Imri első születésnapja Csaba nélkül pénteki napra esett. A gye-rekek nagyon igyekeztek, és másnap szombaton az összes gyerek nagy ünnepet szervezett. Így a születésnapon nem történt semmi. De Imrinek akkor volt az ünnepe, és azt mondta Csabának: „Ajándékozz nekem valamit, gondoskodj arról, hogy ma valaki felköszöntsön en-gem!” Kevéssel ezután az évfolyam egyik családja telefonon felhív-ta, és egy szép beszélgetésben felköszöntötték őt. Este Imri egyedül volt a szobájában. Váratlanul bejött hozzá a tizenhat éves lányuk:
„Mama, már ma este szeretném odaadni neked az ajándékomat, ép-pen az volt az érzésem, mintha Papa azt mondaná nekem, menj be Mamához, és köszöntsd fel őt.” A lány egy fotókönyvet készített sok képpel Csabáról, fiatalabb korából, hosszú hajjal, rövid hajjal, szabad-ság alatt, és a lány az egyik osztálytársától, aki szintén elveszítette az egyik szülőjét, egy verset kapott. Imri lánya a képek alá egy-egy sort írt. Az idézet így szól:
„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem hátunkban, ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék
a gondolataidon kívül...
csak mert a szemem nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves..., ha lehet, töröld le könnyeidet,
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.”
Ezen az estén Imri a lányával együtt sírt, de nem csak a fájdalom-tól, hanem az örömtől is.
Oltárczy Tünde meséli: „Pár évvel ezelőtt megismerkedtem egy fi-atal párral. Akkor két gyermekük volt. Azóta megszületett a harmadik is, fél évvel ezelőtt.
Gyakran beszélgettem velük, ilyenkor szóba került, hogy nincse-nek egyházilag összeházasodva. Nem tudják miért, de nem rendezték még a házasságukat. Nincs idejük, annyi feladattal jár az egyébként nagyon jól működő vállalkozásuk. A férj Németországból telepedett vissza néhány évvel ezelőtt szülei és barátai legnagyobb megrökönyö-désére. Senki nem tartotta normálisnak elmondása szerint, de őt va-lami belső hajtóerő erre a döntésre késztette.
Az édesanya művészettörténész (!), éppen egy képzőművészeti könyvet írt akkoriban, a gyerekek is ezer feladatot adtak számukra.
Egyszóval nem jut erre most idejük. A feleség részéről az elhatározás talán még meg is lenne, de a férj nem tartja ezt olyan jelentős dolog-nak.
Ez évben, húsvét előtt egy találkozás alkalmával lelkesen újságolta a férj, hogy egy nagyon jó házat sikerül megvenniük. Korábban már volt egy másik ház is kilátásban, de az nagyon nagy felújításra szorult, és valami miatt az üzlet nem jött létre. Váratlanul jött ez a lehetőség számukra. Először csalódottak voltak, mert az újsághirdetésben az állt, hogy egy wekerlei házat árulnak. Amikor meglátták, hogy ez tu-lajdonképpen csak a Wekerle-telep és Kispest kertváros határán
he-lyezkedik el, be sem akartak menni, ők ugyanis nem itt akartak házat venni. A feleség erősködött, hogy nézzék meg, ha már eljöttek.
Amikor bementek, a feleség finoman megfogta az éppen beszélni készülő férj kezét, hogy még ne mondjon semmit, és halkan odasúgta, hogy beszéljék meg közösen mielőtt döntenének. Úgy érezték, hogy a háznak különös szellemisége, hangulata van, ami viszont azonnal megragadta mindkettőjüket. Otthon megbeszélték, hogy megveszik a házat. Jelenleg nagyon boldogan készülnek a beköltözésre.
A férj elbeszéléséből és leírásából azonnal tudtam, hogy Csaba ko-rábban műhelyként használt házáról van szó.
Későbbi beszélgetésünk során egy elejtett szó kapcsán azt is meg-tudtam, hogy mindkettőjük számára hirtelen fontossá vált, hogy sze-retnék Isten előtt rendezni házasságukat. Elmentek a plébánoshoz, és jegyesoktatásra jártak. A feleség befejezte a könyvírást, és a harmadik gyermekük születése mellett meg tudták oldani, hogy rendszeresen részt vegyenek a jegyesoktatáson.
Kérdésemre, mi tette ezt ilyen gyorsan időszerűvé (hiszen eddig nem volt olyan fontos ez a kérdés az életükben), azt válaszolták, hogy maguk sem tudják miért, de mindkettőjükben egyszerre született meg ez az elhatározás.
Így ez évben Isten színe előtt is egybekeltek. Azóta nem csak az üz-letükben, hanem a templomban is találkozunk, ahol az egész család apraja-nagyja megjelenik. Igazán nagy öröm őket ott látni!”
Mennyei Atyánk!
Alázatos szívvel kérünk Téged, legyen meg a Te akaratod.
Mutasd meg nekünk szándékodat, hogy Ozsvári Csaba testvérünk boldoggá avatásával kívánod-e az Egyház nyilvánossága elé állítani tiszta, elkötelezett életét, amellyel Téged és csakis Téged akart szol-gálni minden körülmények között. Szándékod-e az ő példáján keresz-tül segíteni és felemelni azokat, akik törekszenek rá, hogy munkájukat magas színvonalon végezzék, akik hűségesek a családjukhoz, hazá-jukhoz, Egyházukhoz? Szeretnéd-e Ozsvári Csaba közbenjárására és példája által segíteni a családapákat, akik sok nehézség és küzdelem árán adják a családnak az anyagi biztonságot?
Akarod-e Ozsvári Csaba példája által segíteni a művészeket, akik a Te szépségedet és titkaidat teszik számunkra érzékelhetővé, hogy tisz-ta szívvel csak a Te dicsőségedre alkossanak?
Szent Szűz, imádkozz értünk, hogy felismerjük és kövessük a Jóis-ten iránymutatását!
Ámen
Ozsvári Csaba jellegzetes „szalmakalapos” képe, 2009