Gyergyai Albert, a Nyugat olvasója

A Nyugat háborús szerepvállalását illetően Gyergyai kettős álláspontra helyezkedett. Egyfelől – a mélyebb elemzést mellőzve – méltatta a lap

bi-6 Kotek, Joël, Rigoulot, Pierre, A táborok évszázada, Fogva tartás, koncentrálás, meg-semmisítés: A radikális bűn száz éve, Bp., Nagyvilág, 2005, 76–85.

7 Jeney Éva, „Mi is ez a könyv?” Regény! = Kuncz Aladár, Fekete kolostor, Feljegyzések a francia internáltságból, Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, Bp., Országos Széchényi Könyvtár, 2014, 25–26.

8 Gyergyai Albert levele Bárczi Gézához, MTA KIK Kézirattár Ms 5916/181.VII.

9 Horváth, i. m., 132. (Horváth László ehelyütt Szávai János közlésére hivatkozik.)

176

zonyos szerzőit – különösen Adyt, Kaffkát és Ambrus Zoltánt –, másfelől viszont kritikával illette a folyóirat politikai állásfoglalását. Erre először 1917 februárjában került sor, amikor egy ismeretlen jóakarója előfizetett számára a Nyugatra, Gyergyai pedig leveleiben úgynevezett lapszemlék írásába fogott.¹⁰ Ezekben a hosszabb-rövidebb összefoglalókban a szépiro-dalom mellett a politikai cikkeknek is figyelmet szentelt, noha a napilapok dagályos nyelvezete és az uszító háborús propaganda rendkívüli módon taszította.¹¹ Talán ezért gondolta úgy, hogy Ignotus politikai írásai nem válnak a Nyugat javára, az irodalmi életben pedig egyébként sem lenne helye a politizálásnak. Az első Nyugat-szám, amelyhez a háború alatt hoz-zájutott, az 1917. január elsején megjelent jubileumi lapszám volt,¹² ben-ne Ignotus köszöntőjével, a Tizedik év Nyugattal és Ady Endre A Rémben-nek hangja című háborús versével.

E szövegek igen különböző hatással voltak a fiatal Gyergyaira: Ady ver-sét egy külön lapra másolva, rövid méltató jegyzet kíséretében elküldte Bárczinak, Ignotus szövegét viszont – annak cím szerinti említése nélkül – egy odavetett, gúnyos megjegyzéssel summázta: „Ignotus még mindig po-litizál a Nyugatban, mert az Ignotusok tudják, hogy csak a halálukig »no-tus«-ok, azért hát sokáig élnek”.¹³ Csaknem egy hónappal később – március 17-én – Tisza István és az általános választójog apropóján Ignotus cikkeit egyenesen a Nyugat politikai álláspontjával azonosította, mondván, hogy a Nyugat esküszik Tiszára, nem hiába kávézik vele együtt Ignotus. A főszer-kesztő és a folyóirat elvi azonosításában bizonyos fokig igaza is lehetett, noha Ignotus politikai véleménye semmiképpen nem feleltethető meg a Nyugat egységes politikai irányának, még akkor sem, ha a Tizedik év Nyu-gat bizonyos sorai kifejezetten erre utalnak.¹⁴ E tekintetben Angyalosi Ger-gely álláspontja lehet mérvadó, aki szerint „A Nyugat valóban a kezdetektől politizált, s ennek a politizálásak valóban Ignotus volt a főszereplője, egé-szen 1919-ig. Rajta kívül még néhány szerző írt több-kevesebb rendszeres-séggel politikai kérdésekről, tehát inkább ennek a néhány embernek a po-litikai megnyilatkozásairól beszélhetünk, semmint a Nyugatban megjelenő és akárcsak hozzávetőlegesen egységes politikai irányvonalról.”¹⁵

10 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.X.

11 Lásd pl. MTA KIK Kézirattár Ms 5916/181.XII., Ms 5916/185.VI–VII.

12 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.X., Ms 5916/179.

13 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.XIV.

14 Ignotus, Tizedik év Nyugat, Nyugat, 1917/1, I, 9–13.

15 Angyalosi Gergely, Politika a Nyugatban – A Nyugat politikája = A. G., A minta fordul egyet, Esszék, tanulmányok, kritikák, Bp., Kijárat, 39.

Gyergyai, aki rendszerint csak néhány mondat erejéig foglalkozott a Nyugat és a korabeli politikai élet kapcsolatával, a konkrét politikai sze-repvállalást végső soron nem értékelte nagyra, és erre leveleiben is több-ször kitért. A politikáról való beszédet az élet mindennapos nyűgjei közé sorolta, és levelei tanúsága szerint a róla való eszmecserében egyáltalán nem lelte örömét.¹⁶ A Tizedik év Nyugat című írás épp ezeket az ellenér-zéseket szíthatta fel benne, főként abból adódóan, hogy Ignotus víziója szerint a Nyugatban megjelent szövegek egytől egyig részét képezik vala-miféle nagy, közös politikai ellenállásnak.¹⁷ Gyergyai esztétizáló, a gyakor-lati témáktól idegen szemléletmódja szerint azonban az irodalom, a Nyu-gat irodalma nem rendelhető alá olyan elvi kérdéseknek, amelyek inkább publicisztikai vonatkozásban érdekesek.

Az általa kiemelt szerzők és szövegek tehát leveleiben tisztán esztétikai alapon kerültek előtérbe, noha értékpreferenciáit egészen bizonyosan be-folyásolta az a gyakran emlegetett szellemi örökség, amelyet Bárczihoz ha-sonlóan az Eötvös Collegiumból hozott magával. Kollégistaként az írókról és az irodalomról alkotott felfogását alapjaiban határozta meg a levelekben gyakran említett, fiatal Horváth János hatása, aki egyfelől a francia iroda-lom rejtelmeibe vezette be tanítványait, másfelől pedig a korabeli magyar irodalom viszonylatait is feltárta előttük. Egy 1958-ban írt, Horváthról szóló esszében Gyergyai Ignotust az ifjú tudós szellemi ellenlábasának nevezi, és említést tesz Horváth János Szomoryval és Móriczcal szembeni ellenérzése-iről is. E szöveg egyik legfontosabb, legérzékenyebb részlete arról az ifjonti lelkesedésről vall, amely a levelek keletkezése idején még élénken élt benne:

„De hát az ilyen feszültségek csak a papíron kibírhatatlanok: tizennyolc- húszéves korban még tág az agy s ruganyos a szív, s ezt is kibírtuk, mást is ki-bírtunk, akkor is, meg azóta is! Szidtuk Ignotust, szidtuk Szomoryt, de azért csak olvastuk őket s ugyanakkor tiszteltük Horváth úr egyik kedves költőjét, az akadémikus Vargha Gyulát – tiszteltük, de nemigen olvastuk…”¹⁸

Ez a fajta kollégiumi szellemiség, amely Gyergyai szavai alapján a túlfűtött lelkesedés és a kritikus gondolkodás elegyének tűnik, leveleiben több helyen is visszaköszön. Függetlenül attól, hogy a kollégiumi társakról és a rajongásig tisztelt Horváthról sem Bárczi, sem Gyergyai nem kapott érdemi híreket, és ahogyan Gyergyai szóvá is tette – „ils nous oublient un peu, ceux qui vivent

16 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.III.

17 Ignotus, i. m., 13.

18 Gyergyai Albert, Horváth Jánosról = GY. A., A Nyugat árnyékában, Bp., Szépirodalmi, 1968, 293.

178

en libert锹⁹ – azok, akik szabadon éltek, egy kicsit megfeledkeztek róluk, irodalmi értékítéleteik alapjában véve a régiek maradtak. Ady költészetét például Gyergyai változatlanul nagyra értékelte, ami a már említett verskül-demény, A Rémnek hangja lejegyzéséből, kiemeléséből is világosan látszik.

Ez a különálló, külön jelzetszámon katalogizált levéloldal feltehetően ahhoz a levélhez tartozhat, amelyben Gyergyai az ajándékba kapott Nyu-gat-előfizetésről értesíti Bárczit, a vers alá írt jegyzet pedig így hangzik:

„(Látod, ha ilyesmit olvashatok, akkor én is büszke vagyok a magyar-vol-tomra, és sajnálom azokat, akiknek ez a zengő ritmus értelmetlen marad.

– Egy másik verse így végződik: »S rettenetes ma élni.«) (Írd meg: hogyan tetszett? Isten! ha egy Ady-kötetet itt kézbe kaphatnék – addig ki nem engedném a kezemből, amíg minden egyes lapja rommá nem mállana!)”²⁰

Gyergyai, aki a későbbiekben – saját bevallása szerint – csak a véletlen folytán nem írt Adyról elemző szöveget,²¹ majdani esszéiben rendkívül gyak-ran említette az általa nagyra becsült költőt, a Bárczinak írt levelekben pedig idézetek egész sorával fejezte ki Ady iránti tiszteletét.²² Itt, A Rémnek hang-jához fűzött kommentárban egy olyan, a hazafias érzelmekről és a franciák iránti tisztelet összeegyeztethetőségéről szóló vitára céloz, amely Bárczival folytatott levelezésében az egyik legfontosabb szüzsének számít. Egyik le-velében így utal erre a meglehetősen komoly nézeteltérésre: „(…) csunyán félreértetted a levelemet, és finoman, óvatosan, burkolózva, de mégis, olyas-mit dörgölsz az orrom alá, hogy vak francia-imádó, korlátolt német-faló, sőt: pöffeteg magyart-megvető volnék. A bókokért hálás köszönet, ezekért mindenekelőtt”.²³ Látható, hogy Gyergyai, aki hasztalan bizonygatta, hogy a franciák iránti vonzalma nem a szokott háborús szempontokon alapszik, ha-nem kultúrájuk, irodalmuk gazdagságának feltétlen tiszteletén, a háború alatt nem szívesen foglalkozott hazafias kérdésekkel. Az viszont, hogy Ady verse-ivel mégis kivételt tett, részben épp Ady költészetének politikumával függött össze, azzal, hogy – mint Szerb Antal kissé sarkosan mondja – „Ady politikai költő volt, olyan mértékben, mint senki más a XX. század nagy költői közül”.²⁴

19 MTA KIK Kézirattár Ms 5916/176.

20 MTA KIK Kézirattár Ms 5916/179.

21 Gyergyai, A Nyugat árnyékában..., i. m., 6.

22 Lásd pl. MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/179. (Kár a voltért), MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.V. (A legfőbb várta), MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.VIII. (Fehér lyány virág-kezei, későbbi címén: Virág-kezek a fejemen).

23 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.I.

24 Szerb Antal, Az Ady-mítosz és a Drang nach Westen = Szerb Antal, Összegyűjtött esz-szék, tanulmányok, kritikák, Bp., Magvető, 2002, 437.

Ez a politikum azonban Gyergyai szerint egészen más természetű volt, mint bármely más költő közéleti elkötelezettsége. „Ady hallgat, vagy ha megszólal is, kissé másképpen beszél”²⁵ – jegyezte meg a majdani esszéista Bárczi szidalmaira reagálva, hozzátéve, hogy a háborús viszonyok közepette ő maga is az Ady-féle magatartást tartja követendőnek: „Azt mondod: büsz-ke vagy a magyarságodra. Istenem, jól teszed, bár manapság, amikor a szívét mindenki a száján hordja, s amikor a hazát csak ordítva szabad szeretni, én inkább hallgatnék és tűrnék. Én is szeretem a magyarságot, ugy (sic!), ahogy van, minden előítéletével együtt; de fájdalom, kinyíltak a szemeim.”²⁶

Az itt megmutatkozó negativitás a Bárczinak írt levelekben végig meg-határozó jegy marad. A háború viszontagságai, a hosszú fogság és az ott-hontól távol töltött svájci időszak nagy teher volt Gyergyai számára, bo-rúlátását pedig csupán két dolog mérsékelte: egyrészt az a Bárczival közös terv, hogy együtt bekerülnek a Lausanne-i Egyetemre, másrészt pedig az olvasás, a kultúráról, irodalomról szóló párbeszéd lehetősége. Előbbi terv végül valóban megvalósult, s ezzel a levelezés lényegében le is zárult, a vágyott filozopter társaságot és bizonyos olvasmányokat azonban Gyer-gyainak sokáig nélkülöznie kellett. Ennek folytán a Bárczinak írt levelek számára a társaságot, az értelmes eszmecserét jelentették, és alkalmat ad-tak az újságokban olvasott irodalmi alkotások áttekintésére is.

Gyergyai háború alatti ízlésvilágát, esztétikai elvárásait leghívebben ezekből az értékítéletekből ismerhetjük meg, ezért – Ady primátusának le-szögezésével – érdemes áttekinteni a levelekben olvasható alkotói névsort.

Az egyik oldalon, azok között, akiket Gyergyai méltatlannak tartott az elis-merésre, ott találjuk a népszerű Herczeg Ferencet és Molnár Ferencet, „ezt a (…) hazátlan bitangot, s nemzetközi csavargót”,²⁷ akit Gyergyai bosszú-ságára az Akadémia 1917-ben Vojnits-jutalomban részesített,²⁸ valamint ide sorolható preferált szerzőivel együtt a Beöthy Zsolt nevével fémjelzett teljes akadémiai konzervativizmus is.²⁹ A nagy csalódások, a félresiklott le-hetőségek közé Gyergyai Krúdy Gyulát, Kosztolányit és Szép Ernőt sorol-ta, jelezve, hogy a Nyugat szerzőit hibáik ellenére is érdekesebbnek tartja, mint a hivatalos elismerések letéteményeseit. E három szerzőről például a következő sorokat olvashatjuk egy 1917. április 9-én keltezett levélben:

25 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.III.

26 Uo.

27 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.XII.

28 Kárpáti Tünde, Molnár Ferenc drámáinak magyarországi fogadtatástörténetéből (1902–2002), Új Forrás, 2003/4, 32.

29 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.XII.

180

„Vannak aztán, akik szintén idevalók volnának [t. i. a figyelemre méltó szerzők közé], mindamellett kitörnek és eget kérnek – azaz-hogy: pénzt, hírt, kenyeret; lásd a derék Krudy Gyulát, aki Szindbád óta mindenütt Bi-edermeier-kalandot lát (még az én szívem hölgyében, Júliában is); lásd a méla Kosztolányit, aki a »Szegény kisgyermek« sikere óta még mindig és mindenütt naiv gyermekként nyaffog; s lásd a nemes Szép Ernőt, akinek a szonettjei fomásak, érzelmesek, csengők, de mért lapítja el őket egész öt-felvonásos tündérjátékká? s mért hígított egy pohárra való citromosvizet egész hordóvá? igya is meg”³⁰ Ezek a kifejtetlen jellemzések jól példázzák azt a szertelenséget, amellyel Gyergyai háborús leveleiben az irodalomhoz viszonyult. Az Ady-vershez írt jegyzet a levélváltás egyik markáns pontja, de ez a kommentár sem hoz észérveket: Gyergyai itt is csupán lelkesedé-sét fejezi ki. Krúdyról, Kosztolányiról és Szép Ernőről szólva ugyanezt lát-hatjuk: olyan homályos fogalmakat, mint például a „Biedermeier-kaland”

vagy a „nyaffogás” vagy Babits esetében az egyébként nem szokatlan „gő-gös”³¹ jelző, amelyek tényleges tartalmáról, szövegszerű jelentéséről semmit nem tudunk meg. Gyergyai – talán azért, mert ezek magánközlések, nem pedig műelemzések – semmilyen fogódzót nem adott Bárczinak, noha sa-ját közlése szerint az ifjú nyelvész nagyon is jól ismerte a korabeli magyar irodalmat.³²

Éppen ezért, a tényleges elemzések hiányából fakadóan nem árt is-mét hangsúlyozni, hogy ez a levélcsomó inkább Gyergyai orientációjának szempontjából tanulságos, s így az említett szerzőkre vonatkoztatva nem bír valódi forrásértékkel. Ady példája mutatja, hogy mindez elmondható a Gyergyai számára ez idő tájt legfontosabb alkotókról is, akik közé Adyn kívül csak Kaffka Margitot és Ambrus Zoltánt számíthatjuk, noha a levélíró

„igazi művészeink” közé sorolta tanárát, Horváth Jánost, Lovik Károlyt és Móricz Zsigmondot is.³³ Mivel Móriczról és Lovik Károlyról nem esik több szó a levelekben, az ő hatásuk a Bárczinak írt sorok alapján nem elemez-hető. Kaffka Margit szerepét, hatását érdemes lenne alaposabban megvizs-gálni, ugyanakkor a bad-schinznachi levelekben az ő neve is csak néhány hangsúlyos jelző révén emelkedik a többi fölé,³⁴ és művészete a későbbiek-ben sem vált Gyergyai meghatározó témájává. Ambrus Zoltánnal azonban

30 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/188.III.

31 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/185.VII.

32 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.V–VI.

33 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.XIII.

34 MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.VIII., MTA KIK Kézirattár, Ms 5916/181.X.

egészen más a helyzet. Jóllehet, Gyergyai Ambrusra is csak egy-két alka-lommal hivatkozik Bárczinak írt üzeneteiben, jelentőségét a későbbi esszék fényében és említéseinek kitüntetett helyei révén Gyergyai értékskálájának legmagasabb fokára helyezhetjük. S ha emellett azt is figyelembe vesszük, hogy Gyergyai a húszas-harmincas években nagyjából azt a szerepet töl-tötte be a Nyugatnál, amely korábban Ambrus sajátja volt, a rá vonatkozó szövegrészek jelentősége még inkább igazoltnak látszik, és könnyen belát-ható, hogy a társaságára panaszkodó Bárczit Gyergyai miért éppen azzal próbálta vigasztalni, hogy ő sincs jobb helyzetben, ő maga sem „Ambrus Zoltánokkal” cseveg.³⁵ Ambrus neve itt annak szellemi magasságnak, an-nak a literátor társaságan-nak felel meg, amelyet személyes érintkezéseiben Gyergyainak nélkülöznie kellett, s amelynek hiánya egyre magányosabbá tette. Ambrus levélbeli szerepe tehát önmagán túlmutatva Gyergyai leg-főbb szenvedélyére, a francia irodalomra irányítja az olvasói figyelmet.