A Kormány 1196/2021. (IV. 23.) Korm. határozata
egészségügyi eszközök Libanon számára történő biztosításáról
A Kormány
1. a koronavírus-járvány okozta nemzetközi helyzetre tekintettel a veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök járvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges hasznosításáról, továbbá az állami, egyes önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények kötelezettségvállalásának egyes szabályairól szóló 692/2020. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a alapján az állam tulajdonában álló, az 1. melléklet szerinti lélegeztetőgépek, valamint védőfelszerelések tulajdonjogának ingyenes átruházásáról dönt a libanoni Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: kedvezményezett) számára;
2. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósításának céljából vegye fel a kapcsolatot a kedvezményezettel, és működjön közre az átadás-átvétel megvalósítása kapcsán a belügyminiszterrel, a 3. pont szerint;
Felelős: külgazdasági és külügyminiszter belügyminiszter
Határidő: az e kormányhatározat közzétételét követő 30 napon belül
3. felhívja a belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az 1. pont szerinti állami vagyonelemek tulajdonosi joggyakorlója, az Országos Kórházi Főigazgatóság felé az átadás végrehajtása érdekében.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: a 2. pont szerinti kapcsolatfelvétel megtörténtét követő 30 napon belül
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
568 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 7. szám
IX. Határozatok Tára

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2021. évi 67. szám 2631
1. melléklet az 1196/2021. (IV. 23.) Korm. határozathoz
Lélegeztetőgépek (Shangrila 510S)
A B
Sorszám Gyári szám
1. sl510sxzzu9027
2. sl510sxzzu11196
3. sl510sxzzu11335
4. sl510sxzzu9018
5. sl510sxzzu9353
6. sl510sxzzu11516
7. sl510sxzzu8632
8. sl510sxzzu11356
9. sl510sxzzu11579
10. sl510sxzzu9848
11. sl510sxzzu11255
12. sl510sxzzu9014
13. sl510sxzzu9596
14. sl510sxzzu11505
15. sl510sxzzu11732
16. sl510sxzzu11795
17. sl510sxzzu10751
18. sl510sxzzu11858
19. sl510sxzzu12909
20. sl510sxzzu10337
Védőfelszerelések
Megnevezés Darabszám
KN95 Maszk 20 000
7. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 569
IX. Határozatok Tára
A Kormány 1197/2021. (IV. 26.) Korm. határozata
járóbeteg-szakellátó intézmény Egészséges Budapest Program keretében történő fejlesztésével kapcsolatos egyes további intézkedésekről
A Kormány – az Egészséges Budapest Program céljaival összhangban és annak keretében –
1. támogatja Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központ bővítésére és infrastrukturális fejlesztésére irányuló programját (a továbbiakban: Program);
2. egyetért azzal, hogy a Program előkészítésére és megvalósítására – a fővárosi egészségügyi alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésének az Egészséges Budapest Program keretében történő megvalósításával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 1041/2020. (II. 17.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1041/2020. (II. 17.) Korm. határozat]
1. melléklet 12. sora szerint biztosított 800 000 000 forint forrás biztosításán túl – a 2022–2023. évekre összesen 4 841 530 500 forint kötelezettségvállalás történjen azzal, hogy a Programot legkésőbb 2024. június 30. napjáig kell megvalósítani;
3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (4c) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva a központi költségvetés XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 8. Gazdaságvédelmet szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 1. Egészséges Budapest Program jogcímcsoport terhére – a Program előkészítése és megvalósítása céljából – vállalható kötelezettségek felső korlátját
a) a 2022. évre 2 423 333 025 forintban, b) a 2023. évre 2 418 197 475 forintban állapítja meg;
4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Program előkészítése és megvalósítása érdekében kössön támogatási szerződést az Önkormányzattal 4 841 530 500 forint összegben;
Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal
5. úgy határoz, hogy az 1041/2020. (II. 17.) Korm. határozat 1. melléklet 12. sora szerinti fejlesztés tekintetében – az 1041/2020. (II. 17.) Korm. határozat 2. pontjában meghatározottól eltérően – a felhasználás határideje 2024. június 30. napja legyen.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
570 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 7. szám

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2021. évi 66. szám 2555
IX. Határozatok Tára
A belügyminiszter 2/2021. (IV. 23.) BM határozata
a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló
175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 1. §-a és 3–5. §-a hatálybalépéséről, valamint az egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 176/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet hatálybalépéséről
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 11. §-a alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 4. pontja szerinti feladatkörömben, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 10. § (3) bekezdése és az egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 176/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése szerinti jogkörömben eljárva a következő határozatot hozom:
Megállapítom, hogy a hárommillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napja mint hatálybalépési feltétel 2021. április 23. napján bekövetkezett, ezáltal a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 175/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 10. § (2) bekezdése alapján az R1. 1. §-a és 3–5. §-a hatálybalépésének naptári napja 2021. április 24-e, azaz kétezerhuszonegy április huszonnegyedik napja, valamint az egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 176/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 8. § (1) bekezdése alapján az R2. hatálybalépésének naptári napja 2021. április 24-e, azaz kétezerhuszonegy április huszonnegyedik napja.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
7. szám EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 571