Tunézia teljes függetlenségét Franciaországtól 1956. március 20-án nyerte el. Akkor még a VIII. Mohamed al-Amìn bej hatalma alatt álló ország 1957. július 25-én a köztársasági államformát választotta. Habib Ben Ali Burgiba, az Új Desztúr Párt vezetője lett a Tunéziai Köztársaság első elnöke. 2
Az elmaradott ország számos kihìvással nézett szembe: magas munkanélküliség, a termőföldek méltánytalan elosztása (a megművelhető föld fele a francia és tunéziai földtulajdonosok 3-4%-nak a birtokában volt), a külföldi cégek jelenléte ellenére gazdaságtalan mezőgazdasági termelékenységi mutató. Az ipari szektor kezdetleges volt és mivel Tunézia kevés természeti erőforrással rendelkezett, komoly nyersanyag-importra is szorult. Mindehhez alacsony életszìnvonal és fizetés társult. Alapvető kérdés volt tehát, hogy milyen gazdasági irányt vegyen az ország.
Végül is a magánvállalkozásokat támogató liberális gazdaságpolitika mellett döntöttek. Öt éven belül azonban kiderült, hogy a választott gazdaságpolitika rengeteg gyakorlati problémát vetett fel. A külföldi tőke elkezdett kivonulni az országból, nőtt a spekuláció, magas volt a népességnövekedés, amivel a termelés nem tudott ütemet tartani, csökkent a GDP. A beruházások aránya már 1953 és 1957 között 19,5%-ról 7,7%-ra csökkent és a gazdasági helyzet csak romlott. 3 Így, a társadalmi elégedetlenség növekedése és a környező országokban
1 Address by President Zine El Abidine Ben Ali on the 21st anniversary of the Change, Tunis. 2008.nov. 7.
http://www.tunisiaonlinenews.com/address-by-president-zine-el-abidine-ben-ali-on-the-21st-anniversary-of-the-change/
2 Tunisia. History. www.britannicaonline.com Az 1883. június 8-án megkötött La Marsa-i egyezményben Tunéziát francia protekturátussá nyilvánìtották. Tunéziai ellenállók 1920-ban alapìtották a Desztur (Alkotmány) Pártot, amely a francia kormánytól alkotmány bevezetését, a polgári szabadságjogok engedélyezését és a tunéziai emberek bevonását követelte az állami közigazgatásba. 1934-ben a pártból kivált radikálosok Habib Burgiba vezetésével létrehozták az Új Desztur Pártot, amely a nemzeti függetlenségi harc élére állt, de szoros együttműködésre törekedett a franciaországi demokratikus erőkkel. A gyarmati hatóságok 1938-ban betiltották a Burgiba-féle pártot, vezetőit bebörtönözték. A második világháború után Burgiba négyéves kairói emigráció után 1949-ben tért vissza az országba, s az ő vezetésével indult meg az Új Desztur Párt programjának a kidolgozása. A párt 1955. novemberi sfaxi kongreszszusán célul tűzte ki a nemzeti függetlenség tárgyalásos úton való elnyerését, amit 1956. március 20-án siker koronázott: Franciaország egyezményben ismerte el Tunézia állami függetlenségét.
3 King, Stephen J., Economic reform and Tunisia’s hegemonic party: the end of the administrative elite.(Beyond Colonialism and Nationalism in North Africa). Arab Studies Quarterly (ASQ), 1998.márc.22. http://www.encyclopedia.com/doc/1G1-21187379.html
felbukkanó szocialista tendenciák 1961-ben meggyőzték Burgibát, hogy egy tervgazdálkodási rendszert vezessen be.
A sikertelen gazdaságpolitika ellenére az első néhány év igen fontos volt a tunéziai társadalom szempontjából, mert a kormány prioritásként kezelte a női egyenjogúság és az oktatás kérdését. Burgiba – még a köztársaság kikiáltása előtt – 1956. augusztus 13-án kihirdetette a Személyi státusztörvényt (SzST). Az arab világban az első ilyen tìpusú törvény elsősorban a női jogokat célozta megváltoztatni egy modernizált iszlám szellemében. A nők szavazati és gyermektartási jogot kaptak, a házasságban egyenrangúak lettek a férfiakkal, betiltották a poligámiát, stb. A SzST nagyban hozzájárult Tunézia gazdaságának fejlődéséhez, pozitìv külföldi megìtéléséhez, és a mai napig meghatározó a társadalompolitikájában.
Egy 1958. november 4-én meghozott törvény ingyenessé és kötelezővé tette az oktatást, amelynek következtében az ország legelhagyatottabb helyein is elkezdtek iskolákat épìteni.
1958. szeptemberben létrehozták a Tunéziai Központi Bankot, amely október 18-án bevezette az új tunéziai pénzt, a dinárt.
1959. június 1-jén kihirdették a tunéziai alkotmányt, amelybe belefoglalták hivatalos nyelvként az arabot, a Maghreb-egységére való törekvést és államvallásként az iszlámot. 4
Mindazonáltal a köztársasági elnök komoly fenntartásokkal kezelte a vallást. Úgy gondolta, hogy a hagyományos iszlám gátolja az ország fejlődését, és ezért a nyugati értékekre és mintákra épìtett politikát követett, amivel fokozatosan sokak méltatlankodását, az iszlamisták tiltakozását váltotta ki. 5
A végrehajtó hatalom vezetője két politikai irányvonalat szabott meg: az antiklerikalizmust és a vallás modernizálását. Az előbbivel a vallási intézményrendszert célozták megváltoztatni azáltal, hogy beemelték a vallást az autonóm civil társadalom keretei közé: ìgy akarták megvalósìtani az iszlám vallási és szociális befolyásának a teljes ellenőrzését. (Megjegyzendő: állásukból elbocsátották vagy idő előtt nyugdìjazták azokat, akik nem értettek egyet a Személyi státusztörvénnyel).
Az 1957. május 31-én és július 18-án kiadott elnöki rendeletekkel államosìtották az egyházközösség földjeit és az egyházközösség birtokában lévő adományokat, korlátozták az egyházi apparátus pénzforrásait. 6
Ben Ali elnök portréja egy minisztériumi épületen
4 Lengyel István, Országok az Atlasz vonzásában, A Maghreb Unió esélyei. Kairosz Kiadó, 2006. 96. oldal.
5 Kéfi, Ridha. Comment les islamistes ont été vaincus. Tunisie. 1999. máj. 11. http://www.jeuneafrique.com.
6 Frégosi, Franck és Zeghal, Malika: Religion et politique au Maghreb: les exemples tunisien et marocain. Institut français des relations internationales. Paris. 2005. márc.
A tunéziai fejlődési modell sajátosságai
Forrás: Erik Pitti
Burgiba valláspolitikájának tehát a vallás modernizálása lett a másik mozgatórugója. A társadalom modernizálását részben az iszlám gyakorlatiasabb megközelìtésű, modernebb felfogásának kialakìtásában és elültetésében látta. A Korán újraértelmezését a gazdasági és társadalmi fejlesztések és a kormány érdekének a figyelembevételével végezte.
A reformnak két fontos mozzanata volt: egyrészt az 1956-ban megszületett – már emlìtett – Személyi státusztörvény, másrészt az elnöknek a Ramadán böjti hónappal kapcsolatosan tett intézkedései. Burgiba mindig ügyelt arra, hogy új értelmezését az iszlám eredeti lényegéhez vezesse vissza, és mivel szövegértelmezései elég
mélyreható változásokkal jártak, arra is ügyelt, hogy a vallási vezetők támogatását élvezze a szükséges modernizáláshoz. 1960-ban a Ramadán szent havában Burgiba egy narancslével teli pohárral jelent meg a televìzióban arra szólìtva fel a népet, hogy az ország fejletlensége legyőzésének érdekében ne böjtöljenek, és úgy tekintsenek e harcra, mint egy dzsihádra (szent háborúra). Mivel ez az érvelés nem hozott eredményeket, olyan szabályokat léptetett életbe, melyek elrendelték az állami szféra szokásos nyitvatartási idejét és az éttermeknek kötelező nyitva tartását Ramadán alatt is. Ebben az esetben már erős ellenállásba ütközött a vallási vezetők részéről 7 , akik több intézkedése ellen is kibocsátottak fatwákat. 8 Számtalan további fellépése a vallási szimbólumok és gyakorlatok ellen, egy egyre radikálisabb és mind nyilvánvalóbban szélsőséges vallási ellenzék kialakulásához járult hozzá. A vallás institucionalizálása természetesen a gazdasági helyzettel összefüggésben fejlődött, ami azt is jelenti, hogy a vallás egy fajta taktika is volt Burgiba számára. 9