(XIX. 3 5 6 - 4 2 4 , XX. 1 — G6. vv.)
S azok mostan előtörtek gyors hajóik mellől.
Mint amikor sűrű havat küld az égbül Zeus.
S légtisztító északi szél hajtja a pelyheket : Olyan sűrűn omlottak a ragyogó sisakok, Omlottak a hajókbul a nagyköldökü pajzsok, Kőrisnyelü kelevézek, domború pánczélok.
Csillogásuk égre hatolt, s nevetett a föld is
Villámától a sok réznek, s nagy dobbanás hallszott.
Ott, közöttük fegyverkezett isteni Achilles.
Csikorgott a foga neki, villámlott a szeme, Tüzes fénynyel ; s kebelében tűrhetetlen kín dúlt.
í g y dühöngve ölté fel az isten ajándokit, Miket neki Hephaestosnak önkeze kovácsolt.
Legelőször szép lábvértet fűzött a lábára, Ezüst-kapocs ékítette gyönyörű lábvértet ; Másodszor meg kebelére öltötte pánczélját ; Ezüstszögü rézhüvelyét kardjának felköté, Aztán fogta nagy paizsát, nehéz, nagy paizsát ; Fény áradott messze errül, teleholdnak fénye.
Valamint a hajósoknak künn a síktengeren Láng tűnik a szemök elé hegyeknek ormáról, Pásztortanya magányából, őket meg a vihar Kisodorja, ki a habra, messze öveiktől : í g y csillámlott át a légen Achillesnek pajzsa, Szépen kivert, dicső pajzsa. Hatalmas sisakját Fogta, aztán föl is tette ; s tündöklött csillagként Szép-sörényes, nagy sisakja, melynek búbja körül Vulkán-szőtte aranyszálak sűrűen röpködtek.
E k k o r aztán próbálta az isteni Achilles Illik-e rá fegj verzete, mozog-e jól benne ?
S szárnynak vélte — szinte-szinte emelte a vezért.
Majd kivette tokjából a szüléje dárdáját, Súlyos, erős, nagy dárdáját. Nem tudta forgatni
Egy görög sem ; Achilleus bírt vele egymaga.
Pelioni kőrisfa volt : Pelion ormáról Éd's apjának Chiron hozta vitézek vesztére.
S Alkimos meg Automedon befogák a két mént, Nyakuk köré szépen készült igahámot vetve ; Szájukba meg zablát tettek ; aztán meg a gyeplőt Hátrafelé feszítek a szilárd kocsiszékhez.
Megkapva a fényes ostort Automedon fölszállt, Mögéje meg vértezetten fölugrott Achilles, Ragyogva sok fegyverétül, mint a nap az égen.
S rákiái ta harsány szóval apja lovaira :
»Dicső faja Podargénak, X a n t h o s meg Balios ! Máskép kell ám kocsistokat most majd visszahozni Danaoknak népe közé, harczczal ha jóllakott — Nem, mint szegény Patroklosom', ott feledni holtan !«
S felelt most az iga alól szárnyaslábu X a n t h o s Fejét legott lehorgasztva, úgyhogy a sörénye Gyűrűjéből igájának mind a földre omlott.
Emberhangot adott néki fehérkeblü Here :
» Persze hogy ma kihozunk még, fölséges Achilles, D e már közel veszted napja. . . Oka nem mi leszünk :
Nagy istenség lészen oka s a hatalmas végzet.
N e m mert talán henyék voltunk, nem mert lassan jártunk Ragadták el trósz vitézek Patroklos fegyverit :
Legfőbb isten, gyermeke a széphaju Letonak, Olte meg az elsősorban s Hektornak hírt szerze.
Szállhatnánk mi olyan gyorsan, mint Zephyros lehe, Melynél pedig nincs, mi gyorsabb : de neked végzeted Nemsokára ejtsen el egy isten és egy ember !« *) í g y szólt és az Erinnysek elakaszták hangját.
S nagysohajtva válaszolt a gyorslábú Achillesz :
*) Apolló és Paris.
» Minek jóslód halálomat? Nékem a' már nem kell T u d o m én azt enmagam is : sorsom, itt elveszni Távol apám s j ó anyámtól. D e azért nem szűnöm, N e m szűnöm a trosok népét dúlni, kaszabolni !«
S paripáit nagyrivalgva hajtotta legelői.
Görbefarú hajók mellett ekkép fegyverkeztek Körülötted Peleusfi, harczban telhetetlen ; A m o t t meg a trójaiak, fönn a síknak halmán.
Z e u s pedig csúcsárul a sokbérczü Ülympnak Themist küldte, minden istent hogy gyűlésbe hívjon.
Mindütt járt ez s hítta őket Zeusnak lakába.
N e m maradt el egy folyó se — csakis Okeanos — Sem a nimfák, lakozók a bájos ligetekben,
Folyamoknak forrásánál rét puha pázsitján.
S felhőgyüjtő Zevs lakába amikor elértek, Leültek ott mindnyájan a faragott csarnokban, Mit apjának Vulkán csinált találékony észszel.
í g y ültek ott Zeus körül. N e m volt engedetlen Földrázó se ; sós habokból följött, mint a többi.
Közéjük ült s így kérdezte, mi Zeusnek terve :
» M i é r t liíttál gyűlést egybe ? mondd csak, Mennykövező ! Tán a trószok- s achívokuak dolgain tűnődői ?
Mivel náluk lobbanóban megint a harcz tüze.«
S felelt mostan szavaira feleggyüjtő Zeus :
»Kitaláltad, Földrengető, szivemnek szándékát, Melyért gyűlést híttam egybe. Sorsuk most is aggaszt, Bárha vesznek.. . . É n magam majd Olymposon ülve Innen nézem s gyönyörködöm ; de ti valamennyen Szálljatok a trójaiak s achajiak közzé.
Segítsetek mindkét félnek — kiki kedve szerént.
Achilles bár maga vína trószok hadja ellen, Gyorsfutásu Peleusfi győzhetne perez alatt.
Előbb is már megremegtek puszta látására, Most meg hogy a társa miatt szinte őrjöng lelke : Trója fala ma dőlne le, bár a végzet tiltja !«
í g y szólt Zeus, lángra keltve mérhetetlen harczdüht.
S víni ront az égi sereg, két pártra oszoltau.
Hera megy a hajós néphez, Pallas Athénével.
Földbeszegő Poseidounal s áldásos Hermessel, Kinek esze. éles esze annyira tündöklik.
Hephaestos is ő velük volt, erejére büszkén ; Sántított bár : gyorsan mentek ügyetlen lábai.
^L_ósöréuyes Ares meg a trósok mellé állott, Nyilszerető Artemis is, s nyiratlan Apolló, Báj mosolyú Aphrodite, Leto s vele X a n t h o s . Míg a harczba nem vegyültek istenek is bele, Dicsőn vitt a görög sereg — ott volt Achilleus Oly soká ki távol állt az öldöklő csatától ! Megreszketett iszonyún a trószok minden izma, Féltükben, hogy ujra látták Peleusnak fiát, Villogó nagy vértezetben, mint pusztító Arest.
D e mikor az olimpiák közéjök rontottak : Felriadt a harczbaüző, nagyhatalmú Eris ; Athene meg kiáltozott, majd az árokjmellett, Ott a falnál, majd a parton, rémitőn harsogva.
Másfelől meg A r e s üvölt — arcza sötét felhő — Lerikolt a trósokra a várnak magasáról,
Majd Simois mentén fut a Callicolonéra. *) í g y tüzelek egymásra az istenek ezeket, í g y keltették pusztulásnak romboló tusáját.
Borzasztóan mennydörgött a földnek s égnek apja Legfölülről ; odalenn meg Poseidaon rázta Mérhetetlen földünket és végtelen ormait.
Sokforrásu Ida hegység minden lába dobbant, S csúcsa rengett; rengett Trója s minden görög hajó.
Megrémült a Pokolbéli, ura az árnyaknak ; Xagyijedten feljajgatva leugrott trónjáról Félve, hogy a Földrengető feltépi a földet, S halandók és halhatlanok látják majd lakását,
A z t a csúfost, penész-szagút, mely csömör a mennynek...
A z istenek összecsapván, ilyen robaj támadt.
*) Halom.