2.1. Nyelvi emberi jogideklarációk Afrikában
A Dél-afrikai Köztársaságban a jelenlegi társadalmi és politikai változások jóval demokratikusabb irányba mutatnak, ahol a nyelvi emberi jogok iránti igény valószìnű nőni fog. A nyelvi emberi jogok biztosìtását kontinentális szinten az Ember és Népek Jogainak Afrikai Chartája garantálja, amelynek 1981-es ajánlásait az ENSZ pártfogásában 1986 óta az afrikai államok többsége ratifikálta. A chartát az Afrikai Egységszervezet fogadta el, és máig 49 afrikai állam ìrta alá. A charta diszkriminációt tiltó záradékának 2. cikkelyében több kritérium mellett a nyelvi kritérium is szerepel. A 17. cikkelyben az egyén oktatáshoz való jogát olvashatjuk, azonban nincs leszögezve, hogy mely nyelven kell ennek folynia, illetve számos cikkely – például a 20. és a 29.
– tartalmazza a bennszülött kulturális értékek megtartásának fontosságát, de az afrikai nyelvi örökség megőrzésére nem utal. Vagyis a charta oktatásról szóló szakaszai a burkolt asszimiláció-orientált tűrésen nem lépnek túl (Buergenthal, 2001: 190-204; Skutnabb-Kangas – Phillipson, 1995: 345).
Kétnyelvű felirat az apartheid idejéből
Forrás: Planeteye.com
Az afrikai nyelvek státuszának megerősìtésére utaló szándék jut kifejezésre a Harare Nyilatkozatban is, amelyet 1997. március 20-21-én fogadott el az Afrikai Nyelvpolitikák Minisztereinek Kormányközi Konferenciája.
Ugyancsak az afrikai nyelvi ökológiát támogató szándék vezérelte az Aszmarai Nyilatkozat/Deklaráció készìtőit is, amelynek megfogalmazására 2000. január 11-17-én az Against All Odds: African Languages and Literatures into the 21th Century (=Minden, véletlenszerű rossz kilátás ellenére: afrikai nyelvek és az irodalom a 21. század küszöbén) konferencián került sor. A résztvevők megállapìtották, hogy az új évezred küszöbén Afrikának vissza kell térnie a gyökerekhez, és le kell győznie a kolonializmus árnyát, ami még mindig kìsérti és blokkolja a kontinens lakóinak gondolkodását. Kijelentették, hogy fontosnak tartják az afrikai nyelveket az afrikai tudat dekolonizációjában, és fontosnak tartják az afrikai nyelvekre vonatkozó kutatásokat. Hangsúlyozták, hogy minden afrikai gyermeknek elidegenìthetetlen joga az, hogy iskolába járjon, és anyanyelvén tanuljon lehetőleg az oktatás bármely szintjén. Egyúttal a résztvevők egyetemes együttműködésre szólìtottak fel az afrikai nyelvek által kifejezésre jutó afrikai identitás, az emberi méltóság és kulturális értékek megőrzésének érdekében (http://www.outreach.psu.edu/C&I/AllOdds/declaration.html).
2.2. Az alkotmány nyelvi vonatkozásai és bírálata
A Dél-afrikai Köztársaság alkotmánya – amely a fenti szellemet tükrözi – tartalmazza az államiság alapelveit, amelyek az alábbiak:
• a demokrácia megszilárdìtása;
• az emberi jogok és a jogegyenlőség támogatása;
• az állampolgárok iskolázottsági szintjének emelése;
• hatékony kormányzás;
• a nemzeti integráció elmélyìtése; a különböző kulturális, nyelvi, vallási, társadalmi és politikai csoportok közötti kölcsönös tolerancia támogatása;
• az állam nyelvi és kulturális sokszìnűségének megőrzése.
A Dél-afrikai Köztársaság nyelvpolitikájának tanulságai*
A kérdés az, hogy az állam, miként tudja garantálni a fenti irányelvek megvalósulását?
A Dél-afrikai Köztársaságban a kormány két nyelvpolitikai dokumentumban vállal garanciákat:
(a) az alkotmány nyelvi vonatkozásaiban;
(b) és a Dél-afrikai Nyelvi Törvénytervezetben, amely az alkotmány kritikai bìrálatából született.
(a) az alkotmány nyelvi vonatkozásai 6.
(1) Az állam hivatalos nyelvei a sepedi, seszoto, secsvana, siszvázi, tschivenda, xiconga, afrikaans, angol, isindebele, isixhosza és az isizulu. (1.ábra)
(2) Felismerve a bennszülött nyelvek fontosságát, az államnak gyakorlatban is megvalósuló, pozitìv intézkedéseket kell hozni státuszuk emelése, és használatuk elősegìtése érdekében.
(3)
(a) A nemzeti kormány és a tartományok kormányai bármely, de legalább két hivatalos nyelvet használhatnak kormányzati célokra, figyelembe véve a praktikusságot, a költségeket, a regionális körülményeket, mérlegelve a populáció egészének igényeit és elsőbbségi jogát.
(b) Az önkormányzatoknak figyelembe kell venni a lakosok nyelvhasználatát és azt, hogy mely nyelveket preferálják.
(4) A nemzeti kormánynak és a tartományok kormányainak jogszabályi szinten kell szabályozni és ellenőrizni a hivatalos nyelvek használatát; minden hivatalos nyelvet egyenlőnek kell kezelni és tisztelni.
(5) Az Össz-Dél-afrikai Nyelvi Tanácsnak (=Pan South African Language Board) (a) támogatnia kell, és megfelelő feltételeket kell teremtenie
(i) minden hivatalos nyelv;
(ii) a khoi, nama és san nyelvek;
(iii) valamint a jelnyelvek használatára; és
(b) elő kell segìteni, valamint biztosìtani kell a tiszteletét
(i) minden nyelvnek, amelyeket a Dél-afrikai Köztársaságban a közösségek használnak, beleértve a német, a görög, a gudzsarati, hindi, portugál, tamil, telugu és urdu nyelveket, valamint
(ii) az arab, héber, szanszkrit és más nyelveket, amelyeket vallásos céllal használnak (The Constitution of the Republic of South Africa, 1996).
Vagyis, a törvényhozás elismeri a sokszìnűség alapelvét, és az alkotmányos alapelvekben a politikai pluralizmus filozófiája nyilvánul meg.
1996-ban a kormány egy bizottságot jelölt ki, amelynek feladata egy átfogó nyelvpolitikai keretterv kidolgozása volt. A bizottságot Langtag-nak nevezték el (=Language Plan Task Group =Nyelvtervezési Csoport).
Egyidejűleg megalakult a Nemzeti Nyelvi Tervezési Tanácsadó Testület (=Advisory Body) is, amely 2000 márciusában a kormány elé terjesztette a Dél-afrikai Nyelvi Törvénytervezetet (Webb, 2002).
Ebben a törvénytervezetben a testület többek között bìrálta az alkotmány nyelvekre vonatkozó cikkelyeit.
Legfőbb kifogása az volt, hogy a 11 hivatalos nyelv bevezetésének gyakorlati kivitelezése financiális okokból megoldhatatlan (Webb, 2002). A kritikák nyilván feltételezték annak az alkotmányban is lefektetett szándéknak a betartását, hogy mind a 11 hivatalos nyelvet, minden funkcióban használni kell, azonban kétségkìvül nem ez volt a törvényalkotók szándéka és célja, lásd az alkotmány 6. cikkelyének 3. pontját.
Az alkotmányt bìrálók másik kifogása az volt, hogy tapasztalatok szerint az állami intézmények a gyakorlatban egyre inkább egynyelvűvé válnak – elangolosodnak –, tehát a méltányosság, az egyenlő tisztelet alapelvei konfliktusban állnak az ún. mérlegelési szempontokkal (a nemzeti kormány és a tartományok kormányai döntenek arról, hogy mely nyelveket használják a költségek, a regionális körülmények, a lakosság preferenciáinak, valamint az igények figyelembevételével), vagyis lehetőség van arra, hogy az állami intézmények az alkotmány szelleme ellenére cselekedjenek (Webb, 2002).
Ezért a Nemzeti Nyelvi Tervezési Tanácsadó Testület új törvénytervezettel állt elő, amelyben a következő (nyelv)politikai döntések meghozatalára tett javaslatot:
• a nemzeti kormány használjon nem kevesebb mint 4 nyelvet hivatali munkája során;
• ezeket a nyelveket a hivatalos nyelvek 4 kategóriájából szelektálja rotációs alapon, vagyis válasszon egyet minden csoportból a
• nguni nyelvek (ndebele, szvázi, xhosza, zulu)
• szoto nyelvek (pedi, szoto és csvana)
• a venda és conga/shangaan
• az afrikaans és az angol közül.
• tartományi és helyi szinteken minden intézmény, amely állami funkciót lát el, alanya a törvényjavaslat általános rendelkezéseinek;
• a nemzeti kormány minden minisztériumában, továbbá minden tartományban megfigyelő csoportokat kell felállìtani, amelyek feladata annak ellenőrzése, hogy az adott rendelkezések a gyakorlatban működőképesek-e, és végrehajtják-e azokat, illetve mi a valóban működőképes nyelvpolitikai modell? (Webb, 2002).
A törvénytervezetben javaslatot tettek egy kivitelezési terv elkészìtésére is, amely részletesen tartalmazná a tevékenységi körök leìrását, a költségtervezetet stb. Vagyis a törvénytervezet valójában egy olyan keretterv, amely felvázolja a további fejlődési irányvonalakat, és rámutat arra, hogy minden egyes szinten szükséges az egyediesìtés a funkciók figyelembevételével. Egy hatékony politika kivitelezése természetesen sok időt vesz igénybe, függ az állami vezetés politikai elkötelezettségétől, a nemzeti és tartományi költségvetés korlátaitól.
Szükségesnek tartom azonban megjegyezni, hogy a fent vázoltak jelenleg csupán javaslatok, és nem elég kifejtettek ahhoz, hogy a stratégiai célokat a gyakorlatban valóban alkalmazzák. Tehát a törvényjavaslat akkor töltené be szerepét, ha felvázolná a teljes tervezési folyamatot a céloktól a kivitelezésig, a megvalósìtás minden lépcsőjét magában foglalva.