az 1950-es években
„A honvédorvos magasképzettségű szakmai káder, akitől joggal elvárhatjuk, hogy mindennapi gyakorlati munkáját korszerű tudományos színvonalon folytassa.”1
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51., 2019. évi Vándorgyűlésének közpon-ti gondolata a „Hiteles hely – mindenhol mindenkinek” különlegesen aktuális ma, az információs és tudástársadalom, az okoseszközök, az okosintézmények és okosvárosok korában. De különlegesen aktuális az MKE Bibliográfiai Szek-ciója számára is, hiszen a könyvtárak aggregátor, tudás-, hagyomány- és kultúra-közvetítő feladatának nélkülözhetetlen alapfeltétele a hiteles információforrás, a rendelkezésre álló tudás szabatos feldolgozása, többletértékkel való felruházása, vagyis a hozzáférhetővé, használhatóvá tétele. De mindez nem csupán a ma és a holnap embere számára fontos, hanem éppígy a tegnap kutatói is építettek, épí-teniük kellett a tájékoztatás – korabeli – modern eszközeire. És igaz volt mindez az 1950-es években a hazai katonaorvoslás tudós művelőire is.
A Honvédkórház vázlatos története és tudományos szerepe
A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, azaz a Honvédkórház tör-ténete 1781-ig2 nyúlik vissza, ekkor alapította II. József a pesti Militärspitalt.
MÚLTUNKBÓL
A 2019-ben csaknem 240 éves intézmény annak 120. évfordulóját ünnepli, hogy 1899-ben az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregének 16. helyőrségi kór-háza majdnem 120 évi hányattatott sors, számtalan költözés után stabil, az akkori tudományos felfogásnak mindenben megfelelő, legnagyobb részt már nem fá-ból készült pavilonrendszerű elhelyezést nyert a Hungária, mai nevén a Róbert Károly körúton3.
A Róbert Károly körúti katonai kórház első épülete (1899), a törzsépület ma az MH EK Tudományos Könyvtár helye
A Pesten lévő katonai kórház az 1808-as szabályzat, a Militär-Sanitäts-Reglement4, illetve annak 1815-ös edíciója, a Revidierter und verbesserter Auszug aus dem Militär-Sanitäts-Reglement5 alapján vált helyőrségi kórházzá, amely saját tiszti és orvosi karral, igazgatással és személyzettel rendelkezett. Mindazonáltal a helyőrségi kórházi rang nem csupán a katonai igazgatás szempontjából volt ki-emelkedő szerepű, sokkal inkább az intézmény tudományos, oktatási és kiképzé-si, illetve katonai járvány- és közegészségügyi hatósági feladatai okán. Ez a vezető szerep mozgósítás idején az előre meghatározott régió és alakulatok tekintetében a harctéri egészségügyi ellátás lehetőség szerinti gyors megszervezésére és mű-ködtetésére, logisztikai biztosítására is kiterjedt.6 1870-ben a katona-egészségügyi hálózat többszöri átszervezése után lett a Pesten működő kórház a császári és királyi sereg 16. számú helyőrségi kórháza.7
A XIX. század végi katonai építési szabályzatok pedig arra is kitértek, hogy a helyőrségi kórházakban megfelelő könyvtári háttér is rendelkezésre kell, hogy áll-jon: egyrészt orvosi tudományos könyvtár a kórházparancsnok irodájához kötő-dően, másrészt pedig az úgynevezett betegkönyvtár az ott ápoltak, természetesen leginkább a tisztek részére.8 Ennek megfelelően az MH EK mai Tudományos Könyvtárának históriája minden bizonnyal 1899-ig, vagy akár a helyőrségi
kór-házi rang elnyeréséig vezethető vissza. Igaz ez még akkor is, ha a XX. századi történelmi események következtében ennyire korai források nem maradtak fenn a kórház és a könyvtár iratanyagában, gyűjteményében vagy akár a Hadtörténel-mi Levéltár anyagában. Közvetlen bizonyítékok, fellelhető levéltári anyagok a II.
világháború utáni időszaktól állnak rendelkezésre, de a könyvtárban őrzött leltár-könyvek legkorábbika az 1954-es esztendő beszerzéseivel indul9, és a Honvédor-vos című, ekkor már a Honvédkórház jogelődjéhez, az akkori Honvéd Központi Kórházhoz kötődő szakfolyóirat pedig 1949-ből közli az előfizetett folyóiratok listáját10.
Mindazonáltal nem véletlen, hogy a II. világháború előttről nem állnak rendel-kezésre könyvtári dokumentumok, hiszen az 1944. június 12-ei bombázásokban az akkor magyar királyi honvédségi 10. számú Helyőrségi Kórház néven jegyzett gyógyintézmény épületei súlyosan megrongálódtak, így decemberben a kórház
„anyagával és beosztott személyzetének egy részével” elhagyta a Róbert Károly körúti telephelyét.11 1945. május 1-jéig Svéd Vöröskeresztes Hadikórház műkö-dött az elhagyott épületekben, 1945. május 1-je és június 2-a között pedig szovjet hadikórház.12 A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. május 25-ei keltezéssel engedélyezte a helyőrségi kórház korábbi telephelyén való újjászervezését13, így a honvédelmi miniszter 26.069/Eln. szerv. 1945. számú rendelete alapján alakult meg a 10. számú magyar királyi helyőrségi kórház jogutódjaként Budapesti 1.
számú Helyőrségi Kórház14 néven; az intézmény június 5-én nyitotta meg kapuit.
A névváltoztatást az indokolta, hogy a budapesti katonai gyógyintézetek közül közvetlenül a háború befejezésekor csak a Róbert Károly körúti kórház részleges megnyitása volt lehetséges, a többi katonai kórház ekkor még szovjet megszál-lás alatt és használatban volt15, de itt is a romeltakarítással és a tatarozással pár-huzamosan folyt a gyógyító munka – az alapvető feltételek (ablaküvegek, fűtés, eszközök, kellő számú és szakképzett munkatárs) megléte nélkül. Az intézmény 1947. július 23-ával kapta meg miniszteri rendeletre a Honvéd Központi Kórház elnevezést, melyet egészen 1954-ig viselt.16 Mindkét név kifejezte a kórház hely-zetét, az 1. szám az egyedüliséget, a központi pedig azt, hogy a II. világháború után ez a katona-egészségügyi intézmény vette át gyakorlatilag a teljes ka to na or-vos tudományi műhely szerepét: 1945-ben, illetve a rákövetkező néhány év alatt ide koncentrálódott a teljes katonaorvosi tudományos infrastruktúra: a képzés, a szakmai szervezet és a szakfolyóirat szerkesztősége17.
Természetesen a kórház vezető szerepét idővel hivatalosan és jogilag is meg kellett alapozni, „1948-ban merült fel egy bázisintézet létrehozásának szükséges-sége, amely a gyógyító munka mellett tudományos és továbbképző feladatokat is ellát”.18 Így 1950-re már a teljes vonatkozó intézményrendszer a Honvéd Köz-ponti Kórházhoz kötődött, és az évtized történelmi eseményei, a Rákosi-korszak mindent átható politikai terrorja magától értetődően hatott a katonaorvosi
tudo-mányos életre, de éppígy jelentős befolyással bírtak e speciális szakterület fejlő-désére, tudományos munkamódszereire a korszak technikai vívmányai, illetve a könyvtárügyet meghatározó trendek.
Katona-egészségügyi képzés
A magyarországi katonaorvos-képzés központja, az úgynevezett alkalmazó is-kola a Magyar Királyi Honvédség 1. számú budapesti Gyáli úti helyőrségi kórháza volt 1901-től egészen a második világháború végéig19. Természetesen azonban a Róbert Károly körúti kórház is hagyományosan szerepet vállalt az orvosképzés-ben, illetve a katonaorvosok felkészítésében. Magától értetődően 1945 után is rendszeresen tartottak itt a kórházban különféle katona-egészségügyi és -orvosi kurzusokat, amelyek az elméleti ismeretek mellett kórházi gyakorlatokat is ma-gukban foglaltak.20 A saját tanfolyamok megindításának pedig előfeltétele volt, hogy a kórházrekonstrukció elkészüljön21, ennek során a kórház II. épületének II. emeletén alakítottak ki új tantermet.22 A katonaorvosi alkalmazó iskola he-lyiségeinek rendbehozatala 1948 végére megtörtént23, a kiképzés megindításától pedig a honvédelmi miniszter 6.100/Kln. Kfcs. X. o.-1949. számú ügydarabja rendelkezett24; az alkalmazó iskola ünnepélyes megnyitása a törzsépületben zaj-lott le 1949. március 16-án.25 Az alkalmazó iskola működése azonban nem lehe-tett igazán gördülékeny, mivel még 1949. február 14-én a honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy a HM Egészségügyi Osztályának átszervezése kapcsán éppen az iskola helyiségeiből kellett az ideiglenesen a Róbert Károly körútra költöző tá-bori egészségügyi alosztály részére irodákat átadni.26 (Ez azt jelentette, hogy nem csupán a katonaorvoslás tudományos infrastruktúrája központosult a kórházban, hanem – jogi kötődés nélkül, de elhelyezése okán – a vonatkozó igazgatás centru-ma is itt működött.) 1949-ben és 1950-ben így újra voltak kurzusok a Gyáli úton, az akkori 1/2. Honvéd Kórházban. A honvédelmi miniszter rendelete alapján dr. Radó György orvos alezredes arról intézkedett, hogy az oktatói gárdát to-vábbra is a Központi Kórház, illetve az alárendeltségébe tartozó szervezeti ele-mek (az Egészségügyi Tanfolyami Parancsnokság, az Egészségügyi Szertár és a Közegészségügyi Intézet) adják.27 Még ugyanebben az évben azonban a képzés rendszerszerűen került vissza a Róbert Károly körútra.28
Szakmai szervezet
A Magyar Királyi Honvédség katonaorvosai eleinte a közös hadseregbeli kol-légáikkal közös szakmai szervezetben tevékenykedtek, csak a Monarchia felbom-lása utáni időszakban kezdődött meg a Honvéd Orvosok Tudományos Egye-sületének (HOTE) megszervezése; a grémium végül 1924. október 7-én alakult meg.29 A második világháború után a szervezetet 1947. február 17-ével miniszteri határozat szüntette meg30, szerepét a már korábban, 1945. július 5-én a Honvéd
Központi Kórházban alapított Orvos Egészségügyi Szakszervezet Honvédorvosi Szak-csoportja vette át.31
Szakfolyóirat
A saját szakképzés és a szakmai szervezet mellett a szakfolyóirat megléte a harmadik alapvető előfeltétele annak, hogy az egyazon hivatást gyakorlók valódi koherens szakmai közösséget alkossanak. A Honvédorvos32 első korszakában, 1888 és 1914 között semmiféle formális kapcsolatban nem volt a Honvédséggel, ezzel együtt hivatásul felvállalta, hogy „a hazai katonaorvosi intézmény tudományos és társadalmi érdekeinek közlönye” legyen. A Honvédorvos szerkesztősége a lap 1929-ben történt újraindulásakor a Gyáli úti, eredendően magyar királyi honvédségi helyőrségi kórházban működött; a Honvédorvosok Tudomá-nyos Egyesületének havi folyóirataként, a szerkesztés munkálatait testületként a Magyar Királyi Honvéd és Közrendészeti Egészségügyi Tanács végezte. A II. világháború alatti utolsó megjelent szám az 1944. évi 5–6., a május–június havi füzet, utóbb a fővárost már közvetlenül érintő harcok miatt a lap kiadására már nem volt lehetőség. Mindazonáltal az a tény, hogy a Honvédorvos a háborús időkben megmaradt, a periodikum honvédségi kö-tődésének köszönhető és mindenképpen katonai (tudomány)politikai döntés eredménye.
A második világháború utáni újrakezdést a kórház 1948 novemberére tervezte33, a kiad-vány azonban csak az 1949 közepén indult útjára. A kezdeti időszakban a katonaorvosi karnak még tisztáznia kellett a két világháború közötti Honvédorvoshoz, annak szerzői kö-réhez és tudományos felfogásához való viszonyát. Ez az útkeresés nyilvánul meg az első évek gyakori címváltozásaiban: 1949–1950-ben Honvédorvosi Közlemények, 1950–1952-ben Honvédorvos, 1953–1956-ban Katonaorvosi Szemleként látott napvilágot a szakfolyóirat, és majd csak később, 1957-ben kapja vissza régi elnevezését, innentől jelenik meg azonos címen a kiadvány mind a mai napig is. A szerkesztőség 1949-től kezdődően a Honvéd Központi Kórházban34 működött, és működik még ma is, jelenleg az Magyar Honvéd-ség EgészHonvéd-ségügyi Központ Védelem-egészHonvéd-ségügyi Igazgatóság Tudományos Kutató és Laboratóriumi Intézet Tudományos Könyvtárához kötődően, az MTA Hadtudományi Bizottsága által elfogadott lektorált tudományos folyóiratként.
A szakfolyóirat első néhány évfolyamának mérlegét dr. János György orvos vezérőrnagy a lap 25 éves jubileumára megjelentetett tanulmányában35 követke-zőképpen vonta meg. Az 1949 és 1951 közötti időszak az „ismeretgyűjtés és újjászervezés [kora]. Az új honvédorvosi kollektíva tevékenységéből hiányoztak a háborús és a háborút közvetlen követő évek, a gyökeret a szovjet katonaor-vos-tudományban keresik”. A legfőbb célt dr. Weil Emil, az Orvos Egészség-ügyi Szakszervezet főtitkára határozta meg: „a néphadsereg orvosának a legjobb, legképzettebb orvosnak kell lenni, a honvédkórházaknak komoly tudományos intézetek színvonalára kell emelkedni. Itt is a nagy Szovjetunió példája lebegjen előttünk”.36 Az 1956-ig megjelent közlemények tették a lapot „szűk katonaorvosi prakticizmusból” tekintélyes folyóirattá.
A tudományos munka információs infrastruktúrája – Orvosi tudományos könyvtár
A szakmai és tudományos műhelymunkához pedig megfelelő információs hát-térre, gyűjteményekre és disszeminációra is szükség volt: tudományos könyvtár-ra, szaktudományi dokumentációs tevékenységre, valamint a kutatás és gyógyítás során felhalmozott tapasztalatok dokumentumokban tárgyiasult formáinak ren-dezett gyűjteményeire. A háború utáni „szellemi, eszmei megújulás” és az újjáépí-tés céljából már 1945 kora nyarán megkezdődött a honvédségi intézményekben is a könyvtári állományok megrostálása. A fasiszta könyvek kivonása azonban az ál-talános gyűjtőkörű, illetve nagyrészt rekreációs irodalmat szolgáltató (legénységi) bibliotékákat érintette határozottabban, az orvosi szakkönyvtár anyagának sze-lektálása a rendelkezésben nem vetődött fel. A vonatkozó levelezésből ismeretes, hogy a kórházban a háború előtt és alatt legénységi bibliotéka nem működött37, az aktív gyógyító és tudományos munkához, valamint a (katona)orvosok kép-zéséhez szükséges szakkönyvtár azonban mindenkor rendelkezésre állt38, de az 1944–1945-ös budapesti harci cselekményekben, bombázásokban feltehetősen az szétszóródhatott, megsemmisülhetett.
A fennmaradt vonatkozó levéltári iratok tanúsága szerint dr. Bokor Győző orvos ezredes, akkori kórházparancsnok a kórház alapvető működési feltételei-nek megteremtésével párhuzamosan az első adódó alkalommal, 1946. május 4-ei keltezéssel terjesztette fel a honvédelmi miniszter felé az orvosi szakkönyvtár részére igényelt könyvek jegyzékét, amely „az egyes szakmák szerint csoporto-sítva” sorolja fel a kívánt szakirodalmi forrásokat: a magyar, német és jó néhány angol, illetve francia szakkönyvet.39 1947 márciusában a Budapesti I. Honvéd Kerületi Parancsnokságtól kért orvosi könyveket a kórház.40 A Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztálya később is támogatta a katonai kórházak szakkönyvekkel való ellátását, így az osztályvezető főorvosok 1948. július 20-áig újabb dezideráta könyvjegyzékeket terjeszthettek a kórházparancsnokság elé41, és az 1948. október 19-ei napiparancs újabb bel- és külföldi szaklapok beszerzésé-nek lehetőségéről tudósított.42 Érdemes kiemelni, hogy az 1947. évi, „kékcédu-lás”-ként ismert országgyűlési választások, valamint a fordulat éve után, a kórház 1949. január 7-ei napiparancsa szó szerint idézi a honvédelmi miniszter H. M.
400.361/Kfcs.X.-1949. számú rendeletét: „Alkalom nyílott arra, hogy az osztály orvosszakirodalmi sajtótermékeket szerezzen be amerikai könyvkiadó cégektől.
Tekintve a megrendelés sürgősségét, felszólítom, hogy legkésőbb jan. 10-ig je-lentse milyen angol nyelvű kézi- és tankönyvekre, illetve folyóiratokra tart igényt.
E célból utasítsa a kórház valamennyi osztályának vezetőjét, hogy haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a megfelelő tudományos intézetekkel, elsősorban a klini-kákkal, és az ott beszerzett előzetes tájékozódás alapján tegyék meg javaslataikat, mert csak így érhető el az, hogy az akció valóban észszerű és hasznos legyen.”
Fentiek alapján Dr. Velkey Béla orvos ezredes kórházparancsnok utasította az osztályvezető orvosokat, hogy jelentéseiket, kiadványigényeiket 1949. január 9-én délig adják le a parancsnoki irodában.43 Így a Honvédorvosi Közlemények 1949. évi 1–3., január–júniusi összevont száma már 82 kurrens előfizetett szakfolyóiratról számolt be, a következő füzetben közölt pótjegyzék pedig újabb 18 szaklapot tartalmaz.44 A két folyóiratlista összesen 100 címet számlál, ezek közül 8 magyar nyelvű volt, 12 „szovjet”, a többi pedig angol, német és francia, tehát nem csu-pán a baráti szocialista országok szakirodalma került a magyar katonaorvosok látóterébe. A gazdag kínálatot az indokolta, hogy a Honvéd Központi Kórház Tudományos Könyvtárát 1949-től kezdődően az Egészségügyi Szolgálat a kór-ház centrális tudományos, képzési és továbbképzési feladatköréhez illeszkedve a teljes katonaorvosi és katona-egészségügyi kar Központi Tudományos Könyvtá-raként kezelte.45 Mindezzel együtt az orvosi könyvtár fejlesztése a korai időszak-ban inkább tekinthető kampányszerűnek, mint – a korabeli politikai elvárások-nak megfelelően – „tervszerű”-nek, a gyarapítás nem állandó beszerzési keret meghatározásával és biztosításával történt, és ez a helyzet csak 1952-ben kezdett megváltozni. Ám ekkor már a nyugati szakirodalom beszerzését nem nézte jó szemmel a Honvédelmi Minisztérium: „az igénylésben főleg az élenjáró szovjet és népidemokratikus könyvek szerepeljenek”46, hiszen „a honvédorvosi kar leg-első feladata (…) tanulmányozni, elsajátítani és alkalmazni a Szovjet Hadsereg egészségügyi szolgálatát”47
A korabeli politikai tiszti jelentések természetesen jóval több figyelmet szentel-tek a közművelődési – a parancsnok által is politikainak nevezett48 – tékának, de a tudományos ügyek sem maradtak mentesek az ideológiai felhangtól. „Az orvosi szakkönyvtárba sikerült az összes egészségügyi vonatkozású szovjet folyóirato-kat megszerezni, amelyekből kijelölt orvos bajtársak egyes tudományos cikk[ek]
feldolgozásával szakáganként referáló üléseket tartanak. A betegellátást általában a szovjet katonakórházak tapasztalatai alapján hajtjuk végre. Az eddigiek alapján biztos, hogy a kórház adott esetben meg tudna felelni azon feladatok elvégzésére [sic!], politikai vonatkozásban is, amely háború esetén reá hárul” – olvasható az 1950. szeptemberi politikai tiszti jelentésben.49 (A szakértelem és a katonaorvosi helytállás tekintetében az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a kórház ezt maradéktalanul be is bizonyította.)
Az orvosi könyvtár kezelője 1948–1949-ben Dr. Tóth István orvos őrnagy és Géczy Ferenc irodista főtiszt50, utóbb Dr. Nemes János polgári doktor51, őt felváltva 1949 márciusától Dr. Kiss István orvos őrnagy52 volt. A könyvtári szol-gálatra a kórházparancsnok, Dr. Szedő Imre orvos ezredes 1950. március 28-ával ideiglenesen Koller Ferenc polgári alkalmazottat vezényelte.53 A könyvtár akko-ri bizonytalan helyzetét mutatja, hogy 1950. szeptember végétől az olvasótermi használat időkerete ugyan nem változott, de a kölcsönzés csak délután 2 és 3 óra között volt lehetséges.54 A személyzeti kérdés rendezésére bizonnyal több
kísérlet is történt, ám ezek – még évekig – nem jártak sikerrel, az 1952/1953-as állománytábla sem tartalmazott könyvtárosi helyet.55 Főhivatású könyvtárosról először egy 1954-es adatközlés tesz említést56, ez a státusz azonban még inkább a közművelődési könyvtárhoz kötődhetett. A levéltári források tanúsága alapján a Tudományos Könyvtár első igazi könyvtárosa Kuhn Lászlóné volt, aki 1955-ben lépett alkalmazásba57, és az 1956. május 18-án kelt ügydarab adatközlése szerint ekkor dr. Birtalan Győző orvos-könyvtárvezető kollégájaként dolgozott58, 1957 tavaszától azonban már maga állt a gyűjtemény élén.59 Közben a bibliotéka újabb munkatárssal gazdagodott. 1956. október 30-án az intézmény irányítását ugyanis
„felsőbb rendelés értelmében” a forradalom leverése után félreállított és bebör-tönzött parancsnok, dr. Radó György orvos ezredes elnöklete alatt katonai tanács vette át.60 A grémium november 1-jén megszüntette a korábbi politikai osztályt, a részleg munkatársait eredeti végzettségüknek, valamint a szükségnek megfelelően a kórház érdemi munkájához kötődő tevékenységekre osztották be, a politikai tiszt ezután a tudományos könyvtárat „erősítette”.61
A tudományos könyvtár struktúrája, illetve szervezeti helye tekintetében sem született sokáig végleges döntés, így a központosított és az osztálykönyvtár (se-bészet, idegosztály, bőrosztály, belgyógyászat62) modell szerinti működés váltotta egymást.63 A könyvek rendezése a törzsépületben a gazdasági hivataltól e célra megkapott helyiségben történt64, a szolgáltatás azonban 1948 tavaszától-nyarától nem itt, hanem decentralizáltan négy különgyűjteményre65 bontva indult meg.
„A könyvtáregységeket a következőképpen osztom szét – olvasható az 1948.
május 31-ei napiparancsban – : sebészet, idegosztály, bőrosztály, belgyógyászat.
Nevezett osztályok vezetőit utasítom, hogy f. hó [június!] 24-én az anyagi tisztnél a könyvtáregységek átvétele végett jelentkezzenek és azokat nyugta-ellennyug-takönyv alapján vételezzék fel. A könyvtár használatára vonatkozólag utasítás átvétele végett f. hó 24-én 11 órakor a parancsnoki irodában nevelő tisztnél je-lentkezzenek.”66 Az „osztálykönyvtár” modell nem bizonyult hosszú életűnek az 1948. szeptember 24-ei napiparancs vonatkozó rendelete: „A kórház orvosi könyvtárát orvosok és a kórházban szolgálatot teljesítő orvostanhallgatók részére a jövő héten fogom megnyitni. (…) Helyiségül a törzsépület [a mai parancsnoki épület] 1. emelet 34. sz. szobáját jelölöm ki.(…) A könyvtár látogatási időpontját – vasárnapot és ünnepnapot kivéve – naponta 14-16 órában határozom meg.”67 A szervezeti és szolgáltatási keretek változásaival párhuzamosan a könyvtár(ak) elhelyezése is többször módosult.
Ebben a mozgalmas időszakban – a költözések és az olvasószolgálat folya-matos fenntartása mellett – kellett a gyűjteménnyel kapcsolatos alapvető háttér-munkákat elvégezni. A levéltári kútfők adatai szerint 1949 utolsó hónapjaiban kezdődhetett a könyvek és folyóiratok feldolgozása, az október 6-ai parancs utasította a kórház orvosait, hogy „a könyvtári könyveket és folyóiratokat f. hó
10., 11. és 12-én 10 h-tól 13 h-ig a könyvtárban Dr. Kiss István ht. [hivatásos]
o. őr[na]gynak katalogizálás céljából feltétlenül mutassák be.”68 A dokumen-tumállomány katalogizálása, legalábbis jegyzékbe foglalása a könyvtári szakmai szempontok mellett kimutatások készítéséhez is elengedhetetlen volt. Egy 1950.
március 13-án kelt HM-ügydarab például azonnali jelentést kért a könyvtári köny-vekről és külföldi folyóiratokról, mégpedig olyan módon, hogy „amennyiben a könyvtárban olyan könyvek is lennének, amelyeket külön kezel, esetleg olvasásra, tanulmányozásra egyáltalán nem, vagy korlátozással ad, foglalja külön jegyzék-be és ezt a körülményt a jegyzékjegyzék-ben tüntesse fel.” A könyvtárosnak hasonló eljárást kellett követnie a folyóiratok esetében is.69 (A korabeli civil könyvtárügy
március 13-án kelt HM-ügydarab például azonnali jelentést kért a könyvtári köny-vekről és külföldi folyóiratokról, mégpedig olyan módon, hogy „amennyiben a könyvtárban olyan könyvek is lennének, amelyeket külön kezel, esetleg olvasásra, tanulmányozásra egyáltalán nem, vagy korlátozással ad, foglalja külön jegyzék-be és ezt a körülményt a jegyzékjegyzék-ben tüntesse fel.” A könyvtárosnak hasonló eljárást kellett követnie a folyóiratok esetében is.69 (A korabeli civil könyvtárügy