A középkor első felét a majd századokkal később kialakult irodalom-történetírás szempontjából az írásos hagyományok koraként jellemez-tük: azt felismerték már, hogy az egyház, az állam és a népesség egy igen vékony rétegének szolgálatában írott művek hozzátartoznak Magyaror-szághoz mint államhoz; Anonymus ebben a viszonylatban meglátta az irodalmi mű értékét is, mikor azt írta, hogy gestája ajándék a más
természet ű javakban bővelkedő regnumnak, de a ha.zai irodalom ekkor
élő fogalmának nem volt még történeti dimenziója. Az írásba foglalt dokumentumok összefüggő. külön réteget képeztek ugyan a szóbeliség fölött, minden írásmű értéktelenné válhatott azonban. mihelyt aktuali-tását vesztette, s a későbbi írók e lődeik munkáiban egyedi alkotást, immanens értéket nem látva, a változó érdekeknek megfele lően a legteljesebb gátlástalansággal írták át és használták fel műveiket.
Megbecsü lendőnek még egyedül az minősült , ami egyszersmind használ-hatónak is bizonyult.
A középkor második felének jelentősége az irodalom történetírás lassú
fej lődésének szempontjából abban áll, hogy felfedeztetett az irodalom korábban hiányzó történeti dimenziója. A régi, egyetemes értelm ű li-teratúrának nem egész terrénumán azonban , és még sz űkebbnek mu-tatkozik a már történetinek felismert rész. ha a mai irodalomtörténet-írás érdeklődési körével vetjük egybe. Azt sem lehet állítani, még a legtávolabbról sem, hogy a történeti dimenzió felfedezésével együtt az irodalomtörténetírás is megindult volna : mondhatjuk viszont, hogy a korábbi írott anyag tartósan összegezódött, az újabb feledésbe nem merült ; gondolatok bukkantak fel, amelyeknek hangoztatói szorgal-mazták a készlet megbecsülését. s az ország és az irodalom korábban felismert összefüggését tisztázni iparkodtak. A nagy jelentőségű felisme-rés és az indokok az ekkor kifejlődő és a korszak végére megszilárduló rendiséggel állnak szoros kapcsolatban: részben úgy, hogy a rendiség mint társadalmi-politikai szerkezet nehezen jöhetett volna létre az írásbeli mű veltség éppen elért foka nélkül, részben azáltal, hogy az iroda lom történeti dimenziója egyszersmind része, sót egyre önállósuló terrénuma a rendiség nemzeti ideológiájának.
E bonyolult és hosszadalmas folyamat irodalmiságban rejlő e lőfe lté
teleinek és első jelentős állomásainak érzékeltetésére példaként említem meg, hogy Anonymus előadása szerint Árpád és nemesei Körtvélyestó-nál „rendelkeztek'" az ország szokásjogáról, de az író még a legha lvá-nyabban sem céloz rá, hogy amit szabályoztak, valaha is írásba foglalható.134 Uzsai János - mint láttuk - bíráló szándékkal a kánonjoggal konfrontálta a szokásjogot; Werbőczy István végü l rend-szerbe foglalta, és Tripartit~tmával a lit.eratúratörténet jogtörténeti
ágának megalapozója lett. Ez és más hasonló teljesítmények -abban art értelemben válhattak a literatúratörténeti hagyomány alap-jává, hogy szerzőik lezárt ü·odalmi művekbe szerkesztették a még szóbeliségben vagy írásosságban, de rendszertelenül és meglehetősen
gondozatlanul élő ismeretanyagot, s eközben gondos gyújtó és filológiai munkát végeztek.
Műveik létrejöttében nehéz lenne tagadni az akkoriban elterjedő könyvnyomtatás jelentőségét. de eltúlozni nem szabad: irodalomtörté-netírás elvégreJeromosegyházatya óta folyt a keresztény Európában, a szerzetesi scriptoriumokban nálunk is, mint mindenütt, gondosan ügyeltek a lemásolt szövegek helyességére.135 A régi és az új, literatúra-tfüténeti hagyományt megalapozó művek különbsége a szerzők iroda-lomkritikai felfogásában és könyveikról vallott nézeteiben keresendő.
Töbl•-kevesebb tudatossággal vallották, hogy filológiailag gondos
alap-műveket írnak, s a maguk terü letén elsőnek érezték magukat. Alapokat raktak abban az értelemben is, hogy alkotásaik újabb és újabb kiadásainak sajtó alá rendezése a következő korszakra kibontakozó
magyarországi filológia elsőrendű feladatai közé tartozott.
l. Liturgikus művek
A középkori scriptoriumokban szá,zadok óta folyó, névhez nem
köthető irodalmi munka az egyházmegyék és a szerzetesrendek missaléi-nak, breviáriumainak és más szerkönyveinek nyomtatás alá rendezésé-vel jutott el a kritikatörténet szintjére, - s egyben a lassú megszűnés
állapotába. Tagadhatatlan, hogy a döntő lépésre kétszeresen is külső ösztönzés vitte rá a klérus literátusait: távolabbról, de a feltartóztatha-tatlan természeti erők következetességével a könyvnyomtatás, mely a nagy számban kézben forgó szertartáskönyvek másolását feleslegessé tette, közelebbről a király, Mátyás, aki felismerte az új találmány
jelentőségét, és az esztergomi egyházmegye breviáriumának kinyomta-tására 1479-ben maga adott utasítást.136 Nem kevésbé fontos azonban, hogy a külső impulzust felkészült írástudó csoport fogadta: a királynak volt kit utasítania, s az érintettek munkája nyomán a megrendelt könyv
meglepő gyorsasággal, már 1480-ban elhagyta a sajtót.
A kritikatörténet tárgyává azáltal válik a kiadvány, hogy már a király javított, helyes szöveget kívánt kinyomtatni, s e feladatot az esztergomiak elég tudatosan és szervezetten hajtották végre. Az előszó
ból, melyet még az oklevélírás formai szabályai szerint, nem éppen magas irodalmi műveltséggel és tájékozottsággal szerkesztettek meg, a sajtó alá rendezés feladatának világos felismerésére ott derül fény, ahol 75
az idézett uralkodói rendeletnél is nyomatékosabban hangsúlyozza a szöveg javított voltát: valamiféle laza munkaszervezet körvonalai azokból a szavakból vehetők ki, melyekben Túrnni Mihály püspök.
érseki vikárius elmondja, hogy az üggyel kapcsolatban kikérte néhány
hozzáértő kanonokjának véleményét.137 Arra azonban, hogy ténylege-sen ki rendezte sajtó alá az esztergomi egyhá.zmegye első nyomtatásban megjelent breviá.riumát, az előszóban a leghalványabb célzá"8 sem található.
A magyarországi kritikatörténet dokumentumává nem pusztán csak az teszi azonban a kiadványt, hogy gondozói királyi parancsra és egy hazai egyházmegye breviáriumát adták sajtó alá, hanem az is, hogy magukban a kiadókban élt egyfajta meggyőződ és munkájuk nemzeti
jellegéről. E nem éppen világos gondolatok középpontjában a király áll.
Mátyásra hivatkozik a kiadás létrejöttét magyarázva s az oklevelekben szokásos címeit is felsorolva az előszó, s ez - az irodalmi életet ismerve - helyénvaló is. Nem nagyon valószínű már, hogy a breviárium incipitjében elengedhetetlen lett volna az uralkodói rendelkezés kibo-csátása miatt a kötet használóit Mátyásért mondandó imára hívni fel, a kolofonban pedig újból hangsúlyozni, hogy a kiadvány királyi parancs-ra készült.138 Hogy ebben az önmagában véve túlzottnak látszó királytiszteletben tőbb is van az uralkodó személyének határtalan becsülésénél, s benne egyszersmind a kiadványt literatúratörténeti tárggyá tevő történeti perspektíva és ezen át nemzeti önbecsülés is
rejtőzik, a kötet előzéklapján álló kétsoros vers bizonyítja kétségtele-nül, amelyben a hunok dicsőségéről és Attila győzelmeinek
visszatéré-séről olvasunk.139
É rdekes mármost a hexameterek alatt álló öt történeti adat: az első arról tudósít, hogy mikor koronázta meg Széesi Dénes érsek Hunyadi János fiát, a „királyok csillagát", a második az érsek halálát közli, egy további a Vitéz Jánosét, a még hátralévő kettő Temesvári Miklós
éneklőkanonok és érseki vikáriusét, valamint Pesti Márton (Martinus de pescht, 1473) pécsi kanonokét.140
A feljegyzések részletes tartalmi elemzése nélkül is látható, hogyan csúsznak az adatok a legmagasabb tónusban kezdett Mátyás-kultusztól az érsekek és az udvar kapcsolatát kiemelő tényeken át a helyi
jelentőségű káptalani események regisztrálásáig. Az egységes szempont nélkül megszerkesztett kronologikus feljegyzések tárgykörének ingado-zása nagyjából arra a nem éppen elsőrangú irodalmi műveltségre
emlékeztet, amellyel a kötet oklevélformában megírt előszava készült, és a sajtó alá rendezők kritikai gondolkodását sem a legjobb színben tünteti fel, hogy a szövegelókészítés szervezeti része meglehetősen
homályban marad, a király személyén át nemzetinek érzett feladat és a történeti ideológia kapcsolatot nem talál, a breviárium végül is egyház-76
megyei kiadvánnyá válik, a tényleges munkát elvégző személyek nevének emütése pedig teljességgel elmarad.
Kritikai t<Jkintetben jóval magasabb szinten áll az esztergominál négy évvel k ésőbbi (1484) zágrábi breviárium. amelynek néhány vonását itt csak az összehasonlítás kedvéért idézem fel. Mátyástól eredő
rendelke-zésről nincsen szó benne, nem utal a köznemesi történeti koncepcióra sem. Konektül fogalmazott előszava abból a gondolatból indul ki, amit az esztergo miak a kötet legvégére szorítottak, és ami Mátyás elhatározá-sának legalábbis egyik indítóoka lehetett: a megfelelő könyvek jelenlegi hiánya és a papság jövendő haszna. Ezt ismerte fel Oszvald zágrábi püspök, s ezért bízta meg két, néven nevezett kanonokját, hogy a breviáriumnak a. tudatlan scriptorok tolla alatt megromlott szövegét a leggondosabban emendálva sajtó a.Iá rendezzék. E tény mellett nem sokat számít, hogy végül az explicitben csak az egyik szerepel közülük kiadóként. Sokat nyom viszont a latban , hogy az előszó utolsó mondata az új szöveg kiválóságáról beszél, és a végső szavak az ellenőrzésre , a régi. rossz kéziratok és az új nyomtatvány egybevetésére szólítják fel az olvasót. A literatúratörténeti alapokhoz tartozik még az a fontos , az esztergomi kiadványhoz képest új gondolat is, hogy „ad eternam
memoriam" jelenik meg nyomtatásban.10
A zágrábi breviárium alapkő az irodalmi hagyomány fundamentu-mában. Egyedül az ügy országos jelentőségének érzékeltetése hiányzik
be lőle , ezzel foglalkozni azonban horvát feladat; mi csak annyit jegyezhetünk meg, hogy az esztergomi kiadók az egyházmegyei körön még Mátyás-kultuszuk és köznemesi történelemszemléletük mellett sem tudtak túlemelkedni.
Mikor pedig a zágrábi kanonokok örök emlékezetre szánták művüket, annyiban lett igazuk, hogy az egyházmegye vezető lite rátusai már a XVI. század harmincas éveiben összefüggő láncolatnak értelmezték a kiadások sorozatát.142 A liturgikus könyvek eme sorozat jellegét, s ebben is a literatúra.történeti folyamatosságot értette meg a maga korában példás világossággal a pálos Gyöngyösi Gergely,143 mikor vagy fél szá-zadra visszatekintve jegyezte fol rendjének történetében, hogy ki rendezte sajtó alá breviáriumuk és missaléjuk első kiadását. A mai kutatónak azért különösen értékes az adat, mert terjedelmes elbeszélő szöveg összefüggésében maradt meg, a.mely mind a rend belső viszonyai-ra, mind az író gondolkodására tartalmaz további utalásokat.
A rend, a. remeteélet örökségeként, még a XV. száza-0 második felében sem törődött tagjainak kiművelésével. A novíciusok, mint egykor Gellért püspök csanádi kanonokjai , a rend szabályai szerint csak a.z írást és éneklést tanulták meg, hogy zsolozsmázni t udjanak ; arról már szó sem volt , hogy valakit miséspappá neveltessenek. Liturgikus könyvekre persze szükségük volt, ezeket maguk másolták, de még a XVI. század
elején is előfordulhatott , hogy kisebb kolostorokból hiányoztak, és ezért
„még zsolozsmázni sem lehetett". A magyar eredetű és az egész középkor folyamán Budaszentlőrincról irányított pálosoknak azért is szükségük volt azonos szövegű könyvekre, hogy a más országokban alakult rendi provinciákat egységben tartsák össze.144
Gyöngyösi rendtörténete szerint a pálos breviáriumot és missalét Gergely rendfőnök (generalis prior) idejében (1472- 76) Tatai Antal (Antonius de Thata) rendezte sajtó alá. Gergely esztergomi kanonoki stallumot hagyott ott, amikor a rend be lépett. Gyöngyösi, ki rendjének
be lső életét a devotio moderna irányába próbálta fejleszteni , azt írta róla, hogy művelt ember volt; e lőadásábó l az is kitűnik , hogy elődjében lelki rokonát látta, s az 6 koráig vezette vissza a maga óvatos reformmozgalmát.145 Nem mulasztotta el megemlíteni e lődj éről és névrokonáról azt sem. hogy Mátyás igen kedvelte. A király emlékét meg Gyöngyösi becsülte oly nagyra, hogy rendtörténetének egyik verses betétjében a „hunok csilJagá" -nak nevezte,146 majdnem pontosan úgy, mint az esztergomiak még az uralkodó életében tették. A sajtó alá
rendező Tatai Antalról ugyancsak Gyöngyösi jóvoltából tudjuk, hogy hosszú ideig a budaszentlőrinci kolostor prédikátora volt. Még rendbe lépése előtt külföldi egyetemet keUett járnia, ha megillette az artium liberalium magister címe; 1487-ben a rend helyettes főnöke (vicarius generalis) lett, s ezután halt meg működési helyén.14;
Adatok hiányában teljességgel eldönthetetlen, hozzájárult·e a pálos breviárium és a misekönyv sajtó alá rendezéséhez Mátyás vagy az udvar közelsége és ösztönzése ; nem tudjuk azt sem, jelent-e valamit kinyomta-tásuk történetében, hogy mikor Tatai Antal munkáját végezte, éppen egy esztergomi kanonokságot viselt szerzetes állt a pálosok élén.
Mindkét vonatkozás azonban feljegyzésre érdemes, mert az 1480-ban kiadott első hazai breviárium kinyomtatásának históriájában egymás mellé kerültek. É rin tkezik a két történet abban is, hogy a nyomtatvá-nyok ké'.liratai az egyházmegye, ill. a rend központjában készültek:
éppen ott, a hol legautentikusabb szövegüket őrizni kellett. Gyöngyösi Gergely ugyanis Diredorium singulorumfratrum officialium c. művében a vikáriusok kötelességei között sorolja fel , hogy a liturgikus könyvek átjavított szövegű példányait maguknál kell tartaniok ; főleg a szentlő
rinci , központi kolostorban, hogy innen lehessen megszerezni az énekek és a ceremóniák normáit.148 Tatai Antal nem is tudta volna munkáját másutt végezni, de megbízást sem kaphatott volna, ha. egy másik kolostorban él.
Hasonlóképpen nem állapítható meg, hogy Gergely generalis prior és Tatai Antal mit gondoltak nemzetük történetéről , - még akkor sem, ha Gyöngyösi előadásának megfelelően ténynek vesszük Gergely provinci-áJis és az udvar szívélyes kapcsolatát. Egészen bizonyos viszont, hogy 78
Gyöngyösi Gergely Mátyást mindenek fölé helyezte, s míg rendtörténe-tét írta, Thuróczy krónikáját el nem tette maga mellől.149 Ha végigtekin-tünk e nagyon vázlatosan összeállítható kiadástörténeten, és látjuk, hogy mennyire párhuzamos az esztergomi breviáriuméval, akkor válik igazán világossá Gyöngyösi érdeme : az esztergomi egyházmegyében senki sem a kadt, aki az 1480-i kiadások legfontosabb adatait-legalább egy em berö ltővel később - feljegyezte volna.150
J ó lenne tudni ezek után , hogy a pálos kötetek miért éppen a
meglehetősen távoli Bázelban s elég későn , csak 1490k örű 1 jelentek meg nyomtatásban. Eddig azonban Gyöngyösi Gergely literatúratörténeti
érdeklődésének köre már nem terjed ki, pontosan úgy nem, ahogy a hun
dicsőség és az irodalom közötti kapcsolatot sem igyekezett megfogal-mazni, s ahogy a pálos liturgikus könyvek összetartozásának és hazai voltának tudata sem igen élhetett a. rend keretén kívül.151 Legfeljebb a királyi udvarban , ahonnan talán maga a kinyomtatás ötlete származott.
A XV-XVI. század fordulóján elég nagy számban megjelent többi egyházi kiadvány: a misekönyvek , az Ordinarius Strigoniensis, az Obsequiale ... Strigoniense, az Ordinarius ... Agriensis, a Baptismale Strigoniense, a Psalte1·ium secundu.m ritum ... ecclesie Strigoniensis és a Pr<Yprium sanctorum regni Hungarie c. művekről a kiadástörténeti adatok majdnem teljes hiányában kritikatörténeti szempontból ez idő szerint csak annyi mondható, hogy velük a középkori scriptoriumok termékei kerültek át nyomtatásba; egyáltalán nem bizonyos azonban, hogy a legjobbak-e, mint a breviáriumok esetében. Tekintélyes részük a kiadással is foglalkozó budai könyvkereskedőknek köszönheti megjele-nését, és úgy látszik, a kiadások sorozatosságát majdnem egyedül az üzleti számítás hozta létre, bár akad eset, hogy sajtó alá rendező
közreműködése további vizsgálatig nem zárható ki teljesen.152
A liturgikus könyvek a bennük kifejeződő literatúratörténeti gondo-lat már szóvá tett homályossága ellenére is létrehoztak hagyományt;
még akkor is, ha ez csak egy-egy egyházmegyét vagy szerwtesrendet fogott össze az országon belül. A hagyomány folyamatos kiépülését e zárt körökön belül erősen befolyásolta a reformáció elterjedése, mely a magyar katolikus szervezetek irodalmi tradícióit is megingatta. Mikor pedig a XVII. század e lső évtizedeiben az újjászerveződés eredményesen megindult, a nagyszombati zsinat (1630). a Tridentinum rendelkezésé-nek megfelelően , a régi miserítus helyébe a M issale Romanumot fogadta el, s ezzel a régi könyvek érvényüket vesztették.163 Az ekkor meginduló s egyes kritikatörténeti vonatkozásai miatt később még szóba kerülő
katolikus egyháztörténeti kutatás (Sigismundo Ferrari, Némethi Jakab, Káldi Márton) is inkább az ellenreformációs ideológia, mint a tényleges történeti összefüggések síkján talált kapcsolatot e használaton kívüli
művekkel, amelyek már akkor is -és azóta állandóan - a bibliográfu-79
sokon, a nyomdászat és könyvkereskedelem történetének kutatóin kívül egyedül a liturgia.történészt érdekelhetik közelről.
A liturgiatörténeti hagyomány ilyen irányú ala.kulásának és a folya-matosság megszakadásának van persze irodalmi oka is. Egy breviárium, missale vagy más liturgikus könyv ugyanis csak szertartástani szem-pontból kerek egész, irodalmilag csak egyes részei azok, de még ezeknek hatásosságát is zavarja, hogy a szertartások rendje szerint idegen szövegek ékelődnek beléjük. Az egyház gondozása alatt álló írásbeli
készletből egyedül a legendák tudatosan irodalmi és egyben nemzeti szándékú hagyományozása teremtett az irodalomtörténetírásban a középkor végétől máig tovább élő tradíciót.
2. A magyar szentek legendái
A vonulat legkorábban ismert tagja a Lege:nde sanctorum regni Hungarie in Lombardica historia non contente c. irat, amely először Strassburgban, 1486-87 táján, másodszor Paep János budai
könyvke-reskedő költségén Velencében, 1498-ban, harmadszor ugyanott, 1512-ben jelent meg nyomtatásban. Van az említetteken kívül egy negyedik, az előbbiektől meglehetősen eltérő, 1511-ből származó, krakkói válto-zat: Jan Haller ottani könyvkereskedő adta ki, és úgy szerkesztette át valakivel, hogy a magyar szentek legendáinak gyűjteményébő l közös lengyel-cseh- magyar kiadvány vált.154
Magyar szenteken a XV. század végén nemcsak azokat kell érteni, akik magyar születésúek voltak, mint a „régi szent királyok", vagy Magyarországon működtek , mint az olasz Gellért püspök; még csak azokat sem, akiknek legendáit itthon fogalmazták ; azokat illeti még ekkor e név, akiknek megünneplése a középkori magyarországi egyházi naptár specialitása, s ebben a liturgiatörténeti értelemben váltak magyar szentekké.1ss A kis kötet ismeretlen összeállítójának másik válogatási szempontja a.z volt, hogy - legalábbis a cím szerint - csak azokat a legendákat vette fel könyvébe. melyek Jacobus a Vora.gine nagy gyűjteményéből hiányozt.ak.1S6
A mű a liturgiatörténet fonalán a hazai írásos hagyományok legősibb
rétegével és azzal a korral áll kapcsolatban, amikor l. András és I.
László királyok püspökeikkel először rendezték az év ünnepeit; a tények további rögzítésén és a szabályozáson lemérhető fejlődés éppen a kötet megjelenésének táján érte el csúcspontját, amikor az esztergomi, a veszprémi és a nyitrai egyházmegyei zsinatok egyértelmúen megállapí-tották a területükön megülendó ünnepek sorát. 157 Az eddig kevés figyelemre méltatott kiadványnak1ss azonban meglehetősen távoli
előzménye az egyházi kalendárium és a bturgiát kiszolgáló írásbeliség 80
e
=á lta.lába.n: ezen belű 1 az a közelebbi elófe ltéte 1, hogy az egyedi voná"8okat a hasonló külföldiekkel való egybevetés után sajátjuknak ismerjék fel az egyházi literátusok, az összetartozás jelének találják, és ebben a
minőségben tulajdonítsanak értéket nekik. Az írásbeliség által őrzött anyag továbbélése ezek után is voltaképpen akkor válik először kritikatörténeti érdek ű vé, mikor a liturgikus használat ból és a vallásos olvasmányok közül egyne mű mű vek kerülnek elő , méghozzá azt az igényt képviselve, hogy - a kornak megfelelően és egyházi eredetüket meg nem tagadva - a maguk összességében s az idegen alkotásokkal szemben irodalmilag képviseljék az országot.
Az iroda lmi hagyományokat az adott területen irodalomtörténeti hagyománnyá emelő folyamat a XIII. században kezd6dik, és szoros kapcsolatba n á ll a rendiség kialakulásával és a.z egyházi társadalmon belül végbemenő változásokkal.1s9 A papság értelmiségi középrétegének
megerősödése és az új vallásos irányzatok hatása nélkül az írásos hagyományok aligha terjedhettek volna olyan mértékben szét, hogy a XV. század végére magyar réteg kristályosodjék ki belőlük , de a rendi nacionalizmus nélkül is nehezen lenne érthető Magyarország
legenda.-gyűjteményének létrejötte. s már a kiadások számán is le mérhető igen ked vezó fogadtatása.. A magyar egyházi kalendárium ugyanis a művelt
papság gondozásában bővült további szentekkel, és általa nyertek a régiek újabb értelmezést. A pannon szentek csoportját csak később , főleg a jezsuiták tudós kutatásai tették népesebbé; igen gyorsan a „régi
papság gondozásában bővült további szentekkel, és általa nyertek a régiek újabb értelmezést. A pannon szentek csoportját csak később , főleg a jezsuiták tudós kutatásai tették népesebbé; igen gyorsan a „régi