a filozófiai tárgyú könyvek bevezetője rendszerint befejeződik, miután a szerzője nagy vonalakban előadta, milyen álláspont mellett fog érvelni, és röviden felvázolta a gondolatmenetét. én azonban arról is szeretnék mondani néhány szót, hogyan szól a könyvem arról, amiről szól. az ugyanis, ahogyan a könyvem szól arról, amiről szól, kifejez valami fontosat a könyvem tar-talmáról. arról, amit a filozófiáról gondolok.
nem akarok túl nagy feneket keríteni a dolognak, és mi sem áll távolabb tőlem, mint a nagy filozófiai művek elején gyakorta olvasható üstdobpergés és bársonyszőnyeg-guriga-tás. s noha könyvem e sajátossága egyeseket joggal emlékez-tetheti arthur C. Danto műalkotás-meghatározására, hogy tudniillik a műalkotások lényegükből fakadóan „nem csupán reprezentál[j] ák tárgyukat, hanem ezen felül ki is fejez[nek]
róla valamit” (Danto 1981/2003, 161), s hogy „a műalkotások […] az ábrázolás eszközét olyan módon használják, amely nem specifikálható kimerítően azáltal, hogy valaki kimerítően spe-cifikálja, mi az, amit ábrázol” (Danto 1981/2003, 145), nem gondolnám, hogy könyvem műalkotás volna.
Elmagyarázom, mire gondolok. a legfontosabbal kezdem.
ama szkeptikus tézis mellett, hogy a filozófusok normatív ér-telemben nem hihetnek filozófiai álláspontjukban, és hogy a fi-lozófusoknak fel kell függeszteniük filozófiai álláspontjukat, nem hozhatok fel filozófiai érveket, mert ebben az esetben saját magamat cáfolnám meg. Ha valaki szkeptikus a filozófiai meg-ismerést illetően, akkor szkeptikusnak kell lennie a szkeptikus álláspontot igazoló filozófiai érvekkel szemben is.
De akkor hogyan akarlak meggyőzni az igazamról ? Két dol-got tudok mondani. Egyrészt : a könyvemben egyetlen filozó-fiai érvet sem hozok fel az álláspontom mellett, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogok érvelni az álláspontom mel-lett. Egy érv kizárólag attól filozófiai érv, hogy legalább az egyik premisszája filozófiai megfontolásokon nyugszik – és pontosan azért nem léteznek konkluzív filozófiai érvek, mert a filozófi-ai érvek legalább egyik premisszája filozófia filozófi-ai megfontoláson nyugszik. Ettől eltekintve természetesen léteznek konkluzív ér-vek – olyanok, melyeknek egyetlen premisszája sem nyugszik filozófiai megfontolásokon. a könyvemben szereplő érvek ki-vétel nélkül ilyenek : a premisszákban kizárólag empirikus té-nyek és truizmusok (azaz magától értetődőnek tűnő igazsá-gok) szerepelnek.
másrészt : gondolatmenetem több pontján érvelés helyett az őszinteségedre apellálok, és arra kérlek, hogy reflektálj arra, amit teszel, amikor egy meghatározott filozófiai kérdésben állást foglalsz. a legeslegfontosabb : ne csak színleg légy őszinte, ha-nem valóban, és ne csak tettesd az önreflexiót, haha-nem valóban reflektálj ! például (a megfelelő helyen, amikor majd kérem) reflektálj arra, hogy a filozófiai álláspontod csak egy a sok-sok álláspont között ! Vagy (a megfelelő helyen, amikor majd ké-rem) reflektálj arra, hogy filozófiai álláspontod szemben áll legalább egy olyan propozícióval, mely iránt episztemikus von-zalmat érzel. Tisztában vagyok vele, hogy ilyen „módszerekkel”
semmilyen belátást nem lehet kikényszeríteni – elvégre rajtad áll, hogy valóban végrehajtod-e, amire kérlek. azt viszont ha-tározottan gondolom, hogy a filozófia episztemikus sikertelen-ségének megértéséhez csakis efféle elhanyagolt episztemikus erények (mint az őszinteség és az önreflexió) gyakorlásán ke-resztül vezet út.
mármost az, hogy a könyvemben az álláspontomat nem fi-lozófiai érvekkel támasztom alá, illetve hogy a gondolatme-netem legfontosabb pontjain (a filozófiai értekezésekre nem
jellemző módon) valódi őszinteséget és valóban végrehajtott önreflexiót kérek, olyan karakterisztikumok, melyek kifejeznek valami fontosat arról, amit a filozófia episztemikus státusáról gondolok. Úgy gondolom, hogy a filozófia sztenderd módsze-reivel nem juthatunk fontos belátásokra a filozófiai problémák természetével és megoldhatatlanságával kapcsolatban, csakis efféle nem-sztenderd eszközök lehetnek eredményesek.
Könyvemben mindvégig kerülöm a bonyolult, nehezen kö-vethető filozófiai fejtegetéseket. ilyenekkel csak ritkán, egyes filozófiai problémák elemzése során találkozhatsz. a szöveg gondolatmenetét reményeim szerint nem nehezebb követ-ni, mint egy kötetlen beszélgetést. olyan könyvet tartasz te-hát a kezedben, amit valaki éppenséggel valaki fel is olvashat-na, s melynek megértése tulajdonképpen még az írásbeliséget sem igényli.
mindez azt fejezi ki : nem tudom komolyan venni, amikor a filozófusok maximális akkurátusságra törekszenek. amikor
„precíz” definíciókkal vezetik be fogalmaikat, amikor formali-zálják a legfontosabb téziseiket, amikor „aprólékos” lábjegyze-teket készítenek, és még sorolhatnám. mintha akár csak egyet-len olyan filozófiai problémát is ismernénk, melyet a filozófu-soknak mindezidáig azért nem sikerült megoldaniuk, mert a definícióik nem voltak elég pontosak, vagy mert tévesen for-malizáltak bizonyos kijelentéseket ! Ezeken nem múlik, és soha nem is múlt semmi – ezért igyekszem magamat a lehető leg-távolabb tartani tőlük.
s még valami. az összes artefaktumnak erénye, ha nagyon valamilyen. a műalkotások esetében ez nyilvánvaló. nabokov Lolitája, picasso Guernicája, ligeti Atmospheres-e, Bergman Hetedik pecsétje nagyon valamilyen, és ha e műalkotások na-gyon-valamilyen volta nem határozza is meg egy az egyben az esztétikai értéküket, nehezen vitatható, hogy köze van hozzá.
a filozófiában mindez fordítva van. Ha egy filozófiai kon-cepció nagyon valamilyen, az jó eséllyel gyanút kelt bennünk.
Ha ennyire karakteres, nyilvánvalóan nem lehet igaz. David lewis genuin vagy robusztus modális realizmusa szerint „meg-számlálhatatlanul végtelen szamár és proton és pocsolya és csillag létezik, valamint a Földhöz teljesen hasonló bolygó, és olyan város, mint melbourne, és olyan ember, mint te magad”
(lewis 1986, 133). még ha elfogadnám is, hogy lewis elmé-lete a magyarázóerő tekintetében jobban teljesít a riválisainál, gideon rosen kritikája fején találja a szöget : „nem sok hasz-nunk származik egy olyan filozófiai elméletből, melyben nem vagyunk képesek komolyan hinni” (rosen 1990, 330).
mindezt csak azért mondtam el, mert – mint minden filozó-fus – én is szeretnék jelentős, ha nem is nagyon valamilyen, de legalább közepesen valamilyen művet írni. Hogy úgy mondjam, letenni a névjegyemet a filozófia „asztalára”. művem e valami-lyensége azonban reményeim szerint nem pusztán a kifejtett állítások propozicionális tartalmában áll, hanem legalább any-nyira a tárgyalás módjában is.