hadsereg ezek után Észak-Magyarország, majd Szlovákia területén harcolt; a körülmények egyre romlottak, mind az ellátást, utánpótlást, mind pedig a morális

harcér-téket tekintve. a katonák harci szellemét nagyban rontotta az 1944. október 16-án bekö-vetkezett nyilas hatalomátvétel, illetve az új vezetés sok, értelmetlennek tűnő intézkedé-se, valamint a német csapatok lekezelő és sok esetben bajtársiatlan viselkedése. a magyar 1. hadsereg parancsnokságát végül 1945. január 18-án vonták ki újjászervezésre és fel-töltésre, a 16. és 24. hadosztály azonban végig az első vonalban maradt. a 16. felderí-tőosztály ezen időszakban Rozsnyó és Dobsina, majd Besztercebánya és Breznóbánya térségében állomásozott.

¹⁸

12 György 25–30. o.

13 Hunyadi- és Szent László-állás: előbbi az Északkeleti-Kárpátok hágóit lezáró erődítések legkülső vo-nala, megerősített támpontokból, völgyzárakból, illetve fa-föld és betonerődökből állt. a Szent László-állás az árpád-vonal (lásd később) előretolt állásaként az akkori országhatáron húzódott és lezárta a Keleti-Beszkidek, illetve a Máramarosi-havasok hágóit. Sipos Péter – Ravasz István (szerk.): Magyarország a második világhábo-rúban. Lexikon a–zs. II. kiadás. Budapest, 1996. (a továbbiakban: Lexikon) 182. és 399. o.

14 a lvov–sandomierzi szovjet offenzíva július 13-án indult meg a magyar arcvonalszakasztól északra, az 1. hadsereg vonalait annak balszárnya érintette. Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914–1945. Debrecen, 2003. (a továbbiakban: Ravasz) 131–132. o.

15 György 55. o.

16 Ravasz 168–169. o.

17 Dr. Kováts Tibor: a királytelkei csata. HL II/1680 1—2. o.

18 György 67–79. o.

a felderítőosztály iratanyaga, bár nagy részben megmaradt, az 1945. évre kevés, az osztályra vonatkozó adatot tartalmaz. a napiparancsokban elsősorban az új államveze-tés intézkedései, tervezetei, illetve propagandája olvasható; a hangzatos szólamoknak azonban teljes mértékben ellentmondanak a visszaemlékezések, illetve a magyar katonák elhanyagolt külsejével, fásultságával, „katonához nem méltó” viselkedésével foglalko-zó utasítások, észrevételek. a felderítőosztály utolsó napiparancsát 1945. március 13-án adták ki, az osztály akkor a törzs mellett csak egy nehézfegyverszázadból, távbeszélő- és árkászszakaszból állt; alegységei, feltehetően, beolvadtak a hadosztály többi alakulatába és folytatta visszavonulását.

¹⁹

a 16. gyaloghadosztály végül 1945. május 4-én kapitulált a teplicei kastélyban.

²⁰

a felderítőosztályt, mint kiképző alakulatot a Dunántúlra, később osztrák területre vezényelték, ahol május első hetében esett szovjet fogságba.

²¹

19 György 80–85. o.

20 Udovecz György: Königgrätztől Litomelig – a császári és királyi 68. jászkun és a magyar királyi 10.

Bethlen Gábor gyalogezred története Budapest, 2007. (a továbbiakban: Udovecz) 57. o.

21 Bene – Szabó 112. o.

EmlékEka II. vIlágháborúból²²

1944. január közepén már javában folyt a fölszerelés, a legénység és a lovak szétosztása, a felszerelés kiadása és az első összeszoktató lovardák²³ megkezdése. Ez utóbbi mindjárt az első napokban igen rosszul végződött számomra, mert egy rajparancsnoknak kijelölt kiváló fiatal tize-desem olyan szerencsétlenül bukott a lovával, hogy egyik lábának nyílt törésével kellett kórház-ba szállítani. amikor induláskor utolszor látogattam meg, sírva búcsúzott tőlem, nagyon bántotta, hogy nem jöhetett ki velünk. Rövidesen összeállt a század, amelynek parancsnoki állományának következő volt a névsora.²⁴

Századparancsnok: Győry Mihály ht. alezredes²⁵

arcvonalmögötti tiszt:²⁶ Kaszanyitszky andor tart. hadnagy²⁷ állatorvos: J. Kovács Dezső, tart. állatorvos zászlós²⁸ Szolgálatvezető: Tikos Márton főtörzsőrmester Patkolómester: Patkós János főtörzsőrmester I. szakaszparancsnok: Magas László tart. zászlós²⁹ II. szakaszparancsnok: dr. neubauer Pál tart. zászlós³⁰ III. szakaszparancsnok: Ráth andrás tart. zászlós

IV. nehézfegyver-szakaszparancsnok: Szathmáry Ferenc zászlós³¹

az osztály és a huszárszázad elkészült, a hadosztály is elérte a menetkész állapotot, ezért aztán az utolsó szemlére összegyülekeztünk a régi repülőtéren és eldefiliroztunk³² vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy,³³ hadtestparancsnok előtt.

Eleddig velem lakott az arany Bika Szállóban ifjú feleségem is, de miután tudtam, hogy a szemle után azonnal waggonírozás [sic!] következik [...] a másnap reggeli vonattal gyorsan haza-küldtem, a búcsúzás fájdalmait megelőzendő.

a waggonírozás minden különösebb nehézség nélkül bonyolódott le. Ha rátermettek a rajpa-rancsnokok, akkor abban nem lehet hiba. Rövidesen megindult a szerelvény, irány Királyháza.

Utunk zavartalan volt, de egyszer valami ok miatt megállt a nyílt pályán. Szerencsénkre ott, ahol egy hatalmas uradalmi lucernatábla terült el, fölboglyázott szénával. Még egyet sem gondolhattunk, a vasúti kocsik ajtaja kinyílt, és mint a hangyák, szétrajzottak a huszárok, felszerelkezve

pokrócok-22 HL II/1680.

23 alakzatban végrehajtott lovas menetek.

24 a visszaemlékezésben szereplő tisztekkel kapcsolatos adatok forrása György 112–115. o. a felderítőosz-tály napiparancsai és Udovecz György kutatásai alapján, kiegészítve a Bene – Szabó adataival.

25 Győry Mihály (1899, Iklódy Ida) hivatásos alezredes, a huszárszakasz, majd 1944. december 20-ától a felderítőosztály parancsnoka. 1945 áprilisában megtagadta a fiatal leventék bevetésére kapott parancsot, ezért hadbíróság elé állították. Végül május 12-én esett szovjet fogságba. 1954-ben halt meg, üzemi balesetben. Bene – Szabó 111–112. o.

26 Századparancsnok-helyettes; az ellátás és a hírszerzési feladatok is hatáskörébe tartoztak.

27 Kaszanyitszky andor (1907, Váradi Szabó Irén) tartalékos hadnagy, a felderítőosztály arcvonalmögötti tisztje.

28 J. Kovács Dezső tartalékos állatorvos zászlós, 1944. június 30.– augusztus 30. között vezető állatorvos, utána az osztálytörzshöz vezényelték, 1945. február 12-én kórházba utalták.

29 Magas László (1919, Gerley Margit) tartalékos zászlós, az I. lovasszakasz parancsnoka, háromszor sebe-sült. Utolsó sebesülése (1944. október 27.) után a 24. Lőkiképző és Felszerelő Központ szakaszparancsnokaként szolgált, 1945. május 5-én amerikai fogságba esett, ahonnan az év novemberében szabadult. 2002-ben halt meg.

Bene – Szabó 509. o.

30 Dr. neubauer Pál (1912, Mayer Blanka) tartalékos zászlós, a II. lovasszakasz parancsnoka, hadifogságba esett: 1944. július 25-én, Kamiennánál.

31 Szathmáry Ferenc (1920, Molnár Julianna) tartalékos zászlós, a IV. lovasszakasz parancsnoka, megsebe-sült: 1944. október 27-én, Királyteleknél. 1945. május 2-án esett amerikai fogságba, 1958-ban, mint osztályide-gent lefokozták. 1993-ban hunyt el. Bene – Szabó 610. o.

32 Díszmenetben elvonultunk.

33 Kisbarnaki Farkas Ferenc (1892—1980) altábornagy, 1943. augusztus 21-étől a VI. hadtest parancsnoka, 1944. október 14-ig. a nyilas hatalomátvétel után a kiürítést és a kitelepítéseket irányította 1945. január 8-ig.

a háború után nyugat-németországban telepedett le, ott is halt meg. Borbándi 129–131. o.

kal, sátorlapokkal, hogy minél több szénát szerezhessenek lovaiknak. Mert bármi történjék, bármire nyíljék lehetőség, az igazi huszár első gondolata mindig a lova jólétével kerül összefüggésbe.

Megérkezve Királyháza vasútállomásra, a kirakodás itt is nagyobb baj nélkül megtörtént, noha itt az ehhez szükséges segédeszközök távolról sem álltak olyan gazdagsággal rendelkezésre, mind Debrecenben.

a vasútállomásról aztán hasig érő hóba mentünk gyalogmenetben első állomáshelyünkre, nagytarnára, ahol napokig szoktattuk huszárainkat lovaikhoz és mindkettejüket a havas, hegyes, sziklás terephez. Egyik sem volt könnyű feladat, hiszen a rossz lovaglás okoz sántaságot, nyereg-törést és egyéb menet képtelenséget előidéző bajt. azután itt kellett megkezdenünk lovaink télire történő átvasalását is.

De ugyanitt értük meg azt a tragikus március 19-i napot, amikor a németek aljas fondorlattal hajtották végre Hazánk megszállását.³⁴ Szerencséje volt minden németnek, hogy aznap nem vető-dött a faluba, mert nem sok öröme tellett volna a Szathmáry Ferivel való találkozásában.

Innen ugyancsak gyalogmenetben, 40 db előfogat igénybevételével mentünk át alsószinevérre, ahol a külső körülmények gyakorlatilag nem változtak, de itt jobb szállást sikerült kapnom.

Eleddig nagyon békés hangulatban leledzettünk, de végül is megindultunk, még mindig hasig érő hóban Husztnak és onnan föl a nagyág völgyében, Toronyára. nem volt könnyű az út, de vidá-man vettük az első akadályokat.

Toronyán jó néhány napig pihenőt tartottunk. a III. szakaszt viszont fölrendelték az ezeréves határra, hogy ott védelmi géppuskafészkeket, bunkereket építsünk.³⁵ Igyekeztünk, mert az első bun-kerek képezték egyúttal a saját szálláshelyünket is, mert csak úgy a havon éjszakázni nem lett volna kellemes. arra már nem emlékszem, hogy hány és milyen erősségű géppuskafészket és bunkert építettünk, de az eset már csak azért is emlékezetessé marad részemre, mert életemben először és utoljára volt síléc a lábamon.

Ennek a munkának is vége szakadt, a kapott parancs alapján levonultunk Toronyára, hogy meg-induljunk Galícia felé, keresztül a nevezetes hágón. a túloldal első kis falucskájában már minden lakható lehetőséget elfoglalt egy hegyivadász század, így Wyskow-Paczykowban számunkra nem maradt más hátra, mint megismerkedni a szabadszállás örömeivel, a Kárpát-hegység északi lábá-nál, méteres hóban.

Jómagam nem estem kétségben, mert velem volt apám első világháborús remek hálózsákja, Csorba Benő legényem pedig beburkolózott minden pokrócunkba és jól összebújva aludtunk el, már csak a fáradtságtól is. Reggel aztán azt vettük észre, hogy hó alatt vagyunk mind a ketten s fölöttünk a megfagyott leheletünktől egy jégréteg keletkezett, ami szigetelésként szerepelt a hideg ellen.

Most következnék, hogy meghatározzam, innen merre is mentünk tovább és ott mi minden történt velünk. Sajnos, mint elöljáróban is említettem, az útirányról teljesen megfeledkeztem, a kronológiáról is, így csak abban a sorrendben tudom nagyjából az eseményeket felsorolni, ahogy eszembe jutnak. Első harcálláspontunkra azonban határozottan emlékszem, mert valamennyien ott estünk át a tűzkeresztségen.³⁶ Ez a község pedig Rosulna volt. Szép kis falu, amely a magyar és az orosz seregek között feküdt, gyakorlatilag tehát a senki földjén tartózkodtunk, de megérkezésünk

34 Magyarország, egész pontosan Budapest, Debrecen és a Dunántúl megszállására ekkor került sor a Margarethe I. hadművelet keretében. a magyar és német erők között jelentős összetűzésre nem került sor, a honvédalakulatok közül csak a VI. és IX. hadtest rendelt el mozgósítást, de ellenintézkedéseket itt sem fo-ganatosítottak, a megszállás után németbarát kormány kinevezésére került sor, de Horthy Miklós kormányzó egyelőre megmaradt tisztségében. a témával kapcsolatban bővebben lásd: Vattay antal naplója 1944–1945.

S. a. r. Vígh Károly. Budapest, 1990. és Horthy Miklós: Emlékirataim. Buenos aires, 1952.

35 Jelen esetben az árpád-vonal erődítéseiről ír a szerző. a Kárpátok hágóit lezáró magyar államerődítés kiépítése 1939–1940-től kezdődött meg. Beton és fa-föld erődök, út- és műszaki zárak alkották. a kor erődíté-seivel ellentétben mozgó védelemre épült és kiválóan alkalmazkodott a terepadottságokhoz. a Tisza völgyében Körösmező–Tiszaborkút–Rahó, a Tarac völgyében Királymező–Tisza folyó között, illetve a Huszt–Ökörme-ző, valamint a Munkács–Volóc–Fenyvesvölgy terepszakaszokon létesültek völgyzárak. Lexikon 28. o. Lásd:

Szabó József János: az árpád-vonal – a Magyar Királyi Honvédség védelmi rendszere a Keleti-Kárpátokban 1940–1944. Budapest, 2002.

36 az április 17-én indult támadás előtti napon a felderítőosztály már végzett harctevékenységet és szenve-dett veszteségeket is. György 97. o.

pillanatában, abszolút biztonságban. Lenyergelés, elszállásolás, ebéd, ez volt a század nagy részé-nek programja, kivéve a II. szakaszét. az ugyanis azt a feladatot kapta, hogy lovagoljon meghatáro-zott menetvonalon Lahowcze irányába, és derítse fel, vannak-e ott már oroszok, és ha igen, milyen erővel. Erre a területre nézve térképünk nem lévén, az útvonal jellegzetes pontjairól dr. neubauer Pali szakaszparancsnok vázlatot készített.

a hivatalos térkép arról tanúskodott, hogy Rosulnát elhagyva egy erdőségen kell keresztülmen-ni, majd azon túlhaladva egy fennsíkra ér a szakasz – amely teljesen fátlan legelő – majd követke-zik a Bystricza folyó és azon túl Lahowcze község. Figyelemre méltó jelzés volt a kb. 10–15 km távolságú út középtáján, a fennsíkon, közvetlenül az út mellett álló, egy szent kis szobrát magába foglaló kőépítmény. a hivatalos feltételezés szerint – hiszen ezért szállásoltunk be oly nyugodtan Rosulnába is – az volt, hogy Lahowczében még nem lehetnek oroszok.

Pali tehát éppen csak megabrakoltatta a lovait és már indult is a sajátmaga által készített vázlat szerinti útvonalon, felderítői szolgálatát teljesíteni. a visszamaradó rész nekilátott a ló- és szerel-vényápoláshoz, nyugodtan megebédeltünk, illetve tettük volna, ha közben valami váratlan esemény közbe nem jön. az iskola egyik termében rendezték be a tiszti étkezdét, ahol a tisztilegények fel-szolgálták csajkában a legénységi menázsit. Persze amíg ez bekövetkezhetett, beletelt több mint egy óra is, hiszen a beszállásolás és az ezzel kapcsolatos többi teendő nem történik egyik pillanatról a másikra. alig ülünk neki tehát, hogy jó étvággyal megegyük a babgulyást, amikor hatalmas és fájdalmas üvöltéssel halljuk közeledni egy vágtató huszár hangját: „Hol az alezredes úr? Oda a zászlós úr meg az egész szakasz!”

Igen, azt elfelejtettem mondani, hogy még ebéd előtt igen erős morajlást hallottunk távolról, és még sajnálkoztunk is azokon, akiket az ágyúzás és következményei érintenek, amint tehát a csapzott, véres arcú huszár kétségbeesetten megérkezett, rögtön sejtettük, hogy az általunk hajlott morajlás, az bizony Pali útjával volt összefüggésben.

a magából szinte teljesen kikelt huszárból alig tudtunk annyit kivenni, hogy váratlanul a fo-lyóhoz értek és a túloldalról egy hatalmas tűzrajtaütést kaptak, ami ellen természetesen védekezni nem tudtak.

Megfújták a riadó jelet, néhány perc és együtt lóháton a század. Most már térkép alapján meg-indultunk a kijelölt útvonalon, de nem kellett előrehaladnunk mindössze 5-6 km-t, amikor már találkoztunk a gyalog, több huszárral érkező neubauer Palival. Ekkor aztán szabatos előadásban megtudhattuk, mi is történt.

Pali, elhagyva az erdőt, nyugodtan haladt előre a csupasz fennsíkon, várva, hogy elérje a kő-szobrot. az azonban nem jött, ehelyett azonban váratlanul, a szokásos S kanyarral, a magas fenn-síkról levezetett az út a folyóhoz, és ők ott állnak szemben a túloldali folyóval. ott orosz katoná-kat nem láttak, de jelenlétüket néhány perc múlva érzékelhették aknavető, gránátvető, géppuska, géppisztoly stb. fegyverek összehangolt találata révén. az út két oldalán, a hó még mindig jó 1 m magasságú volt, ez volt a szerencséjük. a huszárok egy része akarva-akaratlanul – köztük volt Pali is – megvált lovától, hiszen a lövöldözés megőrjíti a lovakat, más részük viszont, amilyen gyorsan csak lehetett, vad vágtában hagyta el a terepet és igyekezett magát a hamar elért erdőben elrejteni.

aki viszont gyalog maradt, az a magas hó alatt kúszva igyekezett magát kivonni a tűz hatása alól, tehát tűzárnyékba kerülni.

a lényeg az, hogy a szakasznak óriási szerencséje volt, hogy az oroszok olyan rosszul hasz-nálták fegyvereiket, mert olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek tulajdonképpen, hogy akár teljes egészében megsemmisülhettek volna.

az biztos, hogy az oroszok a szomszédságunkban vannak, egyáltalán nem érezhetjük magunkat Rosulnán biztonságban. Éppen ezért másnap a II. szakasz – amely csak jelentéktelen veszteséget szenvedett – otthon, pihenőben maradt, a másik három viszont elkülönített feladatot kapott. En-nek megfelelően az I. szakasz Chmielowsky község, a IV. szakasz Kosmacz felderítésére indult, míg a III. szakasznak most már tisztáznia kellett, mivel is számolhatunk a valóságban Lahowczén.

Emlékezetem szerint az I. szakasz anélkül járta be a kijelölt terepet, hogy ellenséges egységekkel találkozott volna, míg a IV. szakasz Kosmacz községben váratlan partizán támadást (sic!) kapott.

a meglepetés szétugrasztotta ugyan a huszárokat, de azok egész rövid idő alatt egy olyan helyen gyülekeztek, ahol tűzharchoz lóról szállhattak és nekiláttak a falu átfésülésének. Bármely

gyor-sasággal is történt azonban mindez, az a néhány partizán, aki orvul adta le lövéseit, a környező erdőben pillanatok alatt nyomtalanul eltűnt. Egy eredmény azért született. az egyik ház szobájának sarkában nagy halom szalma terült el és az észrevehetően hullámzott föl és le. Pillanatok alatt szét-hányták a szalmakupacot és ott találtak fekve egy 16-17 éves gyereket, aki nem is tagadta, hogy a partizánok közé tartozik, sőt még a mellén egy lövés helyét is megmutatta, hogy a németek őt már egyszer elfogták és „ki is végezték”. a fiút behozták a századhoz, összeült a „hadbíróság” és meg-hozta a döntését, hogy mint orvlövészt, azonnal ki kell végezni. nagy kérdés volt azonban az, hogy kik és hogyan hajtsák végre. Előbb önként jelentkezésre szólítottak fel 6 huszárt, kivégzőosztagnak, majd amikor erre vállalkozó egy sem jelentkezett, sorshúzás útján két huszár jelöltetett ki az ítélet végrehajtására. a parancs úgy szólt, hogy vigyék be az erdőbe és ott intézzék el a fiút. a kijelölt két huszár „nem vágott jó képet” a dologhoz, de betöltötte karabélyát és hátulról kísérve az orvlövészt, megindultak az erdőnek. Később hallatszott is két puskalövés, de 100%-os bizonysággal meg me-rek rá esküdni, hogy a „fiú ma is él, ha meg nem halt”!³⁷

De mi történt eközben a III. szakasszal? nos, mi könnyű helyzetben voltunk, hiszen az előtte napi eseményekből a szükséges tanulságokat levonhattuk. Éppen ezért szakaszomat az erdő két szélére szétosztva, a fák között, tehát nem együtt tartva, az országúton vezettem mindaddig, amíg el nem értük a kopasz fennsíkot. ott lóról szálltunk, a lovakat bekóplizva³⁸ hátrébb küldtem, 2 rajt jobbra és balra egy-egy horhosban a falu irányába küldtem felderíteni, egy raj pedig velem maradt tartalékban, az erdőszélen. a két raj köteles volt a horhosban rejtve annyira előrehaladni, hogy a folyót elérve, és ott megbújva eszközöljön megfigyelést a faluban láthatókról, majd meghatározott időre, parancs nélkül vonuljon vissza. a visszamaradó rajból pedig felmászattam Balázs Dani³⁹ huszárt⁴⁰ a távcsövemmel a legmagasabb, de rejtett fa tetejére, azzal, hogy lesse a fennsíkot és a két felderítő raj útját amikor és amíg láthatja őket. Ez a megoldás kétszeresen eredményes lett.

a Lahowcze felé vezető országút két oldala tele volt kilőtt német és orosz gépkocsikkal, pán-célosokkal, stb. Látja ám Balázs Dani, hogy egy férfi civilben, mit sem sejtve ballag Lahowcze felől mifelénk és közben be-benéz egy-egy kilőtt járműbe, és ha van abban olyan tárgy, amire neki szüksége van, ki is veszi.

a tartalék huszárokat jól elrejtettem, kettőt viszont készenlétbe állítottam, hogy ez elérkező pil-lanatban kapják le emberünket. az akció, sokkal sikeresebben végződött, mint elképzeltem. ami-kor két huszárom elkapta ez egyik gépkocsiba mélyen behajló és mit sem sejtő férfit, én addig olyan elképedt és rémült arcot még nem láttam. odahozták hozzám, és egy ruszin huszárom segítségével megkezdtem kihallgatását. azt vallotta, hogy gyűlöli a kommunistákat, mert lévén lengyel kulák, mindenéből kifosztották, megverték stb. Egyben figyelmeztetett arra is, hogy hallotta, készülnek a faluból kivonulni.

Miközben folyt a kihallgatás, ismét leszól Balázs Dani a fa tetejéről, hogy a falu felől egy kb.

25–30 főből álló orosz raj [a létszám alapján ez valójában szakasz lehetett – Gy. S.] jelent meg a fennsíkon, úgy haladva, hogy látszik, be akarják keríteni a baloldalra küldött járőrünket. Rögtön fegyverbe szólítottam a tartalékot, magamhoz vettem a golyószórót és legnagyobb meglepetésemre könyörögni kezdett az elfogott civilem, hogy velem jöhessen – még fegyvert is kért – hogy bosszút álljon az oroszokon.

37 a magyar erők és a különböző nemzetiségű és eltérő nézeteket valló, sokszor egymással is harcban álló partizáncsoportok – a moszkoviták kivételével – általában jó viszonyban álltak egymással. Lásd: Ravasz 132–134. o.

38 négyesével egymáshoz kötve.

39 Balázs Dániel honvéd (1917, Erdős Rozália), 1944. november 9-én Vattánál hadifogságba esett. HL II/1680.

40 a kormányzó 1944. szeptember 28-án kelt parancsa értelmében: „az 1944. júniustól szeptemberig tartó oroszországi súlyos harcokban különösen kitűnt 1. lovashadosztály alakulatai kiemelkedő helytállásának elis-meréseként a jövőben a lovas hadosztály, illetve a honvédség összes lovas alakulatai, szervei és rendfokozat nélküli egyénei megnevezésükben a huszár elnevezést használják, és ennek megfelelően az eddigi csapatnem elnevezés lovasságról huszárságra változik”. a huszár elnevezést nem hivatalosan a parancs kiadása előtt is használták, részben a csapatnem elit státuszának hangsúlyozása miatt; erről többek között a 16. felderítőosztály napiparancsai is tanúskodnak. a 16. felderítőosztály 95. sz. napiparancsa (1944. október 16.) HL II/1680.

Mi aztán utánaeredtünk a járőrnek, meg is találtuk őket a horhos figyelőállásában, ők azonban a közeledő oroszokat nem láthatták. Ha tehát nem érkezünk oda, kelepcébe estek volna. a golyó-szórót elhelyezve vártuk, hogy lőtávolba kerüljenek az oroszok, akik azt hitték, hogy csak a járőr-rel állnak szemben és azokat ők meg is lephetik. Mekkora volt azonban megdöbbenésük, amikor megnyitottam rájuk a tüzet és ők eszeveszetten futottak vissza a falu felé, de becsületükre legyen mondva, sebesültjeiket is magukkal vitték. Lehet, jobban járok, ha a civilre hallgatok, mert ő kö-zelebb akarta engedni őket, hogy elfoghassuk a járőrt, de aztán ő tüzelt rájuk a legnagyobb dühvel.

Én viszont úgy gondoltam, hogy a falu tornyából jól megfigyelhetik az eseményeket, és ha megszo-rítjuk az orosz járőrt, esetleg kiváltunk egy aknatüzet részükről, ami ellen nem tudunk védekezni.

Én viszont úgy gondoltam, hogy a falu tornyából jól megfigyelhetik az eseményeket, és ha megszo-rítjuk az orosz járőrt, esetleg kiváltunk egy aknatüzet részükről, ami ellen nem tudunk védekezni.

In document HADTÖRTÉNELMI KÖZLEMÉNYEK (Pldal 148-176)