányította, és beavatkozott a többi orosz terület ügyeibe. Azonban kül- és belpolitikája sikertelen maradt. Cselekedeteit jel-leme és a társadalmi környezet is befolyásolta.2 Azonban mi sem áll távolabb tőlünk, mint az, hogy Kljucsevszkij értékelését axiómaként kezeljük, mert a kiváló polgári történész esetenként a kelleténél sötétebb szemüvegen át vizs-gálta a vlagyimiri uralkodó tevékenységét.
A szovjet historiográfia tanulmányozását több tényező is nehezíti. Ezek közül az egyik az, hogy a szovjet történészeket általában nem lehet olyan egyértelműen meghatározható irányzatokhoz sorolni, mint az 1917 előtti orosz történetírókat, bár egyes kérdéskörök esetében kétségkívül kimutatha-tók „táborok", csoportosulások. A másik problémát a kronológiai határok meghúzása jelenti. Mivel a szovjet történettudomány önmagát mint marxis-ta-leninista történetfilozófián, tehát történelmi materializmuson alapuló tör-ténettudományt definiálta1, fennállásának időszaka az 1930-as évektől az
1980-as évek végéig, ill. az 1990-es évek elejéig számítható. Tanulmá-nyunkban ezért csak a fenti korszakban kiadott műveket vizsgáljuk. Az utóbbiak természetesen a Szovjetunióban jelentek meg, vagyis a szovjet történettudományt a fenti állam történészeinek tevékenységével azonosítjuk.
Ugyanakkor fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy jelen dolgozatnak elsődle-ges célja nem a szovjet történettudomány bírálata. Ez viszont egyáltalán nem jelenti az ismertetésre kerülő nézetekkel való egyetértést.
Andrej Bogoljubszkij értékelésében a szovjet történettudomány képvise-lői között, mint látni fogjuk, nem alakult ki éles szembenállás. Ez eltérést jelent az orosz historiográfiához képest. Ráadásul a szovjet történészek
szá-mos esetben leginkább csak a tények ismertetésére szorítkoztak, vagy rövid és egybehangzó értékelést adtak. Számunkra azonban például annak ismétel-getése, hogy Andrej Bogoljubszkij uralkodása idején a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség megerősödött, különösebb jelentőséggel nem bír. Következés-képpen csak az általunk legjellegzetesebbnek tartott nézetek bemutatására kerül sor.
A bolsevik hatalomátvétel utáni években a történettudomány, különösen az a része, amely az óorosz korszakkal foglalkozott, még jelentős mértékben a korábbi nézeteket képviselte., A marxistának nevezhető történészek az
1920-as evekben elsősorban Oroszország 19-20. századi történelmét tanul-mányozták. Ebben az évtizedben a Kijevi Rusz történetének kutatása a szovjet történészek részéről éppen csak elkezdődött. A szakemberek egy része még egyáltalán n e m alkalmazta a történelmi materializmus módszerta-nát, és gyakran keverte azt a gazdasági materializmussal.4 A legjobb példa erre „a szovjet történettudomány atyja", M. Ny. Pokrovszkij, akit B. D.
Grekov, a század első felének és közepének nagy tekintélyű kutatója kemé-170
nyen kritizált az 1930-as évek végének szintézisében. Bírálatát többek között a Kijevi Rusz városi kereskedő jellegéről Kljucsevszkij által kidolgozott, de Pokrovszkij által is képviselt nézet váltotta ki. Grekov végül arra a követ-keztetésre jutott, hogy Pokrovszkij sémájában sok a durva hiba, és annak semmi köze a marxizmushoz.5
Az 1930-as években a szovjet történészek munkáiban a marxizmus-leni-nizmus elméletének fokozatos átvétele tükröződött, amint azt Grekovnak az évtized első felében készült müvei is bizonyítják. „Ezek a munkák - írta V.
V. Mavrogyin és M. B. Szverdlov az 1978-as historiográfiai kötet bevezető-jében - megerősítették a Kijevi Rusz fejlődésének korai szakaszára mint
feudális társadalomra és államra vonatkozó nézetet".6 A magunk részéről viszont inkább azt emelnénk ki, hogy a fenti, megalapozottnak egyáltalán nem nevezhető koncepció évtizedekre gúzsba kötötte a szovjet történészeket, akik amúgy is nagy politikai nyomás alatt álltak.
1939-től kezdve Grekovnak több olyan müve is megjelent, amely témánk szempontjából említést érdemel. A Szovjetunió történetének első kötetében (1939) a bennünket érdeklő részt ő írta, de ebben inkább röviden ismertette, mintsem értékelte Andrej Bogoljubszkij tevékenységét. Mindössze a Kijev 1169. évi bevételének következményeit bemutató néhány mondat sugallt negatív megközelítést, a szerző ti. azt sérelmezte, hogy a város kirablása során írott források is megsemmisültek, de magát a fejedelmet ezért sem hibáztatta.7 A másik munka, a több kiadást is megért Kijevi Rusz alaposabb értékelést is tartalmaz. Grekov itt más szemszögből vizsgálta az 1169-es eseményeket. Azt, hogy Kijev megszerzése után Bogoljubszkij nem ment a városba nagyra értékelte, és a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség megnö-vekedett gazdasági és politikai ereje következményének tartotta. A szerző az egységes nemzeti állam létrehozását illetően a vlagyimiri fejedelmek, köztük Andrej politikájában a moszkvai uralkodók későbbi politikájának vonásait látta.8
1939-ben V. A. Galkin Szuzdali Rusz című munkája is napvilágot látott, de csak a térség 8 - 1 5 . századi politikatörténetét tárgyalta. Annak, hogy a benne található értékelés bemutatásától eltekintünk, két oka van: népszerű-sítő jellege és gyenge szakmai színvonala.9 A következő évben M. D.
Priszjolkovnak, az óorosz évkönyvek kutatójának jelent meg egy kötete, amely az alábbi megállapításokat tartalmazta az 1177. évi vlagyimiri év-könyv-redakcióról: Összeállítását Andrej Bogoljubszkij vette tervbe életének utolsó éveiben, de halála (1174) megszakította ezt a vállalkozást, és csak 1177-ben fejezték be. Az évkönyv-redakció fő politikai irányelve az volt, hogy az orosz fejedelemségek politikai központja, a vezető szerep, amely Oleg idejétől Kijevé és a kijevi fejedelemé volt, átkerül a Kljazma menti Vlagyimirba, a vlagyimiri fejedelem kezébe. A krónikás, Bogoljubszkij
po-litikai törekvéseit tükrözve, munkájában kifejtette a rosztov-szuzdali terület városainak egymás közötti viszonyaira vonatkozó saját politikai elgondolását is: kiemelte Vlagyimir városának jogát az elsőségre és az egységes fejede-lemség fővárosának szerepére.1 0
Ugyanebben a könyvben Priszjolkov teljesen pozitív értékelése is olvas-ható Andrej Bogoljubszkijról: saját korát és kortársait megelőző bátor és szigorú személyiség volt, aki nagyon korán felmérte az „orosz föld" (értsd: a Kijevi Rusz déli részének) hanyatlását és a rosztov-szuzdali vidék növekvő erejét is; aki szakítva nemzetségének és valamennyi orosz feudális fejede-lemségnek a hagyományaival elhatározta, hogy új módon rendezi az erővi-szonyokat a rosztov-szuzdali és a többi orosz fejedelemségen belül, csakúgy mint az „orosz f ö l d " külpolitikai kapcsolatait."
Az ún. nagy honvédő háború alatt és közvetlenül utána a szovjet történé-szek munkái a patriotizmusra nevelést szolgálták,12 ezért ettől az időszaktól kiemelkedő szakmai eredményeket ne várjunk. Az aktuálpolitikai célok ki-szolgálásának egyik legjobb példája Alekszandr Nyevszkij életrajza.1 3 Té-mánk szempontjából kivételt jelent Ny. Ny. Voronyinnak a 11-13. századi vlagyimir-szuzdali építészetről 1945-ben megjelent kötete.14 Ennek ismerte-tésétől azonban eltekintünk, mivel a szerző a későbbiekben továbbfejlesz-tette.
Az 1940-es évek végén, illetve az 1950-es évek elején egymás után je-lentek meg azok a kötetek, melyek a szovjet történészek Kijevi Russzal kap-csolatos kutatási eredményeit mutatták be. Közülük A. Ny. Naszonov Az
„orosz föld" és az óorosz állam létrejötte című munkáját említjük meg. Eb-ben a szerző kiemelte, hogy Andrej Bogoljubszkij tevékenységének eredmé-nyeként a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség területe északon és délkeleten is jelentősen növekedett. Az utóbbi tényre később V. A. Kucskin és P. P.
Xolocsko is felhívta a figyelmet.1 5
Az '50-es évek „termésének" bemutatásakor nem mellőzhető a híres (bár szemlélete miatt inkább a hírhedt jelző lenne szerencsésebb) Ocserki isztorii SZSZSZR, vagyis a Szovjetunió történetének vázlata. Első kötete (1953) részletesen foglalkozott a Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemséggel, de Bogol-jubszkijról n e m adott markáns értékelést. Az a rész ugyan negatív színezetű, amely szerint a terület belügyeit illetően Andrej rászolgált a „szamov-lasztyec" (egyeduralkodó) gúnynévre, és „zsarnoki" magatartása megmutat-kozott a fejedelmekhez, valamint a helyi, rosztov-szuzdali bojársághoz való viszonyában is,16 azonban összességében a kötet Bogoljubszkij-képe távolról sem negatív. Ú g y tűnik, az adott rész szerzője (szintén A. Ny. Naszonov) nem annyira az északkeleti fejedelmek értékelésére, sokkal inkább tevékeny-ségük bemutatására törekedett.
172
Az SZKP XX. kongresszusa (1956) után a Kijevi Rusz történetének ta-nulmányozásában fellendülés következett be,17 s ez természetesen nem hagyta érintetlenül az általunk vizsgált témát sem. I. U. Budovnyic például a régi Rusz társadalmi-politikai gondolkodását elemző könyvében egy teljes fejezetet szentelt Bogoljubszkijnak. Véleménye szerint Andrej ideológiai
„vállalkozásait" gondosan megtervezték, nagy lendület, valamint politikai céltudatosság jellemezte azokat, s átfogták az akkori orosz társadalom szel-lemi életének minden szféráját. Andrej Bogoljubszkij a legkülönfélébb ide-ológiai eszközökkel - nagyszerű templomok és kolostorok felépítésével, a Vlagyimiri Istenanya-ikon kultuszának létrehozásával, helyi szentek kitalálá-sával, autokefál püspökség alapítákitalálá-sával, a terület első évkönyv-redakciójának készítésével és saját irodalmi tevékenységével - azt az igen n a g y j e l e n t ő s é g ű történelmi tényt hangsúlyozta, hogy a félreeső erdőntúli18
vidéken a hajdani dicsőségét elvesztett Kijev felváltására felnövekedett egy új politikai erő, amely bejelentette igényét a szomszédos területekre, Muromra, Rjazanyra és Novgorodra, s amely Rusz összes többi részén ve-zető szerepre pályázott.
Budovnyic a fenti, már amúgy is pozitív értékelést, még tudta fokozni:
Andrej Bogoljubszkij korának nagyszerű képviselője volt. Megszemélyesí-tette a Ruszban a 12. században bekövetkezett új helyzetet, amikor is a ko-rábban egységes kijevi állam önálló, Kijevtől elkülönült oblasztyokra1 9 ta-golódott. Andrej Bogoljubszkij, a rendkívüli államférfi tudatában volt az új történelmi viszonyoknak, nem törődött a régi hagyományokkal, n e m hagyta magát elbűvölni az „orosz városok anyjá"-nak hajdani varázsától, céljai ér-dekében ügyesen használta ki az orosz fejedelmek közötti véleménykülönb-ségeket és viszályt, valamint a Kijevi Rusz északkeleti részén sajátosan ala-kult társadalmi viszonyokat. Az orosz ala-kultúra és társadalmi gondolkodás történetében Andrej Bogoljubszkij (kora) azáltal jelentős, hogy Rusz új poli-tikai berendezkedése, a feudális széttagoltság rendszere éppen az ő idejében és az ő közreműködésével találta meg ideológiai formáját.2 0 •
A neves történész és művészettörténész, Ny. Ny. Voronyin 1961-ben je-lentette meg Északkelet-Oroszország 12-15. századi építészetéről szóló munkájának első kötetét. Az Andrej Bogoljubszkij uralkodása idején folyó munkálatokról a következőket írta: a monumentális építészetnek legfőkép-pen az volt a feladata, hogy a fővárosnak, Vlagyimirnak és a fejedelmi rezi-denciának, Bogoljubovónak fényűző külső formát adjon. Ennek megoldása az ütemét és tervszerűségét illetően csak Jaroszlav kijevi, valamint Dmitrij Donszkoj, III. Iván és III. Vaszilij moszkvai építkezéseivel hasonlítható ösz-sze. Az építészek azon Vlagyimir újjáépítésének, erős várrá és pompás épü-letekkel díszített várossá való átalakításának a megfelelő időben kigondolt tervét valósították meg, amely méltó volt arra, hogy ne csak az adott terület,
hanem az egész orosz föld fővárosa legyen, és amelynek j o g a volt Kijev helyének elfoglalására.2 1
Voronyin a Kijevi Rusz vonatkozásában egyesítési szándékot tulajdoní-tott Andrejnek, s úgy vélte, hogy a fejedelem gyenge pontja éppen katonai ereje volt. Bogoljubszkij „podrucsnyik"-jait (a befolyása alatt álló fejedel-meket) kapzsiknak nevezte, akiknek érdekei távol álltak a vlagyimiri politika feladataitól, akik a hadjáratokban csak a büntetéstől való félelmükben vettek részt, és bármely alkalmat kihasználtak az árulásra. A vlagyimiri seregek ereje nem tudta függésben tartani a centrifugális tendenciákat.2 2
A szerző szerint Bogoljubszkij dicsőségének híre eljutott távoli orszá-gokba is, hiperbolikus méreteket öltve, s a fejedelem a Nyugat királyaihoz hasonló, valódi egyeduralkodó volt. Voronyin a fentebb már említett egye-sítő politikát vizsgálva is talált hasonlóságot Andrej és a 11-12. századi nyugat-európai uralkodók (a flandriai grófok, Barbarossa Frigyes) között.2 .
Amint említettük, nem tekintjük feladatunknak az egyes nézetek bírálatát, Voronyin esetében azonban kivételt kell tennünk. Kritikánk tárgya termé-szetesen nem a marxizmus klasszikusaitól átvett idézetek sora, hiszen az egyáltalán nem meglepő, ha egy marxista történész az 1960-as évek elején Marxra vagy Engelsre hivatkozik. A szerző inkább Andrej Bogoljubszkij túlértékelésében hibáztatható. Véleményünk szerint egy grúz és egy örmény példa igen kevés ahhoz, hogy a fejedelem hiperbolikus méretű dicsőségéről beszéljünk. Megkérdőjelezhető a Nyugat királyaihoz való hasonlítás is. A 12. századi nyugat-európai uralkodók jelentős részének hatalma korlátozott volt, ezért az egyeduralkodókat konkrétan meg kellett volna nevezni. Ráadá-sul a szovjet történészek nem egy esetben Magyarországot és Lengyelorszá-got is a Nyugathoz sorolták, tehát még inkább szükség lett volna a pontosí-tásra. Végezetül nagyon szerencsétlennek érezzük a flandriai grófok és Andrej Bogoljubszkij párhuzamba állítását, mivel a Flandria és a Kijevi Rusz közötti nagyságrendi és fejlettségiszint-beli különbségek szinte lehe-tetlenné teszik az efféle összehasonlítást.
Az 1960-as évek nagyszabású vállalkozásai közé tartozik a régi Rusz külpolitikai kapcsolatainak feldolgozása, amely V. T. Pasuto nevéhez fűző-dik. A szerző nem kerülhette el Andrej Bogoljubszkij tevékenységének be-mutatását sem. Foglalkozott vele a Bizánchoz, a Fekete-tenger partvidékén, illetve attól északra élő nomád népekhez, a Volgai Bulgáriához és a Kauká-zus vidékéhez fűződő viszony ismertetésénél.24 Azonban a könyv összefog-laló jellege miatt Pasuto elsősorban nem az egyes államférfiak lépéseinek alapos értékelésére törekedett, s így a szovjet történetírásban addig kialakí-tott Bogoljubszkij-képhez sem járult hozzá újabb adalékokkal.
1971-ben megjelent müvében B. A. Ribakov Andrej Bogoljubszkij politikájáról negatív értékelést adott: „A vlagyimir-szuzdali fejedelem
kül-174
politikájának eredményei az utolsó években tragikus jellegűek voltak: egy hatalmas sereg pusztulása Novgorod alatt, Rusz elleni kun betörések, siker-telen hadjárat a bolgárok ellen és végül Kijev teljes elvesztése, a Rosztyisz-lavicsok vazallusból ellenséggé válása. Andrej Bogoljubszkij egyedül ma-radt..."25 Ehhez a nézethez szinte, azonnal csatlakozott V. A Kucskin is.
Az évtized következő évei nem hoztak igazán jelentős eredményt a Bogoljubszkij-értékelésben. Példaként álljon itt O. M. Rapovnak a fejedelmi
„birtokok"-at a 10. századtól a 13. század közepéig vizsgáló kötetének egy részlete, amelyben a szerző Andrej és öccse, Vszevolod tevékenységét ve-tette össze: „Andrej Bogoljubszkijnak és Vszevolod Bolsoje Gnyezdónak sikerült egyesíteni a rosztov-szuzdali földet. Ennek köszönhetően mindkét fejedelem a legerősebb volt az akkori orosz fejedelmek között. Ok nemcsak saját fejedelemségükben uralkodtak, hanem ellenőrzésük alatt tartották Rusz sok északnyugati, központi illetve déli területét is. Ezért nem véletlenül kezdték Északkelet-Oroszország uralkodóit nagyfejedelmeknek nevezni".2 7
Nem várhatunk sokat A Kijevi Rusz szovjet historiográfiája című kötettől sem, amely ugyan j ó áttekintést nyújt az óorosz nép kialakulásával, a Kijevi Rusz gazdasági-társadalmi rendjével stb. kapcsolatos nézetekről, de Andrej
s OR s s s s
Bogoljubszkijt mindössze ket esetben említi." Ráadásul a második említés mindössze hivatkozás Voronyin egy cikkére.
Andrej Bogoljubszkij tevékenységének egyik legátfogóbb elemzése a szovjet történeti irodalomban a már idézett B. A. Ribakov nevéhez fűződik, aki nagy monográfiájában (A Kijevi Rusz és a XII-XIII. századi orosz feje-delemségek, 1982) a fejedelem uralkodását apjáéval összehasonlítva mutatta be. Elismerően írt a városok széleskörű építéséről. Úgy vélte, az a fejedelem, aki ideiglenesen ült egy részfejedelemség trónján, készen arra, hogy bármely pillanatban más területekre távozzon, nem tudott városépítéssel foglalkozni.
Jurij Dolgorukij és Andrej Bogoljubszkij viszont (Monomah politikáját folytatva) saját alapvető érdekeit a Rosztov-Szuzdali Fejedelemséggel kap-csolta össze, s ez objektíve pozitív volt. Bogoljubszkijt Ribakov e téren any-nyira magasztalta, hogy stílusa már-már a világnézeti indíttatású müvekére emlékeztet: a Neri melletti Pokrov-templom, a bogoljubovói vár épület-együttese... és a vlagyimiri Arany-kapu a művészet soha el n e m halványuló alkotásai, melyek lehetővé tették a krónikásnak, hogy Andrejt a bibliai Sa-lamon királlyal hasonlítsa össze, nekünk pedig, hogy fogalmat alkossunk arról, milyen bámulatos szépségű volt az orosz építészet az Igor-ének készí-tésének előestéjén. A két fejedelem tevékenységében a szerző pozitívan ér-tékelte a hatalom centralizációját is.29
Jurij Dolgorukijjal kapcsolatban Ribakov negatív vonásnak tartotta az állam területének felosztását, tehát az ugyélok (részfejedelemségek) fiai részére történt kijelölését. Andrcjre ez a „szemrehányás" nem vonatkozott, őt
viszont külpolitikájáért ítélte el. Bírálatának lényege a következő: a Kijev megszerzésére irányuló törekvések, melyek Andrejnek, Vlagyimir Monomah unokájának személyes és nagyra törő elképzelései voltak, semmiképpen sem kapcsolódtak a szuzdali bojárok mindennapos érdekeihez. Minden hadjárat az északkeleti gazdasági élet rendjének megzavarását idézte elő, nem is be-szélve arról, hogy e z e k n e k a nép számára milyen súlyos pusztító hatásuk volt. A Kucskovicsok összeesküvését (1174) megelőző öt év alatt Bogoljubszkij öt távoli hadjáratot indított. Ez idő alatt, a legszerényebb szá-mítások szerint is, a seregeknek kb. 8000 kilométert kellett megtenniük (er-dőkben, mocsarakban és vízválasztókon keresztül), vagyis csak a célhoz való eljutásra nem kevesebb mint egy évet kellett elvesztegetniük, nem is szá-molva a hosszú ostromokat, s ráadásul három hadjárat sikertelen volt, majd így zárta eszmefuttatását: nem meglepő, hogy ez az uralkodás a bojár arisz-tokrácia fegyveres felkelésével és a tőle független népharagnak a fejedelmi közigazgatás képviselőivel szembeni kinyilvánításával végződött., ü
Ribakov Andrej Bogoljubszkijt nehéz természetű, hatalomra vágyó és energikus fejedelemként mutatta be, továbbá rendkívüli államférfinak tar-totta, aki egyben hadvezér valamint író is volt. Külön kiemelte, hogy Andrej udvarában irodalmi tevékenység folyt, s uralkodásának idejéből évkönyv-részletek maradtak fenn.3 1
Az 1980-as évek második felében egyrészt P. P. Tolocsko foglalkozott részletesen a bennünket érdeklő kérdéssel. N e m értett egyet B. D.
Grekovval, aki Bogoljubszkijt ugyan nem tartotta rendkívüli uralkodónak, tevékenységében mégis olyan vonásokat fedezett fel, melyek a fejedelmet Moszkva későbbi államférfiaihoz hasonlították. Tolocsko úgy vélte,
* Grekovnak és kollégáinak mindössze az adott alapot arra, hogy Bogol-jubszkijban az államférfi új típusát lássák, hogy ő saját oblasztyában (feje-delemségében) egyeduralomra, az egész Ruszt tekintve pedig a rangidősség-re törangidősség-rekedett, majd az ukrán kutató a következő magyarázattal támasztotta alá álláspontját: a fenti célok elérését a Bogoljubszkij számára nem megfe-lelő fejedelmek és püspökök elűzése, valamint az engedetlen bojárokkal való leszámolás kísérte. Ebben azonban semmi új n e m volt, hasonló jelenségek jellemezték a politikai helyzetet a többi orosz területen is. Csak elképzelhető, hogy Andrej sikerei j o b b a n érzékelhetők voltak, mint kortársai sikerei, de nyilván gyengébb ellenállást is tanúsítottak vele szemben. Sem a vazallus fejedelmek, sem a hatalmas földbirtokos arisztokrácia, sem a püspökök nem tudtak még mély gyökeret ereszteni a viszonylag fiatal Rosztov-Szuzdali Fejedelemségben, n e m jelentettek olyan politikai erőt, mint Kijevben, Novgorodban, Halicsban és Rusz többi régi központjában, s Bogoljubszkij nem attól cselekedett szabadabban, hogy a szuzdali földön megszűnt a régi
176
vecse-rendszer, hanem attól, hogy a 12. században ez itt még n e m fejlődött ki.32
Egyes történetírók szerint Rosztyiszlav Msztyiszlavics kijevi fejedelem
Egyes történetírók szerint Rosztyiszlav Msztyiszlavics kijevi fejedelem