Az erdei iskola fogalmának alakulása

Magyar Pedagógiai Lexikon (1933, 1976) – szabadlevegős iskola, célja kettős: megóvni a gyenge szervezetű aszténiás, többnyire tuberkulotikusan fertőzött vagy komolyan veszélyeztetett tanulót a megbetegedéstől – a természeti tényezők, a rendszeres testápolás, a jó táplálék, és a környezetből való kiemelés által biztosítani az odautalt gyermekeknek a tanulmányokban való haladást. Az erdei iskolák tanulói a nap nagy részét kerti munkával, játékkal, sporttal foglalkozva a szabadban töltik.

A kezdeteket meghatározó definícióhoz képest az erdei iskola intézménye folyamatosan fejlődött, de az 1980-as évek új lendülete hozta meg az igazi átalakulást, kiteljesedést. A XX.

század utolsó évtizedeiben történő fellendülését, újragondolását az erdei iskolának több tényező előmozdította és sürgette. A környezet állapotának egyre nyilvánvalóbb és globális romlása ráirányított a figyelmet a prevencióra, amely helyet kapott a helyi kezdeményezésektől egészen a környezetvédelmi egyezményekig.

42 A pedagógiai törvényhozás is segítette a már meginduló kezdeményezéseket. Az 1985-ös I. sz. Oktatási törvény lehetőséget adott az iskoláknak, a helyi adottságokhoz és igényekhez alkalmazkodó tevékenységek, programok, önálló kezdeményezések megvalósítására, sajátos módszerek alkalmazására, új helyszínek bevonására.

A ’80-as, ’90-es években nem egységes, hanem gyűjtőfogalomként tekintettek rá, amely több típust foglal magában. Egyik típusa, amikor az iskola „saját” erdei iskolával rendelkezik, ahová évek óta visszajárnak és erre kidolgozott programmal rendelkeznek. A második, amikor a helyszín akár évenként vagy csoportonként változik, de a keretprogram ugyancsak az iskola által kidolgozott és az adott helyszínre adaptált. A harmadik típusba sorolhatók, amikor az iskola nem készít saját programot, hanem egy erdei iskola szolgáltató által kidolgozottat veszi igénybe. Fontos azonban megjegyezni, hogy bármelyik típusba is soroljuk az erdei iskolát, a megvalósításnak meg kell előznie egy rákészülést az iskola falai között. (Hortobágyi, 1993)

Ezek a különbségek ma sem tűntek el, ha a szervezési módot nézzük, sőt altípusok is jelentek meg, ha ezt a rendszert vesszük alapul. Például amikor a pedagógus ötvözi a szolgáltató által kínált és a saját programot. Azonban mégsem gyűjtőfogalomként tekintünk manapság az erdei iskolára, hanem jól meghatározott irányelvek szerint működő színtérre, amely a környezeti nevelés legfontosabb megvalósítója.

Hortobágyi Katalin (1993) hangsúlyozza, hogy az erdei iskola nem iskola az erdőben, hiszen „radikálisan különbözik a hagyományos iskolai tevékenységektől”. Az erdei iskola „egy komplex projekt, amelynek tartalmát és munkaformáit az adott természeti és kulturális környezet határozza meg, mint központi rendszerező elem; továbbá legfőbb ismérve:

organikus, kölcsönhatásos kapcsolata a tanév egészével.” Kiemeli, hogy az erdei iskola „a környezeti nevelés jelentős színtere és eszköze.”

A tornyospálcai erdei iskola Agárdy Sándor nevéhez kötődik, amely korának egyik élenjáró példája volt az erdei iskolák között. Hagyományosan kutatótáborokat szerveztek, de felismerve a „benne rejlő hatalmas nevelési lehetőségeket”, célul tűzték ki a helyi és más iskolák minél nagyobb tanulólétszámának a bevonását. (Agárdy, 1995)

Lehoczky János (1999) szabadég-iskolának nevezi az a „környezetadekvát tereptanulmányi tanulásszervezési formát, amely során a tanítás-tanulás tartalma a természeti és létesített környezet valóságának közvetlen megtapasztalására épít”. Ezek a tanulmányi kirándulás, a terepgyakorlat, a terepmunka, a terepi környezet- és természetvédelmi akciók és az erdei iskola.

Az erdei iskola ma a legszélesebb körben elfogadott definíciója 2001-ben született meg a Gödöllőn tartott Erdei Iskola Konferencián. Ez szerepel többek között a Környezet- és természetvédelmi Lexikonban (2002), illetve a KOKOSZ honlapján kiegészülve az erdei iskolában töltött napok számával: Az erdei iskola sajátos, a környezet adottságaira építő nevelés- és tanulás-szervezési egység. A szorgalmi időben megvalósuló, egybefüggően többnapos (4 éjszaka 5 nap), a szervező oktatási intézmény székhelyétől különböző helyszínű tanulásszervezési mód, amelynek során a tanulás a tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül. A tanítás tartalmilag és tantervileg egyaránt szorosan és szervesen kapcsolódik a választott helyszín természeti, ember által létesített és szociokulturális környezetéhez. Kiemelkedő nevelési feladata a környezettel

43 harmonikus, egészséges életvezetési képességek fejlesztése, és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció.

Lehoczky sorba szedte a fontos jellemzőit (2002):

• Az iskola pedagógiai programjának integráns részét képezi, tudatosan készülnek rá a pedagógusok a diákokkal együtt.

• Az erdei iskolában tanultaknak illeszkednie kell az egyes tantárgyak helyi tantervében megfogalmazott képességfejlesztéshez, tananyaghoz.

• A szorgalmi időben valósul meg és mivel a helyi tanterv teljesítése a tanulók számára előírt, ezért a szabadidőben, vagy tanítási szünetben szervezett terepi program nem lehet erdei iskola.

• E tanulásszervezési módhoz személyiség- és közösségfejlesztési feladatok is kötődnek, amelyek csak részben teljesíthetők egynapos, vagy többször egynapos formában.

• A program megvalósítása a tanulók aktív megismerő tevékenységére épít.

• Az ismeretszerzés folyamatát elsősorban kölcsönösségre építő, együttműködő - cselekvő (kooperatív-interaktív) tanulási technikákra, a projekt módszer alkalmazására építi.

• Az együttes tevékenységekre alapozva biztosítja a szociális tanulás lehetőségét, a személyiség- és közösségfejlesztést.

• Az erdei iskola minden esetben a környezethez illeszkedő.

Az erdei iskola azonban nem csak sajátos tanulásszervezési módként értelmezhető, hanem így nevezzük a program szolgáltatót és magát az objektumot is, amely a helyszínt biztosítja. Ezt nevezzük az erdei iskola hármas jelentésének. (Lehoczky, 2002) Azonban ennek a hármasnak egyet kell jelentenie a cél érdekében. Hiszen mit sem ér maga a tanulásszervezési mód, ha a szolgáltató nem elkötelezett a környezettudatosság iránt vagy a szálláshely maga nem teljesíti ezt.

Kováts-Németh Mária a következőket írja az erdei iskoláról (2010):

Az erdei iskola célja: „Az iskolás korosztály környezeti nevelése, gyakorlati tapasztalatok megszerzésének elősegítése, élmények biztosítása”.

Az erdei iskola fogalmán pedig a következőket érti: „Az erdei iskola a valós terepe a környezeti nevelésnek, a fenntarthatóságra nevelésnek. Tartalmában és tevékenységrendszerében jelentősen gazdagítja az iskola tanítási-tanulási gyakorlatát, azzal, hogy a problémákra fókuszál és ezeket komplex feladatrendszerrel közelíti meg. Nevelési feladata, hogy kialakítsa a környezettel harmonikus magatartást, az egészséges életvitelt a gyerekekben. A helyidentitás-viselkedéskultúra átadásával pedig kifejleszti bennük a természeti és kulturális értékeket becsülő cselekvést.

Az erdei iskolai foglalkozás alapvető stratégiája a projektoktatás, megvalósulási színtere pedig az erdő.”

44