Az utazó császár
Róma már a Krisztus előtti III. század óta fokozatosan terjeszkedett és olyan területeket egyesített uralma alatt, mint Közép- és Nyugat-Európa, Britannia, az Ibér-félsziget, a Balkán, Észak-Afrika valamint a mai Törökország, Libanon, Szíria, Izrael és Egyiptom területe. Az Augustus nevéhez kötődő principátusi rendszer kialakulásával egy olyan, a császári hatalom által kormányzott egy-séges birodalomról beszélhetünk, amely hatalmas kiterjedése miatt számos kultúrának, vallásnak és művészetnek szolgált közös otthonául.1
A II. század jelentős császárai (Traianus, Hadrianus, Antoninus Pius, Marcus Aurelius) egy jól szervezett birodalmat kormányoztak; uralkodásuk inkább a béke időszaka volt. Ők maguk műveltek, de mindenképp műveltséget kedvelő császárok voltak, akik nyíltan hirdették a különböző tudományok és művésze-tek iránti rajongásukat. A császárok provinciákra irányult érdeklődése mellett fellendült az „ókori turizmusnak” is nevezett intellektuális tevékenység, mely népszerűnek bizonyult az alsóbb rétegek körében is. A birodalom szellemi életében a görög kultúra uralkodott, amelynek reneszánsza főként Hadrianus nevéhez köthető.
Uralkodása alatt Traianus (98-117) Hadrianusra bízta Szíria helytartóságát és a keleti haderők parancsnokságát, amelynek következtében Hadrianus sokat időzött a városon kívül és megismerte a Római Birodalom provinciáit. Traianus 117-es halála után a végakaratában örökbefogadott2 Hadrianus vette át a csá-szári hatalmat. A fiatal kora ellenére consulviselt Hadrianus szakított elődje
1 Penelope J. E. Davies, „Aegyptica in Rome. Adventus and Romanitas”. E. Gruen (ed.), Cultural Identity in the Ancient Mediterranean, Getty Research Institute, Los Angeles, 2011, 354.
2 A.R. Birley, „Hadrian to the Antoninus”. Alan K. Bowman – Peter Garnsey – Dominic Rathbone (eds.), The Cambridge Ancient History XI., Cambridge University Press, Cambridge, 2007, 132–194.
118 Kövi Franciska
terjeszkedő politikájával és inkább visszatért a korábbi császárok elképzelései-hez: törekedett a provinciákon belüli békére. Uralkodása alatt (117–138) két – az akkori viszonyoknak megfelelően – „világkörüli” úton vett részt, először 121–125, majd 128–132 között. Ezeken az utakon megismerkedett a provin-ciák eltérő művészetével és nem utolsó sorban vallásával is.
A császárt Egyiptom iránti érdeklődése mellett főként a görög világ vonzot-ta és rajongását különbözőképpen fejezte ki. Beavatvonzot-tatvonzot-ta magát az eleusziszi misztériumokba, valamint Görögország és a görög Kelet gazdasági támo-gatása mellett a görög kultúra szellemi képviselői (művészek, filozófusok, tudósok) is a császár támogatását élvezték. A szenvedélyes utazó hírében álló Hadrianus nevéhez birodalom-szerte különböző építkezések is köthetők. Ezek közül a három legfontosabb, amely túlélte a Római Birodalmat: a 80 mérföld hosszú Hadrianus-fal, mely a birodalom északi határának jelöléséül szolgált;
az Augustus uralkodása alatt emelt graeco-alexandriai építészet3 által ins-pirált Pantheon újjáépítése, amellyel a templom a jelenlegi formáját érte el, illetve a tanulmány egyik fő témája, a Villa Adriana, amellyel a meglátogatott provinciáknak állított emléket.4 E három építészeti produktum jól ábrázolja a korabeli uralkodói és egyben birodalmi felfogást: a fal a császári hatalmat és a katonai fölényt mutatja, illetve kijelöli a birodalom határait, a Pantheon helyreállítása az ősi vallások tiszteletére és a vallási tolerancia betartására szólít fel, a villa pedig a kulturális és egyben extravagáns császári magánélet reprezentációja.5 A három épület ugyanakkor Hadrianus békés, átalakító és újító ambíciójának jelképe is.
Már ezek alapján is érzékelhető, hogy Hadrianus korának mondhatni „po-lihisztora” volt. Rajongott a költészetért, amit legjobban saját verse példáz, amely mauzóleumában, a ma Angyalvárként ismert épületben olvasható:
„Animula, vagula, blandula, Hospes comesque corporis, Quae nunc abibis in loca, Pallidula, rigida, nudula, Nec ut seoles dabis iocos.”6 Ez a halotti komplexum az Augustus-féle modell újításaként fogható fel, annak egy megnagyobbított és monumentálisabb kiadása.7 Hadrianus újraértelmezte helyzetét; római volta
3 Davies, „Aegyptica in Rome…”, i.m., 374.
4 Elizabeth Speller, Following Hadrian. A Second-Century Journey through the Roman Empire, Oxford University Press, Oxford, 2004, 3.
5 Uo.
6 „Lelkecske, kóborka, dévajka, Testem vendége és társa te, Mely tartományba utazol? Dermedte, ködösbe, sápadtba, Kis tréfáidnak vége már.” (Móra Ferenc fordítása)
7 Penelope J.E. Davies, Death and the Emperor. Roman Imperial Funerary Monuments from Augustus to Marcus Auerelius, University of Texas Press, Texas, 2010, 35–36.
119 A II. századi Róma és Egyiptom
mellett görög/hellenisztikus/egyiptomi uralkodó, filozófus, művészetpártoló, építész és költő is volt.8
Hadrianus egyiptomi utazása alkalmával Canopus és Szaisz városainak meg-csodálása előtt, fogaton Alexandriába ment és kiadta alexandriai érme-soro-zatát, amelyen a város perszonifikált alakja fogadja őt.9 Ezután dél felé vette az irányt és meglátogatta a thébai Memnón-kolosszusokat. A szobrok eredeti-leg III. Amenhotep hatalmas halotti templomának a fáraóról mintázott őrzői voltak. A templomot egy földrengés már az ókorban ledöntötte, így a későbbi látogatót csodálkozására két hatalmas, monumentális szobor fogadta, amelyek a hajnali hőmérsékletingadozás hatására búgó hangot adtak ki.10 A szobrok jelentős turisztikai célpontnak számítottak a római korban, s hamar híre ment, legendák alakultak ki körülöttük, miszerint jóslatokat adnak. Ezen reakciók jól mutatják a II. század szellemi válságát és sokszínűségét, amelyet ismernünk kell ahhoz, hogy megértsük a hadrianusi korszak vallási politikáját. Az, hogy maga a császár is megcsodálta – és elvileg jóslatban is részesült – ezeket a szobrokat fontos momentumnak számít Hadrianus vallási elképzelésével kapcsolatban.
A császár kíséretében felesége mellett az udvari költőnő, Julia Balbilla is helyet kapott; versének sorait a kolosszus lábára írták, ezzel állítva emléket a császári látogatásnak. Érdemes megjegyezni, hogy e szövegek egyrészt a császárt és fe-leségét dicsőítik – azaz nem egy egyszerű, privát grafittoként kell értelmezni, hanem nyilvános feliratnak – másrészt az emberek tiszteletét fejezi ki a görög hős, Memnón előtt.11 Tehát már ekkor érezhető az a fajta kulturális összeolva-dás, amely legjobban a vallási elemekben fedezhető fel, és amely már Augustus idején kezdetét vette. A templomot eredetileg III. Amenhotep fáraónak emelték a napisten, Amon-Ré tiszteletére, a görögök pedig megfeleltették az egyiptomi királyt az ő mitologikus hősükkel, akit Memnónnak neveztek.12
Hadrianus uralkodása alatt ugyanúgy folytatódtak az egyiptomi építkezé-sek, bővítéépítkezé-sek, mint a korábbi római császárok idején. Ebben az időszakban is
8 Speller, i.m., 5.
9 Anne Roullet, The Egyptian and Egyptianizing Monuments of Imperial Rome, Brill, Leiden, 1972, 49.
10 Innen a nevük (t.i. Memnón): a hajnalt megszemélyesítő Éosz fia volt, akit Akhilleusz megölt, és aki szobor képében jelent meg Thébában, ahol anyja reggelente életre keltette. Számos más elképzelés létezett azonban a szobrokról és Memnón eredetéről (pl. Memnón egy mitikus etióp király volt, stb.).
11 Ian Michael Plant, Women Writers of Ancient Greece and Rome, University of Oklahoma Press, London, 2004, 151.
12 Uo.
120 Kövi Franciska
a legjelentősebb város Alexandria, amely még mindig azt a metropoliszt jelen-tette a császároknak és a birodalom lakóinak, mint annak idején. Hadrianus
„idegen” kultúrákra fogékony intellektusa miatt tökéletes „otthonra” talált ab-ban a városab-ban, amely a kultúra színtere volt, ahol a múlt törvényeit, kincseit, könyveit őrizték; Alexandria ekkor a kulturális múlt helyszíneként létezett.
A város ezáltal kapcsolatot jelentett a hadrianusi jelen és a „görög” (hellenisz-tikus) múlt között; az a hely volt, ahol ezt a dicső múltat megismerni, tanulni, megérteni lehetett, és akár mód nyílt vele azonosulni is.13
Hadrianus intellektualitásából kifolyólag fontosnak tartotta a római emlé-kek mellett az egyiptomi épületek megőrzését, helyreállítását, illetve a művé-szeti-vallási hagyományok ápolását. Augustustól eltérően, ő nyíltan vállalta Egyiptom iránti rajongását. Az alexandriai Szerapeion az ő égisze alatt újult meg, a templomban pedig egy fekete Ápisz bikát találtak, amelyet maga a csá-szár ajánlott fel Szerapisznak.14 Ezen kívül a városban megépült Hadrianus tiszteletére a Hadrianeion, ahogy a birodalom más keleti provinciáiban is, illetve új könyvtárat is építtetett.
A Mons Claudianus római kori kőbányáinál egy kicsi templomot emel-tetett Szerapisz kultusza számára és Armantban a Montu-templom is az ő ideje alatt készült el.15 A Philae szigetén található Hadrianus kapu vallási cél-zattal épült; Ízisz rituális processziója alkalmával használták, amely a biggei Ozirisz sírhoz vezetett.16 A Dakhla-oázisban szintén emeltetett templomot a helyi istentriásznak, valamint Ízisznek Petrában és Szamáriában is szentelt templomokat.
Amíg Augustus egyáltalán nem, Hadrianus érdeklődött a misztikus val-lások iránt, ami az egzotikus művészeti alkotások szeretetével kapcsolódott össze.17 Néhány ábrázoláson a császár és felesége úgy tűnik fel mint Szerapisz és Ízisz, ami azt jelentheti, hogy a pár ismerője vagy beavatottja volt ezen kul-tuszoknak, de mindenképpen a ptolemaioszi tradíció folytatásának jegyeit ismerhetjük fel bennük.
13 James Stevens Curl, The Egyptian Revival, Routledge, London – New York, 2005, 45.
14 Judith McKenzie, The architecture of Alexandria and Egypt, New Haven – London, Yale University Press, 2007,184.
15 Dieter Arnold, Temples of the Last Pharaos, Oxford University Press, Oxford – New York, 1999, 264.
16 Uo.
17 Curl, i.m., 46.
121 A II. századi Róma és Egyiptom