RAINER FŐHERCZEG PAPYRUS-GYÜJTEMÉNYE
P. H.: Allahban hisz: Júnusz ibn 'Abd el-ltahmán.»
Hasonló okiratok, úgy mint a türelmi adóra vonatkozó kirovási lajstromok, a legkülönfélébb korszakokból fölötte nagy számmal vannak a gyűjteményben és könnyen érthető, bogy a belölök meríthető adatok révén részletesen okulhatunk a más-vallásúak helyzetére nézve az iszlám birodalmában.
Ép oly részletes tanúiságot meríthetünk az admini-stratió egyéb ágaira, a gazdasági viszonyok sok apróságaira, az üzleti forgalomra, a földbirtokok beosztására s kezelésére é3 sok egyéb dologra nézve. A hivatalos íratok bármely faja — még útlevél is — képviselve van e dúsgazdag levéltárban.
Az a mindennapi élet legkülönfélébb vonatkozásaihoz fűződő tenger sok szerződés, jegyzékes összeírás, mely itt rakásra van halmozva, a legalaposabb belepillantást enged a nép társadalmi, gazdasági, sőt művelődési és családi viszonyaiba is (házassági ügyekre vonatkozó íratok, váló levelek). Lel-társzerü lajstromok alapján megtudhatjuk, mily árúczik-kekkel szerelte föl a IX. században az egyiptomi fűszeres az üzletét; mily gyógyszereket tartott raktárán a patiká-rius; — az elnevezések nagy érdektiek a nyelvészre is.
Ha azon korszak szövetiparának vagy divatjának ismere-tére nézve akadna kíváncsi kulturtörténetíró, négy jegyzéket is talál áruházát és toilette köréből: egyet a VII., kettőt a IX. és egyet a X. századból, sőt még egy divatczikkekkel kereskedőnek
[614]
intő levele sem hiányzik, melyben két női ruha árát sürgeti a fizetéssel nem igen siető adóstól. «Hisz átvetted az árúkat — így végezi — ez még sem illik».
Mindenféle levél útján, melyek nem igen voltak oly nyil-vánosságnak szánva, melynek most ki vannak téve, az emberek belsőbb életviszonyaiba avatkozhatunk. A 039. számú írat a VIII. század egy szerelmesének lelki fájdalmát ecseteli; azt is megtudjuk belőle, hogy e szerelmes levél nem kocsipostán indult a levélíró szíve választottjához, hanem, hogy a «galamb szárnyaira bízta azt». Karabacek bizonyára nem kevés olvasót kötelezett le azzal, hogy ez ötletből egy képekkel ellátott érdekes jegyzetet közöl a postai közlekedés e módjának törté-netéről keleten. A Gl5. szám alatt egy árva fiú írásban fordul a helytartóhoz apai öröksége ügyében, (VIII. század). «Senkim sincs a világon — úgymond — Alláhn kívül és kívüled, oh uram. Ma balt meg édes atyám, mikor én kis fiú vagyok. Es mikor atyám meghalt, négy denára volt, melyek az ajtó fölött voltak elrakva. Ekkor eljött Szamba, elvitte a négy dénárt azon helyről és nékem semmit sem adott belőle. Most nincsen atyám, nincsenek szülőim, szegény ember vagyok. Kérlek, uram, parancsold meg, küldj azon emberhez, a ki a négy dénárt elvitte, hogy e tekintetben a jogot és igazat elismerje.
Istenhez imádkozom hosszú életedért és áldásaiért.»
Az eddig fölhozott szempontok koránsem merítik ki azon kategóriákat, melyekbe a gyűjtemény muhammedán osz-tályában kiálított okiratok sorolhatók volnának. Különös súlyt kellene még helyeznem azon defterszerü összeírásokra, melyek az ország egyes részeinek administrativ beosztására, egyes vidékek topographiai mozzanataira derítenek fén}'t és igy a történelmi földrajz tekintetében nagy fontosságúak.
S még a politikai viszonyok ismeretére is néhány, való-ban meglepő, tanúbizonysággal találkozunk. Ezek a 775, úgy-mint a 763, 788—789. számok alatt vannak kiállítva. Egyip-tom muhammedán korszakában folytonosan a politikai pártok tusakodásainak volt színtere. A khalifátusban soha sem hiányoztak ily villongások, melyek az uralkodó családok foly-tonos váltakozását vonták magok után. Hiszen az abbászidák bosszú időtartamúnak látszó uralma alatt, a dynastia tagjai csak külsőleg képviselték a hatalmat, melyet valóságban a tartományokban fölülkerekedő vasallusaik gyakoroltak. A
köz-Budapeeti Szemle. L X X V I H . kötet. 1?94.
[615]
18 Rainer jVilterczrt/ iKijii/rii.s-i/i/iijteiiie'ni/e.
ponttól távol esö Egyiptom még inkább lehetett színhelye a szüntelen villongásoknak és nyugtalankodásnak. Állandó volt az'Ali családja pártjának összeesküvése az e családot jogaitól megfosztó uralkodók ellen. Midőn Mutavakkil abbászida khalifa (kinek még hiteles arczképét is közli a Führer 206.
lapján), a IX. század közepe felé kegyetlen üldözés alá fogta az 'alida párt híveit, a 775. számú papyrusdarabon megőrzött okiraton, az üldözött párt egy tagja imádság alakjában ecse-teli a szomorú helyzetet. Ez írat alkalmasint a párt között való csendes terjesztésre volt szánva.
Ugyanabban az időben veszi kezdetét a török elem elha-talmasodása a khalifai birodalomban. Bagdadban az ural-kodó az udvar személyes biztonsága érdekében török testörsere-get szervez. E testőrség csakhamar a legnagyobb befolyást gyakorolja az állam ügyeire. Valóságos soldatesca-uralom fejlődik Bagdadban. A hasonkorú költészeti irodalom alapján már más alkalommal *) vázoltam azon elkeseredett hangulatot, melyet a török elem fölülkerekedése és az általa támasztott belső társadalmi viszonyok az arab nemzetben keltettek. A török befolyás, mint a főherczeg gyűjteményének föntemlített darab-jaiból látható, az egyiptomi viszonyokat is belevonta körébe.
Legérdekesebb e tekintetben a 763. szám alatti papyrus-darab: Al-Muntaszir-billáh trónörökös sajátkezű rendelete, melylyel 856-ban a török Abbászt Egyiptom és Barka hely-tartójává nevezi ki. Ez okirat legelső hiteles, hasonkorú nyoma a török elem elharapódzásának az iszlám közügyeinek vezetésében. Mint az iszlám politikai fejlődése egy nevezetes fordulópontjának közvetlen kortársa nagy fontosságú.
De nem telt sok időbe és már az egyiptomi arabságnak is elégületlenségét látjuk a hatalmaskodó törökök ellen, kik a politikai és vallásos életben a hegemóniát az arab aristocra-ták kezéből kiragadaristocra-ták. A mit a történeti források a Közép-egyiptomban kitört lázadásokról elbeszélnek, annak most actuális megvilágításával találkozunk a papyrus-gyüjtemény-ben. A 78S. szám alatti írat nem egyéb egy 867-ben kibocsá-tott lázító körlevélnél, «a földbirtokosokhoz, bérlőikhez és szolgáikhoz, úgy mint a parasztsághoz elnyomóik ellen, ugyanis az adófelügyelők, a török rendőrfőnök és a helytartó ellen».
*) Muliammedanüehe Studien, I. kötet, 150—153., I I . köt. 60. lap.
[616]
A következő szám is a törökök garázdálkodása ellen fordul, de nem lázító kiáltvány vagy körlevél, hanem ismét csak írásba foglalt imádság alakjában, mely a nép között terjesztve, egy for-radalmi fölhívással ért föl. «Az imádság nyilai — úgy hiszi a muhammedán ember — soha sem tévesztik czéljokat».
Hadd emeljük ki még a sok nevezetes dolog közül, hogy ez iratban találjuk legelső actaszerü nyomát a török szultá-nok névaláírásában használt úgynevezett tugrának, melyet ezek szerint nem, úgy mint hagyomány szerint előadni szokták, legelőször az írni nem tudó I. Murád szultán használt névalá-írás helyett. A ltainer föherczeg papyrusai azt mutatják, hogy Egyiptom mameluk-szultánjai is éltek e jelvényekkel (1384—1390. számok alatt), melyeket különben Karabacek kimutatása szerint (277. lap) már sokkal régebben a szeldsuk szultánok is használtak. — A heraldikát érdekli az 1323. szám alatt a XIII. századból bemutatott keleti czímer, két századdal régibb, mint- azon cserkesz czímerek, melyekről négy évvel ezelőtt Artin basa, egyiptomi tudós, egy nagyérdekü értekezést tett közzé.*)
Már bevezetőleg mondottam, hogy a kiállítás és a tájé-koztatóul szolgáló Führe,r csak legkisebb részét mutatják be a Rainer föherczeg egyiptomi kincses házának. Azon egy évtized alatt, melyet tanúlmányozásának szentelhettek, nem is volt elvárható, hogy a teljes gyűjteménynek végére járjanak. Amúgy is, vajmi futólagos ismertetésünk is tanúskodik róla, óriási a munka, melyet Karabacek és társai eddig végrehajtottak.
A teendők nagy része a jövőnek van föntartva.
Hogy csak egyet említsek: nem csekély fölvilágosítást remélhetünk még e gyűjtemény adataiból Egyiptom történe-tének a byzánczi írók tudósításai alapján eddig csak vajmi föl-színesen ismert korszakára, ugyanis azon pár évre nézve (010—018. Kr. u.), mely alatt a keletrómai hatalommal mér-kőző, a szép Sírín-nel való szerelméről hires, Khosrau Parviz szaszanida király (090—028. uralkodott) Alexandriát meg-szállta és uralmát egészen Egyiptom déli részéig kiterjesztette.
Történetírásunk nagyon kevés hirt bír adni Egyiptom viszo-nyairól e perzsa hódoltság idejében. Most több száz okirattal
*) Trais di/1'érentes annuities de l\ait Itag (Rulletin de 1'JnRlilnt égyptien 1888, r,7—78. lapjain).
[617)
2(1 Rainer főherczeg papyr us-gyűjteni enge.
rendelkezik a tudomány e korszakból: papyrusra, hártyára es bőrre írott okiratokkal, az akkori Pezsia hivatalos nyelvén, a pelilevi nyelveu.
Még nem akadt tudós, ki a VII. század első negyedének egyiptomi tanúit a tudomány számára hozzáférhetővé tette; a peklevi palreograpliia ez idő szerint még csak fejlődőben vau.
De kétségtelen, hogy e perzsa okiratok tartalma nyomán fogja az utókor annak a pár évnek kultúrtörténetét megírni, melyek alatt a Cyrus és Dárius hatalmának megújítói uralkodtak a keresztyén Egyiptomban, mely számos perzsa hangzású hely-névben mai napig is föntartotta a perzsa befolyás nyomait, és melynek temetkezési helyeiből már régebben is a perzsa műipar meghonosodását bizonyító tárgyak kerültek napfényre.
G O L D Z I H E H I G N Á C Z .
I.
Az iszlám rohamos terjedését nem csupa nyers physikai erő, anyagi hatalom és erőszak, háborúk és hódítások mozdí-tották elő.
A műveltség-történetírónak számot kell vetnie azon tény-nyel, hogy kelet nagy vallásának terjedésében döntő része van a csendes társadalmi propagandának is, mely különösen évezre-dünk eleje óta, midőn az iszlám nagy hódító háborúi keleten lezajlottak vala, nagy tért hódított Muhammed vallásának.
Legtöbb eredménynyel jártak e békés mozgalmak külö-nösen a keletindiai archipelagus szigetein és a nagy afrikai continens néger népei között. Amott a XIII—XV. században vetette meg lábát, emitt még sokkal előbb, a XI. században kezdte a legvadabb barbarságban élő feketéket a maga körébe vonni; még pedig könnyebb szerrel, mint négy századdal előbb fegyveres erejével az éjszakibb Afrikát lakó népeket.
Míg a hajdani Numidia és Mauretania kemény ellen-szegülését csak hosszas háborúk után törhette meg az iszlám^
addig azóta hogy, 1000 körül, Timbuktuba behatolnia sikerült, minden vérontás nélkül terjeszkedett a Szaharától délre fekvő nagy négertartomány okban és innen tovább a tenger felé, a felső guineai partot lakó népek között. Keleten Zanzibar szi-getéről a continens belsőbb részeibe vonult be; terjedése — az útazók tudósításai szerint — mindmáig folyamatban van és korántsem tekinthető befejezett dolognak. E békés terjesz-kedésnek vallásos eredményei az iszlám számára sokkal
erö-[619]
58 Muliammedán propaganda Amerikában.
sebbek, mintsem uralma első korszakában a véres háborúké volt, melyekkel Ázsia régi birodalmait elsöpörte.
Az iszlám első századában, az omajjád uralkodók alatt, kik nem nevezhetők épen buzgó muhammedánoknak, a hábo-rúknak és hódításoknak nem is annyira az új vallás terjesztése, mint inkább a birodalom határainak bővítése volt az indító oka.
A háború czíme mindenesetre a dsihád volt: vallásháború a bitetlenek ellen. Ez mindenkor egyike volt az igazhitűek fejedelme (emir al-mu'minín), vagy mint közönségesen nevezni szokták, a khalifa legelső kötelességeinek. De a világi érzelmű fejedelmek, hadvezérek és helytartók valami nagy súlyt nem helyeztek a lelkek megnyerésére. Sokkal inkább örültek a dsizja, a türelmi adó, eredményességének, melyet a más-vallásúak, hacsak bálványimádók nem voltak, vallásuk szabad gyakorlása fejében az állam kincstárába szolgáltattak.*)
Az iszlámra való áttérést nem sürgették. Kényszert ez irányban egyáltalán nem gyakoroltak. Már a Korán is ez elvet állapította meg, hogy: lá ikráha fi-l-díni, azaz: «nincs (helye) (a) kényszerítés (nek) a vallásra.» (II. szúra, 257. mondat); és e tanítás mögé bújhattak azok, kik a muhammedánok lélek-számának gyarapítását nem épen jó szemmel nézték. Sőt, mi nevezetes, az iszlám birodalmának győzelmes vezérei meg is találtak ijedni, ha — a mi föltünőleg nagy számmal történt — a zsidók és keresztyének, minden külső kényszer nélkül, ön-ként s tömegesen tódultak a győzők táborába, az iszlám vallá-sában való üdvözülés elé.
A Muhammed paradicsomát gyarapító minden lélek számokban kifejezhető veszteséget jelentett ugyanis a fiscus szempontjából. A dolgok e világias megítélése csakis azon feje-delem uralkodása alatt kezdett megszűnni, a ki az omajjádok közül legelőször emelte érvényre a muhammedán állam kor-mányzatában a vallásos szempontot: II. Omar alatt (717—
720), kinek rövid uralkodása persze csak epizódszerü meg-szakítása volt az omajjádok alatt érvényesülő világi szel-lemnek.
II. Omar tényleg nem dsizját akart, hanem lelkeket. Az arab történetírók azt beszélik, hogy az ő uralkodása alatt a türelmi adó jövedelme szörnyű módon megcsappant. Egy
hely-*) Lásd a Budapesti Szendét L X X V I I I . köt. 15—16. 1.
[620]
tartója egykor a következő jelentést küldé a khalifának: «Ha a dolgok ekkép folytatódnak, az összes másvallásúak az iszlámra térnek ós így mi az egész.jövedelemtől elesünk, melyet azelőtt adójokkal az államkincstárnak hajtottak.» A khalifa pedig a következő üzenetet küldé elégületlen helytartójának: «Semmi-nek sém örülnék inkább, mintha az összes másvallásúak az iszlámra átlépnének. A mi pedig az állam kincstárát illeti, hát biz az Isten Muhammedet prófétának, nem pedig adószedőnele küldte az emberek közé.»1)
A nagy hódítások után az iszlám terjeszkedését békés úton folytatja. Mint már föntebb kiemeltük, a zajtalan propa-ganda eredményei leginkább a keletindiai szigeteken, a hol hat század óta mindinkább nagyobb tért hódít el az ottan uralkodó barbar pogányságtól és még inkább Afrika néger törzsei között mutatkoznak.
E propaganda módjairól, eredményéről és hatásáról a népek szellemi és erkölcsi életére a legújabb időkben igen érdekes fejtegetéseket köszönünk BosworthSmithnek,2)Edouard Montetnek3) és Hainesnek,4) kik a muhammedán missió-nak, Montét különösen még a keresztyén missióval való ver-sengése szempontjából igen alapos és élénk képét tárták az európai közönség elé.
Ugyanily békés úton terjedt az iszlám Khinában is, a hol 20 millió hívet számít, kik igen jellemző módon tudták a khinai világnézettel és szokással összeegyeztetni a tőlök lénye-gileg különböző muhammedán tanokat és életszokásokat. Ez a legeszményiebb dolgoktól a legapróbb mindennapiságokig érvényesül. Nemcsak az ősök tiszteletének birtak helyet
szorí-') D o z y : Geschichte der Mauren in Spanien I. köt. 141. 1.
•J) Mohammed and Mohammedanism. Lectures delivered a t the Royal-Institution of Great Britain in February and Marcii 1874. 2. ki-adás (London, 1876.) 32—59. l a p j a i n ; továbbá az Edward Blyden néger-származású keresztyén tbeologus: Christianity Mohammedanism and the Negro race cziniű m u n k á j á r ó l Irt essayben (Mohammedanism in Africa) a Nineteenth Century 1887 deczemberi füzetben 791—816. 1.
*) Les missions musulmans au XIX-eme siecle (Revue de Vliistoirc des Religions) XI. köt. (1885) 259—285. lapjain. — La propagande chrctien et scs adversaires musulmans; conférence faite á Genéve et á Nimes 1890.
*) Islam as a missionary religion. London, 1889 (az iszlám el-terjedésének mappájával).
[621]
58 Muliammedán propaganda Amerikában.
tani a muhammedánság exclusiv vallásos gyakorlatán belül, hanem annak is megtalálták a módját, hogyan lehet a muharn-medánoknál szokásos sapkáról lecsüngő rojttól a khinai czopf-hoz átmenetet találni.*)
A föntebb idézett munkákban bőven ki van fejtve, hogy a muhammedán propagandában nem annyira egyházi mint inkább társadalmi tényezők működnek közre. Nagy szerepe van az elért eredményekben a kereskedő karavánoknak; a pogány négerekkel érintkezvén, könnyű szerrel átvonták őket Muhammed hitére; nagy szerepe a fölszabadított néger rab-szolgáknak, kik hazáj okba visszatérve, az előbbi gazdáik csa-ládja körében fölvett vallás buzgó terjesztőivé lesznek. De nagy hatása van a vallásos élet körében támadt és majd csaknem mesés gyorsasággal terjeszkedő muhammedán dervisrendeknek, vagy mint Afrikában nevezik: testvéri szövetkezeteknek (kbván) is. Ezek régi idők óta virágoznak Afrikában; de czéltudatos propagandával csakis a jelen században foglalkoznak. Közöttük különösen a híres Szenúszí-rend fejt ki nagy befolyást Afrika népeire.
Ha majdan az éjszak-afrikai kérdés komolyan kerül az európai «osztó» politika napirendjére, nagyban kell majd szá-molnia az afrikai iszlám e hatalmas tényezőjével is.
Ugyanazon oázis felé, melyet az ókorban az egyiptomi Ammon-isten temploma tett híressé, a melynek papjai az oda zarándokoló Nagy Sándort mint Ammon fiát üdvözölték, ugyanazon oázis felé mai napig is szent áhítattal fordul az afrikai muhammedánok lelke. A libyai sivatag e részén, Tri-polisz és Egyiptom határán van központi závijája (klastrom), anyafészke a nagy Szenúszi-rendnek. Dserbúbnak hívják a helységet, mely e rend fő hadiszállása; innen nyeri szellemi irányát és utasítását az a több miut 120 társház, mely a dser-búbi központtól sugárzott ki és melynek sok ezerre menő tagjai
az afrikai iszlám ecclesia militansát alkotják.
Századunk harminczas éveiben egy algieri szent ember, Muhammed al-Szenúszi volt a rend alapítója, a dserbúbi szent
*) E z t igen érdekesen m u t a t j a be a kbinai mecsetet és a kbi-nai m u h a m m e d á n o k pénteki istentiszteletét ábrázoló kép Dabry de Thiersnnt Le Mahometisme en Chine (Páris, 1878) czímű m u n k á j a I I . kötetében.
[622]
hely alkotója. Közvetlen czélja az iszlám védelme volt a franczia hódítás nyomán lábra kapó európai befolyás ellen, úgymint az iszlám megszabadítása minden szellemi salaktól, mely az idegen befolyások hatásának következménye volt.*)
De e mellett egy másik czélt is követnek a rend belső tagjai és a závijákon kívül élő sok ezer hívei. Az iszlámot terjesztik Afrika oly vidékein, a hol az még gyönge lábon áll, vagy a hová még egyáltalán el nem is hatolt. A rend zárdái nagy területeken vannak szótszórva. Meddő vidékeken a Szenúszi-rend tagjai lete-lepednek, a földet müvelik, a jólétet emelik és így a pogány lakosság bizalmát elnyerik. így százezer számra hódítják el az embereket a pogányságtól az iszlám számára és fanatikus hívőket, buzgó követöket nevelnek vallásuknak, kikkel aztán erős ellentállást óhajtanak kifejteni az éjszakafrikai iszlámot fenyegető veszélyek ellen. S e négerekből kikerülő
muhamme-•dánok tényleg fajuk minden erős indulatát is átviszik az új körbe, melynek számára csak nem rég hódították meg. A leg-nagyobb veszélyek között nagy csoportokban vetik magokat alá a muhammedán ember nagy kötelességének: a mekkai zarándokolásnak, mely a vadságból alig kibontakozott feketét világlátott emberré varázsolja át és arra képesíti, hogy tapasz-talatai révén hazájában még némi műveltséget is meghonosít-son. Az iszlám tudományának elsajátításán is buzgólkod-nak. A kairói Al-Azhar mecset-akadémiában ott találjuk a nagy sejkhek hallgatói között az iszlám fekete fiatalságának képviselőit is, bár — legalább a nyugoti részről — szivesebben keresik föl Timbuktu nagy főiskoláját, mely az afrikai iszlám legelőkelőbb theologiai góczpontjai közé tartozik; vagy a szent Kairuvánt, a nyugoti iszlám ez .avatott városát, mely Tunis franczia occupatiója előtt minden európai ember elöl teljesen el volt zárva.
Innen aztán még a vallás tudományát is elviszik hazá-jokba ós ott, úgy a hogy, újabb művelöket toborzanak számára.
S ez nem csupán a legújabb kor muhammedán törekvéseinek
*) A Szenúszi-rendről egy egész irodalom szól franczia n y e l v e n . Nagyon eleven ismertetését n y ú j t o t t a Rohlfs Gerhard, hires A f r i k a útazó, kinek sikerült a K u f r a oázisban levő egyik rendházat m e g l á t o -g a t n i . ( K u f r a : Heise von Tripolis nach der Oase Knfra, aus-geführt im Auftrage der Afrikanischen Oesellschaft. Leipzig, 1881.)
Budapesti Szemle. LXXX. kötet. 1894.
[623]
58 Muliammedán propaganda Amerikában.
eredménye Afrikában. A tizenötödik század végén egy egyip-tomi tudós, Al-Szujűti, emlékirataiban dicsekvöleg említi föl, hogy legújabb munkái mily elterjedésnek örvendenek még a néger tartományokban is.*) S ily tapasztalatokról gyakran van szó az Afrikaú-tazók munkáiban. Barth még Aristoteles és Plátó emlegetését is hallotta néger mubammedánok ajkai-ról. Az igaz, hogy a görög bölcsekről mint muhammedán hit-tudósokról szólottak.**)
II.
Ha azon mappákon, melyek az iszlám elterjedésének földrajzi arányait föltüntetik, Amerikára vetjük szemünket, még az új világ térképén is apró pontokat vehetünk észre, melyek arra mutatnak, hogy az iszlám a nagy világtenger túlsó oldalára is útat talált.
Igaz, hogy csak vajmi szegényesen van itt a muhamme-dán vallás képviselve, mind hívőinek számát, mind pedig azon osztályokat tékintve, melyekből azok kikerülnek : néhány ezer néger és kúli az Antillákon, Trinidadban és a holland Guiá-nában.
S az amerikai lakosok muhammedánsága nem is vallá-sos propaganda, hanem más világrészről történt bevándorlás eredménye.
De azért az Újvilágban is van most tényleg muliamme-dán propaganda; még pedig körülbelül másfél év óta. Nem kereskedő karavánok, sem dervisrendek nem csinálják, hímem, eszközli egy a nyugoti műveltségen táplálkozott amerikai em-ber, ki maga keresztyénből muhammedánná lett és most azt
De azért az Újvilágban is van most tényleg muliamme-dán propaganda; még pedig körülbelül másfél év óta. Nem kereskedő karavánok, sem dervisrendek nem csinálják, hímem, eszközli egy a nyugoti műveltségen táplálkozott amerikai em-ber, ki maga keresztyénből muhammedánná lett és most azt