HATODIK SZAKASZ - TÖRTÉNETE MAGYAR ALKOTMÁNY

A JAGELLÓK KORA.

38. §. Királyválasztás, örökösödés.

Máty ás halála után sok alkalma volt a nemzetnek nyilatkozni a király választási, illetőleg trónörökösödési jog tárgyában. Frigyes csá-szár tija Miksa követelte a magyar koronát a Mátyás és Frigyes közt kö-tött béke alapján. A nemzet többsége pedig, ha nem értett is egyet abban, hogy k i t válasszon, de igen abban, hogy joga van királyt vá-lasztani. Ellenben azok, a kik II Ulászlót akarták királyul, Miksa ellen azt a kifogást tették, — s ezt érvényesítették is — az ország-gyűlésen, hogy ama béke nem az országos rendek, hanem csak a ki-rály, és néhány ember müve; Ulászló mellett pedig azt hozták föl, hogy Albert unokája; és igy, ha nem adták is föl teljesen a válasz-tási jogot, azt tettették, mintha kötelezve éreznék magokat az 1439.

évi törvény által, a mely elösmerte volt Erzsébet örökösödési jogát, vagyis kötelezve lenni mondták a nemzetet, hogy Albert ivadékai közül válasszon királyt.

És mégis ugyanezen urak, miután elválasztották Ulászlót, az elibe terjesztett fölavatási hitlevélben mélyen hallgatnak az ő örökö-södési jogáról; ellenben nagy gonddal kiemelik a szabad választást, midőn ezt mondatják Ulászlóval: „Királyi elődünk Mátyás törvényes fiörökös nélkül halván el, az o r s z á g f ő p a p j a i , b á r ó i , és ö s s z e s n e m e s s é g e , a k i k e t i l l e t a k i r á l y v á l a s z t á s j o g a, az ország régi szabadsága, és szokásai szerint — — több tróukövetelő közül nekünk adtak elsőséget, s Minket választottak királyukká az alább megirt fölvételek alatt." (1490: 1.)

Majd midőn Ulászló ellen háborút inditott Miksa a maga örö-kösödési igényeinek biztosítására, Ulászló e háborúnak olyan béké-vel vetett véget, (1491.) a melyben elösmerte a Habsburg család örökösödési jogát azon esetre, ha ő törvényes fiutód nélkül halna el,

s a melyben arra is kötelezte magát, hogy ezt az országos rendekkel is el fogja ösmertetni.De midőn Ulászló ezt az országos rendek elibe terjesztette 1492-ben, nem csak el nem fogadták, hanem néme-lyek halált kiabáltak a békebiztosok fejére. *)

Az 1493. évi országgyűlésen újra megpróbálta a király amaz örökösödési szerződés elösmertetését, de megint eredménytelenül.3) Mint egyfelől a választási joghoz szilárdan ragaszkodásnak, ugy más-felől az idegen nemzetbeli királyok iránti ellenszenvnek tulajdonit-ható az 1498. évi országgyűlésnek azon határozata (45. cz.), misze-rint, ha, bár mikor, királyválasztásról lesz szó, magok elibe se bo-csássák a rendek az idegen királyok küldötteit. Másfelől ugyan ezen t. cz. világosan elösmcri a dynastia örökösödési jogát is, midőn a vá-lasztás körüli ilyes eljárást csak azon esetre állapítja meg, ha a királynak nincs örököse. Nevezetesen: „Ha, a m a g y a r k i r á l y -nak ö r ö k ö s ö k n é l k ü l e l h a l á s a e s e t é b e n megürülne a királyi szék, s valahányszor ennélfogva uj király választásra kellene összegyűlni, egy külföldi fejedelem követe se bocsáttassák a rendek

gyűlése elibe." Sőt még a minden idegent kizáratni, s csak magyar"

királyt választatni rendelő 1505. évi rákosi végzés is elösmeri az örökösödés elvét, midőn igy szól: „Valahányszor ezen ország király nélkül leend, és s e m m i férfi i v a d é k nem m a r a d , csak ma-gyart, és csak a Rákos mezején válasszanak a rendek királylyá."

') Benne van e békeokmányban az is, hogy az ország főhivatalnokai, kivált a nádor, a koronaőrök, püspökök, és várparancsnokok, hivatalba lé-pésök alkalmával, egyenként, esküvel kötelezzék magokat az itt megállapí-tott örökösödési jog érvényének elösmerésére. Akadtak is néhányan, (szám-szerint 15-en) kik ezt elösmerték, s erről kötelezvényt adtak.

a) Látván a király a közhangulatot, megígérte a rendeknek, hogy e békepontokon változtatást fog eszközölni. Majd, midőn a gyűlés folyamá-ban, s illetőleg végén a törvény szerkesztésére került a sor. a törvény ugy szerkesztetett, hogy e szerkezetből nagyon meglátszik a közhangulat. Neveze-tesen a törvény csak mellékesen érinti e békét. T. i. „miután a király bizo-nyos föltételek a l a t t békét kötött a római királylyal, összehívta az országgyűlést a r e n d e k n e k , és az ország más l a k o s a i n a k jövő n y u g a l m á r a nézve s z ü k s é g e s dolgokról

tanácsko-zás végett."

Egyébiránt van 1492. márt. 7-ről egy okmány, melyben 72 főúr, a magok és Magyarország, s Erdély főurai és nemesei nevében elösmerik, hogy ama békét, és az abba foglalt örökösödést elfogadják, s kötelezőnek ösmerik. (Pray: Annales IV: 247.)

3) Ezen ismételt kísérlet után Kanizsai horvát bán, Drágfi erdélyi vajda, és Czobor belgrádi kapitány elösmerték ugyan ama szerződést, de oly föltétel alatt, hogy ezen ő elösmerésök titok maradjon.

Úgyde e határozatot nem erősítette meg Ulászló király, és igy nem

válhatott érvényes törvénynyé. • Majd, midőn Miksa, épen e végzés miatt, háborút indított

Ma-gyarország ellen, és e háború folyamában fija született Ulászlónak, fö-löslegessé válván a háború, uj békét kötött Ulászló Miksával, s újra elösmerte a Habsburg dynastia örökösödését azon esetre, ha ő fiörö-kös nélkül találna elhalni. És bár e szerződést, e tárgyban kiadott okmányban elösmerte néhány olyan főúr, a kiknek neve a mult évi rá-kosi végzés homlokán állt: de az 1507. évi országgyűlés elvetette, és igy ez sem válhatott érvényes törvénynyé.

1515-ben családi conferentiát tartotta Habsburg és Jagelló dynastia Bécsben a szándékolt kettős házasság, és az örökösödés tár-gyában ; és bár az erről kiállított okmánynak nyilvánosságra bocsá-tott példányában nincs benne az örökösödés: mégis bizonyos, hogy a titkos példányokban benne volt. Minélfogva az akkori nádor Perényi, a nemzet nevében, innepélyes tiltakozást hirdetett ki Pozsony utczáin a nemzet választási jogának ilyes megsértése ellen. Azonban nem so-kára maga Perényi is aláirta azt „mint magános ember."

39. §. Királyihatálom, és alkotmányosság.

A királyi hatalomnak Mátyás alatti tulcsapongásait nyomban követte az oligarchia hatalmaskodása, a mely nem sokára féktelen-séggé vált, s nagyobb mérvet öltött, mint Mátyás trónra lépte előtt;

és ez mint általában az államnak, ugy az alkotmánynak is több kárt tett, mint Mátyás önkénykedései.

Azon főurak, kik Mátyásban nem csak az önkénykedő, hanem az erélyes királyt is meggyűlölték, az ő halála után ugy akarták ma-gokat kárpótolni, hogy nem csak az önkénytől, hanem általában min-den törvényes függéstől meg akartak szabadulni. E czél felé az volt első sikeres lépésök, hogy kierőszakolták azou Ulászló megválasztatá-sát, a kinek köztudomásu tehetetlensége biztos kezességet nyújtott a felöl, hogy mellette mindent megtehetnek, a mi nekik tetszik És mi-dőn a tapasztalásból is meggyőződtek arról, hogy II. Ulászló valóban olyan ember, a milyen nekik kell, évről-évre növekedő vakmerőség-gel törekedtek egyfelől arra, hogy minél nagyobb mértékben mago-kévá tegyék a nemzetnek mind törvényhozó jogát, mind a királyságra gyakorolható befolyását; másfelől arra, hogy a király törvényes ha-talmát minél szűkebb korlátok közé szorítsák, és a mi még megma-rad belőle, azzal is kényök kedvök szerint daczolhassanak.

A jó gondolkozású köznemesség is vett ugyan részt a királyi hatalom korlátolásában: de csak a törvények határai, közt. s csak annyiban, amennyiben ez szükségesnek látszott az alkotmányos jogok

LADÁNYI ALK. TÖBT. 8

biztosítására. Mert a Mátyás alatt szerzett tapasztalás után nem volt fölösleges ilyes gondoskodás. Igy jöttek létre olyan közjogi törvények, a melyek, a királysággal szemközt, kifejtették, s biztosították a nem-zet alkotmányos jogait, a mennyiben ez lehetséges volt, papiroson. És minthogy Ulászlónak nem volt szándéka önkénykedni, s nem gátolta ezen alkotmányos törvényeknek sem megalkotását, sem végrehajtá-sát: e tekintetben bátran lehet e korszakot az alkotmányosság egyik virágzó korának nevezni. Es még sem volt az. Mert

A törvények minden lépten-nyomon megszegettek, sőt felforgat-tattak, csakhogy nem a király, hanem a főurak által. E főuraknak sikerült a maguk kezébe keríteni a király főkormánytanácsát, és ha némely dolgokban még igy sem értek czélt, akkor a nyílt engedetlen-séghez folyamodtak, s ekként az alkotmány egyik tényezőjét a ki-rályságot teljesen eltapodták; a másik tényezőt pedig, u. m. a nemesi jogokat nagyon megrongálták.

II. Ulászló, trónra léptekor, oly felavatási hitlevelet irt alá, melyben kötelezte magát általában az ország és rendek minden tör-vényes jogának fentartására. Mátyás újításainak eltörlésére, s arra, hogy a nemesség jobbágyaitól semmi szin alatt nem fog rendkívüli adókat kérni, hogy a magyar ügyeket magyar tanácsosok által intéz-teti ; Morvát, Siléziát nem a cseh, hanem a magyar korona birtoká-nak tekinti, és hogy előre — látatlanul — megerősíti mindazt, a mit a rendek határozni fognak a koronázásig. (Ország decretuma, lásd fentebb.)

Nagy figyelmet érdemel ezen felavatási hitlevélnek azon saját-sága is, hogy a mennyiben a király i hatalom korlátolásáról van szó, az ország összes rendei helyett mindig csak a főpapok, és bárók em-líttetnek, vagyis ezeknek adatik hatalom a király korlátozására.

Noha nem lehet Ulászlót azzal vádolni, mintha ö a nemzet al-kotmányos szabadságát nem tisztelte, vagy önkénykedni szeretett volna: mégis, mindjárt uralkodása elejétől fogva forgott fenn két eset, a melyekben nyílt ellentétbe tette magát a nemzet közvéleményével.

Egyik a Habsburg dynastia örökösödési jogának nagy pártolása volt, (1. fentebb) a másik pedig a morva-siléz kérdés. Nevezetesen sokáig nem teljesítette a felavatási hitlevél azon pontját, mely e tartomá-nyokat a magyar korona birtokainak vallja. A király e vonakodása a hirtelen elhatalmasodott oligarchiától való alapos félelem kifolyása volt. És minthogy e vonakodás végre is törvényellenes volt: ez, a király iránt különben jól érző nemességet is elkeserítette annyira, hogy ez tekinthető az 1505. évi rákosi (kirekesztő) végzés egyik indokának.

Az 1492. országgyűlésnek, az alkotmányt illetőleg, fontos

hatá-rozata a 33-ik cz., a mely (nem, mint Mátyás törvénye, közbenjáróvá, hanem) ismét bíróvá teszi a nádort a király, és nemzet közt fölme-rülhető viszályokban, és megszabja, hogy a nádor az országgyűlés szine előtt tegye le a hivatali esküt. De ugyan ezen gyűlésen vittek keresztül a főurak olyan törvényt is, a mely világosan ártott a kirá-lyi hatalomnak, a nélkül, hogy használt volna valakinek ő rajtok kivül. Igy p. o. „a király csak 100 telket adományozhat a főurak megegyezése nélkül." Ez, és általában a főuraknak másban is mutat-kozó nagy hatalma annyira megdöbbentette a királyt, hogy még ezen év folyamában szövetséget kötött testvérével a lengyel királylyal ki-rályi hatalmának védelmére. Az 1493. évi országgyűlésen pedig maga a nádor Zápolya István mutatott példát a király nyílt bántal-mazásában. Ugyan ekkor történt, hogy a nádor, és Bakacs Tamás egri püspök, mint koronaőrök, arra eskették meg várnagyukat, hogy a rájok bizott koronát sem a királynak, sem az országgyűlésnek nem fogják kiadni az ő megegyezésük nélkül. Igaz ugyan, hogy ekkor a nemzet király választási jogáról volt szó (az 1491. béke értelmében) azonban, midőn a koronaőrök az országgyűlésnek is megtagadják az engedelmességet, ez kétségtelenül hatalmaskodás. Újlaki Lőrincz berezeg pedig másképen sértette meg a királyt, midőn nagy gyüleke-zet előtt ökörnek nevezte. Majd ismét a nádor, önbíráskodásból, há-borút indított Corvin János ellen, és midőn a király háhá-borút indított Újlaki megbüntetésére, ugyancsak a nádor fenyegetve szólította fel a királyt az Újlaki iránti kíméletre.

A király tanácsát, s környezetét alkotó főuraknak, és érdektár-saiknak hatalmaskodása abban is nyilvánult, hogy elsikkasztották a király és ország jövedelmeit annyira, hogy a király, háztartása leg-főbb szükségeiben is hiányt szenvedett, a török elleni háborúkra pedig gondolni sem lehetett. E helyzetnek az alkotmányra is nagy hatása volt. Nevezetesen a főurak rávették a királyt 1494-ben, hogy a pénzhiány pótlására vessen ki rendkívüli adót, mégpedig ország-gyűlés nélkül, csak királyi hatalmával, de ugy, hogy az ő jobbágyai-kat vegye ki e teher alól. Ugy is történt. Ennek az a fontos követ-kezése lett, hogy az 1495. évi országgyűlés nyiltan panaszt emelt e kétszeres jogtalanság ellen; ys mivel tudta, hogy a .baj főoka nem a király, hanem a főtisztviselők, különösen pedig a hűtlen kezelés: mó-dokról gondoskodott, mint lehessen a nemzetnek a fííkormányra olyan befolyást gyakorolni, a mely megelőzze az ilyes visszaéléseket. Innen van, hogy ettől fogva arra törekednek az országgyűlések, hogy a fő-kormánytanácsnak oly szervezetet adhassanak, a mely e czélnak megfeleljen, vagyis hogy korlátolva legyen a baj mostani okainak, a főuraknak mind a királyságra, mind a köznemesség jogaira nézve

8 *

ártalmas hatalma. Éhez képest mindjárt ezen 1495. országgyűlésen törvény alkottatott a f ő t i s z t v i s e l ő k m e g s z á m o l t a t á s á r ó l . De e törvény inost oly szerkezetet nyert, a mely papiroson sem sokat ért, t. i. „a király évenkint számoltassa meg minden tisztviselőjét."

Az 1496. évi országgyűlés pedig egyenesen maga számoltatta meg a kincstárnokot, és midőn meggyőződött a sikkasztásokról, fogságra vetette a kincstárnokot. (Hasonló történt 1509-ben is). Másfelől már 1495-ben gondoskodni akart az országgyűlés arról is, hogy a király tanácsa nem csak főurakból álljon, hanem köznemesekböl is; de e tárgyban még ekkor igen kevésre ment. Majd, midőn a tapasztalás évről-évre botrányosabbaknak mutatta a tanács visszaéléseit, 1498-ban komolyab1498-ban fogott a nemzet a tanács reformálásához. Neveze-tesen maga választott tanácsosokat, mégpedig túlnyomó számmal a köznemesi rendből; de a tanács hatásköréről csak általánosságban mondott annyit, hogy (7. cz.): „ez intézze az ország fontosabb ügyeit." Hogy ezen országgyűlés, mint a maga jogait, ugy a király-ság hatalmát is biztositani akarta a főurak ellen: megtetszik onnan, hogy törvényt alkotott, (26. cz.) mely „illetlennek, s megengedhet-lennek találja, hogy a király, a főurak megegyezése nélkül ne ado-mányozhasson többet száz teleknél; e tekintetben nem akarja meg-szorítani a király tekintélyét, és hatalmát, csak az idegeneknek ado-mányozást nein engedi meg." Továbbá (18. cz.) sem a banderiumos urak, sem mások nem mozgósíthatják fegyvereseiket a király enge-gelme, és akarata nélkül.

Azonban a nemességnek a főurak korlátolására irányzott jóaka-ratú törekvése sikeretlen volt. Sok mindenféle utón módon ki tudták ezek játszani a törvényt, s folytatták, mint másféle garázdaságaikat, ugy a közpénzek elsikkasztását is, annyira, hogy 1503-ban ismét kénytelen volt a király ugy szerezni valami kevés pénzt, hogy az egyes megyékre vetett ki rendkívüli adót. E tagadhatlanul törvény-telen lépés adott aztán alkalmat arra, hogy az 1504. évi országgyű-lés oly határozott és erős törvényt alkosson az ország önadóztatási jogáról, a milyen erős törvényben még eddig soha sem volt e jog ki-fejezve. T. i. (1. cz.): „Ha a király valamely megyétől olyan adót kérne, vagy vetne ki rá, a melyet nem az^országgyiilés határozott el;

és a megye ennek engedelmeskednék, s ezen adót behajtaná: az ilyen megye nemessége becsületvesztettnek tekintessék. Ezóta e törvényre szokott az ország hivatkozni az önadóztatási jog védelmében. Fontos ezen országgyűlés más tekintetben is. Nevezetesen bármily szelid ember volt Ulászló király; bár mennyire nem akarta sértegetni a nemzet alkotmányos szabadságát: mégis volt ekkor ö közte, s az országos rendek közt más viszály is, u. m. a Morva, Silezia ügye.

(1. fentebb.) Most ismét törvény alkottatott e tárgyban, és a király, (a fentebb mondott oknál fogva) most sein hajtotta végre. A nemzet-nek e miatti méltó ingerültsége fontos tényező volt arra, hogy a nem-zet, mely néhány év óta mindenben csak hanyatlást, sőt pusztulást látott, hitelt adjon azok csábító szavainak, a kik szerint m i n d e n b a j oka a z , hogy a k i r á l y nem m a g y a r , h a n e m ide-gen. Ez könnyítette meg a főuraknak, hogy az 1505. évi országgyű-lésen színre hozhassák ama kizáró végzést, mint nemzeti demonstra-tiót az idegen királyok ellen, a mely végzés Ulászlót ha nem is nyilt viszályba, de nagyon ícszes viszonyba hozta a nemzettel a Habsburg örökösödés, és a gyámság kérdésében. T. i.:

Ulászló király, a Miksával 1506-ban kötött béke alkalmával, abban is megegyezett, hogy, ha az ő fi ja Lajos kiskorúságban jutna árvaságra, a gyermek gyámja Miksa császár legyen. Nagyon való-színű, hogy Ulászló király tanácsosai, mint az örökösödésben, ugy ebben is megegyeztek, holott jól tudták, mit rendel e tárgyban az

1485. évi törvény. És a midőn a békekötés kapcsában a gyámság ügye is szóba jött az 1507. évi országgyűlésen, a tanácsosok eltagad-ták, a mit e tárgyban tettek, s az egészet a király akaratának vallot-ták. Ily körülmények közt alkottatott az 1507. országgyűlésen a ta-nácsról olyan törvény, a melynek lelkiösmeretcs megtartása mellett semmi kívánni valót fen nem hagyó, teljes befolyása lehet vala a nemzetnek a főkormányhatalomra, vagyis biztosítva lenne az al-kotmány a király önkénye ellen. Továbbá, minthogy az akkori körülmények közt lehetetlen volt nem látni, hogy a tanácso-sok ellenében is biztosítani kell a közszabadságot: e tekintet-ben is megtett a törvény minden megtehetőt. Nevezetesen a király korlátolására határoztatott: (5. cz.) hogy „a király mindent a taná-csosok jóváhagyásával tegyen, és a mit e nélkül tenne, az érvény-telen." Továbbá (a 7. cz.) felelősekké teszi a tanácsosokat; neveze-tesen: „Ha valaki az urak, vagy nemesek közül, a királyi felség ta-nácsában, nyilvánosan és vakmerően tenni merészelne valamit az ország szabadsága, közjava, és törvényei ellen, az ilyet a többi taná-csosok jelentsék föl, és n e v e z z é k m e g a legközelebb tartandó or-szággyűlésnek, kit aztán, mint az ország szabadságának árulóját, s a közrend megzavaró ját, ott mindjárt, mind személyében, mind vagyo-nában, vétke nagyságához képest megbüntetni szabadságukban álljon az ország rendcinek.

Azonban csakhamar megmutatta a tapasztalás, hogy e törvény nem csak el nem hárította, hanem növelte a veszélyt, mert nem volt a ki e törvényt kellően végrehajtassa. Végrehajtatott e törvénye auy-nyiban, a mennyiben a király semmit sem tehetett a tanácsosok

nél-kül, sőt a szó teljes értelmében ezek bábjává lett: de a mi ennek a tanácsosok felelősségéről szóló részét illeti, ennek végrehajtására nem csak a tehetetlen Ulászlónak, hanem az összes nemességnek sem volt elég ereje. És igy e törvény, jó helyett, rosszat eredményezett, a mennyiben szabadtért nyitott a tanácsosoknak minden roszra.

1508-ban megkoronáztatta Ulászló gyermek fiját Lajost, s en-nek nevében maga adott ki felavatási hitlevelet. Nevezetes e hitle-vélben az, hogy Ulászló kötelezi gyermek íiját, miszerint, ha nagy-korúvá lesz, s személyesen veszi át az uralkodást, akkor maga is tar-tozik személyesen ismételni az eskiit a nemzet alkotmányos jogaira;

és a nemzet csak akkor tekintse öt törvényes királynak, midőn letette ezen eskiit. Ugyanezen okmányban biztosítja Ulászló a nemzetet a felöl is, hogy ha ő kiskorúságban hagyná árván Lajost, ennek gyám-jává semmi esetre sem teszi sem Miksát, sem semmi más idegent, hanem csak magyart.

A tanácstörvény káros gyümölcsei korán megértek. Mert bár 1509-ben még volt példa a sikkasztó kincstárnok megbüntetésére:

hovatovább inkább kibúvtak a tanácsosok a felelősség alól, lopták a közpénzt, és féktelenkedtek.

1514-ben már kétségbeejtő helyzett felett panaszkodik a tör-vény bevezetése, a mely helyzetet a törtör-vények megvetése, különösen pedig a királyság hatalmának alapul szolgáló jövedelmek elsikkasz-tatása okozott. Minélfogva most szigorú törvény alkottatott e jöve-delmi források haladéktalan visszaadatása tárgyában, azon megjegy-zéssel, hogy mivel már ekkor nagyon népszerű volt a vajda a köze-lebbi pórlázadás elnyomásáért, az ő nála volt királyi jövedelmeket illetőleg jelentékeny kivétel tétetett. Fontos ezen országgyűlés még azért is hogy ekkor mutattatott be, s illetőleg fogadtatott el Verbő-czi Hármas Törvénykönyve.')

llégóta érzett szükség volt már az ország köz- és magánjogi, irott, és szokásos törvényeinek összeszedése, s összeállítása. Az 1498., 1504. or-szággyűlések határoztak is c tárgyban valamit, az 1507. évben pedig Ver-böczi István bizatottineg e fontos munkával. És ő cl is járt megbizatásában, s 7 év alatt elkészítette „Jus Tripartitum consvetudinarium regni Ilun-garia" cz. müvét, s elfogadás végett beterjesztette az 1514. évi országgyű-léshez. Az országgyűlés pedig kiadta a dolgozatot egy választmánynak meg-bírálás végett, a mely kedvező jelentést tett felőle, minek következtében el

In document TÖRTÉNETE MAGYAR ALKOTMÁNY (Pldal 117-143)