A végső dologkötet elbeszélései megjelenésüket követően viszonylag nagy vissz-hangot váltottak ki. Az elbeszélések 1949 és 1956 között születtek. Vladimír Petrík azt írta a szóban forgó tizennégy elbeszélésről, hogy szuggesztíven mutatják be,
„hogyan viselkednek az emberek azokban a határhelyzetekben, amelyekben az ember benső lényege s annak tényleges alapja mutatkozik meg.⁶
A szereplők ténylegesen olyan helyzetekbe kerülnek, amelyekben hol nyíltan, hol látens módon a halállal állnak szemtől szemben. A végzetes eseményektől való rettegés mintha minden egyes elbeszélésben erősödne. Az első szövegekben a téma a halállal valóesetlegesszembesülés (ahogyan aTestről és lélekről,azIsten utcácskája, vagy a Madárdal című elbeszélésben. Ez utóbbiban a zsidó Vogelt az egyenruhás őrszem nevetségessé teszi a kíváncsiskodók csoportja előtt: arra kényszeríti, hogy másszon fel egy fára és énekeljen). A későbbi, táborban, illetve a partizánok vagy a katonák között játszódó elbeszélésekben azonban a halál már a maga fizikai valóságában jelenik meg.
Egyetlen olyan elbeszélés sem akad, amelyben a szereplők képesek lennének feldolgozni a halált. A felelősségérzet összemosódik a bűntudattal. A címadó, A végső dolog című elbeszélésben Melius tizedes a hegyekben holtan találja har-costársát, Nagy Jocót egy gránáttámadás után. Jót akar cselekedni, be akarja tartani ígéretét, hogy gondjaiba veszi a holttestet. El szeretné temetni, de a test nagyon nagy, nem tudja egyedül elvégezni. A véletlen egy ismeretlen katonát
⁶ Vladimír PETRÍK:Konfrontácie P/D.Leopold Lahola:Posledná vec.Romboid, 31, 1996, 1, 27–28.
sodor az útjába, akit az elbeszlésben csak bajszosként említenek. A bajszos, miután megegyeznek, segít Meliusnak. Csakhogy rájönnek, ketten sem tudják a holttestet tovább vinni, ezért Melius úgy dönt, hogy kettéfűrészeli. Ezt követően a tizedes rájön, hogy a bajszos menekülőre fogta, emiatt lelövi.
AHuszonkét botütésben Brunner, a tábor újonnan érkezett lakója nyíltságának és bátorságának köszönhetően a munkatábor parancsnoka lesz. Azt a parancsot kapja, hogy készítsen elő 180 embert a koncentrációs táborba szállításra. A transz-portba besorolja az apját is. ASalvacímű elbeszélés ugyancsak határhelyzetről tudósít. A partizánegységhez csatlakozik egy Feldmann nevű férfi a kisfiával. Mi-közben a németek elől bújkálnak, a gyerek sírni kezd, és nem tudják elhallgattatni.
Az apa a körülmények kényszere hatására megfojtja a gyereket. A partizánok díszlövést adnak a tiszteletére.
„Lahola drámáiról a kritikusok azt írták, hogy a szereplők egy döntési folyamat hordozói. Ez érvényes a novellák nagy részére is”, írja Vladimír Petrík. Az ilyen műveket nevezi modellprózának.
Az ilyen típusú műveket az jellemzi, hogy a cselekmény elmozdul a realista irányból, és öntörvényű módon folytatódik. Az emberről mint olyanról mond el valamit. Az a kérdés áll a középpontban, ki is az ember, s az elbeszé-lések adekvát választ adnak e kérdésre. Itt érintkezik Lahola prózája azzal az emberképpel, amelyet a második világháború utáni egzisztencializmus filozófiája fogalmazott meg.⁷
Ennek talán legbeszédesebb példája aBeszélgetés az ellenséggel című elbeszélés, amelyben egy német fogságba eső partizánról van szó, aki nem hajlandó beköpni a társait, kineveti a helyi parancsnokot. Ezért átadják egy német katonának, akinek nyilván az lenne a feladata, hogy kivégezze valahol. A katonának azonban semmi kedve nincsen a kivégzéshez, sokkal inkább beszélgetni szeretne a fog-lyával. Az először nem akar, azután pedig megpróbál megszökni tőle. Útközben összeakadnak egy partizáncsapattal, így aztán a fogoly és a fogvatartó szerepei felcserélődnek. A partizánok táborában hág a feszültség a csúcspontra, amikor is a parancsnok utasítja a volt foglyot, hogy lője le „irgalmas” őrét. Hasonló módon értelmezhetjük aDavid Krakower temetésecímű elbeszélést is. A történet szerint Koloman Keldich azért utazik New Yorkba, hogy megölje azt a David Krakowert, aki három évvel korábban a zsidó családok tömeges kivégzése alatt siratót énekelt. Keldich úgy véli, hogy ezzel a tettével Krakower az ölést, amely „az egyetlen olyan dolog volt, amely nem titkolta valódi értelmét,” a sirató „jogszerű temetéssé” változtatta. Ezért ő egyetlen dolognak szenteli életét, hogy tettéért megölje Krakowert. Krakower egy napnyi haladékot kér tőle, de Keldich már
⁷ Vladimír PETRÍK:Leopold Lahola.www.litcentrum.sk [id. 23.1.2015]. Elérhető: http://www.
litcentrum.sk/slovenski−spisovatelia/leopold−lahola
nem jön el érte, mert belefullad egy folyóba. David Krakower siratót énekel a temetésén.
Kevésbé tehetséges író esetében a modellpróza filozófiai értekezéssé szürkülhet, azonban Laholánál nincsen erről szó. Egész életműve tragikus élményeiből táplál-kozik, így az, amit sugalmaz, a meggyőzés erejével hat, akárcsak érvei is, amelyek-kel az olvasót az emberi létezés súlyos egzisztenciális kérdéseinek sűrűjébe vezeti.
Ebből az is következik, hogy Laholát nem annyira az emberi szenvedés drámai képei érdeklik, sokkal inkább az emberi viselkedés mozgatórugói, azaz végső soron a személyiség, amelyből a körülmények, az alkalom hatására kitörhet az állatias erőszak és kegyetlenség egyfelől, másfelől azonban ugyanezek a tényezők előhívhatják a hősiességet is az áldozatból.
Azoktól a háborús témájú szlovák prózai művektől eltérően, amelyek a jó és a rossz éles szétválasztására épülnek (s amelyekben a kétpólusú ábrázolás elsősorban az alakok rajzában érhető tetten), Lahola komplex módon értelmezi az embert, pozitív és negatív tulajdonságok összességeként. A szerzőt igazából nem is a két szemben álló tábor háborús összeütközése foglalkoztatja, sokkal inkább az emberi jellemek összecsapása egyetlen táboron, mi több, egyazon emberen belül.
Maga Lahola ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:
Az az elgondolás, amely szerint a kegyetlenség nem pusztán az ember osztályrésze, hanem inkább magának az embernek elidegeníthetetlen része, végül bennem is megszilárdult… Csak jóval később szereztem tudomást az úgynevezett tragikus életérzésről. De addigra már lassan rájöttem, hogy kizárólag az ember tud kegyetlen lenni, és egyedül az ember képes eltűrni a kegyetlenséget. Megteremti. Szüksége van rá. Innen már csak egy kis lépés volt eljutni annak felismeréséig, hogy az ember képes önmagához is kegyetlen lenni. Így rajzolódott ki előttem az a kérdés, mi is az ember. Tuda-tosítottam magamban, hogy a világ teremtése napján nem létezett, éppen úgy, mint ahogyan nem létezett borotválkozó készülék sem. A természet önmagában se nem embertelen, se nem emberi. Nincs kizárva, hogy az emberi létezés célja az, hogy az emberi elemmel gazdagítsa a természetet, hogy megteremtse és megsokszorozza azt, s eközben ne feledkezzen meg arról, hogy a humánum olyan, mint a banánfa, amely elszárad, miután termését meghozta.⁸
Josef Felix a modern pokol tizennégy köréhez hasonlítja a tizennégy elbeszélést.
Miféle pokolról van itt szó? Bizonyosan nem a dantei Pokolról. Ebben a pokoli univerzumban nincsenek se gótikus ördögök, se szimmetrikus
⁸ Leopold LAHOLA. www.litcentrum.sk, [id. 23.1.2015]. Elérhető: http://www.litcentrum.sk/s lovenski−spisovatelia/leopold−lahola
körök, de még bűnösök sincsenek. Épp ellenkezőleg: Lahola pokla pontosan abban különbözik a középkori vallási elképzelésektől, hogy nála az ártatlan emberek szenvednek, illetve azok, akik csak annyira bűnösek, amennyire mindannyian azok vagyunk. Ez az Inferno azonban mégiscsak hasonlít Dante Poklához, ha nem is a külső megjelenésében, hanem a belső jelenté-sében. Valóban a Rossz birodalma, csakhogy nem a vallási vagy metafizikai értelemben vett Rosszé, hanem csak és kizárólag a földi rosszé. Úgy, aho-gyan például Bernanos – aki egész életében a Rosszról írt – határozta meg a Rosszat, mint az Isten hiányát, Lahola számára a rossz az emberség hiányát jelenti.⁹
Kornel Földvári a világirodalommal való kontinuitást emeli ki a könyvről szólva:
[ezek az elbeszélések] európai útleveleinkhez tartoznak. Csak néhány olyan szlovák szerző van, aki epigonságtól mentesen képes ennyire lépést tartani a modern világirodalom szellemével és irányával.¹⁰
Az irodalomtörténet olykor úgy látja Laholát, mint aki kívül áll a szlovák próza körén s inkább a cseh, a lengyel, vagy éppen az olasz irodalom törekvéseihez áll közel. Minthogy azonban szlovák nyelven írt, kétségkívül a szlovák iroda-lomhoz tartozik. Az azonban kétségtelen, hogy művészete a szlovák irodalmon belül rokontalan. Azt mondhatnánk, Lahola művei valamiképpen a szlovák próza margóján helyezkednek el.
Ezeknek az elbeszéléseknek a kiindulópontja, ahogyan Jelena Paštéková írja:
az alakok egzisztenciális fenyegetettsége, a testi-lelki nemlétbe hullás le-hetősége… A háború tapasztalatát [a szerző] úgy jeleníti meg, mint ábrá-zolhatatlan, és a végtelenségig variálható erőszakot. Az író számára fontos mozzanat az erőszak aktusában való részvétel… Az elbeszélés alapja egy krízishelyzet, amely a cselekmény során kiéleződik. A szereplők akara-tuk ellenére válnak hősökké, hiszen nem önszánakara-tukból kerültek bele egy megoldhatatlan szituációba, ugyanakkor mégis cselekedniük kell – és a legrosszabb, amikor a rossz elerőtlenedik: „alakot ölt, és egy konkrét em-beri arc részleteiben közeledik. Az ellenfél erre nincs felkészülve, emiatt pszichés védekezőképessége csütörtököt mond.”¹¹
Az eddig mondottak ellenére sem kerülhetjük meg a kérdést, vajon értelmezhet-jük-e Lahola életművét a zsidó irodalom részeként? (A filmjeiről bizonyosan nem
⁹ Jozef FELIX:Nad novelami Leopolda Laholu.InPosledná vec.F.R. & G., Bratislava, 1994, 302–
303.
¹⁰ ARozhovor s nepriateľom, c. könyv (Slovenský spisovateľ, Bratislava, 2008; aPosledná vecúj kiadása) borítóján.
¹¹ Jelena PASTÉKOVÁ:I. m.,583.
állíthatjuk ezt, azok többsége amúgy sem tartozik a művészi értéket képviselő életműhöz). És egy másik, talán értelmetlen kérdés, vajon az elgondolható / feltételezett zsidó irodalomhoz tartoznának-e Lahola művei, ha csak egy kicsit is más korszakban születnek?
Milan Hamada irodalomtörténész a zsidó irodalom kontextusával kapcsolatban 1992-ben ezt írja:
Nem tudom, hányan voltak irodalmunkban, akik Leopold Laholához ha-sonlóan vállalták zsidóságukat, és hányan voltak, akik hozzá haha-sonlóan büszkén, de minden bizonnyal fájdalommal osztoztak a kitaszítottak sor-sában. Miközben a cseh kultúra nagyon megértően és empatikusan fogadja be Franz Kafkát és más alkotókat… a mi kultúránk még mindig mostohán bánik nagy zsidóinkkal, akik közé Leopold Lahola is tartozik.¹²
Lahola zsidóságát még erőteljesebben hangsúlyozza (alighanem érthető okokból) Juraj Špitzer a második kiadáshoz írt előszavában, ahol arról is beszél, hogy a zsidó kultúra eltűnik Európából, és ezzel együtt a zsidóság kultúrája kihullik saját történeti kontextusából. Szót ejt a „kettéosztott” irodalomról, amelynek vagy zsidónak vagy németnek, franciának stb. kell lennie.¹³
Másfelől viszont a 2007-ben megjelentA végső dolog és másokcímű, a prózai művek, a versek s egy dráma mellett sok más anyagot, vázlatokat, levelezést, korabeli kriitkákat is közreadó nagyszabású kötet összeállítója, Jelena Paštéková lemond arról, hogy a fentihez hasonló módon sorolja be az író életművét. Így érvel:
[Lahola] prózai szövegei nemcsak a zsidó, hanem a roma holokauszt tragi-kus tapasztalatát is megjelenítik. AMadárdal,azIsten utcácskája,aHuszonöt botütés,aDavid Krakower temetésevagy aFontetiericímű elbeszéléseknek nemcsak művészi értelemben, hanem témájukat tekintve sincsen párjuk a korabeli szlovák irodalomban. A második világháború lezárultával még nem volt egyértelmű, később pedig letagadták, hogy a megsemmisítő tá-borok áldozatai döntően zsidó identitású polgárok voltak, nem zajlott tár-sadalmi vita sem a háborús Szlovák Köztársaságbeli „nagyobb és kisebb rossz”-ról, sem pedig a szlovákok bűnrészességének kérdéséről a zsidók sorsát illetően.A végső dologcímű kötetet nem tekinthetjük olyan műnek, amely egységes világértelmezést sugall, egy eszmeileg pontosan meghatá-rozott szerzői identitás nézőpontjából, legyen az akár zsidó, akár felkelő, akár katonai.¹⁴
¹² Milan HAMADA:Nad prozaickou tvorbou Leopolda Laholu. Kultúrny život,vol. 26, 1992/ 50.
11.
¹³ Juraj ŠPITZER:Exil v exile.InPosledná vec.F. R. & G.,Bratislava, 1994. 10–12.
¹⁴ Jelena PAŠTÉKOVÁ:i. m.,583.
Utószavában Paštéková nem fogadja el sem azt a besorolást, hogy Lahola rend-szerek, rezsimek áldozata, sem azt, hogy különc világvándor. Azt ajánlja, hogy fogadjuk el az életművet „olyan, ma is érvényes értékként, amelyhez az ellent-mondások is természetszerűleg hozzátartoznak.”¹⁵ Ez az eljárás mindemellett jóval biztonságosabb is.
Fordította: Balogh Magdolna
¹⁵ Uő, uo.