A határvidék társadalma

„Ez volt az erődítmény legalacsonyabb szakasza, a hágó legmélyebb pontján épült. Itt nyílt a kőfalban az a kapu, melyen át a két állam lakói közlekedtek egykor. A hatalmas vasalt kapuszárnyak nem tárultak ki emberemlékezet óta,” és jött, jött, jött a titokzatos had az északi birodalom felől, akárcsak álmainkban, de még sokkal szebben. Gyorsan múlt az idő, már a nap is felbukkant a vöröslő látóhatár szélén, az idegenek pedig egyre közeledtek, lassan, egyenletesen. Pillájuk sem rezdült, úgy meredtek mind a szokatlan látványra. Valaki azt mondta, gyalogosan jönnek, meg lóháton, hogy libasorban nyomulnak előre, zászló is van náluk. Így mondta az egyik katona, s már is ugyanazt vélte látni a többi is, a sort, a zászló selymét… – holott valójában csak egy lassan mozgó fekete vonalat láttak.

A tatárok…”

(Buzatti: Tatárpuszta)

A tér

„A vallásos ember számára a tér nem homogén. Törések és szakádok találhatók benne;

olyan részeket tartalmaz, amelyek minőségileg különböznek a többitől. A térnek ezt az inhomogenitását a vallásos ember úgy éli meg, mint a szent, vagyis az egyedül valóságos, valóságosan létező tér és minden egyéb közötti ellentétet, ami azt mint formátlan tágasság veszi körül. Ama vallásos tapasztalás, hogy a tér nem homogén, olyan ősélmény, amelyet egyfajta «világalapítással» azonosíthatunk. Nem elméleti okoskodásról van itt szó, hanem olyan elsődleges vallásos élményről, amely megelőz minden, a világra vonatkozó reflexiót,

mert ez teremti meg azt a »szilárd pontot«, középtengelyt, amelyből minden jövőbeli tájékozódás kiindul. Mivel a szent hierophánia révén ad jelt magáról, nemcsak a térhomogenitásban következik be törés, hanem ezen túlmenően egy abszolút valóság is megnyilatkozik, amely ellentétben áll a körülötte lévő végtelen tágasság nem-valóságával. A szent megnyilatkozásával alapozódik meg ontológiailag a világ… A vallásos ember mindig arra törekedett, hogy a «világ középpontjában» telepedjék meg. A világot meg kell alapítani, hogy élhessünk benne.”¹

Bizonyára sokan ismerik a Buzatti-regényt, az erődöt, ahol a kemény drillben tartott katonaság várja a végtelen időben egész életen keresztül, mikor következeik el a tatár támadás a kultúra ellen, a titokzatos hatalmas ellenség mindent elsöprő áttörése. Mikor jön el a próba ideje, amikor hősi halált halhatnak, és ez visszamenőleg is értelmet ad életüknek. A 16.

század Tatárpusztája a magyar védelmi vonal volt, egy ambivalens és változó határ.²

A Buzatti-idézet is a Góg – Magóg legenda kaukázusi kapuját idézi, melyet Nagy Sándor állíttatott fel, és záratta el vele a civilizációt elpusztítani vágyó északi nomád népeket, akik azonban hamarosan be fogják törni a kaput és elhozzák az utolsó ítéletet, az apokalipszist. Ezt a népet először hunoknak képzelték, majd a középkor a fal mögött a tatárok országát gondolta, melynek vezetője a Szent Grált is birtokló János pap. A 15. századtól az oszmánok lesznek a végítélet népe.

A 15 – 16. század magyarjai is ezt látják, csak számukra megfordul a tér. Ők délről várják már a pusztulást. A pálos Gyöngyösi Gergely, a ferencesek és korszakunkban Szegedi

1 Eliade Mircea: A szent és a profán. Bp. 1987.

2 A magyar nép szláv—germán—török nyelvhatáron máig finnugor nyelvet beszél, görögkeleti-mohamedán vallási határon megőrizte nyugati keresztény identitását. Eddig a területig terjedt a gótika és a reformáció. Tárgyi kultúrájának európai érdekességét azonban éppen a keleti és nyugati hatás ötvöződése adja, amely külön egyéni jelentést kölcsönöz neki. Annak ellenére, hogy az ország lakosságában elevenen élt a magyarság keleti származástudata, mindenkor egyértelműen a nyugati kultúra részesének vallota magát. Fizikális, megsemmisítő támadásra a magyarság kezdetektől fogva keletről, dél-keletről számíthatott, a pogány török népek részéről.

Innen ered a "Kereszténység védőbástyája" kifejezés, melyet az idők során a magyarság önmagára, Európa pedig a magyarságra alkalmazhatott. (Ae. S. Piccolomini megfogalmazása a 15. századból.) A 15—18. századi határvilág kultúrájára látsd: Hungaria Regia, Fastes et Défis. Kiállítási katalógus: Brüsszel 1999, kiállítási biztos Őze Sándor, Duerloo, Luc

Kis István, Melius Juhász Péter ezt hirdetik prédikációikban. Várják Góg – Magóg népének végső támadását³.

A tér központja a kapu, a képzeletbeli vonal, mely a külsőket és a belsőket elválasztja, a kereszténység és a művelt világ védőfala, a szent tér középpontja pedig az erőd, a végvárak vonala, körötte pedig a puszta, a határsáv terül el.

A határ fokozatosan nyomult északra. A 15. század déli Al-Duna–Száva körzete éri el 1543-ra a Dunakanyart és jut ki a bányavárosokhoz és Bécshez. Minek nevezhetjük a területet? Leginkább Magyarországnak, mert mindkét szomszédos nagyhatalom így nevezte, és a lakosság öndefiníciója is ez volt. Törvényei tovább éltek még azon a részen is, melyet a török tartott megszállva, és el kellett menekülnie az ott levő magyar közigazgatási intézményeknek. Salamon Ferenc óta tudjuk, mára többoldalról kidolgozottá vált a kondomínium rendszerének ismerete, mely többfajta jogrendszer együttélését említi, az etnikailag magyar lakosságra pedig továbbra is a magyar jog vonatkozott.⁴

Török birodalom részének is tekinthetjük a terület, mivel ő volt a hódító. A birodalom frontvonalai közül a legjelentősebb katonai létszámot ezen a határszakaszon állomásoztatta, mintegy negyvenezer főt. A boszniai háttérhaderővel és az al-dunai felvonulási raktárbázisok katonaságával együtt a birodalom szárazföldi haderejének 2/3-a tartózkodott itt. A határszakasz lakossága balkáni és török elemekkel töltődött fel, de sohasem tudott egy jellegzetes török provinciális kultúrát kialakítani, éppen fronthelyzete miatt.

Része volt a terület a Habsburg Birodalomnak. A Német-római Császárság elővárvidékévé alakították Rudolf császár időszakára. Bárhogyan is tiltakozik a magyar nemesség, országának sarkalatos szuverenitását jelentő pontjairól kellett lemondania:

3 Őze S.: Bűneiért bűnteti Isten a magyar népet. Őze Sándor: „Bűneiért bünteti Isten a Magyar népet”. Egy bibliai párhuzam vizsgálata a 16. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján. (Bibliotheca Humanittatis Historica a Museo Nationali Hungarico Diegesta.) A Magyar Nemzeti Múzeum Művelődéstörténeti Kiadványa 2. Bp. 1991. 111— 124. Tarnai Andor: A magyar nyelvet írni kezdik. Bp. 1984. 103 —225.

4 A jelenséget Salamon nyomán Szakály Ferenc életműve tárta fel. Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Pest 1864. SzakályFerenc: Intézmények a török hódoltságban. Bp.1997. Hegyi Klára: A török berendezkedés Magyarországon. Bp. 1995.

pénzügyi felügyelet, hadi irányítás, külügyi kapcsolattartás. Akárhogyan is, de a bizonyos várkerületeket, főkapitányságok területvédelmét finanszírozó Habsburg országok valamiféle beleszólást, irányítást is követeltek a területen: gazdasági kedvezmények, tiszti kinevezések stb. Tudatilag is kötődnek ide az örökös tartományok nemesei.

Lehetett e fölött szemet hunyni, lehetett háborúzni ellene, mint a magyar nemesség tette. Ugyanakkor többszöri kompromisszum során az udvarnak is be kellett látnia és figyelembe kellett vennie a magyar érdekeket is, különben a térség destabilizálódásával számolhattak, melyen az örökös tartományok többet veszthetnek, mint nyerhetnek.

Érdekes módon sem a Habsburgok, sem örökös tartományaik, sem a magyar társadalom nem kívánt a Német-római Császárság része lenni, cseh mintára. A magyarok az országegyesítésről való végleges lemondást látták a lehetőségben, a Habsburgoknak pedig címként volt fontos mindez, biztosíték a császárválasztáshoz. Mindenképpen egy status quón alapuló ide-oda mozgásnak lehettünk szemtanúi a katonai övezet mentén.

A harmadik országrész, mely a térséghez kötődött, a keleti magyar királyság országrészből kialakult Erdély volt, mely a két nagyhatalom között gyakran még lengyel befolyás alá is kerülvén, a nagy szláv-tatár keleti térségek kultúráját is hatását is közvetítette Perzsia felől az itt megjelenő török-balkáni, olasz és német hatás mellett.

A vár mint a határvidék szervezőereje, centruma

„Amerre csak ellát az ember, felettébb szép sík és termékeny táj. Egyetlen ország sem hasonlítható Magyarországhoz, de amióta Lajos király meghalt, annyira sivárrá, elvadultá vált, hogy a rablók, martalócok és hajdúk a fűben, a bokrok tövében és a nádasokban el tudnak rejtőzködni. Ez az oka, hogy az országút mindkét oldalán kivágták a növényzetet.

Mindenfelé romos, üszkös falakat látunk, méghozzá nagy számban, egyeseknek még a helye

is alig kivehető – írja Hans Dernschwam 1555 augusztusában. 29 évvel a mohácsi csata után keresztülhaladva a csata színhelyén és környékén, leírva a magyar határvidéket a török várvonal felől.⁵

Ha a leírtakat elemezni kívánjuk, azt tapasztaljuk, hogy a vár és környezete az, ami eltartja a kártékony-védőerőt, a katonaságot. A háború, a határ, amely pusztítja természetes környezetet, de létének alapját is ez képezi, mert a természeti erőforrások adják a ragadozók és rejtőzködők területét és a védőknek a menekülés lehetőségét. Az állandó mozgás a hírszerzés feltétele, az ellenfél területén a pusztítás, a sajátján a várak fenntartása és építése.

A hagyományos paraszti gazdaságot, a földművelést háttérbe szorító rend ez. Az állatkereskedelem és a zsákmány jelentős részét adja a határvidéki népesség önfenntartásának.

Önálló, vármegyéken túlnyúló közigazgatási és adóztatási körzetet igyekszik kialakítani. A határvidéki társadalomnak létezik egy saját etikai kódexe.⁶ (Pl. a fogolycsere, a foglyok kínzása felülbírálja a keresztény morált.) Miként a megölt katona is utoljára ellenfelének arcát látja, ugyanígy a határkörzeten belüli népességet ismerik-becsülik legjobban a szembenállók, a kívülről jövőt megvetik.

Mintegy a határok „felett” létezik egy katonai arisztokrácia és a határok „alatt” az etnikumok kevert kultúrája. A határ összeköt és elválaszt. Ennek az irracionális rendszernek a fenntartása a legfontosabb cél, üdvösségadó kötelesség, rend. Nincs folyamatos élete a térségnek, ennek a vegetációnak a szakaszos akciók, a portyák és az ellenük való védekezés adnak jelentést. Az időben ezek az események értelmezhetőek. A térség általános ideje az apokaliptikus idősík.

Állandósul a háború, ez adja a lét értelmét az ottlakóknak, a támadás és védekezés. Önmagát gerjeszti és élteti a rendszer.

A határnak is van elmosódó határa. A határ valójában egy intervallum, a végtelenségig osztható és kiterjeszthető terület. Az 1000 km hosszú 50–100 km széles határnak is volt

5 Derschwam, Hans: Erdély, Besztercebánya, törökországi útinapló. Közreadja : Tardy Lajos, Bp. 1984. 492.

6 Takáts Sándor munkássága ennek felrajzolásán alapult. Rajzok a török világból. I-III. A felhasznált tanulmányokat lásd a kötet végi irodalomjegyzékben. Bp. 1915-1917.

határa. Színekkel lehetne ábrázolni, erősödő és fakuló árnyalatokkal. Messze mögötte és előtte is kapcsolódó szolgáló társadalma volt, melyet fenntart és az fenntartja. A rendszer jegyeit halványodóan hordozza, centrumából kifelé halad.

Nem megkérdőjelezni kívánjuk tehát azt, hogy a Királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség területén egyfajta hagyományos nemesi közigazgatás működött. Továbbá azt sem, hogy létezett török hódoltság, ahol mind a török közigazgatási szemlélet, mind a magyar intézmények hatása érvényesült. Egyszerűen arra akarjuk rádöbbenteni az olvasót, hogy itt a határ befolyásolta az emberek életét, olyan magasabb törvény volt ez, mely fölülbírált időnként minden jogrendet.

A képzeletbeli demarkációs vonaltól minél távolabb haladunk, annál inkább csökkent a hatóereje és annál kevésbé színezte vörösre hatása az ott lévő népesség megszokott jogrendjét, kultúráját és ökonómiáját. Itt nem azt kívánjuk állítani, hogy a két nagyhatalom katonai közigazgatási területe alakult ki a 16. század közepére Magyarországon, bár mint írjuk, ennek jellemzői is felfedezhetőek mindhárom országrészben.

A Dernschwam által leírt tér: a vadonná változott „tatárpuszta” szakrális rendezőpontja vagy inkább -pontjai az erődök lettek, amelyek egy határvonallá rendeződtek.

A határterület időszemlélete, az apokaliptikus idő

„Az övé volt már mindez, s fájt a szíve megválni tőlük. Voltaképpen nem tudta, hogy nehezére esett volna a távozás, s azt sem sejtette, hogy az Erődben töltött élet szédítő gyorsasággal falja a napok monoton egymásutánját. Mert épp olyan volt a tegnap, mint a tegnapelőtt, nem tudta megkülönböztetni őket s a három meg a húsz nappal ezelőtt történt dolgok egyaránt távolinak tetszettek: Így gördült, futott tova észrevétlenül az idő.”

(Buzatti: A tatárpuszta.)

A határkörzetben élő katonaközösségnek befelé megélt ideje van. A portyákat, ostromokat, a megpróbáltatásokat, a veszedelmet másként éli át, más az időszemlélete.

Minden egyes ilyen esemény csak erősíti a tudást, amelyet a nagyapjuktól is hallhattak az apokalipszis népéről. A 15–16. században Európa más tájain is várják Góg és Magóg népét, de ott egyfajta vasárnapi beszédtéma a szokványos hétköznapok után, érdekes változatosságot nyújtó, horrorigényt kielégítő pótlék. A határterület népességénél mindez rendszeresen visszaigazolódik a háború borzalmaival.

Itt a közösség együtt él a halállal, abban a várakozásban, mely kapcsolódik egy apokaliptikus idősíkhoz. Bűnben és nagy megtisztulásokban, szenvedések, megaláztatások között élnek. Más a test és a halál szerepe. A halott katona fejét fentőbe teszik, nyúzott koponyájából gúlát raknak.

„Sok vad madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt testeknek” – idézi Balassi és Zrínyi is majd a katonahalált jellemző sorokat.

Mindent elvesztett a határterület népessége. Még saját teste sem az övé, sírhelye sem biztos. A lakott helység, a szülőföld ismert tája a mozgó határterülettel gyakran vándorol.

Idegen nyelvű és más vallású népek telepednek melléjük, a középkori településrend, ahol a környék falvait ismerik generációkon keresztül, felbomlik. A határ másik oldalán velük keveredve megjelenik az idegen nép, hitük szerint Góg népe és az idegen vallás az Antikrisztusé. Az iszlám. Más egyebekben ez a népesség a megszólalásig hasonlít rájuk, keresztényekre.

Mi marad akkor számára? A híre. De ez sem teljesen az övé. Hanem a közösségé. A hős bizonyos archetipikus helyzetekben általános tulajdonságokkal él a vitézi énekekben.

Időben összekeverhetők. (Eliade idézi, hogy a Balkán ilyen típusú hagyományaiban több száz

évet is képes csúsztatni a hagyományozó közösség. Deli Marko és Hunyadi János együtt harcolnak.) Ezért válik számukra fontossá a reformáció vezérzsoltára.

Megáll az isten igéje És nem állhat senki ellene Az nagy isten vagyon mivelünk, És szent lelke lakozik bennünk.

Ha testünk nekünk elvész, Ha marhánk elvész, Hírünk, nevünk,

Feleségünk, gyermekünk

Az mennyország megmarad nekünk.⁷

Egyes elemek felhasználhatók más énekek szerkesztésénél. Alább még tárgyaljuk a kenyérmezei viadal és annak gyulai és kanizsai felhasználhatóságát. A portyák, hadjáratok egyedi eseményei ezen az általános apokaliptikus idősíkon függnek, ezt táplálják koronként.

A históriákat elbeszélő énekek – mint Bonfinitől tudjuk – már a csatatéri, a feszültséget oldó kötelező mulatozáson és lerészegedéskor megszületnek.⁸ Legtöbbször más énekek szerkezeti és szövegmotívumkincsét is felhasználják az újhoz, mivel nem az esemény pontos történeti leírása a lényeg, hanem az archetipikus szerepek és helyzetek behelyettesítése és újrajátszása a jelenkori eseménynek megfelelően. Sokszor még a lakoma közbeni tánc is ezt a formát határozza meg. (Mindenki érti, amikor Nádasdy Ferenc Pápa bevétele után a győzelmi lakomán három török hullával táncol, mint kenyérmező után Kinizsi tette, a mitikus erőt szimbolizálva és a katonaközösséggel való szolidaritást. Még hozzáfűzhetjük, filológiai

7 A 46. zsoltár, ismeretlen 16. századi szerző fordította le Luther közismert művét. Huszár Gál 1560. évi énekeskönyvében jelent meg először. Balassi Bálint és a 16. század költői. Szerkezstette, válogatta, a szöveggondozást ellátta és a jegyzeteket írta Varjas Béla. Bp. 1979. I. 116. Régi Magyar Költők Tára. Szerk.

Szilády Áron-Dézsy Lajos. Bp. 1877-1930. XVI. század. A továbbiakban RMKT VI.

8 Bővebben kifejtve később.Lásd a Kercsényi László Gyulán című fejezetet.

láncszem az, hogy apja várában, Kanizsán tudunk a nádori hadtestnél a kenyérmezei csata hagyományának továbbéléséről.)

A vitézi énekek kimenetelüktől függően két csoportba oszthatóak. A győztesek a viadalok, a vesztesek a vész címszó alatt maradtak fenn. Az utóbbiak járultak hozzá a magyar hagyományban az apokaliptikus időszemlélet fenntartásához. (Beriszló Péter veszedelme, a mohácsi vész, a szegedi veszedelem, a szigeti veszedelem.)

Az utolsó generáció kezéből peregnek a percek. Kicsit részesei ők az utolsó időnek, az eternitásnak, várják lovon ülve a napfelkeltét. Individuális, személyre szabott mindennapi apokaliptika erősíti meg a határterületen a hallottakat, és nem hagyja elévülni a várakozást.

Az apokaliptika egyrészt olyan felkelések ideológiája lehet, amelyben az utolsó generáció szent népe lázad és próbálja előrehozni a végítéletet, mint ezt 1456-ban vagy 1514-ben kimutatták, vagy 1570-ben a Karácsony György-féle felkeléskor bekövetkezett. Másrészt azonban inkább egy renyhe nyugalmat ad. Darvadozás ez az átvirrasztott (mulatott) éjszaka után, amely el kell hogy hozza a hajnalt, mert itt vannak a jegyei. Miként a darvak köröznek az éj előtt a tó fölött, több ezer is, majd hirtelen leszállnak és csend lesz.

A határterület népe számára elveszett a paraszti lét kalendáriumi ismétlődése, a szentkultusszal összeegyeztetett, helyi éghajlati és földrajzi hagyományokhoz igazodó ünneprend, amely védelmet adott újrateremtő szerepjátékaival a halál ellen. Ezért látták szükségét egy kiszámíthatatlan halállal, sorssal szembeni új teológiának, liturgiának.

A határ demokratikus testületi tudata

A határvidék legfontosabb jellemzője és attribútuma, a katonaélet jutalma a „véletlen halál”. A halál pedig nagy demokrata. Egyenlő módon bánik a tiszttel és a közkatonával, nemessel és közrendűvel, lovassal és hajdúval.

Fogságot visel életében a korszak vezető katonagárdája, mint például Bebek György vagy Mágochy Gáspár. Török Bálint és a nádor sógora, Mailád István, Kerecsényi László ott is halnak meg. Régi sebébe hal bele Horváth Márk. Csatában marad ott Nádasdy Tamás öccse, de így hal meg Losonczi István Temesvárnál, Némethi Ferenc Tokajnál, Zrínyi Miklós Szigetvárnál. Főnemesi családok pusztulhatnak ki a háborúban. A katonahalál hirtelen jön. A szigorú hierarchiához igazodó katonaélet mélyén tiszt és beosztott számára életformájában ez időben elég hasonló. A tiszt ugyanúgy végigfagyoskodta egy téli portya alkalmával a deréklesben akár a több napi várakozást is, csendben, fény nélkül, mint katonái. Aludt lova hátán, vagy vándorolt több napig a mocsárban, mint a Kanizsaiak a szúnyogok között.⁹ Lehetőség volt ugyanakkor a társadalmi felemelkedésre, a mobilizációra.¹⁰

A katonaközösség védte egymást. Nem antifeudális határokat átlépő lelki egységről volt itt szó, hanem az egymásrautaltak összetartásáról. Lehetett ellentét – akár lázadásig menő is – a kapitány és katonái között (vezető és beosztott, gyalogos és lovas között, fegyvernemi vagy alakulatok között), mindez ma is jellemző, de a legfontosabb számukra a befelé ható összetartás, az egység volt. (Várostromnál, például ahol legtöbbször családjuk is a török prédájává válhatott, ez volt az elsődleges.)

Nem adják ki a töröknek Babocsán a követelt hajdúkat a vár feladásakor 1554-ben. A szalonnás szekerekbe rejtik őket. Veszélyeztetve saját életüket. Bajba keveredett társaikért képesek a hamis esküre is.¹¹ Tőke Ferenc Sziget 1556-os históriájában¹² Horváth Márkról írja :

Jó Szigetet bírja vala,

9 Zichy István, a nádori csapatok parancsnoka írja Nádasdy Tamásnak, hogy „nem lehet lest vetni a bogarak”

miatt, idézi Takáts Sándor: Lesvetések. Takáts Sándor munkáiban éppen ennek a különálló katonavilágnak a törvényeit, szokásait, rítusait gyűjti össze, emeli ki és idézi irodalmi formában. Pl. Régi magyar bajviadalok, In:

Rajzok a török világból. i. m. Bp. 1915—17.

10 A számtalan esetből álljon itt Takaró Mihály tihanyi kapitány esete, aki parasztszármazékként emelkedett fel és nemesítette meg családját is, vagy a főnemességig emelkedő egykori huszár, Zay Ferenc példája.

11 500 magyar levél. Csányi Ákos Levelei Nádasdy Tamáshoz 1549—1562. Közreadja Őze Sándor. Bp. 1995.

Bevezető. A továbbiakban Csányi.

12Tőke Fernc Sziget ostromáról szóló énekét Tinódi Cronicája egyik példányához kötött üres lapokra Lenaritch János másolta le 1579-1586 között. Új kiadás: RMKT, VI. Balassi Bálint és a 16. század költői. i. m. 674—696.

Isteni félelem vitézzel vala Egyeségben minden népivel vala Igaz hittel Istent kiáltják vala

Mindenestül ha ezren valának, Szeretetben egyetemben valának,

Sok asszonynép, sok gyermekek valának, Akadékok férfiaknak valának.

A törökök a várat kérik vala, Igéretet nagy gyakran tesznek vala Horváth Markót igen kiáltják vala.

Nagy sok kinccsel őtet unszolják vala.

A császárnak, basának is hitére, A bégeknek, vajdáknak is hitére, Vitéz Markót bocsátnák életre,

A császárnak, basának is hitére, A bégeknek, vajdáknak is hitére, Vitéz Markót bocsátnák életre,

In document Őze Sándor A határ és a határtalan (Pldal 23-37)