A fi gyelemalapú politika és a magyar politikai rendszer

A politikai rendszer és politikai kommunikáció kapcsán fontos kérdés, hogy vajon beszél-hetünk-e a fi gyelemalapú politikáról Magyarországon. Ennek a kérdésnek a megválaszolása annyiból egyszerű, hogy – ahogyan azt jeleztük – a fi gyelem mindig is része volt a politi-kának. Ezért a rövid válasz az, hogy igen. Másként kell azonban válaszolni akkor, ha a po-litikai kommunikáció területén folytatott kutatások mentén szeretnénk levezetni a választ.

Elöljáróban kijelenthető, nincs explicit hagyománya az ilyen kutatásoknak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan vizsgálatok, amelyek érintik a témát. Ehhez először a politikai fi gyelemhez kapcsolódó terület kerül nagyító alá, majd a magyar fi gyelemalapú politikát tekintjük át röviden.

A magyar politikai kommunikáció területén folytatott kutatások ismerik a fi gyelem kérdé-sét, még akkor is, ha nem kimondottan erre refl ektálnak. A napirendkutatás révén került be a köztudatba.⁴²⁹ Ezeknek a kutatásoknak az eredménye annak megállapítása, hogy egyes ügyek sikeresen befolyásolták a választók fi gyelmét. Ez egyrészt úgy valósult meg, hogy egyes témá-kat a média karolt fel, míg sok más ügyet a politikai szereplők juttatták el a választókhoz a tömegkommunikációs csatornákon keresztül. Ez utóbbi azért fontos a politikai szereplőknek, mert eleve olyan ügyeket igyekeznek a közvélemény napirendjére juttatni, amelyekkel

fog-427 Például ha a nyilvánosság más szereplői is elfogadják a párt által kialakított „ők” és „mi” kategóriákat.

428 A procedurális legitimációs folyamat például ezt a folyamatot biztosítja. Ld. Rosanvallon 2008: 4.

429 Török 2005; Török & Tóth 2002.

lalkozni akarnak, illetve kellemetlenebb helyzetbe hozzák az ellenfeleket. Az ilyen kutatások azonban nem szakadnak el a témáktól és nem vizsgálják a politikai szereplők hozzáállását.

Ezért érdemes másik megközelítésből indulni, ha a fi gyelemmel összefüggésbe hozható kutatásokat keressük. Ennek jó kiindulópontja a különböző időszakok alapján történő fel-osztás. Kiss Balázs és Szabó Gabriella arra tesznek kísérletet, hogy korszakokra bontsák a magyar politikai kommunikációt. Szerintük 1989 és 1997 között a magyar politikai kom-munikáció médiaközpontú volt.⁴³⁰ Ez a korszak az 1996-os Médiatörvény előtti időszakot öleli fel, ami a politikailag befolyásolt médiaháború(k) idejére visz minket vissza. Ezekben az években a politikai szereplők médiabefolyásolási lehetőségeinek bővítésének voltunk tanúi, ami nyomtatott sajtó esetében viszonylag békésen ment végbe, de folyamatos küzdelmek tarkították az elektronikus média területén. A médiaháború egyik kiváltó oka az volt, hogy rendkívül alacsony volt a befolyásolható csatornák száma. A célja pedig az volt, hogy a média napirendjeit befolyásuk alá helyezzék a pártok, így az egyes politikai napirendről kikerülő témák nagyobb eséllyel kerüljenek át a közvélemény napirendjére. Jay Blumler és Dennis Kavanagh korszakait tekintve a magyar politikai kommunikáció első szakasza a brit szerző-páros második korszakához illeszthető.⁴³¹ Természetesen a magyar valóság némileg eltért a nemzetközi trendektől, de megállapítható, hogy ebben az időszakban a magyar politikusok és pártok új trükköket és technikákat sajátítottak el a média napirendjének befolyásolására, valamint megteremtődtek a modern kampányok alapjai. A változó, valamint a politikai ol-dalakat tekintve balra tolódó médiakörnyezet azt eredményezte, hogy egyre nyilvánvalóbban érezték a politikusok annak igényét, hogy valamilyen módon magukra irányítsák a választók fi gyelmét, emiatt felgyorsult a mediatizáció folyamata.

Szerves folytatása az első korszaknak a második, 1997-től 2006-ig tartó marketingközpon-tú időszak.⁴³² Ebben az időszakban alakult ki a vertikális médiarendszer Magyarországon, illetve született meg a horizontális média alapja.⁴³³ A politikai szereplők mindeközben nem mondtak le a tradicionális elektronikus média befolyásolásáról, de megsokszorozódtak vala-melyest a lehetőségeik az országos, szabad elérésű csatornák (pl. RTL Klub és TV2), illetve a kábelcsatornák révén. Lehetőségük nyílt arra, hogy áttételesen, pártközeli személyek segít-ségével saját médiumokat indítsanak (pl. Hír Tv, Echo Tv és az átalakuló ATV). A különféle médiacégek alapítása ellenére baloldali médiafölény volt a médiapiacon. Kiss és Szabó szerint a jobboldal vezető pártja, a Fidesz kétféle eszközrendszer mentén próbálta ellensúlyozni ezt a helyzetet. (1) Olyan eseményeket és megnyilvánulásokat találtak ki, amelyek megkerül-hetetlenné tették őket, a média kénytelen volt beszámolni ezekről. Ez azt jelentette, hogy közérthetően, egyszerűsítve, a populáris kultúra nyújtotta megoldások kihasználásával kom-munikáltak. (2) Olyan kommunikációs eszközöket alkalmaztak, amelyek segítségével meg-kerülhetővé tették a médiát és a párt közvetlenül érte el a már megnyert vagy a potenciálisan elérhető állampolgárokat. Ezt a két taktikát nevezi a szerzőpáros politikai marketingnek.⁴³⁴ Ebben az időszakban erősödnek meg a magyar bulvármédiumok is, amelyek vevők voltak a

430 Kiss & Szabó 2015: 338–339.

431 Ld. Blumler & Kavanagh 1999: 212–213.

432 Kiss & Szabó 2015: 339–344.

433 A kétezres évek első felében jelennek meg az első blogközösségek Magyarországon, amíg a közösségi olda-lak közül egyeduralkodóvá válik az iWiW portál. Erre a korra jellemző, hogy amíg a politikai pártok idegenked-nek a közösségi oldalaktól, addig elkezdeidegenked-nek ismerkedni a blogokkal.

434 Kiss & Szabó 2015: 341.

Fidesz kommunikációjára, és lépéskényszerbe hozta a többi pártot is.⁴³⁵ A populáris elemeket alkalmazó politikai kommunikáció és a fokozott mediatizáció időszaka ez,⁴³⁶ ami miatt meg-feleltethetjük Blumler és Kavanagh által írt politikai kommunikáció harmadik korszakának.

Kiéleződött a verseny a médiumok között, felgyorsult a hírek áramlása és a bulvár jelleg miatt immáron nem csak más politikusokkal kellett megküzdeniük a politikai szereplőknek.⁴³⁷ Eb-ben az időszakban sajátították el a magyar politikusok a médialogikát, és fontos szemponttá vált, hogy ki és mennyi időre tudja magára vonni a fi gyelmet.

A 2006 óta tartó korszak a magyar politikai kommunikáció harmadik időszaka.⁴³⁸ Olyan jellemzőkkel írható le, hogy radikálisan megváltozott a médiatájkép a médiumok felvásárlásával és új csatornák indításával. Az állampolgárok is sikeresen szervezhetik meg magukat és vehet-nek részt politikai tartalmú megmozdulásokban a horizontális média segítségével. Ezek a meg-mozdulások lehetnek az uralkodó politikai elit mellettiek vagy elleniek. További jellemző, hogy a médiumok jelentős része felvállalja a politikai véleményét, ami nem jelenti azt, hogy a pártok ideológiáját vállalnák fel, hanem egy-egy ügy párt által bemutatott gondolatmenetét veszik át.

Kiss és Szabó ezt nevezi posztobjektivizmusnak, aminek eredménye lesz, hogy a magyar médiu-mok a konszenzusok helyett olykor a viták elmélyítésében vesznek részt.⁴³⁹ A média töredezetté és polarizálttá válik, a különféle információk túltelítettséget teremtenek. Ez a túltelítettség ered-ményezi azt Magyarországon, hogy – különösen az ellenzéki politikai szereplőknek – új utakat kell találniuk az üzeneteik célba juttatásához, amire sokszor kiváló terepet biztosít a horizontális média. Emiatt a politikusok azonos nyilvános térbe kerülnek a nem politikai szereplőkkel, sőt olykor olyan virtuális szereplőkkel is, akiknek gyakran van politikai témájú megosztásuk.⁴⁴⁰ A blumleri negyedik korszaknak feleltethető meg a magyar harmadik időszak. Élénk kommuni-kációs környezet jön létre, amiben kiemelt szerepet élvez a szinkron kommunikáció.⁴⁴¹

Kimutathatók tehát a fi gyelemhez és a fi gyelemalapú politikához köthető írások nyomai a magyar politikai kommunikáció irodalmában, valamint az utóbbi a gyakorlatában is. Ez látható például a kommunikációs stratégiában, a posztobjektivizmus megjelenésében és a közösségi médiából eredő hatásokban is. Mindeközben a populáris kommunikációs jegyek megerősödnek, ami gyakran összeköthető a populista stílussal.⁴⁴² A jelenségben rejtőző me-chanizmusok feltérképezése még várat magára, de a jövőben elkerülhetetlen lesz, hogy refl ek-táljanak rá a területet vizsgáló szakemberek. A jelenség ugyanakkor jóval összetettebb képet mutat, mint amit ez a könyv bemutatott eddig. Itt ugyanis csak mellékesen refl ektáltunk a médiarendszer fi gyelemalapú politikát szolgáló működésére. Emiatt szükség lehet kinyitni a fi gyelemalapú politika elméletének a kapuit, ami által tágabb környezetben válik értelmez-hetővé a fogalom.

435 Ugyanebben a korszakban jelennek meg a magyar politikai piacon a külföldi tanácsadók Ron Werber, majd később Arthur Finkelstein személyében, akik külföldön szerzett tapasztalataikat importálták a magyar kampányokba.

436 Ld. a 2002-es országgyűlési választásokon alkalmazott baloldali, majd a 2006-os választásokon a jobbol-dali SMS-kapmányt.

437 Ld. Blumler & Kavanagh 1999: 213; Blumler 2006: 207.

438 Kiss & Szabó 2015: 344–352.

439 Kiss & Szabó 2015: 347.

440 Tipikusan ilyen virtuális szereplők a közösségi médiában Tibi atya, Erzsi for President vagy Vágvölgyi Noémi, de a sor folytatható.

441 Ld. Blumler 2013.

442 Ld. Bajomi-Lázár 2013; 2014; Csigó & Merkovity 2017.

Összegzés

A könyv elején megfogalmazott célt követve három különálló részben tekintettük át a fi gye-lem jelentőségét és értelmeztük annak megjelenését a politikai folyamatokban. Azzal kezdtük az első részben, hogy a társadalmi rendszert, így a politikai rendszert is egyre jobban befolyá-soló közösségi oldalak néhány jellemzőjét vizsgáltuk meg. A Facebook személyre gyakorolt hatásain és a 2009-es iráni tiltakozókon keresztül érveltünk amellett, hogy közösségi média szűkös keretek között engedi szabadon a társadalmi kommunikációt, amit homogenizációs hatásnak neveztünk. Ezek után további hatások tanulmányozására került sor. Közülük a két legfontosabb a hálózati logika és az önmediatizáció, amelyek új színt hoztak a politikai kom-munikációba főleg akkor, ha úgy vizsgáljuk a jelenségeket, hogy miként használhatók ezek a hatások a fi gyelem megszerzésére, megtartására és növelésére. Ezen hatások számbavételével jegyeztük meg, hogy a fősodrú kutatások mellett érdemes lehet más utakat is keresni, amit a fi gyelemkutatásokban jelöltünk meg. A könyv második részében a társadalomtudományok területén folytatott és a fi gyelemhez köthető kutatásokat tekintettük át különösen a pszicho-lógia, a közgazdaságtudomány és a politikatudomány területén, aminek a végén elérkeztünk a politikai kommunikációhoz. Láthattuk, ahogyan egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítot-tak a kutatók a fi gyelemnek, aminek a végén értelmezhető lett a fogalom a politikai cselekvés világában is. Ezeken a részeken keresztül érkeztünk meg a munka harmadik egységéhez, ahol a fi gyelemalapú politikai kommunikáció egyes jellemzőit helyeztük vizsgálatunk kö-zéppontjába. A fogalom a politikai gyakorlatban való megjelenésének áttekintésével megálla-píthatóvá vált, hogy a fi gyelemalapú politika azt a folyamatot írja le, amelyben a politikusok kommunikációjuk révén az információ- és hírfolyamok sokaságából magukra vagy az általuk felkínált témákra irányítják a fogyasztók (választók) minél nagyobb tömegének a fi gyelmét.

A politikusok ebbéli szándékát akkor is ki tudtuk mutatni, amikor az elméleti (pl. korszakok, politika mediatizálódása, bulvárpolitika) felismerések révén vizsgáltuk a fi gyelmet. Ezzel a felismeréssel lehetett arról beszélni, hogy az ilyen politika terjedését más jelenségek is segítik és kutatási kihívásokat is teremt. A jelenségek között a populáris és a populista politikai kommunikációt találjuk, amíg a számos kihívás közül kettőt emeltünk ki, az államra és – érintettség okán – a magyar politikai rendszerre vonatkozót. A sor azonban nem ér itt véget, mind a jelenségek, mind a kutatási kihívások listája bővíthető. Jelenségként a terrorizmus problémaköre említhető, amíg kihívásként a szeparatista mozgalmak vagy a nem kormány-zati szervezetek (NGO) nonprofi t szférája.

A további listázás helyett azonban meg kell jegyezni, hogy néhány elvarratlan szálat hagy maga után a könyv. Az egyes fejezetek nagy hangsúlyt helyeztek a politikai szereplők fi -gyelemalapú politikájára, de nem vagy csak részben vizsgálták a médiarendszert vagy az állampolgárokat. Ennek oka egyrészt, hogy nem erre vállalkozott a kötet. A cél az volt, hogy bizonyítsa a politikai viselkedés sajátos módja értelmezhető az uralkodó elméletek mellett is, sőt, azok segítségével. Másrészt, először a fi gyelemalapú politika létjogosultságát kell meg-vizsgálni ahhoz, hogy a politikai kommunikáció másik két szereplőjét, a médiarendszert és az állampolgárokat–választópolgárokat tudjuk tanulmányozni. A fi gyelemalapú politika tárgyában folytatott jövőbeli kutatásoknak különös hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy megértsék a folyamat tágabb környezetét. Ilyen területek lehetnek a nem politikai szereplők fi gyelemalapú kommunikációjának a vizsgálata vagy az újságírói standardok változása a fi gyelemmaximalizálás érdekében.

Aalberg, Toril, Esser, Frank, Reinemann, Carsten, Strömbäck, Jesper & de Vreese, Claes (szerk.) (2017): Populist Political Communication in Europe. New York: Routledge.

Acemoglu, Daron, Egorov, Georgy & Sonin, Konstantin (2013): A Political Th eory of Populism. Th e Quarterly Journal of Economics, Vol. 128, No. 2, 771–805.

Adorno, Th eodor W. & Horkheimer, Max (1997): Dialectic of Enlightenment. London: Verso.

Adrian, Robert X. (1997): Infobahn Blues. In Kroker, Arthur & Kroker, Marilouise (szerk.):

Digital Delirium. New York: St. Martin’s Press, 84–88.

Aharony, Noa (2012): Twitter Use by Th ree Political Leaders: An Exploratory Analysis. On-line Information Review, Vol. 36, No. 4, 587–603.

Albæk, Erik (2011): Th e Interaction Between Experts and Journalists in News Journalism.

Journalism, Vol. 12, No. 3, 335–348.

Allcott, Hunt & Gentzkow, Matthew (2017): Social Media and Fake News in the 2016 Election. Journal of Economic Perspectives, Vol. 31, No. 2, 211–236.

Almond, Gabriel A. & Verba, Sidney (1989): Th e Civic Culture: Political Attitudes and Democracy in Five Nations. Newbury Park: Sage Publications.

Altheide, David L. (1985): Media Power. Beverly Hills: Sage.

Altheide, David L. (2013): Media Logic, Social Control, and Fear. Communication Th eory, Vol. 23, No. 3, 223–238.

Altheide, David L. (2017): Terrorism and the Politics of Fear (Second Edition). Lanham:

Rowman & Littlefi eld.

Altheide, David L. & Snow, Robert P. (1979): Media Logic. Beverly Hills: Sage.

Altheide, David L. & Snow, Robert P. (1988): Toward a Th eory of Mediation. In Anderson, James A. (szerk.): Communication Yearbook 11. Beverly Hills: Sage, 194–223.

Altheide, David & Snow, Robert P. (1991): Media Worlds in the Postjournalism Era. New York: Walter de Gruyter Inc.

Amin, Ramtin (2010): Th e Empire Strikes Back: Social Media Uprisings and the Future of Cyber Activism. Kennedy School Review, Vol. 10/2009–2010, 64–66.

Arendt, Hannah (1976): Th e Origins of Totalitarianism. San Diego: Harcourt Brace Jovanovich.

Asp, Kent (1983): Th e Struggle for the Agenda: Party Agenda, Media Agenda and Voters’

Agenda in the 1979 Swedish Election Campaign. In Schulz, Winfried & Schönbach, Klaus (szerk.): Massenmedien und Wahlen. Mass media and Elections: International Research Perspectives. München: Ölschläger, 301–320.

Ábrahám Adrienn, et al. (2015): Politikusok a közösségi hálón: Képviselői hozzászólások elem-zése a Facebook és Twitter közösségi oldalakon. In Merkovity Norbert (szerk.): SZTE Politika-tudományi és Államelméleti Műhely (PÁM), Hallgatói Füzetek; 1. Szeged: Szegedi Tudomány-egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszék.

Bajomi-Lázár Péter (2013): Th e Party Colonisation of the Media: Th e Case of Hungary. East European Politics and Societies, Vol. 27, No. 1, 69–89.

Bajomi-Lázár Péter (2014): Party Colonisation of the Media in Central and Eastern Europe.

Budapest: Central European University Press.

Baldino, Daniel & Goold, Jarrad (2014): Iran and the Emergence of Information and Communications Technology: Th e Evolution of Revolution. Australian Journal of International Aff airs, Vol. 68, No. 1, 17–35.

Barber, Benjamin R. (1997): Th e New Telecommunications Technology: Endless Frontier or the End of Democracy? Constellations, Vol. 4, No. 2, 208–228.

Barlow, John Perry (1996): A Declaration of the Independence of Cyberspace. Electronic Frontier Foundation. Elérhető: https://www.eff .org/cyberspace-independence (utolsó elérés: 2017. augusztus 6.).

Barthel, Michael, Shearer, Elisa, Gottfried, Jeff rey & Mitchell, Amy (2015): Th e Evolving Role of News on Twitter and Facebook. Pew Research Center: Journalism & Media, 2015.

július 14. Elérhető: http://www.journalism.org/2015/07/14/the-evolving-role-of-news-on-twitter-and-facebook/ (utolsó elérés: 2017. július 12.).

Baum, Matthew A. & Groeling, Tim (2008): New Media and the Polarization of American Political Discourse. Political Communication, Vol. 25, No. 4, 345–365.

Bauman, Zygmunt (2005): Work, Consumerism and the New Poor. Berkshire: Open University Press.

Bauman, Zygmunt (2007): Consuming Life. Cambridge: Polity Press.

Baumgartner Frank R. & Jones Bryan D. (1993): Agendas and Instability in American Politics.

Chicago: University of Chicago Press.

Baym, Geoff rey (2005): Th e Daily Show: Discursive Integration and the Reinvention of Political Journalism. Political Communication, Vol. 22, No. 3, 259–276.

Beetham, David (1992): Liberal Democracy and the Limits of Democratization. Political Studies, Vol. 40, No. 1, 40–53.

Belcher, John R., Fandetti, Donald & Cole, Danny (2004): Is Christian Religious Conservatism Compatible with the Liberal Social Welfare State? Social Work, Vol. 49, No.

2, 269–276.

Bennett, Lance W. (2012a): Beyond Pseudoevents: Election News as Reality TV. American Behavioral Scientist, Vol. 49, No. 3, 364–378.

Bennett, Lance W. (2012b): Th e Personalization of Politics: Political Identity, Social Media, and Changing Patterns of Participation. Th e ANNALS of the American Academy of Political and Social Science, Vol. 644, No. 1, 20–39.

Bennett, Lance W. & Iyengar, Shanto (2008a): A New Era of Minimal Eff ects? Th e Changing Foundations of Political Communication. Journal of Communication, Vol. 58, No. 4, 707–731.

Bennett, Lance W. & Iyengar, Shanto (2008b): Th e Shifting Foundations of Political Communication: Responding to a Defense of the Media Eff ects Paradigm. Journal of Communication, Vol. 60, No. 1, 35–39.

Bennett, Lance W. & Segerberg, Alexandra (2013): Th e Logic of Connective Action: Digital Media and the Personalization of Contentious Politics. New York: Cambridge University Press.

Berkowitz, Dan & Schwartz, David Asa (2016): Miley, CNN and Th e Onion: When Fake News Becomes Realer Th an Real. Journalism Practice, Vol. 10, No. 1, 1–17.

Bernays, Edward L. (1947): Th e Engineering of Consent. Annals of the American Academy of Political and Social Science, Vol. 250, No. 1, 113–120.

Bessi Alessandro & Ferrara, Emilio (2016): Social Bots Distort the 2016 U.S. Presidential Election Online Discussion. First Monday, Vol. 21, No. 11. Elérhető: http://fi rstmonday.org/

ojs/index.php/fm/article/view/7090/5653 (utolsó elérés: 2017. július 23.).

Betz, Hans-Georg (1997): Austria and Switzerland. In Eatwell, Roger (szerk.): European Political Cultures: Confl ict or Convergence. London: Routledge, 13–31.

Beyme, Klaus von & Weßler, Hartmut (2002): Politische Kommunikation als Entscheidungskommunikation. In Jarren, Otfried, Sarcinelli, Ulrich & Saxer, Ulrich (szerk.):

Politische Kommunikation in der demokratischen Gesellschaft: Ein Handbuch mit Lexikonteil.

Opladen – Wiesbaden: Westdeutscher Verlag, 312–323.

Bimber, Bruce (2014): Digital Media in the Obama Campaigns of 2008 and 2012: Adaptation to the Personalized Political Communication Environment. Journal of Information Technology

& Politics, Vol. 11, No. 2, 130–150.

Bimber, Bruce, Flanagin, Andrew J. & Stohl, Cynthia (2012): Collective Action in Organizations: Interaction and Engagement in an Era of Technological Change. New York:

Cambridge University Press.

Blumler, Jay G. (2006): Th e Th ird Age of Political Communication. Journal of Public Aff airs, Vol. 1, No. 3, 201–209.

Blumler, Jay G. (2013): Th e Fourth Age of Political Communication. Elhangzott a Politische Kommunikation in der Online-Welt c. konferencián 2013. szeptember 17-én Berlinben.

Elérhető: http://www.fgpk.de/en/2013/gastbeitrag-von-jay-g-blumler-the-fourth-age-of-political-communication-2/ (utolsó elérés: 2017. október 26.).

Blumler, Jay G. (2014): Mediatization and Democracy. In Esser, Frank & Strömbäck, Jesper (szerk.): Mediatization of Politics: Understanding the Transformation of Western Democracies.

Basingstoke: Palgrave Macmillan, 31–41.

Blumler, Jay G. (2016): Th e Fourth Age of Political Communication. Politiques de communication, Vol. 4, No. 1(6), 19–30.

Blumler, Jay G. & Gurevitch, Michael (1995): Th e Crisis of Public Communication. London:

Routledge.

Blumler, Jay G. & Kavanagh, Denis (1999): Th e Th ird Age of Political Communication:

Infl uences and Features. Political Communication, Vol. 16, No. 3, 209–230.

Blumler, Jay G. & Coleman, Stephen (2010): Political Communication in Freefall: Th e British Case—and Others? International Journal of Press/Politics, Vol. 15, No. 2, 139–154.

Bode, Leticia, Varga, Emily K., Borah, Porismita & Shah, Dhavan V. (2014): A New Space for Political Behavior: Political Social Networking and its Democratic Consequences. Journal of Computer-Mediated Communication, Vol. 19, No. 3, 414–429.

Bond, Paul (2016): Leslie Moonves on Donald Trump: “It May Not Be Good for America, but It’s Damn Good for CBS”. Th e Hollywood Reporter, 2016. február 29. Elérhető: http://

www.hollywoodreporter.com/news/leslie-moonves-donald-trump-may-871464 (utolsó elérés: 2017. október. 07.).

Boorstin, Daniel J (1992 [1961]): Th e Image: A Guide to Pseudo-Events in America. New York:

Vintage Books.

Bos, Linda, van der Brug, Wouter & de Vreese, Claes (2010): Media Coverage of Right-Wing Populist Leaders. Communications, Vol. 35, No. 2, 141–163.

Bos, Linda & Brants, Kees (2014): Populist Rethoric in Politics and Media: A Longitudinal Study of the Netherlands. European Journal of Communication, Vol. 29, No. 6, 703–719.

Boyd, Danah (2011): Social Network Sites as Networked Publics: Aff ordances, Dynamics, and Implications. In Papacharissi, Zizi (szerk.): A Networked Self: Identity, Community, and Culture on Social Network Sites. New York: Routledge, 39–58.

Brants, Kees & van Praag, Philip (2006): Sings of Media Logic: Half a Century of Political Communication in Netherlands. Javnost – Th e Public, Vol. 13, No. 1, 25–40.

Brants, Kees, de Vreese, Claes, Möller, Judith & van Praag, Philip (2010): Th e Real Spiral of Cynicism? Symbiosis and Mistrust Between Politicians and Journalists. Th e International Journal of Press/Politics, Vol. 15, No. 1, 25–40.

Brawner, Steve (2015): Th e Attention-Based Democracy. Independentarkansas.com, 2015.

augusztus 2. Elérhető: http://independentarkansas.com/?p=1193 (utolsó elérés: 2017. július 12.).

Breeman, Gerard, Lowery, David, Poppelaars, Caelesta, Resodihardjo, Sandra L., Timmermans, Arco & de Vries, Jouke (2009): Political Attention in a Coalition System:

Analysing Queen’s Speeches in the Netherlands 1945–2007. Acta Politica, Vol. 44, No. 1, 1–27.

Brewin, Mark W. (2013): A Short History of the History of Objectivity. Th e Communication

Brewin, Mark W. (2013): A Short History of the History of Objectivity. Th e Communication

In document A FIGYELEMALAPÚ POLITIKA A KÖZÖSSÉGI MÉDIA KORÁBAN (Pldal 123-158)