Az ezredfordulót követő munkáiban Beck a civil mozgalmakon belül egyre többször hivatkozik a fogyasztókra, a fogyasztói mozgalmakra mint meghatározó (szub)politikai szereplőkre. Beck egységes keretben értelmezi és kölcsönhatásukban vizsgálja a fogyasztók
78
(állampolgárok) változó környezeti érzékenységét, a globalizáció jelenségét és mindennek politikai jelentőségét. Mialatt az elmúlt negyedszázadban Beck folyamatosan dolgozott az elméleten, többször foglalkozott a fogyasztók politikai szerepével és nem egyszer a fogyasztói mozgalmak működésén keresztül mutatta be érveit. Az értékvezérelt fogyasztói mozgalmak politikai részvételét és meggyőződéseiket vizsgáló empirikus kutatások közül is többen építenek Beck elméletére.47 A következőkben bemutatom Beck műveiben azokat a leírásokat és érveket, amelyekkel alátámasztja a különböző, a közjó érdekében szerveződő értékvezérelt fogyasztói mozgalmak politikai szerepét és lehetséges hatását.
Az életmű utóbbi műveiben a fogyasztói mozgalmaknak szánt kiemelt figyelem előzményei már a The Reinvention of Politics-ben és a Democracy without Enemies-ben is megtalálhatók.
A fogyasztók politikai szerepének kulcsa, hogy a gazdasági tevékenység sikeréhez elengedhetetlen, hogy a vállalati döntéshozatalban megjelenjenek a vállalati működés externáliáit értékelő szempontok. Ez úgy valósulhat meg, hogy a fogyasztók nyilvánosan és világszinten megszervezik önmagukat, moralizálják a vásárlást, amivel a reflexív modernizáció által elkülönített privát (gazdasági) szférát ismét összekötik a nyilvánossággal.
A civilszervezetek, azon belül a fogyasztói mozgalmak szabályozó szerepét hangsúlyozza Beck A választás tétjé-ben is, melyben kifejti, hogy a világszintű környezeti és társadalmi problémák oka a piac jelenlegi keretek közti működése, ezért a megoldásokat is a piaci intézmények között kell keresni. Azt állítja, hogy a hagyományos politikai választás szinte tét nélkülivé, súlytalanná vált, míg a vállalatok kénytelenek együttműködni fogyasztóikkal, ezért a fogyasztói szavazatok hatalmi tényezővé válhatnak. Itt a fogyasztói mozgalmak hatalmi helyzetét a németországi munkásszerveződéssel összevetve érzékelteti. Németország szerinte olyan fejlődési korszakba érkezett, amikor a nemzetállam, a társadalom, a munka és a tőke konfliktusai már nem az állam nemzeti és területi határain belül jelennek meg. A korábbi logika szerint működő munkáshatalmi eszközök – mint a sztrájk – a tőke dinamikus globális mozgása miatt hatástalanok, hiszen a termelés egyszerűen áthelyezhető más országba, a vállalatok a munkások követeléseire gyárbezárással és kivonulással válaszolhatnak.48
Lehetséges szabályozó erőként a politikus vásárlókról beszél, és egy olyan társadalmi mozgalmat vázol, amely a globális tőke ellenpólusa, megfékezője lehet. Beck szerint a vásárlói döntés szavazócédulává válhat, amellyel a vásárlók véleményt nyilváníthatnak a
47 Többek között például Adams és Raisborough (2009), Cherrier (2007), Connolly és Shaw (2006), Goig (2007), Halkier és Holm (2008), Holzer (2006), Koos (2011), Lyon (2006), Shaw és Moraes (2009) stb.
48 Beck a Power in the Global Age-ben „nem meghódításnak”-nak nevezi a globális gazdasági szereplőknek azt a stratégiáját, hogy befektetéseik kivonásával vagy a befektetési döntéseik elhalasztásával fenyegetik az államokat és ezáltal hatalmi pozícióra tesznek szert.
79
konszernek politikájáról. A vásárlói döntést itt már kifejezetten hatalmi eszköznek tartja, amellyel bárki élhet, és amelyet a transznacionális fogyasztói és bojkottmozgalmak különösen hatékony módon tudnak használni. Azaz a vállalatok nem hagyhatják figyelmen kívül a fogyasztói mozgalmak felvetéseit, hiszen bevételük és stabilitásuk a fogyasztóktól függ.
Később a fogyasztói bojkottmozgalmak globális politikai jellegét hangsúlyozza, az aktív fogyasztói társadalom és a közvetlen demokrácia szövetségének tekinti ezeket a kezdeményezéseket, amelyek nemcsak világkonszerneket, hanem akár nemzeti kormányokat is nyomás alá helyezhetnek (Beck 2008).
Amellett, hogy a fogyasztói mozgalmak önmagukban is hatalmi tényezővé válhatnak, globalizálódásukkal bizonyos mértékig helyettesíthetik a földrajzi határaikhoz kötött államok korlátozott hatalmát. Beck szerint a politikus fogyasztó visszautasító politikája kiszámíthatatlan, nyomon követhetetlen és ellenőrizhetetlen – ezért a vállalatok nem tudják irányítani. A fogyasztók ugyanis nem szervezeti tagok, és nem is akarnak azok lenni – így nem lehet őket kizárással fenyegetni, mint például a munkavállalókat. Ezen felül a vásárlás megtagadása, a sztrájkkal szemben, nem jelent kockázatot a fogyasztóknak.
A közvélemény, illetve a fogyasztók önszerveződése Beck szerint így hozzájárulhat a politika újjászületéséhez. A környezeti példáknál maradva úgy véli, hogy a fogyasztói mozgalmak mozgósító ereje az, ami valóban tartalmat és hatalmat ad azoknak a formális politika által bevezetett szabályoknak – például monitoring, biztonsági és védelmi eljárások –, amelyek addig csak leginkább papíron éltek (Beck 1998: 159).
A Power in the Global Age-ben rögtön a kötet bevezetőjében a politikus fogyasztót jelöli ki a civil társadalom ellenhatalmának alapjául. „Abból fakad az ellenhatalma, hogy bármikor és bárhol képes visszatartani a vásárlást. A „nemvásárlás” fegyvere nem korlátozható hely, idő vagy termék tekintetében.” (Beck 2005: 7.) Később úgy fogalmaz, hogy „tőke nagyban kitett az átpolitizálódott globális fogyasztó jóindulatának […] ahogy a transznacionális tőke megtöri az állam területi hatalmát a visszautasítás politikáján keresztül, úgy a politikus fogyasztó megtöri a transznacionális tőke hatalmát azzal, hogy az egyik terméket választja a másik helyett.” (Beck 2005: 237.) A fogyasztók stratégiája tehát tükörképe a tőke államokkal szembeni viselkedésének: ahogy az államok egyre kevésbé tudják szabályozni a befolyásos vállalati szférát, a vállalatoknak nincsenek eszközeik a fogyasztói hatalom korlátozására. Az egységes globális piac egyfelől kedvező számukra, másfelől fékező erő is lehet. A fogyasztók hatalmi pozíciójának fontos feltétele, hogy a fogyasztás is globalizálódik, azaz a fogyasztói szokások a világ nagy részén uniformizálódtak, nagy tömegben fogyasztják ugyanazokat a termékeket, ezért különösen kívánatosak a vállalatoknak. A globalizáció tehát nemcsak a
80
fogyasztói mozgalmak nemzetközivé válása, de a fogyasztói szokások homogenizálódása, és ezáltal a piacok egységessége révén is hozzájárul a fogyasztók hatalmi súlyának növekedéséhez. A vásárlás tömeges megtagadása ellen nem tudnak elég rugalmas stratégiát alkalmazni.
Beck szerint a fogyasztói (és más civil) mozgalmak hatalmának kibontakozásában az is szerepet játszik, hogy a média segítségével mobilizálni tudják a globális közvéleményt a globális gazdasági szereplőkkel és az államokkal szemben, és ezeknek nincs ellenük védekezési stratégiájuk. Rendkívüli gazdasági szabadságot biztosít a világpiacon, hogy nincs központi, nemzetek feletti ellenőrző hatóság, de ez a hiány könnyen hátránnyá válhat, ha a vállalat jó hírnevének védelméről van szó. Ha a fogyasztói közvélemény rásütötte a bűnösség bélyegét a vállalatra, annak nincs lehetősége hasonló globális hatású jóvátételi fórumhoz fordulni. Ebben az esetben is arról van szó, hogy a fogyasztói hatalom a visszájára tud fordítani a globális gazdasági szereplők számára egyébként kedvező helyzeteket, azaz szabályozó erőként működhet (JCC: 2001). Sok esetben a fogyasztói mozgalmak szimbolikus csatákat vívnak a média kereszttüzében, amelyek azonban rámutathatnak strukturális problémákra. A szimbólumgyártásnak a politikai mobilizálásban elért sikerességét a Shell egykori bojkottjával illusztrálja Beck. A siker tényezői között említi többek között, hogy a környezetrombolás összetett problémájának megoldására egy végtelenül egyszerű, közvetlen és más politikai megoldásokhoz képest gyors sikert ígérő szimbolikus tett kínálkozott: mástól vásárolni benzint (Beck 2008).
A Power in the Global Age-ben Beck a fogyasztók gazdasági és közvélemény-formáló hatalma mellett kitér a fogyasztók legitimáló hatalmára is, miközben elismeri, hogy saját szervezeteik legitimitása kétséges. A legitimáló hatalom kibontakozása egyrészt a globális gazdasági szereplők tevékenységéből fakadó előreláthatatlan, a főtevékenység mellékkövetkezményeként megjelenő kockázatok létezéséből, másrészt ezek érzékeléséből, médiamegjelenítéséből és a kapcsolódó fogyasztói bojkottokból táplálkozik. Beck szerint ugyanis a kockázati válságok mellett a tiltakozó mozgalmak és a fogyasztói bojkottok megjelenése a médiában olyan hatékonyan delegitimálhatja azokat az alapokat, amelyekre építve a technológiai forradalom döntéseit hozták, hogy az akár az egész világgazdaságot bizalmi válságba sodorhatja. Azaz egy jól szervezett világméretű bojkott képes megkérdőjelezni, hogy adott vállalati szereplők jogosultak voltak-e egy üzleti/fejlesztési döntés meghozatalára és megvolt-e hozzá a kellő szakértelmük. A fogyasztói mozgalmak legitimációs hatalmát növeli, hogy a piacok működésében fontos szerepe van a fogyasztói bizalomnak, hogy a globalizált fogyasztás miatt a törékeny legitimitás vált a globális
81
gazdasági hatalom gyenge pontjává, valamint hogy pénztőkét nem lehet legitimitásra váltani (1995, 2005). Hasonló gondolatokkal már a Kockázat-társadalomban is találkozhattunk, ott azonban még elsősorban a kockázatokként jelentkező mellékkövetkezményeken, illetve a kockázatok észlelésén és az ebből fakadó bizalomvesztésen volt a hangsúly, és nem a mozgalmaknak e folyamatban játszott szerepén.
A legitimitási problémák mellett a Power in the Global Age-ben Beck kitér a fogyasztói ellenhatalom gyengeségeire is, köztük a szervezetlenségre, amely abból a korábban előnyként értékelt tényből fakad, hogy egy-egy ügy érdekében nem egy egységes platformhoz tartozó tagokat kell közös cselekvésre bírni. A megfelelő nyilvánosság megszervezése szintén a mozgalmak sikerének feltétele, sőt Beck szerint a fogyasztói ellenállás összeomolhat a médiafigyelem hiányában. A tömegek szervezését és a média figyelmének fenntartását is hátráltatja, hogy a fogyasztóknak egymásnak akár ellentmondó információk alapján kell tájékozódniuk. Szintén korlátozza a fogyasztói hatalmat, hogy csak az tud benne részt venni, akinek elegendő jövedelme, vásárlóereje van.49 Később az érdekvédő szervezetekről beszélve Beck ismét megemlíti, hogy nem tudnak semmilyen kötelező érvényű döntést hozni.