1 Mein Leben. II. 386.
sem hogy olyan ellenség előtt tegyem le a fegyvert, kit oly sokszor, csaknem minden alkalommal mi vertünk meg", írta Rüdigerhez.
Kossuth leköszönése és Görgei dictatorsága vissza
vezette a küzdelmet törvényes, 1848-iki alapjára: a fegy
ver ily lerakása pedig megóvta a fegyverbecsületet s világosan kifejezte, hogy nem Ausztria győzött le ben
nünket, . . egyenesen óvástétel volt az 1849-iki Ausztria ellen", mondja a Gazdátlan levelek zárszava. Ez elvek, melyek itt érvényesültek, hozzájárultak a hatvanhetediki kiegyezés lehetőségéhez. Görgei maga nem látta e tényt végleges katasztrófának. Kossuthot lemondásra fölhívó levelében szándékának tudatában a nemzet jövőjének biztosítását tűzi ki célul ; utolsó kiáltványát is azzal végzi :
„Mit istennek megfejthetetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon bol
dogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet." Ugyanez a szellem, a férfias tűrésbe s az igazság erejébe vetett bizalom szólal meg Deák föliratában és fölirati beszédjében.
Világosan látta, minő élet vár reá. 1850-ben Klagen
furtból azt írta öccsének: „Énnekem nincs jövőm. Nem is lehet, amíg élek. Tán lesz halálom után . . Egy gyár gépszerkesztő műhelyébe járt tanulni, hogy később vala
mely kisiparral tengethesse maga és családja életét.1 Vol
tak, akik kárhoztatták, amiért túlélte az aradi gyász- 1 1 Görgei a száműzetésben. — A M. T. Akadémia kiadása.
Levele István öccséhez, 1850 ápr., és Rosier Gusztávnak. 1850 ápr. 2.
181
napot s nem állt önként az áldozatok közé. Ezeknek azt felelte: „Nem vagyok-e anélkül is hatalmukban? Nem áll-e módjukban bármely percben fejemre lezuhantam a Damocles kardját?” — Ezt az ő szigorú ítélete ,don- quichottiádnak érezte volna.1
Görgei nyilvános élete nincs bevégezve Világosnál, ép oly kevéssé, mint Orsovánál Kossuthé. Mindkettejök személye többet jelentett, mintsem egyszerre visszasüly- lyedhettek volna a köznapiságba, mindegyikük egy-egy eszmevilág központja volt s hangosan vagy csöndeseb
ben tovább is ellentétes eszméket fejeztek ki. Kossuth a dac, az elégületlenség föllobbanását, a 49-et képviselte;
Görgei meggyőződése szerint a 48-iki törvényekben szunnyadnak a jobb jövő csirái, elvonultságában ő a küz
delem befejeztének élő emléke volt. Mialatt Kossuth az emigratio mozgalmaival igyekezett fölszítani a széttiport tüzet: Görgei a tényleges hatalomnál emelte föl szavát, hogy a küzdelem áldozatainak, balsorsa osztályosainak sorsán enyhítsen. Ô azt írta volt Rüdigernek : „ a cár nagylelkűségébe vetem bizodalmamat, hogy ő szá
mos derék baj társaim at. . . nem fogja egy bizonytalan sorsnak — és egy mélyen megszomorodott nem zetet. . . nem fog ellenségei szilaj bosszúvágyának védtelen ki
szolgáltatni ; talán elég lesz, ha egymagám leszek annak áldozatja." A cár épen az ő életét védte meg. Karinthiá- ban internáltatván családjával együtt, készülő
emlék-1 Levele gr. Scherr-Thoss Arthur grófnak, emlék-1850 jún. emlék-16.
— U. ott.
iratának tiszteletdíjából tengődve,1 nagy művét e sorok
kal fejezte be: „Abban a pillanatban, midőn nekem az osztrák császár ő felsége is megkegyelmezni méltóztatott, nézetem szerint nem volt többé osztrák államszükség a jus gladii uralma azok fölött sem, akik parancsom alatt álltak szemben Ausztriával”. Midőn a császár 1850-ben Karinthián átutazott, Görgei kihallgatásra jelentkezett, hogy az uralkodónál a szabadságharc foglyai érdekében szót emeljen. Azt megtagadták, de kérvényét Bach útján fölterjeszthette. Ebben azt írja: „Én voltam az mindenek- fölött, kinek önálló működése, segítve a hadiszerencsé
től, a Fölséged által fölkarolt nagy eszmének, egy sza
bad egyesített Ausztriának megvalósítását ellenségesen oly soká hátráltatta és Fölséged mégis nekem megkegyel- meztetni méltóztatott, míg egykori alárendeltjeim, az eszközök merész kezemben, a haditörvényszékek kérlel
hetetlen szigorának lettek áldozatjai. — A világosi ön
megadás minden következményeivel együtt mindazon férfiak közreműködése nélkül, akikre azóta Fölséged haditörvényszékei részint halált, részint a legsúlyosabb börtönbüntetéseket mondták ki, — kivihetetlen maradt volna.
A holtak — ők nyugosznak békén — sem féle
lem, sem remény nem bántja őket.
De az élők még remélnek. Hiszen a bocsánat, mely-1 Csak ennek fogytán, mely-1854 szeptemberében gondoskodott életfenntartásáról az ó't internáló hatalom, évi 1200 frtot utal
ványozván számára, mi félév múltán évi 2000 írtra emelte
tett. V. ö. erre nézve a Gazdátlan levelek előszavát.
183
ben én, az ő vezetőjük részesültem, minduntalan rábiz- tatja őket.
Érettük emelem fel kérő szavamat, melynek merész
ségét hadd igazolja a humanitás érdeke, mentse ki bá
natom földre sújtó terhe.
Kegyelemért esd részükre azon férfiú, aki önmaga számára soha kegyelmet nem remélhetett, soha nem kér
hetett — habár szent kötelességek tiltották, hogy az önként ajánlottat magától elutasítsa.
Kegyelmet azoknak, kiket még a halál ki nem raga
dott Fölséged megkegyelmezése hatalmi köréből."1 Ez is nagy tett. A volt fővezér még most is azono
sítja magát az eltiport üggyel, s a győzőnél a legyőzöt- tek szószólójaként emeli föl szavát; e megszólalásban a tények elismerése rejlik, bár csupán az emberség vissza
álltának sürgetése orvén.
Másik nagy tette volt: hazatérése a kiegyezés után.
Ebben is eszme és meggyőződés nyilvánult: elfogadása a kiegyezésnek, mint a 48-iki alkotmány föltámadásának.
Erre nézve is ellentétben állott Kossuthtal.
A Gazdátlan levelek I. cikkében azt írja: „Á llít
satok ma újból, ugyanazon körülmények közt, Orsóvá és Világos közé: és köztem meg Orsóvá közt megint ugyanazon legyőzhetetlen akadály fog emelkedni. És ezen akadály megint nem az osztrák császári hadsereg lenne, hanem ma épen úgy, mint ezelőtt 13 esztendő- vel, egyedül e varázsige: „Itt élned, halnod kell".