(VI. én. 390 — 502.)
Ekkép szól a gazdaasszony s Hektor hazúl elmegy Szépen épült utczákon át: arra, merre bejött.
Végigmegy a városon a scajai kapukig
— Mivel arra készült ujra kimenni a síkra — H á t egyszor csak szembe' látja dúskelengyés nejét, Nemeslelkü Eetion Andromache lányát,
Azét, aki ura volt az erdős Plakos-hegynek, S Plakos-tövi Thébának is, s ura kilik fajnak.
') Ritmusa :
Röttenetes | ez világnak ! moatan minden | dolga, Csodálatos | nagy vaksága | háládatlan- | sága.
Szkárosi Névtelen. Az átok.
Egy szép tánczot | jó kedvemből, | szép szerelmem, | küldek.
Kit gyakorta | énmagamban | terólad | éneklek.
II. Balassa Bálint. Tánczének.
Rím nélkül fordítottam, amire akárhány magyar elbeszélő költe
ményben van példa. A páros rím ugyanis strófás szerkezetűvé változtatná az eposzt, s minthogy az eredeti nem az, e módosítás fölötte veszélyez
tetné a fordítás hűségét.
Mivel ennek bírta lányát ércztől fényes Hektor.
E z jött itten véle szembe', meg a deli dajka, Kebelén az iczipiczi, gyöngéd csecsemővel,
Vitéz Hektor gyermekével, ki mint csillag, oly szép.
Scamandrosnak hítta apja, más Astyanaxnak, *) Mivel Hektor egyedül volt Trója megvédője.
Meglátja ez kicsi fiát s rámosolyog szótlan, Míg aközben Andromache nagysírva hozzá lép,
Kezét kapja s megszólítja ilyetén szavakkal :
» Gonosz ember! dühöd elveszt! Mégse szánakozol Gyügyögő kis gyermekeden s rajtam, nyomorúlton, K i maholnap özvegyed lesz ; mert a görög megöl, Rád rohanva mindenünnen ! Nékem pedig jobb vón', Hogyha téged elvesztelek, leszállnom a földbe.
N e m lesz nékem vígaszom, ha végzeted majd betölt — Búm marad csak ! óh mert nincsen sem apám, sem anyám.
A p á m a t hajh ! megölte az isteni Achilles ; Szétdúlta a kilikektől benépesült várost, Magastornyu Thebe falát s meggyilkolta apám'.
Kifosztani — nem fosztá ki, nem vitte rá lelke, A m d e szépen elégette fegyverivel együtt.
Emelt neki sírhalmot is ; szilfát ültetének Föléje a hegyi nimfák, Zeusnak lányaj . . . Volt énnékem odahaza hét édes fivérem, S mind egy napon szállottak a Hadesnek ölébe, Valamennyit megölte a gyorslábú Achilles Lomhaléptü tulkaiknál, ezüstös juhoknak Anyámat, ki uralkodott erdős Piakos táján, Mind a többi prédájával szintén idehozta, Később aztán elbocsátá rengeteg váltságért, Csakhogy otthon lelőtte a nyilazó Artemis.
Hektorom, most te vagy nékem apám is, anyám is, Te vagy nékem fivérem is, én virágzó uram !
Esedezem, szánj meg engem, maradj itt a tornyon — N ő d ' ne juttasd özvegységre, fiad' árvaságra !
*) Skamandros után, ki a Priamos-család őse volt. Astyanax = város ura, védője.
Y i d d néped' a fügefához ; onnan leghamarabb Szállhatják meg városunkat s mászhatnak falára.
Próbálták is háromszor ott legbátrabb harczasik Híres-neves Idomenevs, meg mindakét Ajas, Próbálta a két Atrída s fia Tydeusnek.
Nem tudom, hogy jós mondta-e, menjenek e helyre.
Y a g y önlelkük biztatta-e s vonta őket oda ?«
S felelt most a lengő forgós, nagysisakos Hektor :
» Gondoltam már én is erre ; csakhogy tartok attól Megszólnak a trójaiak s hosszuruhás trósz nők,
Hogyha mint egy gyáva ember húzódom a harcztól.
Kedvem sincs rá ; azt tanultam, legyek mindig vitéz, Küzködjem a trójaiak első soraiban,
Őrizve az apám nevét, meg az én hiremet ! Bár előre tudom én azt, bár előre érzem : Jön nap, melyen elvész majd a szentséges Ilios S Priamos meg ddrdavetö Príamosnak népe ! Oh de engem nem aggaszt úgy búja a trószoknak, Se magának Hekabénak s Priamos királynak, Se maguknak testvérimnek, azé a sok hősé, K i k az ellen kezeitől porba fognak dőlni : Mint a tied, akit tán egy érczkebelü achív
Elczipel majd ; sírni fogsz s az szabadságod' vészi, S A r g o s földjén szősz majd leplet mások parancsára S Messeis vagy Hypereis kútjához mégy vízért, Akármilyen nehéz szívvel — ah ! de kényszerítve.
S ha majd ottan lát valaki, amint ömlik könnyed Szól : » I m ez itt Hektor neje, azé ki első volt Lófékező trósok között Trója ostrománál !«
S ha ezt mondja, neked az majd új keserved lészen : .Nem lesz férfid, ki megvédné napjaid' a láncztól . . .
Oh de engem födjön inkább holtan e föld pora, Hogyse halljak jajjaidról, rabságba mentedről !«
í g y szólt Hektor s kiterjeszté fia felé karját A m a gyerek szépruháju dajkája ötére Nagysikítva simult vissza ; megijeszté apja ;
Félt attól a fényes ércztől s lószőr serényétől, Mit a sisak legtetején szörnyen lengni látott.
Mosolygott az édes apja, mosolygott szép anyja.
S dicső Hektor levette a fejéről sisakját, Mely oly igen fényes vala s letevé a földre,, S csókolgatta kedves fiát s rengette a karján, A z t á n így szólt Zevshez és a többi istenekhez :
» Z e v s s ti többi isteneim ! adjátok, hogy fiam, Minő magam, olyan legyen : trószok közt kiváló, Nagyerejü s Hiúmon messze uralkodjék !
H a d d mondhassák valamikor: »külömb az apjánál!«
S hogyha megjő háborúból, véres fegyvert hozva, Megölt ellen fegyvereit, anyja hadd örüljön !«
Szólt és fiát felesége két kezébe adta.
E z meg oda szorította illatos keblére,
K ö n y e k között mosolyogva. Férje is megindult, Czirógatta, simogatta, azután meg így szólt :
»Edes lelkem, ne emészszed annyira magadat ! H a a végzet nem akarja, Hadesbe kise' küld — Végzetét meg elkerülni nem lehet embernek, Se gyávának, se vitéznek, ha egyszer született.
J o b b lesz mostan, eredj haza ; láss a dolgod után, Szövőszéknél, orsó mellett ; nógasd a cselédid, H a d d dolgozzék valamennyi ! Férfi gondja küzdni — Mindahányé Ilionban, de leginkább enyém !«
Dicső Hektor ekkép szólott, s fölvette sisakját.
Melyen annyi lószőr lengett. Neje haza tartott, Hátra-hátra tekintgetve s sűrü könyet ontva.
Emberölő Hektor vitéz szépen épült házát A h o g y aztán el is érte, már ott sok cselédjét Együtt lelte s valamennyit sírásra fakasztá.
Életében siratták el Hektort a házában.
N e m hitték, hogy visszajöjjön abból a csatából, Achajoknak dühe elől s keze közül futva.
RADÓ: GÖRÖG KÖLTÖK. 4