Filozófiai nézetkülönbségek

Ha egy elméleti probléma kapcsán a probléma megoldásában érdekelt és kompetens felek között nincsen konszenzus, akkor a kérdéses problémát nyilvánvalóan nem sikerült megoldani.

szerintem kevés ennél egyértelműbb összefüggés létezik, de a biztonság kedvéért szeretnék néhány tisztázó megjegyzést tenni a „konszenzushiány” és a „megoldatlanság” fogalmával kapcsolatban.

Először is : a konszenzus megléte csak szükséges feltétele egy filozófiai (és bármilyen más elméleti) probléma megoldásának ; annak, hogy joggal állíthassuk : birtokába kerültünk egy igaz-ságnak. Ha egy filozófiai probléma kapcsán jó ideje és fokoza-tosan egyre többen ugyanazt az álláspontot képviselik (például azt, hogy nincs isten), ebből még nem következik, hogy a kér-déses problémát sikerült megoldani. a vélemények konver-genciája ugyanis nem jár együtt eo ipso azzal, hogy a kérdéses állítások az igazság felé konvergálnak. azt sem mondhatjuk, hogy ha egy filozófiai (vagy bármilyen más elméleti) problé-ma kapcsán a konszenzus mértéke elér egy bizonyos nagyon magas szintet (mondjuk 90 %-ot), akkor ez automatikusan ga-rantálná, hogy a kérdéses problémát megoldottuk, és birtokába kerültünk az igazságnak. az ókorban például csaknem teljes konszenzus volt a tekintetben, hogy a nap forog a Föld körül – jóllehet ez már akkor is hamis volt. Egyszóval : a konszen-zus megléte (legyen szó bármennyire masszív konszena konszen-zusról) nem elégséges feltétele egy filozófiai probléma megoldásának.

másodszor : egészen biztos, hogy voltak (és vannak) filozó-fusok, akik egy filozófiai probléma kapcsán a helyes álláspon-tot képviselték. mivel minden filozófiai probléma – ha akarjuk – megfogalmazható eldöntendő kérdés formájában, és mivel mind az „igen”, mind a „nem” oldalán álltak filozófusok, úgy

bizonyos filozófusoknak nyilván igazuk volt. Ha például ar-ra a filozófiai kérdésre gondolunk, hogy „létezik-e halhatat-lan lélek ?”, akkor vagy azoknak volt igazuk, akik úgy vélték,

„igen, létezik”, vagy azoknak, akik úgy vélték, „nem, nem léte-zik”. mármost az a tény, hogy bizonyos kérdésekben egyes fi-lozófusok az igazságot képviselték, ennek ellenére nem tudták ellenfeleiket meggyőzni az igazukról, arra utal : érveik nem vol-tak konkluzívak ; helyes álláspontjuk mellett nem tudvol-tak kény-szerítő érveket felhozni.

Harmadszor : a filozófia minden területét átható, perma-nens nézetkülönbség annak a jele, hogy a filozófia történe-tében még egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy vala-ki konkluzív érvvel állt volna elő bármilyen filozófiai elmélet vagy tézis mellett.

persze valaki azt felelhetné erre : a filozófiai igazhívőknek igenis voltak konkluzív filozófiai érveik, de a filozófiai hamis-hívők nem értették meg ezeket. a lehetőséget természetesen nem tudom kizárni, de szerintem ez implauzibilis feltételezés.

az egymással vitában álló filozófusok a legtöbbször egészen jól értik egymás érveit, csak hibásnak tartják azokat, és azt gondolják, meg kell mutatniuk, hogy az érvek valamelyik pre-misszája hibás. De ami fontosabb : még ha így volna is, semmi-vel sem lennénk jobb helyzetben – csak iterálnánk a nézetkü-lönbségeket. nem azt kellene mondanunk, hogy a filozófusok nem értenek egyet a filozófiai problémák megoldásában, ha-nem azt, hogy abban nincs közöttük egyetértés, kinek az ér-vei konkluzívak és kinek az érér-vei nem. mármost akármelyik megfogalmazást tekintjük is mérvadónak, a filozófia minden területére kiterjedő, permanens nézetkülönbségek ténye a fi-lozófia episztemikus sikertelenségét jelzi.

negyedszer : kizárólag abban az esetben kellene elismer-nünk, hogy egy filozófus vagy filozófusok egy csoportja meg-oldott egy filozófiai problémát, ha előadott volna valamilyen konkluzív filozófiai érvet a megfelelő propozíció mellett, vagy

a mellett, hogy valakinek egy korábban már megfogalmazott filozófiai érve konkluzív. Valamilyen konkluzív érvre tehát mindenképpen szükség van – e nélkül nem megy.

Természetesen nem tudom bizonyítani, hogy ha valaki tény-leg előállna egy konkluzív filozófiai érvvel, akkor minden fi-lozófus felismerné az érv kényszerítő erejét. ám akár vannak konkluzív filozófiai érvek, amelyek kényszerítő erejét nem is-merik fel a filozófusok (ahogyan a vitapartnerem gondolhat-ná), akár nincsenek (ahogyan én gondolom), a filozófia min-den területét átható, permanens nézetkülönbség egyértelmű, biztos és kikezdhetetlen jele a filozófia episztemikus sikertelen-ségének. Vagy azért, mert nincsenek konkluzív filozófiai érvek, vagy azért, mert a filozófusok nem ismerték fel, hogy vannak, és hogy melyek lennének ezek.

2.1. problémakatalógus

Kezdem a metafizikával mint a filozófia legfontosabb területé-vel, amely mind a mai napig a legtöbb kutatót vonzza.

Először is : a filozófusok egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy milyen típusú dolgok léteznek. Egyesek szerint léteznek im-manens univerzálék : olyan entitások, amelyek egy időpontban teljes egészükben jelen lehetnek a tér több különböző helyein, és egy időpontban a tér egy meghatározott helyén egyszerre több is jelen lehet belőlük. más filozófusok tagadják ezt, szerin-tük nincsenek multilokális entitások. Egyes filozófusok szerint fel kell vennünk az ontológiánkba az absztrakt entitásokat, te-hát azokat a létezőket, melyek téren és időn kívül léteznek. má-sok nem így gondolják, szerintük nem kell felvennünk. Egyes filozófusok szerint el kell köteleződnünk a lehetséges világok létezése mellett, mások antirealisták e tekintetben. nem foly-tatom. Ha végigtekintesz a filozófusok által feltételezett

entitás-típusok listáján (univerzálék, absztrakt tárgyak, a fizikai törvé-nyeknek nem engedelmeskedő ágensek, események, lehetséges világok, karteziánus [fizikai tulajdonságokkal nem rendelke-ző] elmék, trópusok, gluonok, szétszórt tárgyak, multilokális partikulárék, csupasz diszpozíciók, spaciotemporális részek, önkényesen leválasztott részek, gunkok stb.), azt fogod látni, hogy a listán szereplő tételek között egyetlen olyan sincs, mely-nek létezését valamennyi filozófus elfogadná. De a dolog for-dítva is áll. Ha a hétköznapi ontológiánkban alapvető szerepet játszó entitástípusokra gondolsz, mint a mindannyiunk számá-ra ismerős fizikai tárgyak (asztalok, székek, hamutartók) vagy a mentális állapotok (vélekedések, gondolatok, vágyak), ezek létezését illetően sincs teljes összhang a filozófusok között. az előbbiek létezését a mereológiai nihilisták, az utóbbiakét az eliminativisták tagadják.

másodszor : markáns nézetkülönbség van a  tekintetben, hogy a létezőnek tekintett dolgoknak miben áll a természete.

Csak egyetlen példa. Egyes filozófusok szerint a fizikai tár-gyak univerzálék nyalábjai. más filozófusok szerint trópusokéi.

megint más filozófusok szerint a fizikai tárgyak nem pusztán tulajdonságnyalábok, hanem ezek a létezők a tulajdonságai-kon felül rendelkeznek egy azoktól eltérő természetű metafi-zikai alkotóelemmel, az úgynevezett szubsztrátummal is. szin-tén más filozófusok szerint a fizikai tárgyak természetesfajta-univerzálék instanciái. akadnak olyan filozófusok, akik szerint a  fizikai tárgyak természetének feltárása valójában nem is a metafizika feladata – erről a témáról egyedül a természettu-dományoknak lehet érdemi mondanivalója. De mint említet-tem, olyan filozófusokról is tudunk, nem is kevésről, akik nem fogadják el a hétköznapi fizikai tárgyak létezését, hanem csak az elemi részek létezése mellett kötelezik el magukat – szerin-tük például nem léteznek asztalok, csak asztalszerűen elren-dezett molekulák.

Harmadszor : a filozófusok abban sem értenek egyet egy-mással, hogy a feltételezett entitástípusok (vagy ontológiai ka-tegóriák) hogyan függnek össze egymással. magyarán : abban sincs konszenzus, hogy egy bizonyos entitástípus melletti on-tológiai elköteleződés milyen más entitástípus melletti elköte-leződéssel kell együttjárjon. Egyes nominalisták szerint például a nominalizmust kizárólag akkor lehet megvédeni a koextenzív tulajdonságokból vett ellenérvvel szemben, ha elfogadjuk a le-wis-féle genuin modális realizmust. azaz csak akkor állíthatod, hogy „tulajdonságok nem léteznek a saját jogukon, kizárólag partikuláris tágyak léteznek”, ha azt is állítod, hogy „az aktu-ális világ mellett számtalan másik világ létezik, amely katego-riálisan megegyezik a mienkével”. más nominalisták nem kí-vánnak elköteleződni a világok sokasága mellett, mert ezt túl nagy árnak tartják. szerintük a nominalizmus elfogadása fo-galmilag független a genuin modális realizmus elfogadásától.

negyedszer : még abban a tekintetben is erős nézetkülönb-ség van a filozófusok között, hogy milyen természetűek az onto-lógiai viták. Egyes metaontológusok szerint az ontoonto-lógiai viták nagy része verbális vita ; minden azon múlik, hogyan értelmez-zük az egzisztenciális kvantort. az antirealista kvantorvarian-cia hívei szerint a „létezik” szó több olyan lehetséges jelentéssel is bír, amelyek mind az egzisztenciális kvantor szerepét játsz-szák (bizonyos inferenciálisszerep-tulajdonságok révén). az ontológiai realisták ezzel szemben azt állítják, hogy a „létezik”

szónak ugyan számos lehetséges értelmezése van, de a kifeje-zés az ontológiai vitákban mindig az úgynevezett „ontologéz”

nyelv kvantorát jelöli.

Figyelem ! nem baj, ha nem érted tökéletesen a példákat, el-végre nem biztos, hogy jártas vagy a metafizikában. Hamaro-san a saját szakterületedről is mutatok példákat.

Térjünk rá az az episztemológiára ! az episztemológusok ha-tározottan nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a kül-világra vonatkozó vélekedéseink igazolása során hozzá kell-e

férnünk egyes szám, első személyű nézőpontból a vélekedé-seinket igazoló faktorokhoz vagy sem. az episztemológiai internalisták szerint igen, az episztemológiai externalisták sze-rint nem. nincs konszenzus a tekintetben sem, hogy léteznek-e olyan propozíciók, melyek igazsága a priori tudható, s ha létez-nek, akkor ezt valamilyen szemantikai tényre vagy valamiféle racionális intuícióra hivatkozva kell megmagyaráznunk. ab-ban a kérdésben sincs egyetértés a filozófusok között, hogy mit kezdjünk a külvilág létezésére vonatkozó szkeptikus érvekkel.

a KK elvet tagadjuk ? Vagy a deduktív zártság elvét ? Esetleg a tudás fogalmát definiáljuk újra ? Horribile dictu, fogadjuk el, hogy a szkepticizmus a helyes álláspont, és ismerjük be : nem rendelkezünk tudással a külvilágról ?

Vagy vegyük a nyelvfilozófiát ! a nyelvfilozófusok között né-zetkülönbség van abban a kérdésben, hogy a tulajdonnevek leírások révén vagy leírások közbeiktatása nélkül, közvetle-nül referálnak a jelöletükre. az első álláspontot a nevek leíró elméletének hívei, a másodikat a direktreferencia-elmélet hí-vei képviselik. abban az alapvető kérdésben sincs konszen-zus, hogy szavaink és mondataink szemantikai értékét meg-határozzák-e vagy sem az externális tényezők. a szemantikai internalisták szerint nem, a szemantikai externalisták szerint igen. abban a kérdésben sem értenek egyet a nyelvfilozófu-sok, hogy milyen viszony van a nyelv és a gondolkodás között.

Egyesek szerint a nyelv, mások szerint a gondolkodás az alap-vetőbb, megint mások szerint pedig egyiknek sincs elsőbbsége a másikkal szemben.

mi a helyzet az elmefilozófiával ? az elmefilozófusok kö-zött nézetkülönbség van abban a kérdésben, hogy képesek vagyunk-e magyarázatot adni a tudatos tapasztalatok létezé-sére egy kizárólag fizikalista ontológián belül. a fizikalizmus pártján lévők között vita dúl azzal kapcsolatban, hogy va-jon milyen viszony áll fenn a mentális és fizikai tulajdonsá-gok között. azonosság ? realizáció ? lokális szuperveniencia ?

globális szuperveniencia ? szükségszerű szuperveniencia ? szuperduperveniencia ? Konstitúció ? arról is mást és mást gondolnak az elmefilozófusok, hogy milyen viszony van a tu-datos tapasztalataink intencionális és fenomenális tulajdon-ságai között. Függetlenek egymástól ? Ez a szeparatisták állás-pontja. Vagy nem függetlenek egymástól, ahogy a prioritisták gondolják ? Ha nem függetlenek, melyik tulajdonságtípus az alapvetőbb ? a reprezentacionalisták szerint az intencionalitás tulajdonságokon szuperveniálnak a fenomenális tulajdonsá-gok. a fenomenális intencionalitás elmélet képviselői szerint pont fordítva : a fenomenális tulajdonságokon szuperveniálnak az intencionális tulajdonságok.

Térjünk rá a morálfilozófiára ! a morálfilozófusok között né-zetkülönbség van abban a kérdésben, hogy a morálisan helyes cselekvés fogalmát a kötelességek vagy a következmények fé-nyében kell-e meghatároznunk. abban is, hogy szükséges fel-tétele-e a másképp cselekvés képessége a morális felelősségnek, vagy olyan esetekben is tulajdoníthatunk valakinek morális felelősséget, ha az illető nem tudott volna másképp cseleked-ni, mint ahogyan cselekedett. abban sincs konszenzus közöt-tük, hogy mennyiben vagyunk morálisan felelősek (ha azok vagyunk) az érzelmeinkért, a személyiségünkért és a véleke-déseinkért ; sőt, még abban sincs, hogy egy cselekedet milyen tulajdonsága révén esik egyáltalán morális megítélés alá, azaz miben áll a különbség a morálisan semleges és morálisan nem semleges cselekedetek között.

Vagy gondoljunk a politikai filozófiára ! a politikai filozófu-sok között nézetkülönbség van abban a kérdésben, hogy miért vannak politikai kötelességeink, vagy másképpen fogalmazva : miből fakad a szuverén hatalma arra, hogy szankciókkal sújtsa azokat, akik nem tartják be a politikai kötelességeiket ? isten-től ered ? a kiválóságából fakad ? Vagy ha e régi magyaráza-toktól eltekintünk : azért vannak politikai kötelességeink, mert a törvényeket az „eredeti helyzetben” mi magunk hoztuk létre,

s fogadtuk el magunkra nézve kötelezőnek ? (Ez volna a meg-egyezés elve.) Vagy azért, mert ha az állam biztosítja az okta-tást, a betegellátást és a közművilágíokta-tást, akkor ezt valahogyan viszonoznunk kell ? (Ez volna a reciprocitás elve.) abban sin-csen konszenzus a politikai filozófusok között, hogy mekkora szerepet kell vállalnia az államnak az egyenlőtlenségek mér-séklésében. Egyesek szerint semekkorát, mások szerint nagyon nagyot. akik szerint nagyon nagyot, azok pedig abban nem értenek egyet, hogy minek az egyenlőségét kell megteremteni.

az erőforrásokét ? a lehetőségekét ? a hasznosságét ?

Vagy vegyük a művészetfilozófiát ! a művészetfilozófusok egyáltalán nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy defi-niálható-e a műalkotás fogalma, vagyis megadhatjuk-e a mű-alkotások szükséges és elégséges feltételeit. abban is nézetkü-lönbség uralkodik közöttük, hogy milyen tulajdonsága révén műalkotás valami. milyen metafizikai státusuk van a  mű-alkotásoknak ? Univerzálék ? Fizikai partikulárék ? mentális partikulárék ? Események ? Cselekvéstípusok ? Vagy esetleg az egyik műalkotás ilyen, a másik olyan ? abban sincs egyetértés a művészetfilozófusok között, hogy egy műalkotás interpre-tációja során figyelembe kell-e vennünk a szerző szándékait, s ha igen, milyen mértékben. az olyan kisebb jelentőségű kér-désekről nem is beszélve, mint hogy hozzájárul-e a műalkotá-sok fogyasztása az önismeretünk fejlődéséhez, van-e lényeges különbség a populáris és magasművészet között, és így tovább.

és még mindig nincs vége a katalógusnak. nem csupán a filozófia szisztematikus területein uralkodik egyet nem ér-tés, a filozófiatörténetben sincs konszenzus az egyes kérdése-ket illetően. Hogyan is gondolta platón : a formák absztrakt univerzálék vagy absztrakt partikulárék ? és igaz-e, hogy sze-rinte a formák és az érzéki tárgyak mellett trópusok is léteznek ? Descartes dualista volt vagy trialista ? locke szerint az ideák mentális tárgyak vagy mentális aktusok ? Kant fenomenalista volt vagy realista ?

Különös módon még a fenomenológiában sincsen konszen-zus, azaz a fenomenológiai tényekkel kapcsolatban is eltér egy-mástól a filozófusok véleménye. Ez azért különös, mert a tuda-tos tapasztalataink fenomenális jellegzetességeihez egyes szám, első személyű perspektívából, közvetlenül férünk hozzá, en-nélfogva azt hihetnénk, hogy a különböző fenomenológusok beszámolói között nem lesz különbség. mégis van, nem is kicsi ! az auditív érzéki tapasztalat fenonenológiáját Berkeley a kö-vetkezőképpen írja le :

amikor például egy kocsit hallok végigmenni az utcán, köz-vetlenül csak a hangot észlelem ; de mivel a múltbeli tapaszta-latok alapján ez a hang kocsival van kapcsolatban, azt mon-dom, hogy a kocsit hallom. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a szó szigorú értelmében hallani csak hangot lehet ; a kocsit tehát voltaképpen nem érzékileg észlelem, hanem a tapaszta-lat sugallja nekem. (Berkeley 1713/1985, 327–328, kiemelés az eredetiben.)

Heidegger pedig így :

„mindenekelőtt” sohasem zajokat és hangkomplexumokat hal-lunk, hanem a berregő autót, a motorkerékpárt. a menetoszlop masírozását, az északi szelet, a kopácsoló harkályt, a pattogó tüzet halljuk. igencsak mesterséges és bonyolult beállítódásra van szükség ahhoz, hogy „tiszta zajt” „halljunk”. az azonban, hogy mindenekelőtt motorkerékpárokat és autókat hallunk, fe-nomenális bizonyíték arra, hogy a jelenvalólét mint világban-benne-lét már eleve a világonbelüli kézhezállónál tartózkodik, és mindenekelőtt egyáltalán nem az „érzeteknél”, melyeknek a sokaságát előbb meg kell formálni ahhoz, hogy ugródeszkául szolgáljon, amelyről a szubjektum elrugaszkodik, hogy végül eljusson egy „világhoz”. (Heidegger 1927/1989, 310, kiemelés az eredetiben.)

Ugye nem szükséges kommentálnom ? De nézzük a szoron-gást ! szorongani egész bizonyosan valamilyen érzés (határozott fenomenális karaktere van), ezért azt hihetnéd, hogy a szoron-gás fenomenológiai leírásai közt nem lesz lényegi különbség.

nagyon is van ! searle például így látja : „[a] hitek, félelmek, re-mények és vágyak intencionálisak, de vannak olyan formái az idegességnek, mint az emelkedett hangulat és az irányulás nél-küli aggodalom, melyek nem intencionálisak” (searle 1983, 1).

Tim Crane másképp gondolja :

[a]z olyan esetekben, amikor az ember önmaga miatt szo-rong – az ember szoszo-rongása önmagára irányul. szoszo-rongani tehát olyasmi, mint bizonyos módon hozzáállni önmagunk-hoz és a világban való helyzetünkhöz : annyi, mint a világot számunkra zavaró helyként tekinteni. a szorongás ezekben az esetekben valamire való irányultságot fejez ki. és ez ellentétben áll searle értelmezésével […]. (Crane 1998, 240.)

Heidegger egészen másféle leírást ad :

a semmi a szorongásban lepleződik le, de nem mint létező.

éppily kevésbé van tárgyként adva. a szorongás nem a semmi megragadása. a semmi mégis általa és benne nyilvánul meg […]. [a] semmi a szorongásban az egészében vett létezővel együtt kerül az utunkba. […] a szorongásban benne rejlik egy (valami)-től való visszariadás, ami persze már nem menekü-lés, hanem megigéző nyugalom. Ez a (valami)-től való vissza a semmiből indul ki. (Heidegger 1929/1994, 23–24.)

szerintem e rendkívül homályos szövegrész azt mondja : a szo-rongás intencionális tárgya a semmi (vagy : a semmi), ha inten-cionális tárgyon pusztán azt a „valamit” értjük, ami számunkra egyes szám, első személyű nézőpontból megjelenik vagy meg-nyilvánul. De ha nem ezt mondja (persze ez is előfordulhat),

akkor is bizonyosan mást mond, mint searle vagy Crane, mert – velük szemben – a szorongás fenomenológiáját a semmi

fo-galmával kapcsolja össze.

Végezetül vegyük azt a kérdést, hogy létezik-e kognitív fe-nomenológia. akik szerint létezik, úgy látják : „van olyan, mint egy tudatos gondolat elgondolásának a valamilyensége” (pitt 2004, 2) ; és ez azt jelenti, hogy „egy tudatos gondolat elgon-dolásának a valamilyensége különbözik bármely más típusú tudatos mentális állapot valamilyenségétől, [és] p tudatos el-gondolásának a valamilyensége különbözik bármely más tu-datos gondolat elgondolásának a valamilyenségétől” (pitt 2004, 2). akik szerint nem létezik kognitív fenomenológia, úgy vé-lik : nincs olyan, mint elgondolni egy gondolatot. Ha egy tu-datos gondolati aktus során valamit átélünk, akkor nem maga a gondolati aktus rendelkezik valamilyenséggel, hanem az ah-hoz kapcsolódó érzelmeink és más par excellence fenomenális tudatos állapotaink rendelkeznek vele.

Hadd időzzek még egy kicsit ennél a fenomenológiai prob-lémánál ! már önmagában az is különös, hogy a fenomeno-lógiában vannak nézetkülönbségek, de ez az eset – ha lehet – még különösebb. itt ugyanis nem az a kérdés, hogy milyen fenomenológiai jegyekkel rendelkezik egy tudatos mentális ak-tus, hanem csak az, hogy egy tudatos mentális aktusnak van-e egyál ta lán fenomenális karaktere, valamilyensége. E tekintet-ben pedig aztán igazán konszenzusra kellene jutniuk a filozó-fusoknak ! azt hihetnénk, hogy összesen kétféle válasz létezik :

„persze, hogy van kognitív fenomenológia” és „persze, hogy nincs kognitív fenomenológia”. De nem ez a helyzet !

Vannak filozófusok, akik úgy próbálnak meggyőzni ben-nünket a kognitív fenomenológia létezéséről, hogy rá akarnak mutatni a gondolati aktusok inherens fenomenális tulajdonsá-gaira. leírnak egy különös, első olvasásra (vagy hallásra) nem érthető mondatot, majd arra kérik az olvasót (vagy hallgatót), hogy erőltesse meg magát, és értse meg ezt a mondatot.

s miu-tán ez megtörténik, azt mondják : „az, amit akkor tapasztaltál, amikor kisebb erőlködés után megértetted a mondatot, a kér-déses gondolat elgondolásának fenomenális karaktere”. Vagyis e kérdéses mondat megértés-élményével azonosítják a mondat által kifejezett gondolat elgondolásának a fenomenológiáját.

ilyen érvet ad elő például Terence Horgan és John Tienson

ilyen érvet ad elő például Terence Horgan és John Tienson