AZ INNOVÁCIÓ ÁLLAMI SZABÁLYOZÁSA
9.5. Innovációs stratégia
Az innovációs stratégia az intézmény stratégiájának egyik (talán a legfontosabb) eleme, a versenyképesség megteremtéséhez, illetve megőrzéséhez szükséges korszerűsítési feladatok meghatározása, majd megvalósítása.
Alapvető döntés a kívánatos stratégia típusának meghatározása, hogy milyen termékkel, vagy szolgáltatással lenne mód az élvonalba kerülni. Mit kell tenni, hogy a megszerzett élvonalbeli helyünket megőrizzük.
A hatásos innovációs stratégia egyszerű, a kielégíteni kívánt szükségletre, a végtermékre koncentrál. Megvalósítása célszerűen kicsiben indul, hogy kezdetben csak kevés emberre, pénzre, s szűk piacra legyen szükség.
Szoros kapcsolat van a funkcionális rész-stratégia és a vállalat egészének stratégiája között éppen az innováció esetében. Ebben tükröződik leginkább a jövőorientáltság.
Az innovációs stratégia alapkérdései - Milyen az általános stratégia jellege.
- A vállalat mennyire kutató, elemző, védő vagy reagáló stratégiát kíván követni.
- Maga akar újdonsággal megjelenni, vagy azt csupán gyorsan át kívánja venni.
Fontos, hogy a termék életgörbe mely szakaszában van a vállalat. Az innovációs stratégia is portfólió. Az innováció tanulási folyamat. Szorosan kapcsolódik mind belső, mind külső tényezőkhöz.
A sikeres innovációs stratégia fő tényezői
- Az információs rendszer hatékonysága (fogyasztó igényeiről, a fejlődési lehetőségekről), - A minőség középpontba állítása (nem a műszaki fejlesztés a cél, hanem az üzleti siker), - Az innovációs tevékenység sebessége (az idő a legfőbb versenytényező),
- Kooperáció, stratégiai együttműködések: fő területe az innováció, - Növekvő figyelem az externáliákra
(A termékek a használata biztonságos legyen és a környezetre se legyen káros.), - Legyen meg a kiszállás lehetősége.
- Az innovációs stratégia-alkotás feladatai
Az innovációs stratégia is csak az egységes vállalati stratégia egy része lehet.
Összefüggéseiből kiragadva nem készíthető el – s még kevésbé valósítható meg - megfelelő színvonalon. Az innovációs stratégia kialakításának első lépéseire már az egységes stratégia kidolgozásának korai fázisában sort kell keríteni.
A stratégia kialakításánál figyelembe kell venni, hogy számos tevékenység áll szoros kapcsolatban innovációs folyamatokkal. A már meglévő iparági versenytársak közötti versenyben leginkább a 4 P (a termék, az ár, az értékesítési csatornák és az értékesítés-fokozás) terén – s igen gyakran innovációval - teremthetők előnyök.
- Az innovációs stratégia kialakításának főbb lépései A) A külső innovációs környezet felmérése:
= A saját termékek helyzete, innovációs szintje, fogyasztók igényeinek elemzése.
= A versenytársak innovációs eredményeinek feltárása, a szállítók fejlesztési terveinek ismerete.
= Az állami gazdaságpolitikai innovációs támogatások felmérése.
= Tájékozódás a legújabb szabadalmakról, termelési eljárásról, termék típusokról.
B) A vállalkozás szervezetének elemzése:
= Adaptációs, megújulási képesség.
= A szervezeti rendszer átalakítása.
= A munkatársak állandó továbbképzése, az új termékek gyártására való felkészítése, innovációs lánc.
= Piacfelmérés: a marketing menedzsment feladata.
= Kutatás, fejlesztés: a termék műszaki paramétereinek meghatározása.
= Beruházás: új technológia és technika megvalósítása.
= Termelés: menedzsment koordináció megvalósítása.
= Értékesítés: marketing menedzsment feladata.
C) Az alapvető innovációs irány meghatározása:
= Reagáló, alkalmazkodó stratégia: a szervezet gyakorlatilag nem folytat innovációs tevékenységet, csak követi a piacvezetőket, csak akkor fejleszt, ha a piaci verseny rákényszeríti, mindig utólag teszi meg a szükséges lépéseket.
= Védő stratégia: a szervezet piaci pozícióit (részesedését) kis mértékű fejlesztések révén és a környezethez való alkalmazkodás elsődlegessége mellett kívánja megtartani.
= Kutató stratégia: innovációs kutató tevékenységet folytat, önálló kutató, fejlesztő részleggel rendelkezik, melynek feladata a termékek kifejlesztése, költségigényes nagy kockázattal jár, de kiemelkedő nyereséggel kecsegtet.
= Elemző stratégia: a piaci elemzésekből és a vállalati szervezeti rendszer elemzéséből indul ki, a megfontolt biztonságos fejlődést biztosítja, a kisebb fejlesztési lépéseket támogatja.
D) Az innovációs lépések kidolgozásának feladatai:
= Ötletgyűjtés: az ötleteket ösztönző-rendszer kialakítása; a felmerült fejlesztési ötletek összegyűjtése; az ígéretes ötletek kiválasztása.
= Tervezési folyamat: az ígéretes ötletek pontos meghatározása, megfogalmazása; az ötletek nagy vonalakban való kidolgozása; a megvalósítható tervezetek kiválasztása.
= Fejlesztés: a megvalósítható tervezetek részletes kidolgozása; tesztre alkalmas fejlesztések kiválasztása.
= Tesztelés: a megvalósítható fejlesztések szűkebb körben való kipróbálása; a tesztelés eredményeképpen a megvalósítandó innovációs lépések kiválasztása.
= Megvalósítás: az innovációs eredmények gyakorlati bevezetése.
Az innováció megvalósítása
Az innováció megvalósítható állandó, folyamatos fejlesztéssel, kis változásokon keresztül, vagy adott időközönként, egyidejűleg több és nagyobb volumenű változtatás végrehajtásával.
Az innováció megvalósításának a módját, az innováció szükségességét és formáját általában az adott termék vagy szolgáltatás életciklusa határozhatja meg.
A versenyképességet javító innovációs lehetőségek feltárása érdekében Drucker [1985] hét információ-forrás folyamatos figyelemmel kísérését ajánlja. Ezekaz alábbiak:
(1) a váratlan külső esemény, siker, kudarc, (2) ellentmondás a tervek és a valóság között, (3) a felhasználás folyamatainak szükségletei, (4)az ipar, vagy a piac szerkezetének módosulása, (5) a demográfiai változások,
(6) a fogyasztók szemléletének átalakulása és
(7) az akár tudományos, akár nem tudományos jellegű új tudás.
Drucker négy alapvető innovációs stratégiát különböztet meg. Ezek a következők:
- A „leggyorsabban a legjobbat” elv követése – azaz a vezetésre, egyeduralomra törekvés akár új iparágban, új piacon.
- A „lepd meg őket ott, ahol nincsenek” magatartásminta – amelynek lényege az „alkotó utánzás”, az, hogy a cég megvárja, amíg valaki úgy „körülbelül” kitalálja az újat, s ekkor a félkész megoldást gyorsan a vevők igényeit kielégítő innovációvá fejleszti.
- Speciális környezeti rés keresése és kiaknázása igazán akkor sikeres, ha a piac oly kicsi, hogy a gazdaságos sorozatnagyságot egy cég is előállíthatja, mert ekkor a piacra lépő új cégnek nincs esélye a gazdaságos méretet lehetővé tevő piac megszerzésére. Ugyanilyen siker-tényező az igen speciális szakértelem.
- Egy termék, egy piac, vagy egy ipar átfogó innovációja (gazdasági jellemzőinek megváltoztatása).
Stratégiai tervet készíteni nemcsak egy vállalatra, ágazatra, hanem régiókra (21. ábra) vagy országokra is szükséges.
21. ábra A regionális innovációs potenciál meghatározó elemei
Forrás: Dőry (2000)