A literátori öntudat

Kniezsa I stván a helyesírástörténeti kutatások egyik széles ^körű általánosításra érett eredményeként emeli ki. hog)' ortográfiai rendszer létrejötte nem képzelhető el szellemi középpont nélkül. ^,·ezető intellek-tuális réteg hiányában.^{4 1} Ugyanez érvényes a krítikatörténetre is, amely a korai időszakban a gyakorlati írásbeli munkát e llenőrzés alatt tartó szabályok egész rendszerét magában foglalja, - magát a helyesírástör-ténetet is. Szellemi középpont a királyi udvar: ez biztosított otthont, munkát, állást és befolyást a papi emberek ^bői álló ^vezető értelmiség még nagyon vékony rétegének. amely társadalmi hely.ietét egyházi á llásá-nak köszönhette ugyan, de pozícióját gyakorlatilag hasznosítható tudásána k és az ezt ténylegesen felhasználó világi vezetésnek. Mihelyt a pálya a társadaJmj közfelfogás szerint vonzóvá, az írás használat mind-inkább nélkülözhetetlenné vált, ugrásszerúen megnövekedett a szakis-meretek és a megszerzésükre fordított munka becsülete. s új fokra hágott a rétegben önnön fontosságának érzete is, a literátori öntudat.

Az egyházi személyeknek kijáró tiszteletet. az ebből kifejlődő önbe-csülést és a literátori öntudatot tisztán szétválasztani meglehetősen

28

nehért, de a történeti személyek viselkedése a lapján arányokat megálla-pítani nem egészen lehetetlen. Mikor I. Géza király ^Dezső érsek szekszárdi beszédének hatása alatt mindenki mást kiküldve, püspökei, a pátjai és prelátusai előtt vallotta magát bűnösnek , egy politikai ügyet (trónigényének jogosságát) ^{fő leg} egyházi szempontból ítélt meg, és országa legműveltebb literátusait egyedül papoknak nézte; mikor a krónikaíró (Miklós püspök) művébe iktatta a hamis levelet, amellyel az I. András király ellen felvonuló egész német sereget minden had műve let­

nél eredményesebben visszafordulásra bírta, azt mutatta be, mekkora hatalom a püspöki kéz vezette toll az á llaméletben. ⁴² Ugyanez a csoport : a magyar király és papjai mint irodalom pártolók és ^-értők kara Hartvik István-legendájában lépnek színre először. A világi fél az ajánlás cimzettjeként, az egyházi mint „megszámlálhatatlan tudós férfiú , kiket Magyarország táplál és felkarol'' : az utóbbiak feladata lenne majd a püspök kívánsága szerint a szent király halála után történt csodák megírása. Ha „ megszámlálhatatlan "sokaságról beszélni ^egyelőre túlzás is, bizonyos, hogy Kálmán király udvarában legenda- és történetírók egyaránt működtek. kik az egyházi és állami feladatokat sajátosan ötvözve fejtették ki tevékenységüket.43

Az irodalom, általában a tudományos képzettség iránti egyházi és világi megbecsülés Hartvik idézett nyilatkozatán túl más forrásokból is igazolható. „Ma már nehezen dönthetjük el'·, hogy István király csakugyan megtanult-e latinul olvasni és írni. ahogy kisebb legendájá-nak írója állítja: nehezen vonható kétségbe azonban, hogy ha állítását belefoglalta szövegébe. nagy fontosságot tulajdonitott a tudásnak ; ugyanígy vélekedett az Imre-legenda szerzője , aki meg prológusába emelte be ^elődjének szavait.⁴⁴ A király trónusa mellé állított erudíciót mintegy megszemélyesíti Gellért, Imre J_egendabeli nevelője , s egyben a korszak legelismertebb hazai tudósa. Eletiratában egy XIV. századi interpolátor saját korának viszonyai szerint dolgozta ugyan át a. szent bolognai tanulásának történetét, de a bővítésre az eredeti_szöveg adott neki alkalmat, mely hangsúlyozza a szent tudós voltát. 0 lett a nagy teológus nálunk. aki a Biblia tanulmányozása mellett behatóan foglal-kozott a szent könyveket magyarázó egyházatyákkal ; a kiváló szónok, kihez fogható nem fordult meg Magyarországon, s akinek literátori az életmódja is: olvas lefekvés után az ágyban. szekéren utaztában a Szentlélek segítségével írott könyveit javítgatja. A tudós értéke akkor jut leginkább kifejezéshez legendájában, mikor Rasina apát azzal igyekszik a szentföldi út ter vérő l lebeszélni. hogy ha hajótörést szenved, személyével t udományát is elnyelik a ha bok ; a tudósé akkor, mikor arról van szó. hogy Jeromos Palesztinában írott művei már az egész világé lettek, Gellért azonban írjon , tanítson , prédikáljon , térítsen Magyarországon: kereken kimondva - Magyarország J eromosa le-gyen.46

29

Ha jól megfontoljuk, nem éppen sokoldalú a tudás. ^amiről a hazai

szerzők - irodalomtudományi ismereteikhez hasonlóan. jobbára elszórt megjegyzésekben. a terminológiával - bizonyságot tesznek, s mint a Gellért iránti tisztelet tanúsítja, túlnyomórészt az egyházi életben hasznosítható tanu ltság: bibliaismeret és -magyarázat. prédikáció, csillagászat. jogi tájékozottság, tö1-ténetírók és ókori ^szerzők tanulmá-nyozásának nyoma, röviden az, ^amiről a könyvtá.rak á llománya tájé-koztat, s amit nemzetközi klerikus műveltségnek nevezhetünk. birtoko-sát pedig olyan papi személynek, akinek társadalmi megbecsültetését a vallás és annak intézményei szavatolják. Ha ezzel szemben a magunk terü letére korlátozottan szabad Anonymus kifejezését („munus sui litteratoris") terminus technikusszá formálnunk. talán sikerül elkülöní-teni az internacionális egyházi kultúrát a ^belőle éppen csak csírázni

kezdő hazaitól, az egyetemesen érvényes klerikusi műveltséget a literát-Orétól. Az utóbbi az ^{elsőbő l} származik. fejlődése belő le indul ki. s azzal ^kezdődik. hogy a legműve ltebb réteg gondolkodásában - képlete-sen szólva - a vallásos pólus mellett egy másik. egy világi. állami csomópont kezd kialakulni, melynek kiterjedése a századok folyamán egyre növekszik.

Az elég valószínűtlen, hogy Anony mus kijelentése a literátori öntudat e legmagabiztosabb megnyilvánulása - tartalmilag új lenne.

de hazai alkalmazása, mintegy felfedezése Magyarország számára, teljesen eredetinek látszik, s mi több, magából a szövegezésbő l kivehető,

hogy kimondása az ^ő korában vált időszerűvé. A „boldog Magyaror-szág" képzete igazolja ezt, amive l a források csekély számához képest szinte tele van a XIII. század ^első fele. Nyomatékosan lépeló Anonymus mellett kortársánál, a László-legenda írójánál, ahol boldog a nép, Isten különös kegyelme kíséri és tünteti ki a kiváló királlyal, a tatároktól elpusztít-Ott országot si rató Planctus pedig az egykor gazdag, dicső.

paradicsomi boldogságban ^élő Magyarországról beszél. ⁴⁶ Ha jól megnéz-zük, csupa keresztény, iroda lmilag elfogadott ^{jelző ,} amikkel a XIII.

század ^első felében Hungaria, a magyar király és nemesei büszkélked-hettek. Minden részletnek meg lehetne találni külföldi megfelelőjét és hazai előzményét; kimutathatók azok a szálak. amelyek e vonásokat a szóbeliség irodalom a lá szorult rétegeihez kapcsolják, s vannak köztük o lyanok. amiket már maga az irodalom hívott életre rövid hazai pályája során. Mindezek a ^tényezők együttesen hatottak oda, hogy Anonymus a hazai irodalomtörténetírás alapgondolatát érintse meg.

30 ^\

3. Az írásos hagyományok kialakulása

A literátorrá fejlődő írástudók előtt álló roppant nehézségeket és szolgálataik jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha újból emlékezetbe idézzük, hogy a magyar népnek és országának még elfogadott neve sem volt. amikor az európai történelem színpadán megjelent. és ^időnek kellett eltelnie. míg különböző változatok után a latin elne,·ezés kint és bent állandósult. De nem bizonyult hiábavalónak ez az időszak sem. Míg az új országot Pannoniának hívták, a magyar hagyományba szívódott fel a római kori pro,·inciáról akkor élő ismeretanyag: a magyarokat tudós módon hunoknak és avaroknak ^nevező írók a hun- magyar azonos.<iág

xvn r.

századig töretlenül ^élő hitének hazai befogadását készítették eló,⁴¹ s egyebek között ezzel is hozzájárultak az új nép arculatának irodalmiasításához ; máig ható én•énnyel mindenkivel elhitették pl., hogy a magyarok feketék.48

A kereszténység hatásával és a frissen megtért magyar uralkodó osztály ^érdektől nem mentes buzgalmával magyarázzák, hogy az ^első történetíró .. átvette. sót megtetfate mindazt a becsmérlést, amit forrásában, Reginóban a szkítákról olvasott, vagy ami a. hagyományok-ból tudomására jutott". Igaz. hogy más írók sem kímélték az ősöket, ha pogányságukról beszéltek, az országot pedig a XIII. század elejéig fiatalnak tekintették a keresztény közösségben.~⁹ de éppen ezekkel a kifejezésekkel tették a nyugat számára megmagyarázhatóvá népük létezését. Elfogadhatóvá még a kalandozásokat is, amikor Isten ^büntető ostorának szerepét tulajdonították neki, hogy utóbb a magyar legenda-író beszéljen pogány besenyők állati butaságáról, s a magyar l. László király írja, hogy nemegyszer a szentek imádsága segítette győzelemre a

túlerőben lévő barbárok ellen.so

A magyarság-kép belső krisztíanizálásában és az ezzel egyértelmű

irodalmiasításban van bizonyos (egye lőre nagyon óvatosan megfogal-mazható) szabályszerűség. Nemcsak az egyes vonások átadásának és átvételének processzusára gondolok, ami pl. a magyar népnév latin alakjában , a vallásilag ,.sötét" pogány kor és a vele szemben „fényes"

keresztény korszak összehasonlításában nyilvánul meg,s¹ hanem arra is, hogy a külföldi, irodalmi formában felkínált sajátosságokat a mieink határozott önállósággal szerkesztették össze, sőt a hibákból nemegyszer erényt csinálva értékelték át a forrásokat. A pogány kori mondák irodalmiasításának sokszor tárgyalt módja mellett s azzal párhuzamo-san ebben az átszerkesztésben nyi latkozik meg legvilágosabban a ^belső igény és az a társadalmi közeg, melyben az értékelés végbemegy. N'em más pedig ez. mint a magyar nemesség. mely a hódítás jogán, katonai

erő ve l szerezte birtokát, s amely e felfogást a középkor végére rendi kiváltságainak legfőbb ideológiai alapjává fejlesztette.

31

A hódítás mindennél fontosabb társadalmi és nemzeti ügye már István király intelmeiben benne van. Az a sokszor idl-zett mondat, amely azt állítja. hogy Róma szolgálólány lenne, ha Aeneasék szabaddá nem tették volna, nem ^érthető másként, mint hogy Pannonia sorsa sem lenne más, ha a magyarok szabaddá nem teszik. vagyis meg nem hódítják.52 A foglalók utódai. egyebek között Anonymus nemesei fenntartás nélkül magukra vállalták népük „durva, vad, kegyetlen,.

jelzőit, csakhogy a katonai kiválóságra értelmezték át.⁵³ A nemesi harciasság sokkal szelídebb formáján, a vadászaton kapva kaptak:

Anonymus. mindenfajta eredet nagy kutatója. még azt is tudni véli, honnan származik, hogy nagy vadász Wrében állnak.⁵⁴ Pannonia meghódítására aztán az Isten adta áldását,5⁵ s az írók nagyon egyfor-mán hangzó mondatokat szerkesztettek a föld termékenységéről. a vizek jóságáról és az irántuk feltámadt kimondhatatlan szeretetről.⁵⁶

Az önbecsülés és a szülőföld szeretete minden nép (közösség) érzelmi világának alaprétegéhez tartozik :⁵⁷ a korai magyar írók ezt tárták fel , s a

meg lehetősen egyforma kifejezésekből ítélve nem lehetetlen. hogy jokulátorénekekre támaszkodtak. mikor rnú\"'eikben latinul

megfogal-mazták. Az írásba rögzítés által azonban teljesen új összefüggésbe került a „népi" érzelem: egyrészt a lassanként ^kifejlődő és még a „népi"

kultúrkörben ^élő nemesi réteg önérzetének kifejezője lett, másrészt- az írásba foglalás által - latin irodalom asszociációs terébe jutott, és ebben önálló fej lódésnek indult. A nemzetközi irodalomban adott összefüggé-sek vezettek.PI. a ,.flagellum Dei" a mi számunkra Hartviknál megfogal.

mazott gondolatához,⁵⁸ a • cythia-leírás lehetőségeinek kiaknázásához (a magyar mint scytha igen régi és szabadságszerető nép. az aranyat megveti stb.), és talán ahhoz az ötlethez, hogy a hunok dicsőségét

Anonymus a rómaiak Pannonia ^földjéről való elűzésében legalább felvillantsa, Kézai pedig a hun (magyar)-római összecsapást részlete-sen kidolgozza.59

Az átvételek és áthasonítások mellett az irodalom valóban eredeti írásos hagyományokat is kifejlesztett. Időrendben haladva - s csak a legfontosabbakat emelve ki - mindenekelőtt 8zent Márton kultuszá-nak meghonosodását említem. A pannoniai származású tours-i püspök nyugati közvetítéssel lett a védőszentje Pannonhalmának, tőle kért segítséget István király Koppány ellen , hozzá fordult László a mogyoró-di csata előtt. ⁶⁰ ::\lajd következnek azok. akiknek már valóban kapcsola-tuk volt a magyarsággal ~ az István melJett említett Adalbert, az esztergomi székesegyház- és székeskáptalan védőszentje , az István nagyobb legendájában emHtett Nagyasszony-tisztelet, mely végül Ha.rtviknál jutott el a Patrona Hungariae máig jól ismert gondolatának megfogalmazásáig. Nem feledkezett meg róluk Anonymus sem: Szent Márton hegye alatt tábort üttetett Árpáddal és vitézeivel, Prologusa

32

Máriával zárul, kinek „kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké".6¹ Az alapok László és Kálmán korában bővültek szembetűnően tovább, mikor Istvánt, Imrét és Gellértet a szentek sorába emelték (1083), és megírták legendá.ikat. László kanonizálásával aztán (1192) teljessé vált a „régi szent királyok" sora, kiknek tiszteletében eggyé vált az ország lakossá-ga. Az egyházi és állami hagyományok eme nehezen szétválasztható ^ősi rétegébe sorolnám még a dalmáciai (Strido) születésű Jeromos tiszteleté-nek meghonosodását. A nagy egyházatya alakja a tengerparti városok és a magyar királyság kapcsolatainak megélénkülése idején válhatott nálunk különösen ismertté, s róla lestek el vonásokat Gellért megmintá-zásáboz.62

Az irodalomba emelt vagy már abban kifejlődött hazai hagyományok ápolásának igen korán mutatkoznak jelei. László első

törvénykönyvé-ből tudjuk, hogy már 1. András és püspökei hozzáláttak a magyar egyházi év kia~akításához , s a harmadik „régi szent király" teljes

meggyőződéssel az ő nyomdokát követte, mikor egy korábbi (ránk nem maradt) rendelkezését megerősítette, rendezte a szentek hazai tisztele-tét, és törvényerőre emelte a magyar szokásokat. ⁶³ A szándékos alakítás és reformálás még világosabban nyilatkozik meg Kálmán első törvény-könyvének Albericus által fogalmazott bevezetésében, ahol egyebek között az áll, hogy „csekély ^értékű és ... meggondolatlan" azoknak vélekedése, „akik előrelátás nélkül azt bizonygatják, hogy az ősök régi alkotmányára kell támaszkodni a kormányzásban. Ezek az ország visszahúzói, mivel inkább a saját érdekükkel törődnek , semmint az ország általános haladásával. "6⁴

Az írásos hagyományok meglétének ^legfőbb bizonyítékai azonban maguk az irodalmi művek , amelyekben időről időre megfogalmaztatnak és tovább örökítódnek az állam vezető rétegének és a magyar egyháznak a tradíciói. Az irodalom e „folyamatossága" legvilágosabban abban mutatkozik meg, hogy az országos történelem rendre folytatókra talál.

Még többet tudnánk a közösség történeti tudatának írásossá válásáról, ha a feltehetőleg szűkszavú , de nagyszámú történeti feljegyzések nem vesztek volna el, amelyeket káptalanok és monostorok vezettek az állam, ^a; közvetlen környék és a pártfogoló család történetéről. 65 A folyamatosság további tényei közé tartozik, hogy a historiográfusok, a legendaírók és a törvényszövegezők kölcsönösen, „a legnagyobb gond-dal felkutatják és felhasználják a tárgyukra vonatkozó írott anyagot". ⁶⁶ Különösen a szövegegyezésekből nyilvánvaló egészen, hogy az írók szándékosan keresték a kapcsolatot és teremtettek ezáltal valamiféle hagyományt: a filológiai tények összefüggő láncolata az, ami a ^művek folyamatos irodalomtörténeti tárgyalását ^lehetővé teszi és egyúttal igaaolja. Az irodalomtörténetíró aztán nem tesz mást, mint hogy a 33

felgyúlt készletet a feldolgozás változó szempontjai szerint rendszere-zi. ⁶⁷

A maga korában összefüggőnek érzett és ma is annak tudott irodalmi anyag persze még csak a hagyományok írásba áttételének jele, de nem egyszersmind annak is tanúbizonysága, hogy az irodalmat többnek is tartották, mint a hagyomány alkalmi kifejezőjének , amely - ha megtette kötelességét - éppúgy elfelejtódhet, mint őse, a szóbeli hagyomány. Mikor a korai középkor irodalmát ilyenformán a szóbeli-séghez közelítjük, mindenekelőtt arra szeretnénk utalni, hogy az akkori literatúra a gondosan követett írásos ^előképek ellenére is tekintélyes részben még a szóbeli hagyományokon alapul, aztán pedig arra, hogy az irodalom folyamatos művelése közben az állami és az egyházi célok még olyan erősen hatnak vissza a művekre , hogy az aktuális tendencia azokat teljesen .,szolgálójává" teszi, és olykor szinte teljesen megsemmi-síti, ha az irodalmi alkotást életre hívó cél valami oknál fogva elvesztette aktualitását. Példaként István két első legendájának sorsára hivatkoz-hatunk, amelyek Magyarországon teljesen feledésbe merültek, miután Hartvik a kettőt egyesítette. s az új változat elnyerte a pápai jóváha-gyást.68

Az írásos hagyomány és az irodalomtörténeti hagyomány különbsé-gét még pregnánsabban fejezi ki korai historiográfiánk szövegtörténete.

A forráskritika s ezzel együtt az irodalomtörténet vagy egy évszázada foglalkozik az ország ránk maradt krónikájával, hogy történeti, filoló-giai és stilisztikai módszerrel kiegészítőket és folytatókat elemezzen ki

belőle, mert régóta tudott dolog, hogy akár egymás után ^következő mondatokat is százados ^időköz választhat el egymástól. Klaniczay Tibor említette meg azt az irodalomtörténeti szempontból teljesen indokolt feltevést, „hogy a Xl-XII. századi gesták önálló művek, kis monográfiák voltak, melyeknek írói csak a magyar történet egyik-másik fejezetét dolgozták ki"; más utalásokból arra következtet továbbá,

„hogy nemcsak egy folyton bővülő gestakompozíció létezett, hanem több önálló ^mű". E gondolattal teljesen összhangban áll az a régi megfigyelés, hogy a „krónikások nem illesztették bele munkájukba a régi gesták teljes szövegét, hanem válogattak azokból, rövidítették, kontaminálták azokat" . Korai, jó példa erre, hogy egy XII. századi folytató „helyesbített", valójában az igazságot eltagadta, mikor And-rás, Béla és Leven te származásáról szóh-a kijelentette, „hogy a hercegek nem Ve,zul fiai, hanem Szár Lászlóé".⁶⁹

A kritika.történetre az tartozik e bonyolult folyamatból, hogy

külön-böző felfogású és tartalmú történeti ^művek huzamos ^időn keresztül élhettek egymás mellett,⁷⁰ hogy végül la"8san elkallódjanak, és a kezdetben önálló művek a végső soron szerző nélküli krónikába tagolód-janak be: az egyes ^szerzőket és munkáikat mindenestől magába nyelte a

vállalkozás és célja, aminek szolgálatába az írók tollukat állították. Az irodalmi alkotások tehát meglehetősen törékenyeknek és mulandóak-nak bizonyulmulandóak-nak az irodalmon kívüli tendenciákkal szemben, és ugyan-akkor megállapítható, hogy az állandó ^fejlődés mellett is sokkal maradandóbbak ezeknél az egyes motívumok, részletek, amelyekben közvetlenül ^fejeződik ki a nemesi nemzet érdeke és az egyhár.ú élet folyamatos fenntartására irányuló törekvés.

Van ezek szerint írásos hagyomány, amely a legfontosabb részleteket irodalmi ^művekbe ágyazottan adja tovább az utókornak; de nincsen még az egyes, már elavult ^művek megbecsülését is magába foglaló litera.túratörténeti hagyomány. Az ^első évszázadok literátorai ,.egyes kódexek", „más írók", „régi könyvek" megjelöléssel beszélnek ^elődeik­

ről ; messze még az ^{idő ,} mikor Thuróczy János, ^művébe beékelve ugyan, de változtatás nélkül és szerzőj e neve alatt hozza Küküllei János Nagy Lajos-életrajzát, és krónikájának függelékében önálló ^{műk ént} mutatja be Rogerius epistoláját a tatárjárásról. A mű vek után a szövegek állapota úgy írható ezek után körül, hogy ezek a körülmények változásá-nak megfelelően meglehetős szabadsággal a lakíthatóak, vagyis „nyitot-tak", s irodalmon kívüli szentesítés (az István-legenda esetében pápai jóváhagyás) kellett a maradandóság biztosításához ; ahhoz, hogy végleg elváljanak az ingadozó szóbe liségtől , és „zártakká" váljanak. A közép-kor második fele az a közép-korszak, amiközép-kor az írásos hagyományok literatúra.-történeti hagyománnyá. fejlődnek , s e folyamatnak csak bevezető , úgy látszik, nélkülözhetetlen szakasza ment végbe a hazai írásbeliség ^első korszakában. Hogy aztán az írásos hagyomány hogyan alakult át Literatúra.történeti hagyománnyá, a ^következő fejezet ^megfelelő részé-ben mutatom majd be.

JEGYZETEK

1 Az ósköltészeti· fejezetet egyedül Hor1;áth János hagyta el elvi meggondollk<ból irodalomtörténetének éléről (Horváth: MagyirMúv. 5-9). Kritikája: Klaniczay Tibor: Régi magyar irodalom és folklór, It 1949, 205-15; MlrT. l , 13-45, 94- 99 ( Klaniczay Tibor). - A trubadúr-poétikákról és az olaszokra tett hatásukról : A ugusl Buck: ItaJjenische Dichtungslehren. Tübingen 1952, 23- 32. - A kiY.tépfelué-meteposzok „irodalomtörténeti re vu e., - iről Sigmund von Lempicki ír (Geschichte der deutschen Literaturwissenschaft bis zum Ende des 18. Jahrhunderts, Göttingen 1920, 26-48.) MáU Károly a kifejezést a magyar XVI- XVII. században szép számmal található a lkalmi író- és múfelsorolásokra vitte át (Irodalomtörténetírá-sunk kialakulása, Minerva 1928, 119-26). A német tradíció legkésőbbi emléke, WolfhartSpangenberg elveszettnek hitt „Sing-Schul"-ja (vsz. 1615), Magyarország-ról kerfüt elő, Vizkelety András adta~ (Euphorion 1964, 153-85).

35

2 A mondák és történeti énekek korai historiográfiai feldolgozásának problémái

2 A mondák és történeti énekek korai historiográfiai feldolgozásának problémái

In document Tarnai Andor A MAGYAR (Pldal 28-48)