Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése (olaj, 1875) Az ifjú István, pogány nevén Vajk, megkeresztel-kedése az Ázsiából érkezett magyarság Európához csatlakozását jelképezi. A keresztelést Szent Adal-bert püspök végzi, mellette III. Ottó német-római császár látható. A festmény szimbolikájában kétfé-le üzenet egyensúlya érvényesül: egyfelől a keresz-ténység előtt főhajtásra kényszerülő pogány múlt, másfelől a magyarság egyedisége, megtörhetetlen életereje, amit Vajk izmos háta, varkocsba font haja és fegyvereit tartó ifjú kísérője jelképeznek.
Bevezetés
Az 1100 körül keletkezett Szent István legenda szerzőjének, Hartvik püspöknek a személyét máig nem sikerült egyértelműen azonosítani.
Kálmán király (1095–1116) egyházi főemberei közé tartozhatott, való-színűnek látszik, hogy azonos lehet a más forrásokban Arduinnak ne-vezett győri püspökkel. Hartvik püspök műve megírásakor már két ko-rábbi Szent István-életrajzra is támaszkodhatott, az 1070–1080-as évek fordulóján keletkezett ún. nagy legendára és az 1090-es évekre datált ún. kis legendára. Mivel Hatvik e két korábbi legendát olyan lényeges új elemekkel is kiegészítette, amelyek a későbbi történeti hagyomány-ban fontos szerephez jutottak, így a jelen kötetben ebből a harmadik legendavariánsból közlünk részleteket.
A legenda – az ún. hagiográfia – több funkciójú műfaj volt a közép-kori irodalomban. Egyrészt üdvözülésre vezető erényes életet bemutató történetet mesélt el, mellyel az egyház követendő példát kívánt állítani hívei számára. Másrészt a megörökített személy valódi életszentségét bizonyító irat volt, amely fontos szerepet játszott az ún. kanonizációs eljárásban. Ezek az egyházi eljárások azt vizsgálták, hogy a kérdéses személy valóban kiérdemelte-e, hogy a szentek közösségébe emeljék.
Ebből a szempontból elsőrendűen fontos bizonyítékokként szolgáltak a legendában megörökített csodák, amelyeket vagy maguk a szentek vittek végbe, vagy haláluk után az ő közbenjárásuknak tulajdonítottak.
Ritkábban egy harmadik funkció is kimutatható a szentek életrajzá-ban: valamely aktuálpolitikai célkitűzés igazolása ideologikus érvek-kel. Mindebből következik, hogy a hagiográfia csak áttételesen és meg-felelő forráskritikával tekinthető történeti munkának. Ennek ellenére évszázadokon át hiteles történetekként tekintettek a legendákra, és így rögzültek a vallásos emberek tudatában, a közösség hagyományában.
Úgynevezett nemzeti szentek – például az uralkodóházak tagjai – ese-tében pedig a nemzeti történelemről alkotott képnek is fontos elemeivé váltak a legendákban megörökített személyek és események. Mivel a korai középkori magyar történelemről csak igen gyéren állnak rendel-kezésünkre írott források, így az 1070–1200 között keletkezett első ma-gyar legendáknak ebből a szempontból is igen jelentős szerepük volt.
(Elsősorban a Szent Imre hercegről, Szent Gellért püspökről és Szent László királyról írt legendáknak.)
Szent István királyt (1000–1038) a róla szóló legendák igen össze-tett, ellentmondásos személyiségnek láttatják. Egyrészt az egyházi el-várásoknak és a legendaírás hagyományainak megfelelően imádságba merülő, alamizsnát osztó, békeszerető, istenfélő, jámbor ember, akinek életét látomások és egyéb csodák kísérik. Másfelől viszont a szentek-re kevésbé jellemző, ám alighanem annál hitelesebb jellemvonásokat is láthatunk: ellenségeit és ellenfeleit fegyverrel legyőző, alattvalóit keményen büntető erős elszántságot. Bár az egyházi szerzők által írt legendákban érthető módon a térítő, egyházalapító, egyházat gazda-gító tevékenység kapja a legnagyobb figyelmet, emellett István egyéb uralkodói teljesítményei is feltűnnek: a világi igazgatás megszervezése, a törvényhozói munka, a nemzetközi kapcsolatok körültekintő intézé-se, az idegenből érkezők befogadása és letelepítéintézé-se, a külső támadások visszaverése. Mindebből az olvasó fogalmat alkothat István király tör-ténelmi jelentőségéről, aki a keletről érkezett pogány-nomád magyar törzsszövetségből keresztény-feudális európai államot szervezett, ezál-tal biztosítva népe fennmaradását.
Külön említést érdemel Hartvik püspök egyik fontos „újítása”, a pá-pai koronaküldés történetének betoldása. E kiegészítés jellemzően mu-tatja, hogy a legendák szövegét néha aktuálpolitikai indítékok is befo-lyásolhatták. A Hartvik-legenda keletkezésekor Kálmán király legfon-tosabb külpolitikai célja az volt, hogy biztosítsa teljes szuverenitását az európai vezető szerepre törekvő Német-Római Császárság és Pápaság hatalmi igényei ellenében. Ebben az időszakban mind a császár, mind a pápa arra törekedett, hogy minél nagyobb befolyást szerezzen Kelet-Közép-Európában, lehetőleg vazallus államokká téve az itteni országo-kat. Ebben a szituációban Kálmán számára fontos volt hangsúlyozni, hogy a magyar államot és egyházat megalapító Szent István annak ide-jén nem a császártól kapta a koronát, tehát a Magyar Királyság nem te-kinthető a német-római birodalom vazallusának. Másfelől Hartvik azt is leszögezte, hogy II. Szilveszter pápa ún. apostoli keresztet is küldött Istvánnak, azaz szimbolikusan lemondott a magyar egyház közvetlen fennhatóságáról, és ezt a jogot átengedte a magyar uralkodóknak. Hart-vik e momentumok kiemelésével olyan ideológiai fegyvert kovácsolt, amelyet a magyar szuverenitásért küzdő államférfiak egészen az 1900-as évekig h1900-asználtak. A magyar politikai kultúrára jellemző másik em-lítésre méltó vonás, hogy bár István eredeti koronájának nyoma veszett, a pótlására készített, 1100–1200-as évekből származó új koronát is
ma-kacsul Szent István koronájának tekintették a magyarok, és különféle aktuálpolitikai tartalommal felruházott állami-közjogi szimbólummá emelték az évszázadok során.
A műfaj hagyományainak megfelelően a legenda második fele az István halálát követő csodákat és az 1083-as szentté avatási szertartás körülményeit mutatja be. Ezek közül a jelen kötetben csupán néhány jellemző részletet közlünk. Művelődéstörténeti szempontból fontos az István mumifikálódott jobb kezének megtalálását elbeszélő részlet.
Az ún. Szent Jobb ugyanis a magyar katolikus egyház féltve őrzött ereklyéje. Az ereklyét a budapesti Szent István bazilikában őrzik, és augusztus 20-án ünnepélyes körmenetben hordozzák körbe a pesti belvárosban. Szent István jelentőségét a mai nemzeti identitásban jól jelzi, hogy Magyarország nemzeti ünnepe éppen augusztus 20. lett, hivatalos megnevezése szerint államalapító Szent István király ünnepe.
Ugyanilyen máig aktuális identitásteremtő funkcióra utal, hogy a Szent Istvánénak nevezett koronát 2000-ben, az államalapítás millenniumi évében ünnepélyesen átszállították a magyar népszuverenitást jelképe-ző országgyűlés épületébe.
Szent István legendájának kéziratos oldala (13. század eleje)
Hartvik püspöknek a 12. század legelején írt művét csak jóval később keletkezett másolatokból ismerjük. Az Országos Széchényi Könyvtár-ban őrzött 13. századi legendakézirat a fennmaradt középkori kézira-tok közül az egyik legkorábbi. A legendát tartalmazó kódexet 1814-ben Frankfurt városa adományozta a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának.