Leopold Lahola (eredeti neve Leopold Arje Friedman) (Eperjes, 1918. január 30.–
Pozsony, 1968. január 12.) drámaíró, novellista, költő, műfordító, forgatókönyvíró, rendező. A modern cseh és szlovák kultúra és művészet egyik legkülönösebb alakja. A Laholára vonatkozó kritikai irodalom egy része elsősorban prózaíró-ként tartja számon, egy másik része drámáit tartja többre, tágabb kontextusban szemlélve azonban alighanem főként filmes alkotóként ismerik, elsősorban a Ka-limagdora kedvese(1968) című filmjének köszönhetően. Talán azt mondhatnánk, hogy különböző időszakokban más és más oldaláról mutatkozik meg. Életének krónikájából az derül ki, hogy a szlovák kultúrából többször is kitörölték alakját és az életművét egyaránt.
A szlovák irodalomban a második világháborút követően jelentkezett először, mindjárt három drámával (mindhárom mű szerepelt a Szlovák Nemzeti Színház repertoárjában). Ezek a drámák a háborús élményekből születtek (Szélcsend Zu-elben, Négy égtáj [mindkét mű 1947-es]),Merénylet (1949.) Az említett színdara-bokat az egész Csehszlovák Köztársaságban játszották a hivatalos színtársulatok.
1949-ben Lahola még állást kapott a Csehszlovák Állami Filmgyárban, de már ugyanennek az évnek a májusában kivándorolt Izraelbe. Annak ellenére, hogy legálisan vándorolt ki, amikor – csalódva az új környezetben – vissza akart térni hazájába, nem engedték. 1955-ben befejezte a filmet (Minden mérföldön egy kő), amelynek semmi visszhangja nem volt (mert durva neorealistára, és nem a kollektív izraeli új életet bemutatóra sikerült), 1956-ban végleg elhagyta Izraelt – tehát az 50-es évek közepén próbált „hazatérni”. (Filmes lehetőségek után ment Nyugat-Európába, először Ausztriába, aztán Münchenbe, de közben valószínűleg Kanadában, Párizsban is megfordult…)
A szerzőt is, és addigi életművét is tabuizálták: kizárták a csehszlovák kultú-rából egészen a hatvanas évek közepéig, amikor több kísérlet is történt a reha-bilitálására: kezdték újra játszani a drámáit és tévéjátékait. Az idő tájt, vagyis keletkezésük után csaknem két évtizeddel jelentek meg prózai művei. Mindössze tizennégy,A végső dologcímű kötetben megjelent elbeszélés tartozik ide. A kötet
A szerző a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének munkatársa.
* Leopold Lahola művei magyarul:Véletlen ismeretség.Európa, Budapest, 1970. Ford. Bábi Tibor.
közvetlenül a szerző halála után, 1968-ban jelent meg, de sok tervbe vett munka már nem készült el. Pár év múlva Lahola megint csak eltűnt a hivatalos kultúrából, egészen a kilencvenes évek közepéig. Összegyűjtött verseit 1995-ben jelentette meg Eva Jenčíková irodalomtörténészA skorpió mérgecímmel. Az életmű kiváló ismerője, Jelena Paštéková azt írjaA végső dolog és más elbeszélések című köte-tet záró tanulmányában, hogy „(Laholát) a kilencvenes években helyezték el a kultúrtörténet kontextusában.”¹ Maga az életmű egyetlen évben, 1948-ban volt ténylegesen része a kultúrának.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni, mi is jellemzi ennek a művésznek a személyiségét, az így hangozhatna: „Életét és művészetét végzetszerűen érin-tette meg a második világháború és a zsidóság tragédiája.” Nem véletlen, hogy ez a mondat különböző változatokban újra meg újra feltűnik minden vele kapcsolatos emlékezésben és irodalomtörténeti hivatkozásban.
Maga Lahola így foglalja össze életét:
Már sohasem leszünk képesek arra, hogy spontán módon és valóban örülni tudjunk a létezésnek. A szorongás ott bújik majd a gondolatainkban, ne-hezünkre esik tartósan letelepedni, a száműzött traumája bennünk lesz, nem leszünk képesek alkalmazkodni, összeolvadni az új környezettel. Nem egyszerűen a háború hagyott bennünk maradandó nyomokat, hanem az, hogy mi csak zsidóként voltunk benne… Nem élünk, pusztán csak életben maradtunk.
Talán még egyértelműbben fogalmaz Lahola nemzedéktársa, a hasonló háborús sorsot átélt Juraj Spitzer, akiNem akartam zsidó lennicímű esszékötetében arról a dilemmáról beszél, „hogyan maradjunk zsidók úgy, hogy közben szlovákok is maradhassunk.” Ugyanez az egyik központi problémája a szerző halála után kiadott Hajnalodik, még ha teljesen sötét van is című esszéjének. A szkepszis és reménycímű esszében ezt írja:
Szlovák zsidó vagy zsidó szlovák? Nagyon érzékenyen éltem át ennek a kérdésnek mindkét aspektusát, ugyanis életem során kijutott nekem a szlovákellenes és a zsidóellenes támadásokból egyaránt. Úgy válaszoltam erre, hogy szabadon parafrazeáltam Freudot: Amikor kénytelen voltam tudatosítani magamban, hogy egyre gyakoribbak az antiszemita előítéle-tek, intellektuálisan szlováknak tekintettem magamat. Azóta szívesebben veszem, ha zsidónak neveznek.²
¹ Jelena PAŠTÉKOVÁ:Kádrový profil životnej energie.In Leopold Lahola. Posledná vec a iné.
Kalligram, Bratislava, 2007. 575.
² Juraj ŠPITZER:Svitá, až keď je celkom tma.Kalligram, Bratislava, 1996. 41.
Lahola sorsát akár modellértékűnek is nevezhetnénk: a bölcsészkarról állítólag zsidó származása miatt távolították el. Egyetemi hallgatóként a cionistaHaderech (Út) című újságot, a Hasomer Hacair (Ifjú Gárda) nevű ifjúsági szervezet lapját szerkesztette. Ennek a lapnak a kiadásában jelentette meg a modern héber költé-szeti antológia fordításátChamsincímmel (ekkor huszonegy éves volt), a hivatalos rezsim háta mögött. Rögtön ezután betiltották az újságot, Laholát pedig Kelet-Szlovákiába vezényelték: a Szlovák Hadsereg kötelékében teljesített munkaszol-gálatot, onnan azonban nemsokára megszökött. A hegyekben bújkált, azután önként jelentkezett a Nováky munkatáborba, ahova már korábban internálták anyját és öccsét. Amikor az ő transzportjuk került sorra, Lahola megint ön-ként jelentkezett, hogy csatlakozzon hozzájuk, ezt azonban barátja, Juraj Špitzer nem engedte neki. A koncentrációs táborból sikerült megszöknie, csatlakozott a partizánokhoz, s alhadnagyi rangban egészen Prágáig jutott a cseh-szlovák csapatokkal.
Drámaírói és írói karrierje a háború után indult. Miután a hadsereget otthagyta, a filmgyártásban szerzett tapasztalatokat: részt vett szlovák és cseh filmek készíté-sében, filmnovellákat írt, sőt maga is rendezett rövidfilmeket. Eközben azonban új területet talált magának: a drámaírást. ASzélcsend Zuelbencímű első drámájában (1947) látszólag kerüli a háború témáját, a konfliktus egy szerelmi háromszögre épül, amelyben két nő, egy érett asszony (a feleség) és egy fiatal egyetemista lány szereti ugyanazt a férfit. Tulajdonképpen önéletrajzi motívumról van szó: maga Lahola is úgy döntött, hogy elhagyja azt az asszonyt, akivel a háború utolsó éveit élte át, mert beleszeretett egy egyetemista lányba. A felkelés témáját feldolgozó Négy égtáj című, 1948-as dráma hozta meg neki a sikert. A darab első része a fronton, a partizánok között játszódik, akik levegőbe akarnak repíteni egy hidat.
A második részben ugyanezek a partizánok fogságban vannak, és a kivégzésükre várnak. A darab két világot, két tábort állít szembe egymással: az egyik oldalon állnak a németek és a velük együttműködők, a kollaboránsok, a másik oldalon pedig a partizánok. Közöttük „semleges” alakok tűnnek fel, akik azt a kérdést testesítik meg, milyen mértékben felelős az ember a saját egzisztenciájáért. Ilyen
„semleges” alak például Yorika, a festő, aki nem hajlandó részt venni a háborúban, mert az gátolná a művészi munkájában. Bár szemtanúja az ismerősei halálának, s a partizánok az ő pincéjében vannak bebörtönözve, sokáig nem hajlandó tudomást venni a háborúról mint olyanról. Végül, amikor a saját életéről kell döntenie, a partizánok oldalán köt ki. A darab hangneme és irányultsága jól illeszkedett a kommunista fordulatot követő társadalmi helyzethez, emiatt sokat játszották egész Csehszlovákiában. Ez volt az egyetlen időszak, amikor Lahola nagy si-kereket ért el, és kétség sem fért hozzá, hogy munkái a cseh (szlovák) kultúra elidegeníthetetlen részét alkotják. Paštéková azt írja:
A holokauszt tragikus kollektív tapasztalatával a háta mögött, az orosz partizáncsapat kötelékében harcoló katonaként, és az Első Csehszlovák
Hadsereg tagjaként is megbízhatónak számított, a háború utáni jelenben eszmeileg elkötelezett, emellett szorgalmas, tehetséges, sokoldalú ember volt, új családot is alapított.³
A sok jó pont, amit szerzett, mégis csupán egyetlen évre volt elegendő. 1949-ben volt a bemutatója a Heydrich elleni merénylet motívumait feldolgozóMerénylet című darabjának. Marek, Lukács, és Jakab egy templom kriptájában bújnak meg a német ostromgyűrűben. Odalép hozzájuk Krisztus, aki meggyőzi őket arról, hogy az erőszak nem megengedett. Végül hagyja, hogy lelőjék (másodszor is feláldozza magát). A darab a sztálinista cenzúra áldozata lett. Szinte mindenki támadta: azzal vádolták Laholát, hogy a szlovák kultúrától idegen egzisztencialista elemeket kever a műbe. A darabról vitát is rendeztek, amelyen felszólalt Juraj Špitzer, azt állítva, hogy
amennyiben a művészettől azt várjuk, hogy tartalmában szocialista, formá-jában nemzeti legyen, Lahola drámája se nem nemzeti, se nem szocialista, egyszerűen csak kozmopolitának nevezhetnénk.⁴
A dráma művészi színvonalát kritizálta a cseh színházi kritikus és műfordító E.
A. Saudek, de még az olyan jelentős irodalomtudósok, mint A. Matuška vagy Ján Rozner is. A Pravda tudósítása a következő szavakkal végződik: „A vitába bekapcsolódtak munkások is, akik egyértelműen elutasító álláspontot foglaltak el a darabbal szemben, és érvelésük eszmei érettségről tanúskodott.”⁵ Az erősödő antiszemitizmus mellett éppen ezeknek a hozzá közel álló zsidó munkatársainak az árulása volt az, ami szinte azonnal az ország elhagyására késztette Laholát.
Kudarcnak lehet nevezni azt a kísérletét is, hogy gyökeret eresszen a frissen megalakult Izraelben. Azért ment oda, hogy a filmgyártásban dolgozzon. Má-sokhoz hasonlóan az állam megalakulásakor telepedett le ott, de nagyon gyor-san elege lett a kollektivitás pozitív szelleméből, ami talán a lágereket juttatta eszébe. Az ott tervezett filmjeit állítólagos „individualizmusuk” miatt utasították el. Érdekes, hogy miközben ma úgy emlegetik, mint az izraeli filmgyártás egyik alapítóját, a Minden mérföldön egy kő című, 1955-ben ott forgatott filmje nem kellett senkinek. Dalia Karpel szerint, aki filmet készített Laholáról, a filmből nem maradt másolat. Két tekercse elveszett – elvitték a végrehajtók, mert a filmstúdió csődbe ment a film elkészültét követően.
Nagyjából ez idő tájt változtatott nevet: Friedmanból lett Lahola. Ez talán annyiban fontos, hogy elfordult Izraeltől, világjáró próbált lenni, a Lahola pedig olyan „általános”, világjáró névnek hat.
³ Jelena PAŠTÉKOVÁ:i. m.,uo.
⁴ Pravda,6, 27. 5. 1949.
⁵ Pravda,6, 27. 5. 1949.
Újabb nyugtalan évek következtek különböző országokban, Szlovéniában, Olaszországban, Kanadában, Franciaországban, Angliában és Németországban.
Münchenben telepedett le, mozi- és televíziós filmek forgatókönyvírójaként és rendezőjeként kereste a kenyerét, de akkori munkásságának nincsenek igazán do-kumentumai – talán azért, mert többnyire kommersz filmeket készített (spagetti-westernek stb.). Utolsó filmje volt a legismertebb, aKalimagdora kedvese,amely a cseh Jan WeissSpáč ve zvěrokruhucímű regényét dolgozta fel. A lírai történetben a főszereplő, Jónás egy év leforgása alatt kisfiúból ifjúvá serdül, majd férfivá érik, hogy azután az egész telet átaludja. Ezt a filmet már ismét „otthon” forgatta (ahová a politikai helyzet enyhülésével visszahívta megint csak Juraj Špitzer).
Nem sokkal a film befejezését követően, a premier előtt három hónappal, 1968 januárjában Lahola meghalt. Bár a film az erotikus részleteknek köszönhetően népszerű lett, jelentősebb recepciója gyenge színvonala miatt nem volt. Még ugyanabban az évben, nem sokkal a szerző halála után megjelentA végső dolog című elbeszéléskötet.