A reformáció kezdetei

Luther Márton fellépésének híre a Mohács előtti években ju-tott el a Magyar Királyság székhelyére. Az európai események hatására Conrad Cordatus (1474/1475–1545/1546), Grynaeus Simon (1493–1541), Johann Henckel (1481–1539) és Johann Kresling (?–1541) az 1520-as évek elején már a római katolikus egyházat kritizáló szellemben tanított a budai főiskolán. A ko-rabeli viszonyokról sokat elárul, hogy 1522-től kezdve a kül-földön tanulni vágyó magyar diákok a wittenbergi egyetemre iratkoztak be, hogy ismereteiket a kor legmodernebb eszmeá-ramlatainak jegyében sajátítsák el.¹

Korábban néhány helytörténész úgy vélte, hogy a reformáció wittenbergi irányzata Buda török kézre kerülése előtt ismertté vált az erasmusi tanokkal rokonszenvező Habsburg Mária ki-rályné birtokán, a Csepel-szigeten is, ahol 1541-től Budáról érkezett ferences szerzetesek igyekeztek visszaállítani a katoli-kus egyház megrendült tekintélyét. Bognár József és

Veszpré-1 Benda, 1976. 19. p.; Bucsay, 1985. 17. p.; Zoványi, 1922. Reprint:

1986. 18–67. p.

mi Fejes György – írott dokumentumokkal alá nem támasz-tott – állítása szerint a cseri barátok kezdeményezése kudarccal végződött, mivel a 16. század második harmadában a sziget te-lepülésein is bekövetkezett a „nagy fordulat”, s a vándorprédi-kátorok, énekmondók és „áros emberek” tevékenységének kö-szönhetően a lakosság döntő többsége protestánssá vált.²

Szakály Ferenc az 1980-as években az oszmán–török defterek névanyagából vont le következtetéseket a protestantizmus hódolt- ságkori történetre vonatkozóan.³ A neves kutató eljárását alkal- mazva megállapíthatjuk, hogy a hódítók 1546-ban Csepelen, Hároson, Makádon, Ráckevén, Szigetbecsén, Szigetszentmárton-ban, Szigetszentmiklóson, SzigetújfaluSzigetszentmárton-ban, Szőlősön és Tökölön találtak papokat, összesen tizenhét főt.⁴ Közülük a legtöbben (András, Tamás, János, Gergely, Fülöp, Tamás, Máté) Ráckevén kerültek feljegyzésre. A hét papból ketten, Gergely és Máté nősek voltak, de azt egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy a nevezett személyek az evangélikus vagy az ortodox egyházhoz tartoztak-e.

A felvetett kérdésre azért sem lehet pontos választ adni, mert Rác- kevén az első adatfelvétel idején erőteljes pravoszláv befolyás ér-vényesült, amit a kalugyerek száma – 1546-ban 3, 1559-ben 3 és 1562-ben 1 fő – is mutat.⁵

2 RKP Historia Domus, 6. p.; Bognár, 1843. 129. p.; Veszprémi Fejes, 1927.

31. p. Az evangéliumi tanok korai hirdetőiről újabban: Péter, 2004. 65–69. p.

3 Szakály, 1984/b. 53. p.

4 Káldy-Nagy, 1971. 85–95., 95–96., 96–97., 98–99., 100–102., 102–104., 104–105., 106–108., 108–109. és 111–112. p.; Káldy-Nagy, 1977. 261–267., 268., 268–269., 269–270., 270–271., 272., 272–273., 273–274., 274–275.

és 276. p.; Káldy-Nagy, 1985. 109., 182., 293., 418., 506., 582., 593., 613., 656. és 664. p.

5 Káldy-Nagy, 1971. 85–95. p.; Káldy-Nagy, 1977. 261–267. p.

Az oszmán írnokok 1559-ben már csak három papot tüntet-tek fel a mezővárosban: Gergelyt, Mátét és Tamást. A többiek az eltelt tizenhárom év alatt jórészt elhunytak. Ugyanez a ten-dencia érvényesült a sziget többi településén is: Csepelen egy, Szigetbecsén egy, Szigetszentmiklóson kettő, Tökölön egy fel-szentelt klerikus élt a második összeírás alkalmával. A csökke-nés mértéke elég jelentős, hiszen meghaladta az 50%-ot.⁶

Felettébb tanulságos az 1546-ban még nőtlen (!) férfiként re-gisztrált Fülöp pap esete, akinek Kristóf nevű fia 1559-re fel-serdült és családot alapított. Mivel a törökök 12–15 éves kor-tól vették nyilvántartásba a gyerekeket, s a fiúk általában 18–22 éves korukban házasodtak, ezért Kristófnak az 1530-as évek végén – 1540-es évek elején kellett megszületnie. Ha kizárólag a papi házasságot tekintenénk a reformáció korai ismérvének, akkor az előbb elmondottakból egyenesen következne, hogy apja, Fülöp – ha és amennyiben a defterek adatai megbízhatóak – ekkorra már elhagyta ősei hitét, és a protestantizmus witten-bergi irányzatához csatlakozott. Ez a felvetés nagyon is életsze-rűnek hangzik, hiszen köztudott, hogy a 16. században Rácke-ve lakosságán belül folyamatosan nőtt a magyar ajkú népesség aránya.⁷ Viszont óvatosságra int bennünket annak a ténynek a tudata, hogy a defterekben szereplő magyaros hangzású nevek mögött sok esetben idegen etnikumú személyek rejtőznek. Így aztán könnyen megeshet, hogy Fülöp pap mint pravoszláv pópa az ortodox hívek lelki gondozását látta el a török uralom első évszázadában, és nem a protestáns gyülekezet tagjaiét.

6 Káldy-Nagy, 1977. 261–267., 270–271., 272., 273–274. és 274–275. p.

7 Káldy-Nagy, 1985. 6. p.

1. táblázat: Összeírt papok és deákok a Csepel-szigeten

Az 1. táblázat adatai nem hagynak kétséget afelől, hogy a Csepel-sziget hitéletének központja a kora újkorban Ráckeve volt. Két kérdés azonban így is megválaszolásra szorul: 1. Mi-képpen lehetséges, hogy egy ortodox felekezetű kereskedők és iparosok által irányított mezőváros a 16. század második felé-ben a hódoltsági reformáció centrumává nőtte ki magát? 2. Mi-kor következett be pontosan a szóban forgó változás?

A ráckevei reformáció kezdeteiről a ránk maradt források na-gyon keveset árulnak el. Az első biztos fogódzót Fejérthóy János 1551. május 10-én kelt levele nyújtja, amelyből kiderül, hogy

8 Káldy-Nagy, 1971. 85–95., 95–96., 96–97., 98–99., 100–102., 102–104., 104–105., 106–108., 108–109. és 111–112. p.; Káldy-Nagy, 1977. 261–267., 268., 268–269., 269–270., 270–271., 272., 272–273., 273–274., 274–275.

és 276. p.; Káldy-Nagy, 1985. 109., 182., 293., 418., 506., 582., 593., 613., 656. és 664. p.

a Bécsben tartózkodó s Wolfgang Musculusszal szoros kap-csolatot ápoló Fejérthóyt a hászváros egyik lakója tájékoztatta a hódoltsági protestánsok helyzetéről. A név szerint nem ismert kevei polgár elmesélte neki, hogy a hódítók nemes egyszerűség-gel „Isten Igéjének hatalmas védelmezője”-ként tüntetik fel ma-gukat, és a katolikus papokat arra kényszerítik, hogy Krisztus evangéliumát hirdessék.⁹

A másik támpontot Sztárai Mihály 1551. június 20-i be-számolója szolgáltatja. Ebben a levélben Sztárai tudatta Tol-nai Miklós ráckevei jegyzővel, hogy hétesztendős lelkipász-tori működése során – 1544 és 1551 között – mintegy 120 eklézsiát hozott létre Baranyában és Szlavóniában: „Hét éve már, hogy én Isten akaratából a török uralma alatt álló alsó Baranyában – mint első és egyedüli Laskó városában, mely egy magyar mérföldre esik Eszéktől, az Úr igéjét hirdetni kezdtem és már innen és túl a Dunán és Dráván a többi testvérekkel s a Szentlélek segélyével 120 egyházat építettem.”¹⁰

A felhozott példák alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a katolikus egyház megújulását sürgető reformeszmék az 1540-es évek végén – 1550-1540-es évek elején jelentek meg Ráckevén.

Nem ok nélkül írta 1555-ben Hans Dernschwam, hogy a hely-béli magyarok kivétel nélkül evangélikusok,¹¹ mint ahogy az sem tekinthető véletlennek, hogy ugyanebben az évben a wit-tenbergi egyetem hallgatói között találjuk Ráckevei Balázst

„Blasius Raczheuinus Hungarus” bejegyzéssel.¹²

9 Erdős, 1913. 20. p.; Zsindely, 1973/a. 999–1000. p.

10 Barla, 1902. 25. p.; Bitskey, 1978. 35–36. p.; Péter, 1987. 515. p.

11 Tardy, 1984. 497. p.; Zoványi, 1986. 217. p.

12 Révész, 1859. 225. p.; Fraknói, 1873. 303. p.; Földváry L., 1898. 41. p.

2. táblázat: Papok, szerzetesek és deákok száma Ráckevén 1546 és 1562 között¹³

Év Papok Szerzetesek Deákok Összesen

1546 7 3 12 22

1552 3 2 14 19

1562 ? 1 15 16

Ráckevén a reformáció diadalra jutása több tényezőnek köszön-hető. A római katolikus egyház középkor végi válsága és a kettős királyválasztást követő belviszály kirobbanása éppúgy kedvezett a folyamat kibontakozásának, mint az oszmán-törökök magatar-tása és a protestáns prédikátorok tanímagatar-tása (személyes, emberközeli vallásosság hirdetése, fényűzéstől mentes „olcsó” egyház megte-remtésének igénye, anyanyelvű istentisztelet bevezetése, közéleti túlkapások elutasítása stb.), amellyel a lakosság döntő többsége rokonszenvezett. Az egyházi reformok képviselői azt hirdették, hogy a Teremtő Atya a magyarság megromlott erkölcsi és hit- élete miatt küldte a Kárpát-medencébe a pogány törököt, de nem azért, hogy elpusztítsa, hanem azért, hogy megbüntesse, s egyben bűneitől megtisztítsa a népet. Az új tanok szószólói azt kérték a hívektől, hogy hagyjanak fel a felszínes, belül szinte teljesen ki-üresedett római rítusú szertartásokkal, és térjenek vissza az ős-keresztény vallásgyakorlathoz, hogy az országban megszűnjön az idegen uralom. A kor embere Istennek tetsző cselekedetnek vél-te az igaz hit felelevenítését, vagy ahogy akkoriban mondták: az

„evangélium napfényre hozatalát.”¹⁴

13 Káldy-Nagy, 1971. 85–95. p.

14 Nemeskürty István szerint a bűntudat kiváltotta lelkiismereti kényszer vezetett a reformáció befogadásához, mégpedig a haza megvédése érdekében (Nemeskürty, 1993. 237–239. p.). Ugyanennek a gondolatnak alapos kifejté-se: Őze, 1991. passim. Az „evangélium napfényre hozatala” kifejezést Péter Katalin munkájából vettük át (Péter, 2004. 61. p.).

Az egykorú útleírásokból, követjelentésekből egyértelműen ki-derül, hogy a délszlávok által irányított Csepel-szigeti hászváros védett fekvése vonzerőt gyakorolt a környező falvak jobbágyaira és a távolabbi területek népességére. Az Alföld, a Dunántúl és a Délvidék magyar lakosságának beszivárgása az etnikai viszo-nyok felhígulásához vezetett. Az 1546 és 1562 között készített defterekben csak úgy hemzsegnek a migrációra utaló vezetékne-vek, úgymint: Baranyai, Becsei, Borsodi, Budai, Érdi, Feirszi-get (FejérsziFeirszi-get), Gubacsi, Kálmáncsi (Kálmáncsai), Kermendi (Körmendi), Óbuda, Őrsziget, Paksi, Somogyi, Szegedi, Szen-falvai (SzentSzen-falvai), Szerémi, Tatai, Temesvári, Titeli, Tolnai, Újfalusi.¹⁵ Borsos Bálint Büdi falut, míg Lénárd Balázs Nemeg községet hagyta el, hogy nyugodtabb körülmények között élje le élete hátralévő napjait.¹⁶

15 Káldy-Nagy, 1971. 85–95. p. A Csepel-sziget többi településén is szép számmal fordulnak elő távoli országrészekre, településekre utaló vezetéknevek.

Íme a leggyakoribbak (zárójelben a település neve, ahol ilyen vezetéknevű sze-mélyt regisztráltak a hódítók): Adacsi (Szigetbecse), Adony (Háros), Baranyai (Makád), Besnyői/Besenyő (Háros, Makád), Borsodi (Háros), Budai (Csepel, Szigetbecse), Dabas (Szigetbecse, Szigetszentmiklós), Dömsödi (Szentmihály), Ercsi (Makád), Érdi (Csepel), Földvári (Makád), Gubacsi (Szigetszentmiklós, Szőlős), Haraszti (Lak), Kerepes (Tököl), Kúcsi (Lórév, Makád), Őrszigeti (Szentmihály), Paksi (Csepel), Pátyi (Szigetszentmárton), Segesd (Szigetszent-miklós), Somogyi (Csepel, Gyála, Háros, Makád, Szigetszentmárton, Szigetúj-falu, Tököl), Szigetfői (Lórév), Tolnai (Tököl), Varsányi (Szigetbecse, Szőlős).

A szigeten belüli vándormozgalmat igazoló személynevek pedig a következők:

Becsei (Szigetszentmiklós, Tököl), Csepel (Tököl), Csépi (Tököl), Gyálai (Szi-getújfalu), Háros/Hárosi (Szigetszentmárton), Laki (Háros), Szőlős (Csepel, Szigetszentmiklós). Erről lásd: Káldy-Nagy, 1971. 95–114. p. 1559-ben Háros faluban úgy tudták, hogy Péterfi Benedek Sóskúton, Ribos András pedig Rác-kevén lakott korábban (Káldy-Nagy, 1977. 269. p.).

16 Káldy-Nagy, 1977. 267. p.

Skarica Máté 1581-ben írt széphistóriájában arról olvasha-tunk, hogy Székesfehérvár elfoglalása (1543) után olyan nagy tömegben érkeztek fehérvári polgárok Ráckevére, hogy külön utcát neveztek el róluk:

„Szörnyű veszedelme Fehérvárnak Toldá ismét népét várasomnak, Egy utcámat az nagy pusztaságnak Nem engedék, hála az Christusnak.”¹⁷

Néhány fehérvári menekült neve beazonosítható a korabe-li vámnaplók alapján. Az 1562. évi defterben említett Alagoz Lajos¹⁸ 1548-ban bukkant fel először ráckevei kalmárként.¹⁹ Üzlettársa, Szalai Antal 1542-ben Pozsony felől iparcikkeket,²⁰ 1544-ben Járfalun keresztül boroszlói posztót hozott be az or-szágba.²¹ A nevezett két személy rendszerint együtt kereskedett, s megtörtént, hogy néha betársult hozzájuk a szintén Székesfehér-várról elköltözött Bornemissza Pál is.²² A három egykori fehér-vári polgár 1546 táján költözhetett Ráckevére, s rövidesen mind-hárman a mezőváros megbecsült tagjaivá váltak.²³

17 Magdics, 1888. 92. p.; RMKT, 1999. 247. p.; OSzKK Fol. Hung.

2904. 5. fol. 1. p. A széphistória mint műfaj a 16. században még nem szó-rakoztató művet, hanem „hasznos”, „tanulságos” irodalmi alkotást jelentett.

Ilyennek számított egy település történetének a megírása verses formában (Ács P., 2009. 41. p. 8. jegyzet).

18 Káldy-Nagy, 1971. 94. p.

19 Dvmj, 1981. 6. p.

20 Ember, 1988. 527. p.

21 Bessenyei, 2007. 42. p.

22 Uo. 42–43. p.

23 Alagoz 1546-ban még Székesfehérvárott lakott (Gecsényi, 1993. 281. p.).

Végül, de nem utolsósorban a protestantizmus elterjedésének okai között meg kell említeni azt is, hogy a hódítók nem nyir-bálták meg Ráckeve kiváltságait, ezért a település elöljárói a sza-bad papválasztás jogával élve olyan lelkipásztorokat állíthattak a gyülekezet élére, akik a protestáns hívek érdekeit tartották szemük előtt; illetve olyan papokat, akik – még ha más fele-kezethez is tartoztak – vállalták a két szín alatti áldoztatást.²⁴ Ezek a körülmények tették lehetővé, hogy a hászvárosba kerül-jön a kor legnagyobb hatású gondolkodója, Szegedi Kis István (1505–1572), és vele együtt a helvét irányzat.²⁵