A FILM MINT VÁDLOTT S A VÁD TANÚJA; A MOZI MINT KÁRPÓTLÁS

1. A tanácshatalom bukásával 1919. augusztus 1-jén mintha visszafordulna a történelem 1918 novemberére, a Magyar Népköztársaság kikiáltásának időszakára.¹ Szakszervezeti kormány alakul Peidl Gyula vezetésével, a magyar szovjet ismert személyiségei közül számosan elmenekülnek, sokuk Ausztriában kér politikai menedékjogot.

Ám az itthoni új irányítók mozgástere is szűk: az antanthatalmak őket sem tekintik egyenrangú tárgyalópartnernek.

Román csapatok szállják meg augusztus 4-én Budapestet, országszerte megkezdődik a tanácsköztársaság

emblematikus képviselőinek - „Lenin-fiúk" stb. - fölkutatása, elfogása, felelősségre vonása. Néhány napos működés után, József főherceg, a kormányzói főhatalom birtokosaként, új, ideiglenes minisztériumot állít az ország élére; elnök:

Friedrich István. Szegeden Horthy Miklós ellentengernagy vezetésével zászlót bont augusztus 9-én a nemzeti hadsereg; tiszti különítmények alkalmaznak több megyében véres megtorlást a tanácshatalom egykori tisztségviselőivel szemben. A júliusban Szegeden alakult ellenforradalmi kormány augusztus 19-én lemond a

Friedrich-kabinet javára; ez folyamatosan változtatja összetételét. Különféle pártok alakulnak meg vagy át, egyesülnek (Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Keresztényszociális Párt, Egyesült Kisgazda és Földműves Párt stb.).

November közepén a román megszállókat Horthy és bevonuló serege váltja föl. December elején internálások kezdődnek: a Magyar Tanácsköztársaság előkészítésében, megteremtésében szerepet vállalók rovására. Közben Huszár Károly alakít többpárti kabinetet Sir George Clerk angol diplomata egyetértésével. Büntetőperek folynak, halálos ítéleteket hajtanak végre a bukott rezsim különféle szintű megtestesítőin.

1920-ban párhuzamosan zajlik az ország demokratikus intézményrendszerének kiépítése (nemzetgyűlési választások) s a törvényes és illegitim leszámolás folyamata. Horthyt március elsején kormányzóvá választják.

Hosszas viták, ellenkezések után június 4-én a magyar küldöttség aláírja a versailles-i („trianoni") békeszerződést, melynek következtében Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Erdély, a Délvidék, Horvátország területe elszakad; hazánk mintegy 190 000 km²-t veszít, a lakosság 18,2 millióról 7,6 milliónyira csökken.

Visszaállítják Magyarországon a tanácshatalom alatt sérült magántulajdont, elfogad a nemzetgyűlés 1920

novemberében egy földreformot (1920. XXXVI. törvénycikk), mely a hatalom által arra érdemesnek minősítettek számára lehetővé teszi a földhöz jutást.²

A szellemi szférában meggondolkodtató folyamatot indít el gr. Teleki Pál miniszterelnök előterjesztése -

kormányprogramjának zárásaképp - 1920 júliusában „A tudományegyetemre, a műegyetemre, a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karára és a jogakadémiákra való beiratkozást" szabályozó törvényre vonatkozólag (1920.

XXV. törvénycikk). Numerus clausus megjelöléssel tartja számon a közvélemény a szeptember 26-án elfogadott törvényt, mely „nemzethüség és erkölcsi tekintetben" feltétlenül megbízhatók előtt nyit kaput a felsőoktatásban, nyilvánvaló célzattal az új hatalom megítélése szerint túlzott reprezentációjú zsidóság hátrányára.³

1921 márciusában és októberében zajlik le s vall kudarcot a hatalmától előzőleg megfosztott IV. Károlynak a magyar trónra való visszatérési kísérlete, mely nem csekély bel- és külpolitikai bonyodalomnak tette ki az amúgy is

destabilizálódott országot.⁴

Olyan esztendők peregnek, amelyek során - Lázár István szellemes paradoxonával - a kormányzat „1920-tól az évtized végéig - balra ment." Ugyanis annyira jobbról indult, „hogy nem tehetett mást, s hamarosan létérdeke lett a terrort fölváltó konszolidáció."⁵

2. Szorosan véve is a harmadik rendszerváltást érte meg kinematográfiánk 1919 őszétől.

Szakmai oldalról olajozottan s a türelem, megértés jegyében indult meg ennek gépezete. Augusztus elején - emlékezik Lajta Andor, visszatekintve az év történetére - a filmterület három ágazata „likvidációs bizottságot" alakított⁶ a helyzet törvényes és szakszerű fölmérésének, a korábbi viszonyok ellenőrzött körülmények között való megváltoztatásának céljából. E folyamat élére állt a kormányzat részéről szeptemberben Kertészffy János miniszteri biztos, ipariskolai tanár. A tanácsköztársaság idején működő filmközpont fölszámolására létrehozott bizottságban helyet foglaltak a mozitulajdonosok, a filmgyárak s a kölcsönzők képviselői; az utóbbiak között olvashatjuk dr. Vári Rezső jól ismert nevét. „Legyen béke" - ez kap hangsúlyt az eseményről beszámoló nyilatkozatban.⁷ A kormányrendelet folytán tett szakmai lépések hátterében az a jelentős anyagkészlet volt, „amely filmekből, filmgyári felszerelésből és sok kész(,) befejezés előtt álló filmekből" (sic!) tevődött össze. Politikai szempontok ekkor és itt még nem érvényesülnek;

Kertészffy csakis „gazdasági ügyek lebonyolítására" szorítkozik. - Ám egy vonatkozásban mégis csak fölmerül a folytonosság, a bukott rendszerrel való közösségvállalás mozzanata: a miniszteri biztos a film mint kifejezőeszköz jelentőségével kapcsolatban a „szovjet­kormány" álláspontját vallja magáénak! És szó esik ez alkalommal hazai nyersfilmgyártás megindításának tervéről is. (Ez a legfőbb tárgya a magyar filmprodukció válságát taglaló cikközön egyik 1920 tavaszáról való darabjának is: a nyersfilmhiányt jelölve meg a krízis első számú okaként. Még a címfelirat-szükségletet sem elégíti ki teljesen a rendelkezésre álló nyersanyag, melynek métere 24 korona, és „megoldásként" a csempészésre lehet csupán hagyatkozni. Emlékeztet a szerző arra, hogy a háború előtt Vác mellett akart gyárat építeni az angol-amerikai érdekeltségű Kodak cég, ám a vállalkozás abbamaradt. Pedig még - így a cikkíró -

Csonka-Magyarországon is kifizetődő lehetne a nyersfilmgyártás.)⁸

Nem ismeretes: vajon Kertészffy Jánosnak a tanácshatalom filmpolitikája iránti toleráns megjegyzése szerepet játszott-e abban, hogy alig játszott-egy hónappal később a szaksajtó mjátszott-egszűntként játszott-említi „a filmlikvidálás minisztjátszott-eri biztosságá"-t, s mint a filmközpont (?!) új vezetőjét nevezi meg dr. Forgó István miniszteri titkárt. Friedrich miniszterelnök

kormányának 5193/1919. számú rendeletéről van itt szó; Kertészffyről annyit tudhatunk meg, hogy tagja marad egy likvidálási miniszteri bizottságnak.⁹

- Nem éppen áttekinthető helyzet, de a folyamat lényege világos.

Ám mi történjék a fölmért, összeírt filmkészlettel? S még inkább: mi történjék a magyar némafilmmel? Hogyan tovább?

Eléggé hamar körvonalazódik néhány koncepció. Vári doktor A magyarországi kinematográfia krízise és a kibontakozás címmel értekezik 1919 szeptemberének végén.¹⁰ Ő, ami az állítás első felét illeti, a válság okaként a megszállást s a bolsevizmust jelöli meg: az utóbbi „a vállalatok meglevő pénzét, anyagát tette tönkre."

- Íme, egy résztvevő, korábbi „vörös hivatalnok" kritikus, bár nem éppen önkritikus megállapítása. - Művészi értékrend helyére Várinál gazdasági tolakszik, s ennek szemszögéből a kép lehangoló: „A filmgyártás nálunk csak látszólag volt rentábilis üzlet, a tény az, hogy folyton újabb és újabb befektetéseket igényelt." Az állítás másik felével kapcsolatban Vári Rezső olyasmit fogalmaz meg, ami - több-kevesebb módosulással - rendre visszatér a húszas évek megoldási javaslatainak sorában. „A kibontakozásnak egy lehetősége van: ha Budapestet tesszük meg a Balkán filmközpontjának" - írja dr. Vári, föladva ezzel kimondatlanul is a magyar film - játékfilm, „műfilm" - egyetemes érdekű mondanivalót nemzeti sajátosságai révén közvetítő szuverenitását. Üzletről van szó itt, és az üzleti érdek is alátámasztja Várinak azt a - helyes - módszertani intelmét, hogy „túl kell emelkedni a ma és a tegnap kicsinyes politikáján."

Politikai meggondolások fölött merészen átsikló javaslat azé az azonosítatlan szakíróé is, aki folytatja mintegy Vári doktor eszmefuttatását. Számára „a kommunizmus alatt" készült magyar filmek - 35-40 darabról lehet szó megítélése szerint - „művészi értéke kétségtelenül internacionális jellegű."¹¹ Tehát hasznosítani kellene őket, csakhogy

összemarakodnak rajtuk a gyártók s a forgalmazók. Az lehet a megoldás - véli a szerző -, ha valamely meglevő vagy e célra létrehozandó vállalat venné kezébe az ügyet, és gyári márkák avagy rendezők (Balogh Béla, Lázár Lajos, Garas Márton, Korda Sándor stb.) szerinti sorozatokban vinné e mozidarabokat a közönség elé. - Itt megint egy később gyakorta hangoztatott szakmai program jelenik meg: szövetkezeti jellegű központi szerveződés lehetne a kívánt cél elérésének biztosítéka.

További lehetőségei mutatkoznak a magyar film kiaknázásának. Drágák ugyanis a külföldi mozgóképek, a hazaiak pedig olcsók, s ebben a valuták árfolyamkülönbsége is a javunkra billen: egy nagyobb méretű idegen mozidarab pozitívmétere a korabeli számítások szerint 4-6 frank, egy magyar film negatívjáért pedig méterenkint 12-15 frank érhető el. Ily módon filmenkint 70-140 000 korona nyereség sem ábránd!

Elmozdulni látszik a holtpontról a német-magyar filmkereskedelem mérlege. Korábban a proletárdiktatúra miatt szorultak ki mozgófényképeink e nyugati piacról; 1919 őszén Peter Hauser „német filmdiktátor" Budapesten Uherékkal tárgyal, s a magyar szaksajtó kolosszális eredményekről

tudósít. Hauser fővárosunkban „drámákat", otthon pedig vígjátékokat óhajt készíttetni; a cél: a Balkán meghódítása.¹² Egymás felé mutat a magyar s a német törekvés, egymás felé mutat eszmei-szakmai koncepciójuk vitathatósága is.

Ezzel szemben a keserű valóság 1920 nyarán a Hollandiából kiinduló általános gazdasági bojkott, a külföldi munkásszövetségek akciója, mely Bécset, az ottani magyarokat is kedvezőtlenül érinti. Annak ellenére, hogy

mindennek a komoly hatását cáfolja a hazai szaksajtó, hivatkozva az időben föltöltött magyarországi műsorkészletre.¹³ S közben a felszín alatt lassacskán érlelődik a közelmúlt hazai mozgófényképei hasznosításának egy minden kétséget kizáróan újszerű módozata. 1920 tavaszán az új rendszer (később tárgyalandó körülmények között létrejövő)

filmközpontja s a gyárak érdekképviselete között feszültség támad a „kommün" alatt készült magyar filmek ügyében:

a központ a sajátjainak tekinti ezeket, bekérvén a negatív kópiákat is, míg a gyárak nem akarnak eleget tenni a követelésnek.¹⁴ Egy esztendővel később már a legfelső állami hatalom, az igazságszolgáltatás, a rendőrség szférájába emelkedik „a vörös filmek sorsa": a rendőrség daktiloszkópiai osztályán (?!) vetítik a szóban forgó darabokat Horthy Miklós, Auguszta főhercegnő, Tomcsányi Vilmos Pál igazságügy-miniszter, Pekár Gyula államtitkár, Nádosy főkapitány jelenlétében. „Értesüléseink szerint e filmeket a jövő szezonban mint a vörös uralom dokumentumait(,) forgalomba hozzák" - zárul a filmes szaklap beszámolója.¹⁵

1922-23-ban vetül minderre további, visszafelé hatoló fénysugár: a film mint corpus delicti bűnjel is, valamint bűnösként is szerepelhet.¹⁶ A „kommunizmus" előkészítőjeként, propagátoraként. Egy rendőrfogalmazó mintegy 80

„vörös filmet" von ebbe a körbe, helyez a bűnügyi múzeum polcaira. - 1921 tavaszán ugyanis „miniszterközi bizottság" jött létre Pekár Gyula (közoktatási) államtitkár társelnökletével (tanulmányunk első részében ő mint a magyar kinematográfia egyik szülőatyja szerepelt, A tánc írójaként); a tagok a miniszterelnökség, a belügy-, igazságügy-, közoktatásügyi s a hadügyminisztérium, valamint a budapesti királyi büntető törvényszék, a királyi ügyészség, a katonai ügyészség, a budapesti főkapitányság megbízottai. E testület nézte át a vádolt időszak filmjeit, hogy azonosítható gyanúsítottak névsorát készíthesse el. „Legértékesebbek (...) - írja a fogalmazó - azok a filmek, amelyek kommün-ünnepélyekről, vörös csapatvezérekről, terroralakulatokról készültek. A nyomozó hatóságok az ezekről készített fotográfiák alapján szedték össze a Lenin-fiúktól kezdve az összes terroristákat. A bíróságok pedig megdönthetetlen bizonyítékul használták fel az ítélethozatalnál." - Íme, így segítette a film egyszersmind a

jogtudományt az izgatás kategóriájának pontosabb kidolgozásában.

Maguk a filmesek nemigen estek saját csapdájukba. Sokan közülük, s éppen a legjelesebbek, akik a tanácsköztársaság filméletének is a főszereplői voltak, elhagyták az országot, elmenekültek hazájukból. Kertész Mihályról, távozásának körülményeiről (melyek mind a mai napig tisztázatlanok) munkánk első részében szóltunk. Kalandos módon, már a letartóztatásból szabadulva ki szökött Bécsbe Korda Sándor, feleségével, Farkas Antóniával (Corda Máriával).¹⁷ Érthető, bár némiképp

kiábrándító, ahogyan egyik-másik kinematográfusunk csapot-papot itt hagyott, legfeljebb némely eszközről nem feledkezve meg, hogy jövendő külföldi egzisztenciáját biztosítsa. Radó István emlékezése szerint a filmterület munkástanácsának néhány tagja azonnal eltűnt Budapestről a tanácsköztársaság bukásának hírére. Virágh Árpád „egy akkoriban modern felvevőgéppel távozott Berlinbe, ahol világhírű operatőr lett, Vass Károly felvevő operatőr pedig ugyancsak egy géppel biztosítva egzisztenciáját, Bécsbe ment, Farkas Miklós elbúcsúzott imádott bátyjától, Farkas Józseftől, és elutazott Párizsba."¹⁸

Volt, aki egyéni szerencsével rögtön átléphetett itthon is egy új, másik koordináta-rendszerbe. Mint például Deésy Alfréd, aki „egy csöndes, finom fekete úr", „karcsú, elegáns ember", „díszben, monoklival" filmszínész hatását keltő személyiség sógora volt 1919 októberének elején. Ez a úr doktor Muresian román filmcenzor (a román hatóságok a megszálláskor szigorú sajtó- és filmcenzúrát vezettek be), előzőleg a budapesti járásbíróságon dolgozott három esztendeig, tehát ő is koordináta-rendszert váltott. Deésy ekkortájt látható filmje, az Éva el is nyerte a tetszését, nyilván: hivatalos értelemben is.¹⁹

Kevésbé elegánsan nőtt át az új társadalomba az a két, korábban tanácsköztársasági filmtisztviselő, akiket az itthon maradt Radó 1919 novemberének elején mint a szakma újsütetű erkölcsbíráit aposztrofál gúnyosan.²⁰

Mert 1919 novemberétől egyre gyakrabban szólalnak meg olyan hangok, amelyek a „kommunizmus" alatti események résztvevőire „feszítsd meg!"-et kiáltanak. Rákosszentmihályon lopás címén vádolták a szocializálást lebonyolító, a mozi napi bevételét ellenőrző hivatalnokokat. S ekkor már ahhoz is bátorság kell, hogy a szakma orgánuma - az iménti esetet ismertetve - kívánatosnak tartsa: „csakis azok ellen emeljenek vádat, akire a bűnösség tényleg rábizonyítható".²¹ 1919 decemberében elfogták Paulik Béla volt „mozi-népbiztost". Ekkor már tudni vélik róla: („állítólag")

„Oroszországban Kun Béla részére hamis útlevelet állított ki, hogy Magyarországba tudjon jönni". Névtelen feljelentés nyomán bukkantak rá; „egész idő alatt" a Rákóczi út 50.-ben lakott²², számos filmérdekeltség tőszomszédságában. - Nem esik súlyos bántódása; visszatér később a polgári életbe. (További – tragikus – sorsa jellegzetesen XX. századi história…)

Kor- és hangulatfestő érvényű Gábor Jenő 1921-ben megjelentetett mozihumor­kötetének saját termésű, föltehetőleg az offenbachi Kánkán dallamára íródott, Ha én egyszer filmrendező lehetnék! című verses sóhajából az alábbi négy sor:

Szerződtetnék ezer tagból álló statisztéríát, / Mely a bolsi elemeket hét határon űzi át. / Szerepelne a filmemen vagy tízezer vadállat, / Akiket a bolsevikik pompásan játszanának.²³

(A felvételek föltehetőleg még a „bolsi elemek" kiűzése előtt készülnének.) Önmagáért beszél egy 1920 elején készült magyar dokumentumfilm története. Háttere volt ennek, hogy 1920. február 17-én az ellenforradalmi Ostenburg-különítmény tagjai meggyilkolták Budapesten Somogyi Bélát, a Népszava felelős szerkesztőjét, és Bacsó Bélát, a lap munkatársát.²⁴ Temetésükről a Concordia nevű –

vélhetőleg alkalmi, a szakmai áttekintésekben nem szereplő - filmgyár megbízásából Turcsányi Olivér, a Pathé főoperatőre (nevét Turchányinak írva, a Vörös Film-Híradó operatőreként találkozhattunk vele) és bátyja, Turcsányi Pál nyugalmazott főhadnagy 200 méternyi, egy felvonásos filmfelvételt készített. A kópiát 1920. február 19-én Szvoboda János és Temesváry László tartalékos főhadnagy egy karabélyos huszár őrmester hathatós

közreműködésével - hivatalos színezetet adva a lépésnek, a katonai sajtóosztály képviseletében - elkobozta és megsemmisítette. Hosszas pereskedés indult ennek nyomán; 1926 őszén, még a pengőkorszak beköszöntése előtt, Turcsányi Pál 180 millió koronára perelte a kincstárat a történtek miatt. 1929-ben (?!), másodfokon a bíróság - nem döntve el egyértelműen, hogy „felsőbb utasításra" vagy „egyéni akció" folytán következett-e be a károkozás, 2 pengő 50 fillér kártérítést (?!) ítélt meg.²⁵

Jellemző közjátéka az esetnek - 1921 decemberének elején -, hogy a Concordia - talán el nem követett vétkét jóvá teendő - forgatókönyv-pályázatot hirdet: „A film tárgyát a magyar életből kell meríteni oly formában, hogy a magyar kultúra felsőbbrendűsége és a magyar nép kiválóságai kifejezést találjanak benne." 2000 méter filmhosszat vesznek alapul a pályázat hirdetői, és 15 000 korona díjat ajánlanak föl.²⁶ - Az sem lehetetlen persze, hogy kétféle katonai mentalitás árnyalatai különböztethetők meg itt: Turcsányiéknál a magyar kultúra „felsőbbrendűsége", a magyar nép erényei már nem fértek össze a közönséges gyilkossággal vagy annak leplezésével.

Nem meglepő mindezek után, hogy 1919 szellemi-művészi vérvesztesége kiheverhetetlennek bizonyult. Tíz esztendővel később sem nyilatkozhatott Pakots József (a kitűnő dramaturg) másképpen a magyar kultúra egy reprezentatív áttekintésében: „Egyelőre a magyar filmkultúra gyönyörű fejlettségét és nagyrahivatottságát azzal igazoljuk a kerek világ előtt, hogy a világ legnagyobb stúdióiban, filmgyáraiban magyar művészeti vezetők, magyar rendezők, magyar operatőrök, magyar dramaturgok és magyar filmszínészek szerepelnek, mint a külföldi filmkultúra legnagyobb értékei."²⁷

3. Az itthon maradottak helyzete, a magyar filmgyártás és -forgalmazás állapota tehát rendkívül ellentmondásos. Csak két gyárunk dolgozik - derül ki egy áttekintésből -; piacunkon három „fokozat" létezik: drága film, drágább film, még drágább film. Alkalmi vállalkozások imitálják a filmkészítést. Égető a nyersanyaghiány; a német Agfa állandóan emeli az árait, kiaknázva monopolhelyzetét. Ám még így is olcsóbbak a hazai filmek, mint a külföldről behozottak. De ez az előnyünk nem válhatik stratégiai tényezővé: „Legutóbb egy újonnan alakult jugoszláv vállalat akart húsz vagy harminc filmet kivinni, de a pénzügyminisztérium annyi mindenféle feltételt szabott, annyi dinár-deponálást, kaució letevést, miegymást követelt, hogy a jugoszlávok végül megunták a dolgot s odébb álltak egy házzal - Bécsbe." S még

távolabbról az amerikai film dömpingje fenyeget; ekkoriban egyesül az USA-ban a „négy nagy" az United Artists Co.

kebelében.²⁸

Föl-föl bukkannak új (bár korában készült) magyar filmek, ugyanakkor - a szénhiány miatt - az iskolai

oktatás részben a moziba tevődik át, csökkentve e filmek lehetséges közönséghatását, nyilvánvalóvá téve egyszersmind az iskolák számára egyébként szükséges „kultúrfilmek" - ismeretterjesztő művek - hiányát.²⁹

Jellemző a húszas évek első felének filméletére valamiféle csodavárás, mely még hazai és külföldi csalók, dilettánsok kártételei ellenére sem változik át fölocsúdássá. Alighanem a szerkesztő, Várnai István írta 1922 nyarán a Mozi és Film hasábjain: „Egy hazardőr kellene, vagy egy pénzügyi zseni, aminő Colbert volt, a nagy francia kincstárnok, aki a levegőből csinált aranyat, vagy hogy a moziszakmánál maradjunk - az Olsenek, Davidsonok és Pressburgerek. Valaki kell, akinek nagyszerű fellépése, rábeszélőtehetsége, egyéni kiválósága megint rokonszenvessé tenné a magyar moziszakmát a nagy pénzvállalatok, a külföldi filmgyárak előtt, aki be tudná bizonyítani, hogy csak energia és tehetség szükséges hozzá, hogy Magyarországon ismét megindulhasson a filmgyártás és a filmkereskedelemnek az a kiterjedettsége, amelyre az ország földrajzi helyzeténél fogva is elhivatott."³⁰

Volt is jelölt, alig egy esztendővel korábban: Stead úr, az Angol-Magyar Film­színház Rt. kulcsembere, akit ezredesnek tituláltak, s aki angol milliókat ígért - de azok sohasem érkeztek meg. Inkább Steadről derült ki, hogy magyar hajókat szolgáltatott ki könyörtelenül a kisantantnak.³¹

Nincs hiány eközben magyar filmparazitákban, hozzá nem értő, önjelölt „filmszakemberekben" sem. Palástoló ügylet csupán a mozgófénykép ezek kezén; az egykori statiszta „színésznővé" lép elő, a hajdani filmgyári tisztviselő mint

„rendező" pályázik babérokra. Az újsütetű filmgyári igazgatónak fogalma sincs arról, hogy mi az a kölcsöndíj, ötvenméteres jeleneteket vesz föl (aligha a „hosszú snitt" készítésének tudatos buzgalmából), autón jár „a Nemzeti Színháztól a New-Yorkig" (pár lépés távolság volt ez akkoriban). „Operateur" lehet az, „aki azt sem tudja(,) mi az a blende(,) s filmszínész, aki a legelemibb filmjátszási készséggel sem rendelkezik(,) s minden tehetsége ügyes protektorában merül ki."³²

4. Filmszakmai szervezeteink komoly erőfeszítéssel őrzik a folytonosságot. Feszültségek közepette, mert a Budapesti Mozgószínháztulajdonosok (más változatban: Mozgóképszínháztulajdonosok) Szövetsége 1919 őszén szembekerül a vidéki moziszövetséggel. - Az előbbi a filmszakma pionírjait és újabb nemzedékeit reprezentatív módon gyűjti maga köré: elnöke dr. Szabó Ödön, az Uránia Színház igazgatója (itt volt, emlékszünk, a magyar kinematográfia bölcsője), alelnöke Ungerleider Mór, Borhegyi János, a választmányban ott találjuk Roboz Imrét, Décsi Gyulát, Pécsi Manót, a főtitkár Lenkei Zsigmond, az egyik számvizsgáló Pásztory M. Miklós: csupa jelentős személyisége a magyar

némafilm s a forgalmazás első két évtizedének.³³

A jelzett feszültség oka pedig az - a vidékiek szerint -, hogy Budapesten „puccszerűen" jött létre a szervezet, Décsi Gyula Bécsben tartózkodása idején (alighanem csak ürügy volt ez a tény a szakadásra). Megbomlik az új képződmény, többen kilépnek belőle. Karácsonykor azonban elássák a harci bárdot, a pestiek s a vidékiek egyesülnek. Szabó Ödön marad az elnök, de Décsi Gyula társelnökké lép elő a választmányból.³⁴

Létezik továbbá az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület - mint a filmkölcsönzők érdekképviselete -, és Lajta följegyzi az év krónikájába, hogy az alelnök, Bolgár Soma Bécsben nyitott vállalatot. December közepén vélhetőleg emiatt zajlik tisztújítás: az elnök Kovács Emil, társelnöke Oberländer Károly, a háznagy Pásztory M. Miklós, a választmányban helyet foglal a magyar kinematográfia doyenje, Ungerleider Mór.

Molnár Dezső doktornak, a Corvin filmgyár vezérigazgatójának az irányításával tevékenykedik a Filmgyári Szövetség (Mozgófényképgyári Szövetség), s vélhetőleg inkább csak díszelnökként jegyzi posztját Janovics Jenő Kolozsvárról.

Az egyik alelnök: Geiger Richárd. Ismert személyiségei a magyar némafilm fénykorának.³⁵

Kiegészíti a szakmai szervezetek struktúráját a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségének Filmszakosztálya, a Népszórakoztató és Műszaki Munkások Szervezete, a Mozgófényképkezelők Egyesülete (mely utóbbiban Farkas J.

József a folytonosság legmarkánsabb képviselője).³⁶

5. Több ponton csaknem egyszerre alakítja ki pozícióit a filmirányítás új rendszere. Egyenlők között elsőként a

5. Több ponton csaknem egyszerre alakítja ki pozícióit a filmirányítás új rendszere. Egyenlők között elsőként a

In document KÜLFÖLDI ÉS MAGYAR KÉSZÍTÉSŰ FELVÉTELEK; (Pldal 175-189)