Babits Mihály – amint volt róla szó – 1937 februárjában tudta meg, hogy a nehézlégzést a gégéjében lévő daganat okozza. 1938 feb-ruárjában, az operáció közben, elveszítette hangját. Május elején visszanyerte beszéd-képességét, jobban is érezte magát, annyira, hogy június 11-én elutaztak Esztergomba.
1938 júliusában és augusztusában, beteg-* ség-fenyegetés közben, a bármikor szükséges orvosi beavatkozás tudatában ugyan, de éle-tének (emlegetett) legutolsó nyugodt idősza-kában írta meg Babits a Jónás könyvét.
Az alkotással augusztusban lett kész, s 17-én maga olvasta föl a művet a látogatóban járt Gellért Oszkárnak és Földi Mihálynak.
A közvetlen kortársak közül a Babits-em-lékkönyvben a műről író Bóka László, a „hol-tig helytálló, a békén szenvedő, az igazság
győzelmében rendületlenül hívő, az Isten-ben elpihenő” ember művét dicsérte a Jónás könyvében. Lukács György a moszkvai emig-rációban, az Új Hang 1941. júniusi számá-ban a művet nyílt politikai állásfoglalásként, az egész babitsi élet megtagadásaként, késői rádöbbenésként értékelte, annak beismeré-seként, „hogy az igazi költői nagyság prófétai elemek nélkül nincs és nem is lehet”.
A Jónás könyve azonban nem én-kifeje-zés, nem állásfoglalás. A szerző itt (Bahtyin-nal szólva) egyetlen történet három változa-tát (a héber irodalmi alkotást, az ószövetségi interpretációt és Josephus Flavius kompilá-cióját) „kebelezte be”, lényegítette át, formálta újra. A betegséget és a leskelődő halált tema-tizáló Balázsolás, [Világon való bujdosásim-nak…], Jónás imája, Egy verses levélre című művek közelében készült olyan „hosszú vers”
ez, amelyben az önelvű szövegalkotás a cél, a három szövegmondó: a beszélő, az Úr és Jó-nás nézőpont- és perspektívaváltogatása.
1938 szeptemberétől röntgenkúra, rádium-* besugárzás, rosszullétek, néhány napig tartó nyugalom váltogatták egymást.
1939-ben megkapták a távoli rokonoktól az „árja származás”-t igazoló iratokat.
Babits Mihály kanüllel beszél, Esztergom 1938 nyara
Jónás könyve 1939
1940. március 30-án San Remóban a költő átvette az 50 ezer lírás irodalmi díjat, mellyel
„azt a külföldit jutalmazzák, aki az olasz szel-lem külföldi megismertetése terén szerzett
legtöbb érdemet” (olvasható Koltay-Kastner Jenő, a Római Magyar Akadémia
igazgatójá-nak a levelében).
A díjat, amelyről az ak-kori olasz politkai kurzussal való erős kapcsolata miatt ma már senki nem tud sem-mit a városban (s amelynek történetét 2005-ben Haász Gabriella tárta föl), a San Remo Díjak Állandó Taná-csa évente öt kategóriában ítélte oda. Jutalmazott iro-dalmi, zenei, festészeti és szobrászati teljesítményt;
az ötödik díjat minden eset-ben „külföldi szerző” kapta.
Ez utóbbi kategória győzte-sei 1935-től, az első értéke-léstől számítva, Ernesto Giménez Caballero spanyol kritikus, Mirko Deanovitz nyelvész, az első szerbhorvát–olasz szótár készítője, Hans Carossa német író, Alexandru Marcu, az első román–olasz szótár összeállítója és Babits Mihály volt.
Az ünnepségre Bergamo Hercege és a
„Népkultúra Minisztere” jelenlétében, a Villa Comunale-ban került sor. Pavolini miniszter kormánya nevében köszöntötte az 1937-es, 1938-as, 1939-es díjak nyerteseit, köztük Ba-bits Mihályt. „BaBa-bits Mihály – szólt a beszéd költőre vonatkozó része –, mély költő, akinek neve egy az eleven fények közül, melyek Eu-rópa égboltján ragyognak, aki az Isteni Szín-játék lefordításával tett szert hírnévre, megte-remtve általa egyet az Itália és Magyarország közti legmélyebb kötelékek közül.”
Az odautazás, a díjazottak nevében el-mondott válaszbeszéd, Szilasiék meglátoga-tása, a brissagói látogatás idején volt (már idézett) kórházi kezelés nagyon megviselték Babitsot. A költőt a hazaúton is kínozta be-tegsége. Nem sokkal hazatértük után be kel-lett feküdnie a János-szanatóriumba.
A régóta tartó betegség elvitte megtakarí-tott pénzüket, s ezért 1940. április végén egy sötétebb, barátságtalanabb, de olcsóbb lakás-ba költöztek a Logodi utca 31.-be.
Babits Ildikó és Babits Mihály Esztergom 1940 nyara
Babits Mihály legutolsó fényképe, Esztergom, 1941. július vége
Az 1941. év nagy eseménye volt Babits beválasztása a Magyar Tudományos Akadé-mia tagjai közé. A tagajánlás 1940 márciusá-ban történt. Voinovich Géza, Petrovics Elek, Pukánszky Béla és Rédey Tivadar javasolta a költőt a „Nyelv- és Széptudományi Osztály, Széptudományi Alosztály”-ába levelező tag-nak. Az aláírók hivatkoztak munkásságára, mely „már terjedelménél fogva is elismerést érdemel; színvonala pedig a legfelső fokon mozog mai irodalmunkban”. A testület 1940.
április 26-án vá-lasztotta meg Babitsot. A sza-bályzat szerint az ajánlástól számí-tott egy éven belül kellett megtarta-ni a székfoglalót.
1940 nyarán ez nem volt lehetsé-ges. „Rendkívül kínos és kompli-kált betegségben”
feküdt júliusban, írta Németh An-talnak, a Nemzeti
Színház igazgatójának, élete „testi fájdalmak gyötrelmei s a fájdalomcsillapítók okozta ká-bultság között” oszlott meg. A helyzet nem változott 1940 második felében sem. 1941 első napjaiban Babits ismét a „Rádium-kór-ház”-ban volt. Ekkor már a rövid beszéd is kifárasztotta. A határnap pedig vészesen
kö-zeledett, ezért felkérte Rédey Tivadart, hogy a még lehetséges legutolsó napok egyikén, március 3-án olvassa fel előre elkészített elő-adását. Babits ezzel a székfoglalóval hivatalo-san is az Akadémia levelező tagja lett.
1941 áprilisában elutaztak Esztergomba.
Babits „idegzsábát” kapott, olvasható Török Sophie május 27-én kelt levelében, „pokoli fájdalmakkal”, amin „vitamin injekciókkal és besugárzással próbálnak segíteni”. Állapo-ta rosszabbodott, már könyvet sem tudott
kézbe venni. Jú-nius 14-én Rad-nóti Miklós, Vas István és Ortutay Gyula látogatta meg a költőt. Ba-bits ekkor már – olvasható Radnóti naplójában – „fáj-dalmasan sovány és barna, a szá-járól kellett leol-vasni a szót; néha fájdalmas, gyöt-rődő szájpattint-gatással mozdul az ágyban. Gyomrán táplálják, beszélni nem tud és még új fájdalmai is vannak, a vese-köve megmozdult, vesemedence-gyulladás, zsába” kínozzák. Júliusban helybeli apácák ápolták. 3-án meggyónt. 25-én még kiültet-ték a verandára, kedves helyére, ahonnan a bazilikát, a várost, a Dunát és a túlsó partot Török Sophie kártyája özv. Babits Mihályné Kelemen Aurórának
Budapest, 1941. augusztus 4.
Babits Mihály gyászjelentése
is lehetett látni. Nagyon szenvedett. Pár perc múlva „követelte”, hogy vigyék vissza a szo-bába. Augusztus 3-án mentőkkel a budapesti Siesta-szanatóriumba szállították. A második emeleten helyezték el, az 54-es szobában.
Augusztus 4-én Illyés Gyula és Gellért Oszkár látogatta meg. „Haja egészen rövidre volt lenyírva – olvasható Illyés visszaemléke-zésében a Babits-emlékkönyvben […]. – So-vány arcát ez idegenszerűvé tette, majdnem félelmessé és magasztossá: középkori bará-tokra hasonlított, ahogy csatában magasra emelik a keresztet, vagy hitvallókra, ahogyan a máglyán felegyenesednek […]. Karja a pap-lanon hevert. Jobb kezét néha felemelte, ujjá-val szája jobb szögletére mutatott, a kiszivárgó kis nedvességre. Felesége azonnal megtörölte.
Szemét hosszasan lehúnyta, bólintásképpen s talán köszönetképpen […]. Az éjjeli szekré-nyen ott volt Ödipusz fordításának magyar és görög javító példánya. Legutóbbi beszélgeté-sünkkor erről folyt szó: hogy elkészül-e vele idejére, a nyomtatás határidejére. Felemeltem a kéziratos borítékot. Rámpillantott, aztán pilláját mintegy beleegyezésül leengedte: vi-heted.”
Késő délután a kezelését irányító Szöllő-sy doktor meghallgatta a beteg szívét. Mon-dott egy-két megnyugtató szót s kiment. A folyosón a tanársegéd és az ápolónő közölte, a szervezet már nem szívja föl a táplálékot.
Este Török Sophie volt a beteg mellett. Babits néha-néha tétova mozdulattal a tarkója felé nyúlt. Babitsné kölnivizet öntött a tenyerébe, s a fájó részt bedörzsölte. Nem kellett hossza-san virrasztania.
Babits nem sokkal éjfél előtt meghalt.
A Kerepesi úti temetőben temették el au-gusztus 7-én a főváros által adományozott díszsírhelyen. A ravatalozóban és a sírnál a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Nyugat folyóirat, a Baumgarten Alapítvány, az Országos Sajtókamara, a Vaj-da János Társaság és a Francia Becsületrend képviselője búcsúztatta.
A halálhír órájában Szabó Lőrinc ezt ír-ta róla: „Az emberiségnek néhány évezred során csak húsz-harminc olyan költőzsenije született, mint ő.”
Babits Mihály temetése a kerepesi temetőben 1941. augusztus 7-én.
A Képes Vasárnap tudósítása