Gósy (1989a, b): a toldalékok, az ingadozás és a nyelvelsajátítás

A toldalékok ingadozásának eltéréseivel kapcsolatban – elsősorban, de nem kizárólag a nyelvelsajátítás szempontjából közelítve a kérdéshez – Gósy (1989a, b) is közölt adatokat.

Gósy a Kontra és Ringen által vizsgált tövek közül tesztelt néhányat három korcsoporthoz tartozó (5, 6 és 9 éves) gyermekek, valamint felnőtt adatközlők bevonásával. A vizsgálat elsősorban arra a kérdésre irányult, hogy a felnőttnyelvben ingadozást mutató tövek toldalékolása hogyan alakul az életkor függvényében, vagyis hogyan sajátítják el a gyermekek a variancia-zónába tartozó tövekre jellemző toldalékolási mintázatokat. A kísérletben összesen 8 tő 5 féle toldalékkal ellátott alakjai kaptak helyet.

56 Gósy azt a következtetést vonja le adataiból, hogy a fejlődést ezen a téren a B toldalékok folyamatos visszaszorulása és ezzel párhuzamosan az F toldalékolás térnyerése jelenti. A fiatalabb gyermekek B-toldalék-preferenciáját a B magánhangzók produkálására rendelkezésre álló nagyobb artikulációs térrel, vagyis az artikulációs könnyebbség elvével magyarázza. Emellett azonban felfigyel arra is, hogy az egyes toldalékok nem egyformán erős ingadozást mutatnak. Ezt a toldalékok elsajátításának idejével hozta összefüggésbe: minél korábban jelenik meg a toldalék, annál gyakoribb az F változat. Számunkra elsősorban a toldalékok eltérő viselkedésére vonatkozó eredmények relevánsak, ezért itt csak ezekkel foglalkozom; nem elemzem részletesen Gósynak az ingadozó tövek elsajátításával kapcsolatos elképzeléseit, amelyeket szintén ezekben a munkáiban fogalmazott meg.

A következő táblázat az egyes toldalékok F allomorfjainak arányát mutatja (Gósy 1989b:

103 alapján) a 9 évesek, illetve a felnőttek válaszaiban.

9. táblázat: Gósy: toldalékspecifikus ingadozás a kilencéves és a felnőtt csoportban

toldalékvariáns kilencévesek felnőttek

-nek 85,7 87,9

-hez 82,4 85,7

-vel 74,6 85,7

-től 74,7 82,4

-ről 20 17

Feltűnő a -ről alacsony aránya mindkét csoportban – ezt Gósy a toldalék különös viselkedése miatt kizárja a részletesebb elemzésből. További vizsgálatra érdemes problémaként veti csak fel a kérdést, hogy az eredmények a -ről toldalék vagy az azzal vizsgált két tő (szamojéd, pantomim) sajátosságaival vannak-e összefüggésben. Egyértelmű azonban, hogy a háttérben a tövek viselkedése áll: a többi szuffixumot erősebben F toldalékos, zömmel e végű tövekkel (Ágnes, fotel, sláger, szalamander, hidrogén, mágnes) vizsgálta, míg a -rÓlt kizárólag az említett két, kevésbé erős F toldalékolású, nem e végű tővel. A -ről toldalékhoz szerkezetileg igencsak hasonló -től ráadásul sokkal nagyobb arányban jelenik meg, így hangtanilag semmi sem indokolja a vizsgálatban közöttük mutatkozó igen jelentős különbséget.

A Gósy által tesztelt többi toldalék közül a -vAl és a -tŐl ingadozása tér el jelentősen a gyerekek és a felnőttek válaszaiban, a -nek és a -hez körülbelül hasonló(an magas) arányú a

57 két csoportban. Ezt Gósy a toldalékok elsajátításának sorrendjével kapcsolja össze (1989b:

104) mégpedig a következőképpen. A gyermekek először a toldalékok B variánsait preferálják, majd a fejlődés során az F allomorfok aránya fokozatosan emelkedik, amíg el nem éri a felnőttnyelvre jellemző mértéket. A korábban elsajátított toldalékok esetében a gyermek hamarabb „áll át” az F toldalékolásra, míg a későbbiek tovább mutatják az elsajátításkor – elvileg – jellemző B-preferenciát. Az elemzett négy toldalék közül a -tÓl relatíve késői toldalék, míg a többi három már korábban megjelenik, így Gósy szerint érthető, hogy a -től a többi F allomorfnál kisebb arányú a gyerekek csoportjában. Szintén jól magyarázza a hipotézis a korán megjelenő -hez és a -nek magas arányát. Nem illik azonban a képbe a -vel: annak ellenére, hogy ezt is korán produkálják a gyerekek, az F értékek a -tőléihez hasonlóan alacsonyak. Gósy ezt a -vAl megfelelő használatával kapcsolatos nehézségekkel magyarázza: bár a toldalék megjelenése korai, sajátos morfofonológiája lassítja az elsajátítást, így az bár korán megkezdődik, de meglehetősen későn zárul le.

Meggyőződésem szerint Gósy közölt adatai az általa megfogalmazottnál jóval óvatosabb, kevésbé általános érvényű feltételezéseket engednek csak meg.

Először is: a 9. táblázatban bemutatott adatok nem utalnak a toldalékok viselkedése közötti jelentős különbségre a felnőttnyelvben sem. Bár a kísérlet kiindulópontjául idézett Kontra–Ringen vizsgálatban igen nagy különbség van bizonyos toldalékok ingadozása között (a -nAk F allomorfja például csak 13%-ban, míg a -tÓlé 40%-ban fordult elő), Gósy felnőttnyelvi adatai – a már említett -rÓlt leszámítva – maximum 5,2%-os eltérést mutatnak, amely nem minősíthető sem egyértelműnek, sem pedig jelentősnek (főleg mindössze 30 informánstól származó adatok esetében).

Gósy eredményei más szempontból sem egyeznek az általa hivatkozottakkal: míg Kontra és Ringen vizsgálatában éppen a -tÓl és a -hVz esetében jelent meg több, a -nAk és -vAl esetében pedig jóval kevesebb F allomorf, addig Gósynál éppen fordítva: a -nek fordult elő a legmagasabb, míg a -től a legkisebb arányban.

Egyáltalán nem egyértelmű, hogy a korcsoportok eredményei között kimutatott különbségeket fejlődésnek kell-e tekintetnünk; nem csupán véletlenszerű eltérésekről van-e szó, amelyek eltűnnének az adatközlők és/vagy a vizsgált tövek számának növelésével. A Gósy által vizsgált 4 csoportból három 30, míg a 6 éveseké csupán 20 főből állt; két csoport eredménye közötti 10%-os eltérés tehát mindössze három adatközlő válaszát tükrözi.

Nem tűnik túl meggyőzőnek az a feltételezés sem, hogy a 9 éves gyermekek felnőttekétől eltérő eredményei kilenc éves koron túl is zajló fejlődést mutatnának. Nem állnak

58 rendelkezésre a toldalékok eltéréseivel kapcsolatos adatok a kisebbek (az 5 és 6 évesek) csoportjaiban, pedig amennyiben a toldalékok elsajátításának sorrendje valóban kapcsolatban áll az adatokban jelentkező eltérésekkel, ezeknek a kisebbek csoportjaiban is kimutathatóknak kellene lenniük, sőt: elsősorban ott kellene kimutathatóknak lenniük. Nem tartom könnyen elfogadhatónak, hogy a 9 éves gyermekek kompetenciáját még mindig befolyásolja a toldalékok elsajátításának sorrendje – főleg annak tudatában, hogy a szóban forgó toldalékok közül a legkorábbiak másfél–kétéves kor táján jelennek meg, és a „későbbiek” sem annyival később, hogy ez a „késés” számottevően érintse a gyermek kompetenciáját.⁶²

Végül pedig nem támasztják alá Gósy hipotézisét saját adataim sem. Anyagomban a korán elsajátított szuffixumok között nem szereplő -tÓl az egyik legkevésbé ingadozó toldalék, míg a legkorábbiak, a -bA és -bAn mutatják a legerőteljesebb ingadozást (l. 3.3.5.).

Amennyiben Gósy hipotézisét valóban teljes egészében alátámasztanák a közölt adatok, a gyermekek B toldalékok iránti „vonzalmát” akkor sem lenne ésszerű az artikulációs könnyebbség elvével magyarázni. A Gósy által vizsgált legfiatalabb korcsoport az 5 éves gyerekeké volt; ebben a korban – átlagos elsajátítási folyamatot alapul véve – a legnehezebb magánhangzók, az elölképzett kerekek artikulációjának sem szabad problémát jelenteniük;

sőt, a mássalhangzók döntő többségének artikulációja is közelíti a felnőttnyelvi normát.⁶³ Így a Gósy által vizsgált legfiatalabb, négy éves csoport esetében sem beszélhetünk „könnyű”

vagy „nehéz” hangokról; az artikulációs könnyebbségnek nem lehet számottevő szerepe a vizsgált gyermekcsoportok B formák iránti preferenciájában.

Hayes és Londe gyakoriság és toldalékolás közötti (gyenge) kapcsolattal hozza összefüggésbe a gyermekek B-toldalék-preferenciáját (p. 74). A ritka szavak F toldalékolása erősebb; Hayes és Londe elképzelhetőnek tartja tehát, hogy a gyermekek eredményeit az általuk is ismert gyakoribb, inkább B toldalékos formák magyarázzák.

Gósy eredményeit megkísérelhetjük magyarázni annak feltételezésével is, hogy a gyerekek először a variábilisabb területeken is egyszerűbb szabályokat alkalmaznak: az elülső réses magánhangzókat egységesen transzparensnek tekintik, és időre (valamint megfelelő mennyiségű tapasztalatra) van szükségük ahhoz, hogy megtanulják a variancia-zónába tartozó

62 „A toldalékok megjelenése néha olyan gyors egymásutánban zajlik le, hogy a pontos sorrend felállítása csaknem lehetetlen” (Gósy 2005: 266)

63 „Ha a fiziológiás időszakon túl hangképzési eltéréseket találunk a gyermek anyanyelvjárásához, illetőleg a köznyelvhez képest, akkor artikulációs beszédzavar áll fenn. A fiziológiás határ – az egyéni különbségek figyelembevételével – általában négyéves kor körül húzható meg” (Gósy 2005: 311)

59 tövek kezelésének felnőttnyelvben jelentkező bonyolultabb szabályosságait. Azt, hogy az e végű tövek általában F toldalékolásúak, a gyermekek viszonylag hamar felismerik mint

„egyszerű” szabályosságot; a bonyolultabb esetek megfelelő kezelését azonban – mint például az é végűek között egyáltalán nem tipikus viselkedésű hidrogén kötelezően F toldalékolása – valószínűleg csak később sajátítják el. A pantomim és szamojéd toldalékolási mutatói vizsgálatonként eltérnek;⁶⁴ az ilyen „furcsa” tövek toldalékolásával, illetve annak a fejlődés során bekövetkező változásával kapcsolatban egyelőre nem vonhatunk le semmilyen konklúziót.