G
lória teljesen zsibbadtnak érezte magát. A szanitécek elvitték édesapját a rendőrségi halottas kamrába és az utolsó segédrendőr is már órákkal ezelőtt elment. Hosszú órákon keresztül, mialatt egyenként szállingóztak a helyszínre, mint kékkabátos dögkeselyűk a frissen legyilkolt tetemre, a rendőrök veszekedett lármát csináltak a behajtón, ami hamarosan átterjedt a szomszéd házba is.Megmondták, hogy ne hagyja el a házat és ki ne nézzen az ablakon. Tudta, hogy a szomszédban letartóztatják Thomast. Becky közölte vele a hírt, puha, mélységesen együtt érző hangon, hogy csak a munkáját végezte, és a tények kedviért rögzítette, hogy ő akadályozta meg, hogy Thomast első látásra agyon ne lőjék.
Alvásról szó sem lehetett, túlságosan fáradt volt és álomkóros zombiként támolygott. Mint egy alvajáró lépegetett, és részegnek érezte magát, anélkül, hogy egy csepp alkoholt is fogyasztott volna. Egy mindent összezúzó adrenalin roham tépte az idegeit és nem maradt semmi tartalék energiája.
Üres, hátborzongató érzés árasztotta el otthonát. Valami irtózatosan erős egyedülléti szorongás, amit soha nem gondolt, hogy létezhet, és ami megsebezte lelkének legbensőbb mélységét, ami most egy életnélküli feneketlen kút lett és többé nem volt védve az idegen bántalmak tűszúrásai ellen.
A depressziós elmék megmérhetetlen szakadékába süllyedt, bármi visszatérés lehetősége nélkül; egyetlen önimplikáló incidensre a bírói hatalommal kötelezett elektromos sokk terápiától, és az erőszakkal beadott gyógyszerek regimentjétől.
Nem kellett foglalkoznia a temetés elrendezésével sem. Megfosztva a
privilégiumtól, vagy felajánlva egy bőkezű jótevő által, a Járőrök Bajtársi Szövetsége fogja megszervezni a temetési ünnepséget, egy grandiózus méretű és állam finanszírozta felvonulási manifesztumot, ami bármelyik elesett hősüknek kijár. A virágok borította ágyútalpak húzta katafalk, patájukat emelgető és fejükkel bólogató fekete mének
vontatta szomorú batár, és véget nem érő glédája a gyászoló és bosszút esküdő rendőrök sorának. Lassan menetelő skót dudások processziója és méltóságteljesen pergő dobok fogják a gyászolókat elkísérni a Presbiterien templomban tartott nagymisére, a véget nem érő dicshimnuszokkal és litániákkal együtt és a fekete fátyolba borított zokogó leánnyal, a család egyetlen túlélő tagjával az első sorban.
172
A temetési elrendezés felelősségének hiánya apja halálát valótlanná tette.
Érthetetlenül állva az események súlya alatt, Glória képtelen volt elfogadni a veszteséget.
Levetkőzött és földig érő hálóinget vett magára. Felül keskeny pántok tartották a fehér selymet, és az éjszakai ruhadarab szabadon hagyta patyolatos vállait és puha fodrokban omlott alá és seperte a földet, ahogy kilépett a balkonra a ház hátsó falánál kiképzett két manzárdablak tetőeresze felett.
A reményfosztott leány megragadta a vékony korlátot és arcát a ködfátyolos erdő felé tartotta, ami a telek hátsó határánál sötétlett. Magába akarta szívni az ősrégi fák titokzatos suttogását, és a széles pázsit sejtelmességét, ahonnan párás gomolyokban emelkedtek bársonyos fuvallatok és a misztikusan felfrissítő ezernyi illatfelhők.
Mintha látott volna valakit, egy elmosódott fehér hasonmást, szinte saját, megfoghatatlan tükörképét. Lebegve feléje a pázsiton keresztül és felnagyítva a sápadt holdfényben a jelenés nem hagyott nyomot az ezüstösen zsenge harmatban. Lassan gomolyogva haladt előre, néha beleolvadt a szaggatott árnyékokba és újraformálódott a képzeletesen elvarázsolt táj fényben fürdő pásztáin.
— Ki van ott? — Glória suttogta bele a simogató fuvallatba.
— Én vagyok, — egy gyenge hang görgött előre a fénytelenségből és egy kérlelő kéz emelkedett a magasba. — Glória, drágám, az édesanyád jött el hozzád.
Segíteni fogok rajtad. Rettenetesen sajnálom, hogy el kellett hagynom téged, amikor kicsiny gyermek voltál.
Nehéz vasak disszonáns csörgése torzította el a kérlelő hangot és Glória meglátta a láncokat, amik súlyosan lógtak alá a halotti lepelbe burkolt tünemény vállairól,
egészen le a lábáig.
— Óh, fenséges Uram. Anyám. Tényleg te vagy az? — Glória zokogott és egyik lábát rátette a korlátra. — Jövök, és leveszem láncaid.
— Várj, — a kísértet tiltóan emelte kezét, — csak összetörnéd magad. Majd én megszabadulok ezektől a láncoktól. Hamarosan, és oda fogok menni, ahova akarok és ahova szükséges.
— Hol vagy, anyám? Hogyan segíthetnék?
— Ne engedd, hogy a bánat gyötörjön. Légy eltökélt a nehézséggel szemben.
Viseld keresztedet, és harcolj a lelki fájdalom ellen, mielőtt megöl a kínszenvedés. Légy erős és az nekem is erőt fog adni, hogy kiszabadítsam magam. Nem azért jöttem ide, hogy az igazságtevést dicsőítsem és örvendezzek az embernek a halálában, aki az enyémet okozta. Gyászold, amennyit akarod, ha a szánalom enyhíti fájdalmad, de találd meg vigaszod az isteni gondviselésben, hogy halála megszabadított téged és többet nem kell félned, hogy kutass a hely után, ahová engem száműztek, ahelyett, hogy
megtarthattam volna jogomat, hogy életemet a veled való törődéssel töltsem.
— Hol, anyám. Hol kezdjem a keresést? Kérlek, fogd meg a kezemet és vezess oda.
173
A kísérteties jelenés egy alaktalan tömegség terjengő formájába foszlott, egy lebegő és lassan forgó hologram képébe, és a még mindig szorosan körbetekert láncokkal meghatározhatatlan alakja körül.
— Egy hideg tó aljában vagyok, nem túl mélyen és csak néhány óra autóútra ide.
Erdő borította partok, töredezett sziklakiugrások, és gránitkő bércek, egy grandiózus épület emelkedik az egyik vízfeletti fennsíkon, ami egyenesen lenéz hullámok alatti pihenőhelyemre.
— Hol?
— Egy Ágy és Reggeli hotel van ott. A tulajdonosok nagyon öregek és végtelenül kedvesek. Nem félnek tőlem. Megengedik, hogy felmenjek hozzájuk és meglátogassam őket. Kellemes társaságot jelentünk egymásnak.
A hold behúzódott a felhők mögé. Édesanyjának tűnően megtestesült lénye beleolvadt a háttérbe, de a rövid találkozó helyrehozta Glória akaratát, hogy elviselje a fájdalmakat. A természetfeletti megnyilvánulás okot adott neki, hogy létezzen.
Embertársi engedély nem kellett többé, hogy megőrizze pszichikai értelmét. Glória meglelte szándékát. Meg kell találnia a tavat és a házat, és egyesülnie kell édesanyjával, hogy behozzák az elvesztegetett időt.
Most már tudott, pihenni, aludni és álmodni. Többet nem félt, hogy egyedül van a házban, ahol néhány órával ezelőtt megölték az édesapját. Társaságot talált, bár mindössze egy paranormális személyt és az okkult birodalmán belülit, de szellemi megerősödést kapott és most már tulajdonában volt a felszentelő kegyelet, amire olyannyira szüksége volt, hogy átélje az éjszakát.
—
G
lória sokáig aludt. Csak déltájban ébredt fel, és eszébe jutott, hogy telefonáljon a munkahelyére és jelentse a családban beállt halálesetet. Nem mondta, hogy édesapja haláláról van szó, nem volt semmi szüksége a szánakozásokra és a részvétkívánságokra.Munkatársai és főnöke el fogják olvasni a lapokat és megnézik a helybeli híreket a televízión. Nem volt elfogadható ok, hogy túlságosan belemerüljenek a végtelen bánatok és az udvariasan hamis együttérzések szentimentalizmusába.
Idővel minden dolgok vissza fognak zökkenni szokásos kerékvágásukba.
Ebédidő után elhajtott a rendőrségre és Thomasszal akart beszélni, de durván elutasították.
Thomas, ahogy közölték vele, a bűntény elkövetője, és idáig az egyetlen gyanúsított éppen vallatás alatt van. A pattanásos arcú bürokrata őrmester álnok
vigyorral az arcán nyugtatta meg, hogy nem fogja jelenteni gyanús kérelmét Grubernek, a rendőrfőnöknek és a nyomozói csoport többi tagjainak.
174
Később Glória elhajtott a Stamford Mall-ba és egy fekete szatén ruhát vett, fekete harisnyanadrágot hozzá és egy sötétfátyolos fekete kalapot. Próbálgatta a darabokat és nézegette magát a hálószobai szekrény ajtajára szerelt teljes nagyságú tükörben, amikor megszólalt az ajtócsengő.
Lelibegett a lépcsőkön, a hosszú uszályos fekete ruha szexin zizegett, ahogy az anyag súrlódott a harisnyanadrág durvább anyaga ellen és kinyitotta az ajtót, anélkül, hogy felemelte volna fátylát.
Becky Bannister és egy másik nő állt az ajtó előtt. Az egyik egy cukrászdai dobozt tartott a kezében és mind a ketten lezser, hétköznapi ruhába voltak öltözve.
Határozottan úgy látszott, mintha baráti látogatásra jöttek volna.
— Miben lehetek szolgálatodra? — Glória nézte meredten Beckyt, nem lévén bizonyos benne, hogy kinek az oldalán áll, vagy döntését késleltetve a választófal tetején ül, amíg kikristályosodnak az események.
Becky tágra nyitotta a szemeit, tetőtől talpig felmérte Glóriát és óvatosan válaszolt. — Errefele jártunk, és gondoltuk, hogy beköszönünk.
— Elnézést, de el vagyok foglalva. — Glória felelte élesen és próbálta becsukni az ajtót.
— Ez itt a barátnőm, Carrie. — Becky egyik lábát az ajtó alja ellen nyomta.
Carrie kerek arca széles mosolyba derült. — Kókuszvanília fagylalttortát hoztunk, csokoládészirmokkal a tetején.
— Diétán vagyok. — Glória félméternyire visszahúzta az ajtót, majd
megfordítva forgását teljes erővel rávágta Becky vadonatúj oldalcipzáras, pliszírozott csizmájára.
— A büdös pillanatba, — Becky felszisszent.
— Bocsánat, — Glória kimutatta gyöngyfogait és egy teli szájas vigyort vetett Becky felé.
— Vagy megesszük a tortát, vagy betesszük a fagyasztóba. — Carrie tartotta a dobozt kérlelően előre. — Kövérségmentes. Nagy kár lenne, ha pocsékba menne.
Glória tétovázott.
— Nagyon vonzónak nézel ki abban a szerelésben. — Becky felemelte
megsérült lábát és masszírozni kezdte csizmája puha orrát. — Ez a rossz nagylábujjam volt. A múlt héten bele akartam rúgni a macskánkba és a cica helyett a komód sarkát találtam telibe.
— Sajnálom, de nem tudtam. — Glória bűnbánóan nézte a csizma hegyes orrát.
— Nincs is macskánk. — Carrie rázta a fejét aggodalmasan és apró fél lépést tett előre. — A fagylalttorta nagyon kezd puhulni.
— Te vagy az én kis puszi macskám. — Becky nézegette szerelmesen barátnőjét. — Neked kellene ezt tudnod a legjobban.
— Rendben, — Glória vállat rándított. — Bejöhettek és vágjatok nekem is egy szeletet, amíg kibújok ebből a szuperdivatú hóbelevanc csodából.
175
A három nő bement a házba. Carrie a fagylalttorta kreációt a konyhaasztalra tette. Becky megkereste a nagy konyhakést, tányérokat vett elő és kiskanalat és Glória kibújt a ruhájából.
Óvatosan letette az öltözéket a dívány támlájára és visszajött a konyhába. Semmi más rajta, csak egy magas sarkú cipő, egy kebelfelnyomós melltartó és egy fekete harisnyanadrág tanga bugyija felett.
Carrienek leesett az álla és reszkettek a szempillái a csodálkozástól. — Hahó, szent mennyei Habakuk, — mondta, — nézz csak, Becky, hogy mi közeledik felénk?
Glória elpirult és Becky szinte megfulladt az első kanál vaníliafagylalton, amit a szájába tömött.
— Bocsánat, — Glória motyogta. — Gondoltam, hogy mivel több férfi nincs a háztartásban, kell, hogy legyen valami szabadságjogom, hogy mibe öltözködöm a házon belül.
— Ezzel nincs semmi problémánk. — Becky Carrie felé fordult és ujjával rámutatott. — Ugye, Carrie. Nincs semmi problémánk. Vagy van?
— Nem, nekünk nincs. — Carrie lehajtotta a fejét és sietve fellapátolta az utolsó falatot is a hatalmas szeletből, amit magának vágott. — Mit gondolsz felőlem? Nem vagyok én olyan fajta lány.
A purparlét néhány perc néma falatozás követte. Carrie vágott magának egy második bőséges adagot is, Becky szerényen nyalogatott egy kanálra valót és Glória kislányosan csipegetett a gombócból, ami a tányérján gömbölyödött.
Végül Becky törte meg a csendet, ami zsákutcával fenyegette a tervezett vizsgálatot.
— Nincs szándékomban, hogy vajjal kenegesselek, vagy bármit, — fordult Glóriához, — de nem hiszem, hogy ez a te boyfriend barátod a bűnös.
Carrie, rózsaszín nyelvével sietősen nyalogatva le a szájára mázolódott fagylaltot, ujjával Beckyre mutatott és büszkén mosolygott. — Becky a rendőrségnél dolgozik.
Becky rátette kezét Carrie kezére és egy csontroppantó szorítást nyomott rá. — És te, téged meg a legjobb támogató karakternek fognak megszavazni a Cannes filmfesztiválon.
Glória szemei elfátyolosodtak és mintha valami bágyadt gyengeség elmosta volna minden eddigi könnyed hangulatát. — Mondjátok meg, és őszintén. — kérdezte szomorúan. — Hogyan állnak Thomas dolgai?
— Nem jól. — Becky csóválta a fejét. — Mielőtt idejöttem beszéltem az irodás őrmesterrel. A bíró semmi letétpénz fejében sem engedi szabadlábra Thomast. Bűneinek súlyossága végett és Molnár Zakariás által bemutatott bizonyítékok túláradó tömege miatt nem lesz előzetes, bevádolhatósági tárgyalás. Thomast közvetlenül, és ezt már meg is tették, fogják vádolni Dávid Morgan detektív és John Ammerman
176
meggyilkolásával. A Stamfordi legfelsőbb bíróságon bűnügyi tárgyalásának kezdete már ki is lett tűzve a következő péntekre.
— Thomas nem ölt meg senkit. — Glória küszködött a könnyeivel. — Lehet, hogy egy tiszteletlen idealista, egy szárnyait bontogató költő, akinek ördögi tehetsége van lángra gyújtó szatírák írására. Egyedül azért jöhetett el hozzánk, hogy beszéljen apámmal, hogy egyezzen bele házasságunkba.
— Biztos vagyok benne, hogy minden, amit mondasz igaz, — Becky feszült mosollyal próbálkozott, — de hogy rést üssünk Molnár aljasul kigondolt és előre elhatározott következtetéseibe, körbe kell, hogy nézzek Dávid irodájában.
Carrie, ismételten a büszkeségtől ragyogva, támogatni próbálta Becky szavait.
— Muszáj, hogy körülnézzen. Becky nagyon ügyes, hogy megtaláljon dolgokat.
— Rendben, csináljad. — Glória előreejtette a fejét, állát megtámasztotta a tenyerében és lenézett az ölébe. — Tedd, amit kell és vedd el, amire szükséged van a szobájából.
—
B
ecky felszaladt az emeletre és a konyhában maradottak hamarosan hallották a fémszekrények fiókjainak döngését, valami nagy robajjal leesett a földre, és utána egy hosszú szitkozódást. Becky valami nehezebbet feltehetően ráejthetett a nagylábujjára.— Becky nagyon alapos. — Carrie a torta utolsó darabját tette a tányérjára és Glória felé pillantott. — Bocsáss meg, — mondta, — te is akartál egy falatot?
— Nem vagyok oda az édességekért. — Glória dünnyögött és legyintett a kezével.
— Látszik. — Glória elpirult. — Szeretném, ha olyan alakom lenne, mint neked.
Elhallgattak és Carrie bekanalazta az utolsó falat fagylalttortát is. Amikor lenyelte bocsánatkérően brummogta. — Odahaza úgy tanítottak, hogy semmit nem szabad a tányéron hagyni. Az utolsó morzsát is meg kellett ennünk. — Itt megnyalta a szája szélét és a szalvétát könnyedén hozzáértette. Majd szemét Glóriára függesztette és félre nem érthető hangon kérdezte.
— Van valami állandó kapcsolatod?
— Volt.
— Oh, igen. Bocsáss meg, hát persze. Milyen tolakodó tőlem, hogy ilyen személyeset kérdezek.
— Nem vettem tolakodásnak. — Glória felelte, az esze nyilvánvalóan máshol kalandozott. — Néha magam sem tudom, hogy jövök-e vagy megyek. Különösen Thomasszal kapcsolatban nem tudom.
— Ezek Victoria Secret tünemények? — Carrie csodálattal nézte Glória csipkés melltartóját.
177
— Aha, a Plázában veszem őket. — Glória egyik ujját beakasztotta a melltartó pántjába és megigazította.
— Becky azt mondja, hogy túl kövér vagyok, hogy ilyesmiket viseljek. Csak fehér pamutalsóneműt vesz nekem, mint valami nagymamának.
— Nem használnám a szót, hogy kövér, talán csak itt-ott, a szükséges helyeken, egy kicsit ki van töltve. — Glória felelte és apró mosoly bukkant elő a szája sarkából, amit idáig mereven és visszautasítóan elkeskenyített. Majd felállt, összeszedte az eszcájgot és a tányérokat és kezdte berakni a mosogatógépbe. — Én is éppen olyan vagyok, mint te, — tette hozzá bocsánatkérően. — Nem szeretek dolgokat
elvégezetlenül hagyni.
— Kedveled a teltkarcsú lányokat? — Carrie lebegtette a szempilláit.
— Nem szeretem a nőket, punktum. — Glória felelte lassan. — Egyedül csak édesanyámat szerettem. Itt van például ez a kanca a szomszédban, Mónika Gardner.
Halálosan útálom azt a beképzelt tramplit. A múlthéten szinte rámászott az édesapámra.
Nem tudom, hogy nincs-e a valami köze a halálához?
— Talán a férjének. — Carrie bökte ki gondolkozás nélkül, nyilvánvalóan egy olyan tárgyba szólva bele, amiről fogalma sem lehetett.
— A férje? Semmi esetre sem. — Glória tiltakozóan felemelte a kezét. — Úgy hallottam, hogy üzleti úton van Kansas Cityben. Thomas vasárnap délután vitte ki a repülőtérre.
—
B
ecky ledübörgött az emeletről és három rakás papírhalmazt ömlesztett az asztalra.— Itt van, — mondta, — gyerünk, lányok szortírozzuk ki ezt a rendetlenséget.
— Hahó, — Carrie szeme kikerekedett. — Úgy nézem, hogy vacsorát kell rendelnünk. Hozassunk be pizzát, háromféle zöldséggel és kolbásszal a tetején, mellé fokhagymás kenyérpálcákat és egy antipasto salátát, de semmi sósszardíniát.
Becky elengedte a füle mellett barátnője vacsoraóhaját és átforgatta az első rakás lapjait. — Ezek mindenféle kézzel írott firkálmányok, amiket telefonbeszélgetések alatt jegyzetelhetett. Dávid egy külön fiókban tartotta őket, némelyiken van dátum, vagy nevek, de a legtöbben semmi. — mondta és a rakást Carrie elé tolta. — Carrie, drágám.
Rendbe tudnád ezeket rakni, név, tárgy, vagy színek szerint. Bármiféle módon, aminek van valami értelme.
Carrie Glória felé pillantott. — Becky tudja, hogy kivételes adottságom van, hogy kiválasszak és elrendezzek dolgokat. A vasútállomás melletti Star Bucks kávéháznál vagyok menedzser.
Felettébb használható szakértelem, — Becky mormolta és a középső halmazt Glória elé nyomta. A halmaz kiemelkedően a legnagyobb volt a három közül és tucat
178
számra voltak benne akasztóval ellátott függődossziék, harmonikaszerű irattartók és manilai borítékok, tucatnyi fűzetlen oldalakkal mindegyikben. — Ezek számláknak néznek ki, bank és hitelintézeti kimutatásoknak. Ezeket te kellene, hogy átnézd. Jól fog jönni, majd, ahogy a te felelősséged lesz, hogy vezesd a háztartást.
— Te mit fogsz csinálni? — Carrie kérdezte, nyilvánvalóan megsértődve és méltatlankodva. — A te halmazod jóval kisebb, mint a mienk.
Ezeket, — Becky kezét a szamárfüles sokaságra tette. — Dávid íróasztalának legalsó fiókjában találtam, szennyes alsóneműi alá bedugva. Fontosak kell, hogy legyenek.
A három nő öt percig néma csendben dolgozott. Majd Carrie párnás kezét rácsapta az asztalra és felkiáltott. — Készen vagyok. Ezeknek legnagyobb része a szemétkosárba való.
— Dehogy vagy kész. — Becky szigorúan felnézett. — Oszd csoportokra őket, találj ki új alkategóriákat és ragassz rájuk címkéket.
További félbeszakítások, felkiáltások, rendreutasítások, percnyi csend itt-ott és Becky figyelmesen összpontosít egyes iratok olvasására.
Sötétedni kezdett, Glória felgyújtotta a villanyt és rácsapott a homlokára.
— Jobb lesz, ha felöltözök. Itt ülök csipkés alsóneműben a konyhaasztalnál.
Szégyelljem magam. Felmegyek és magamra veszek valamit és egy pillanat alatt visszajövök.
— Ne fáraszd magad. — Becky felnézett. — Egy perc múlva megyünk. Már eleget összeszedtem, hogy elkezdjek dolgozni.
179