A finanszírozási nehézségek és a csökkenő forrásokkal való gazdálkodás állandó problémája miatt Európa számos országában központi vitatémát jelent a felsőoktatás finanszírozásának reformja. A jóléti típusú államok korábbi szinten történő felsőoktatás finanszírozása nehézkessé vált a csökkenő állami források miatt, melynek következtében több országban reformokat hajtotta végre, köztük az Egysült Királyságban, Svédországban és Írországban is. A különböző reformok a kiadási szerkezet átalakításában és a kiadások visszafogásában látják a megoldást hosszú távon, ehhez azonban vizsgálni kell az egyes szektorokra gyakorolt hatást is. A probléma a felsőoktatási intézmények gazdálkodásába is begyűrűzött, mellyel nagy kihívás elé állítják a főiskolákat és egyetemeket, hogy pótlólagos forrást szerezzenek. A másik nehézség a hallgatói létszámok korábbi nagymértékű emelkedése, mely
Click to BUY NOW!
w.tr
acker-software.co w Click to BUY NOW!
.tracker-software.co
53
eltérő ütemben zajlott le a nyugati és a volt szocialista országokban. A drasztikus emelkedést nem követte az állami bevételek növelése, így ez a növekvő tendencia finanszírozási problémákhoz vezetett. Ez érzékenyen érintette Magyarországot is, mert a ’90-es években 10 év alatt 222,6 százalékos hallgatói létszámemelkedés történt, a nyugati országokban a
’70-es évektől kezdődően folyamatos volt a növekedés. Bár a változások intenzitása és időpontja eltérő az egyes országokban, a hatás azonban ugyanaz volt. A legnagyobb problémát az ellentmondás jelenti, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számának növekedése és a finanszírozási források hiánya közötti eltérést a mai napig nem sikerült orvosolni, még azokban az országokban sem, ahol a korábbi években reformokat hajtottak végre (Ladányi, 2003).
A hallgatói létszám emelkedése és az állami szerepvállalás csökkenése újabb források felkutatását és igénybevételét követelte, melynek egyik lehetséges megoldása a magánszektor bevonása a felsőoktatásba. A korábbi centralizációval ellentétesen a külső források megjelenése elindította a decentralizáció folyamatát és a felsőoktatási rendszerek jelentős átalakulásához vezetett. Az állam fontos szerepet játszik a működésben, illetve az ellenőrzésben, de a pótlólagos források miatt az intézmények egyre nagyobb autonómiával rendelkeznek. A központi kormányzat továbbra is a hatékony és minőségi oktatás kialakítását tartja alapvető célnak, de közben nagyobb mozgásteret enged belső folyamatok irányításában. Ez a nagyobb intézményi függetlenség nem jelenti azt, hogy a főiskolák és egyetemek kedvezőbb helyzetbe kerültek volna. A verseny tovább fokozódik, hogy melyik intézmény tudja a „piacról” a leghatékonyabban a pótlólagos forrásokat megszerezni (Kováts, 2006).
Click to BUY NOW!
w.tr
acker-software.co w Click to BUY NOW!
.tracker-software.co
54
A felsőoktatási finanszírozási reformokat három fő csoportba lehet sorolni a szakirodalom és a gyakorlati végrehajtás alapján:
1. Az intézmények a magánszektorból érkező forrásokat vonnak be a működés finanszírozásába, hogy az állami elvonást kompenzálják.
2. A következő reformfolyamat a strukturális változtatásokra helyezi a hangsúlyt. Átalakítják a finanszírozási folyamatot, a források elosztásában újabb elveket és mechanizmusokat alakítanak ki, melyek legfőbb célja, hogy az állami támogatás a lehető „legjobb” helyre kerüljön, és a közpénzeket hatékonyan használják fel az egyes intézmények. Ennek megvalósulásához ki kell építeni a teljesítménymérés rendszerét és nagyobb autonómiát kell biztosítani az egyes intézményeknek a hatékonyság növelése érdekében. A folyamat eredményeképpen azonban a finanszírozási források felhasználásának központi ellenőrzése gyengül.
3. A legjelentősebb átalakítást a teljes felsőoktatási rendszer reformja jelenti. Ebben az esetben a finanszírozás, a gazdálkodás, és a működés minden területén módosításokat hajtanak végre, ehhez azonban fontosak az előzetes hatástanulmányok, nehogy véletlenül a teljes felsőoktatás összeomlásához vezessen (Johnstone, 1998).
Európában, több országban szükség volt már a felsőoktatás átalakítására, mely változtatások négy nagy csoportba oszthatóak.
Az intézményi autonómia növelése érdekében a korábbi kötött felhasználású céltámogatások helyét kötetlen felhasználású, egyösszegű támogatások vették át, melyek enyhítették a gazdálkodásban felmerülő nehézségeket. Ez az intézkedés azonban nem oldotta meg a csökkenő források problémáját.
A második csoportba tartozó országok az elosztási módszerüket próbálták racionalizálni, oly módon, ami a források leghatékonyabb
Click to BUY NOW!
w.tr
acker-software.co w Click to BUY NOW!
.tracker-software.co
55
elosztásához vezet. A legalapvetőbb megoldás a hallgatói létszám alapján történő finanszírozás. Ezzel szemben számos országban a magánszektorban alkalmazott eszközökhöz nyúltak. Különböző technikákat vezettek be a teljesítmény és a hatékonyság mérésére, főként olyan mutatószámok alapján finanszíroztak, melyek az outputot tükrözték. Ilyen például a végzett hallgatók száma. Ezzel a módszerrel az a probléma, hogy csak az outputra koncentrál és sérülhet az eredményesség követelménye.
A harmadik esetben bevezették a szerződéseken alapuló finanszírozást, mely tulajdonképpen az állam terheit kívánta csökkenteni. A kormányzaton kívül a magánszektor szereplőit is bevonták a felsőoktatás működésébe. Ennek életképességéhez hosszú távú együttműködéseket kell kiépíteni a felsőoktatási intézmények és a piaci szereplők között.
A reformok negyedik csoportjában a tandíj bevezetésének, illetve növelésének a módszeréhez fordultak. A hallgatói létszám csökkenésének elkerülése érdekében ebben az esetben azonban szükség van egy jól összeállított diákhitel rendszerre, mely lehetővé teszi a szűkös anyagi forrásokkal rendelkezők számára a felsőoktatásba való bekerülést. A hallgatói kölcsönök segítségével finanszírozhatóvá válik a tovább tanulás, és így a tanulmányaik során felmerülő költségeket a jövőbeli jövedelmek terhére fizetik ki (Kováts, 2006).
Mint az állami szerepvállalás egyéb területeit érintő többi reformfolyamat esetében sem, így a felsőoktatás átalakítása esetében sem lehet egy általános, bármely országban egységesen átvehető megoldást találni. A reformok során számolni kell a hosszú távú hatással, mert az oktatási rendszer átalakítása a későbbi évtizedekben is befolyásolja a gazdaságot,
Click to BUY NOW!
w.tr
acker-software.co w Click to BUY NOW!
.tracker-software.co
56
például a munkaerőpiacon keresztül. Ez történt az ír oktatási rendszer reformja során is, ahol a diplomás túlképzés szakemberhiányhoz vezetett.
Nincs optimális állapot az állami szerepvállalás mértékére és a magánszektor előtérbe helyezésére vonatkozóan. Egy tipikusan jóléti államban sokkal nagyobb az újraelosztás mértéke, így ebben az esetben a finanszírozás fő forrása a központi költségvetésből származik. Míg alacsony állami szerepvállalás mellett a pótlólagos forrás megszerzése érdekében elkerülhetetlen a piaci szereplőkkel való együttműködés. Az eltérő társadalmi és kulturális berendezkedés és hagyományok miatt minden országban az adott államra jellemző, specifikus megoldást kell találni. Egy közös pont azonban felfedezhető a reformokban, mely a teljes gazdaságra vonatkozó, vagy az ágazati reformokra, például a felsőoktatási változtatásokra is érvényes. A hosszú távú eredményességhez és működőképességhez széles körű szakmai és társadalmi elfogadás szükséges, mert csak ebben az esetben lehet hatékonyan végrehajtani a reformokat (Temesi, 2004).