PARASZTHÁBORÚ
1. A források
A rendelkezésünkre álló források azt sejtetik, hogy Ráckeve la-kói igyekeztek távol tartani magukat az eseményektől. A gu-bacsi csatát követően a vereséget szenvedett jobbágyok közül néhányan Soroksárnál átúsztak a Kis-Dunán,3 de hogy a me-nekülők a sziget melyik településen húzták meg magukat, arról nincsenek értesüléseink. A 16. század második felében készült török adójegyzékek említenek ugyan két Keresztes nevű csa-ládfőt (Nagy Keresztes, Keresztes Márton), de róluk köztudott, hogy csak 1546 után telepedtek le Ráckevén.4 Az 1481-ben Kolozsvárt is megfordult szerb kereskedő, Keresztes Rascia-nus jóval az 1514. évi események előtt kapta a nevét, ezért az ő személye sem hozható közvetlen kapcsolatba a keresztes had- járat szervezésével.5
2 Márki, 1913. 292–305. p.; Barta–Fekete Nagy, 1973. 74., 118. és 157–158. p.
3 Márki, 1913. 304. p.
4 Káldy-Nagy, 1971. 89. és 93. p.; Káldy-Nagy, 1977. 265–266. p.
5 MNL OL DL. 36 398.; Jakó, II. 1990. 81. p. Nr. 2750. Kubinyi András úgy vélte, hogy Keresztes Rascianus – akinek előneve kereszteslovagot vagy keresztviselőt jelent – talán azonos az 1486–1487-ben hivatalban lévő budai magyar városbíróval (Kubinyi, 2009. 729. p. 207. jegyzet).
Annál értékesebb az a három darab, 1524. május 10-én kelt oklevél, amelyek közül kettőt Mária királyné, egyet pedig férje, II. Lajos király (1516–1526) bocsátott ki. Az iratok szerint Rác Mátyás a mezőváros polgárainak nevében elpanaszolta a budai királyi udvarban, hogy Várdai Ferenc erdélyi püspök és tiszttar-tói, amikor a Királyhágón túlról hazafelé igyekezett, elfogták, és javaiban megkárosították. Mária királyné azonnal alattvalója segítségére sietett, s felszólította az erdélyi püspököt, valamint az ország főpapjait, báróit, főurait és nemeseit, hogy tartsák tiszteletben a ráckevei kereskedők kiváltságait. Hasonlóképpen cselekedett férje, II. Lajos király is 1524. május 10-én.6
Mária királyné magatartása a korabeli birtokviszonyok is-meretében válik érthetővé. A Csepel-szigetnek, vagy ahogy a középkorban nevezték: a Nagyszigetnek mint királyi magán- uradalomnak a haszonélvezeti joga a 13. század óta a magyar királynékat illette meg,7 de maga a birtoktest csak a 15. szá-zad első felétől került hitbérként (pro dote) a koronás hitvesek kezére. Ilyenformán kapta meg a szigetet 1424. május 20-án Cillei Borbála, 1461. január 25-én Podjebrád Katalin, 1476 után Aragóniai Beatrix, 1502-ben Candalei Anna és 1522. feb- ruár 2-án Habsburg Mária.8
6 MNL OL DL. 82 649. és DL. 82 651.; Érszegi–Kenéz–Solymosi, 1972.
106. évf. 4–5. sz. 1040–1042. p.; Kenéz–Solymosi–Érszegi, 1979. 524–526.
Nr. 398–400. p.
7 Zsoldos, 2005. 45–46. p.
8 Wenzel, 1863. 268–284. p.; Teleki, 1865. 3–6. p.; Berzeviczy, 1908. 272. p.;
Ortvay, 1914. 60. p.; Berzeviczy, 1931. 135. p.; Bártfai Szabó, 1938. 149. p. Nr.
601., 221–223. p. Nr. 860., és 359. p. Nr. 1435.; Bakács, 1982. 384. p. Nr. 1430.
A Csepel-szigetet királynéi birtokként tüntette fel naplójában Anne de Foix de Candale francia heroldja, Pierre Choque is (Haraszti–Pethő, 1963. 73. p.).
„A másik szigetnek, amely valamivel Buda alatt kezdődik, Csepel a neve. A rajta emelt királyi palotával meg Csepel, Tö-köl, Szentmárton és a rácok által lakott Keve mezővárosokkal és néhány faluval együtt Magyarország királynéjának a birtoka há-zasság miatti adomány jogán.” – írta Oláh Miklós az 1536-ban megjelent Hungaria című művében.9
A csepeli udvarházból irányított birtoktestet az 1514. évi 3 tör-vénycikk 4. §-a és az 1518. évi II. dekrétum 18. törtör-vénycikke tel-jes egészében koronauradalommá nyilvánította.10 Ez azt jelen-tette, hogy a térség falvainak és mezővárosainak jövedelme nem a kincstartóhoz, hanem a budai udvarbíróhoz mint az uralkodói magánbirtokok kezelőjéhez folyt be.11 Mária királyné tehát jól megfontolt anyagi érdekből karolta fel Rác Mátyás ügyét, s jelen-tős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kevei „rácok” is felmen-tést kaptak a szabad költözködési jogot megszüntető országgyűlési végzések hatálya alól.12
9 Véleményünk szerint a latin „iure donationis propter nuptias” kifejezés (Bél, 1735. 7. p. [cap. IV. §. 3.]; Oláh, 1763. 16–17. p.) nem nászajándékot jelent (Oláh Miklós, 2000. 18. p.), hanem a hitbér fogalmát írja körül (Béli, 2000. 144. p.). Oláh Miklós Hungaria című művét legújabban Fodor Ist-ván vette alapos vizsgálat alá (Fodor I., 1990. 9–11. p.). A szerző egy későbbi tanulmányában kimutatta, hogy „Oláh Miklós gondosan, pontosan írta meg művét, mert a kifogásolható adatok mennyisége… elenyésző a helyes adatokhoz képest.” (Fodor I., 1993. 23. p.). A Hungaria és az Athila című művek korszerű latin nyelvű kiadása 1938-ban jelent meg (Oláh Miklós, 1938.). A hitbér lé-nyegét a késő középkori viszonyokra vonatkoztatva Werbőczy István foglalta össze (Werbőczy István, 1897. 172–175. p.).
10 CJH, 1899/a. 708–709. és 760–761. p.
11 Kubinyi, 1964. 67–68. p.
12 II. Ulászló király 1514. évi VII. dekrétumának 25. cikkelye rendelkezik a jobbágyok szabad költözködési jogának megvonásáról. A szöveg magyar nyelven olvasható: MTSzgy, 2000. 363. p.
Rác Mátyás feltehetően azonos azzal a Bíró Mátyással, akinek fe-lesége, a nemesi származású Szentmártoni Magdolna 1517. augusz- tus 5-én apjával és két testvérével együtt 60 aranyforint értékű földet vásárolt Majosházi Vince szunyogi birtokából.13 Az orto-dox hitű kereskedő a helyi társadalom elitjéhez tartozott, akár-csak Bogdány György, Karácsony János, Keresztes Rascianus, Kőműves Péter, Ötvös István, Ötvös Miklós, Ötvös Péter, Sóvá-gó Lukács, Székely Márton vagy Szűcs Péter.14
A parasztháború évében Ráckeve bírája Karácsony János – szer- bül: Jovan Božić (Jován Bozsity) – volt.15 Ő is, miként a tele-pülés többi jómódú kalmárja, üzleti vállalkozásokkal gyarapí-totta családi vagyonát.16 1536-ban, a mezőváros történetében először, elnyerte a főbírói tisztséget,17 majd Bogdány György-gyel az oldalán 1543-tól 1546-ig a török hatóságoktól 709 000 akcséért, azaz 14 180 aranyforintért kibérelte a Csepel-szigeti pénzelszámolási kerület adóit; mi több, 1546 és 1548 között kezességet is vállalt ezen adók befizetéséért.18 Hírszerzői mun-káját a hódítók két faluval és egy pusztával hálálták meg, így aztán mint „adománybirtokos szpáhi” (sipahi ba berat) sike-rült elérnie, hogy ingatlanait – kivéve a malmokat – az osz-mán hatóságok adómentesnek tekintsék.19
13 MNL OL DL. 106083/626. sz. Protocollum Budense, 1517. augusztus 5.
14 MNL OL DL. 26 643.; ÁM Dok. gyűjt. 69.8. – 69.34.; Magdics, 1888.
23–71. p. Nr. XI–XXXVIII.; Miskei, 2015/a. 31–102. p. Nr. 9–34.
15 MNL OL DL. 106083/434. sz. Protocollum Budense, 1514. március 22.
16 Karácsony János üzleti kapcsolatban állt az ismert óbudai kereskedővel, Halupa Jánossal is (Hegedűs – Papp, 1991. 480. p. Nr. 198.).
17 ÁM Dok. gyűjt. 69.33.; Magdics, 1888. 68. p. Nr. XXXVII.; Miskei, 2015/a. 100. p.
18 Velics – Kammerer, II. 1890. 10–11. és 57. p.
19 Káldy-Nagy, 1985. 472., 597. és 644. p. Az oszmán-török írnokok Karácsony János helyett következetesen Gal(i)vanik Bozsikot jegyeztek fel, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy a defterkészítők félreértették a szóban forgó ráckevei kereskedő nevét.
Rác Mátyást a bírói székben Szabó Dinkó követhette. Rene-szánsz stílusú címerpajzzsal díszített sírköve, amelyet 1525-ben vélhetően Johannes Fiorentinus, az esztergomi Bakócz-kápolna firenzei származású kőfaragója vagy valamelyik tanítványa ké-szített, Sóvágó Miklóséval együtt a ráckevei Istenanya Elszen-deredése-templomban található.20 A pravoszláv Sóvágó (Sva-gović) család legismertebb tagját, Sóvágó Györgyöt szintén kémszerzői tevékenysége tette híressé: Nagy Demeterrel, azaz Dimitre Velittyel együtt előbb I. (Szapolyai) János számára (1526–1540), míg az 1530-as évek derekától I. (Habsburg) Fer-dinánd királynak (1526–1564) hozott híreket a Portáról.21