• Nem Talált Eredményt

A JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉNEK, MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

Általános szabályok

6. §

(1) Munkaviszonyt visszamenőleges hatállyal létesíteni, módosítani, vagy megszüntetni még a munkavállaló beleegyezése esetén sem lehet.

(2) Az (1) bekezdésben írt rendelkezés megszegéséért a munkáltatói jogkör gyakorlója felelősséggel tartozik.

II. fejezet

A JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI

A jogviszony létesítésének feltételei

7. §

(1) A munkaviszonyban történő foglalkoztatás a (2) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve, határozatlan időre történik.

(2) Határozott időre szóló jogviszony

a) helyettesítés céljából a helyettesítés időtartamára vagy

b) a meghatározott munka elvégzésére illetve feladat ellátására és annak időtartamára létesíthető.

(3) A határozott idejű alkalmazás időtartamát naptárilag, vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha a felek az időtartamot nem naptárilag határozták meg, a munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkaviszony várható időtartamáról. A határozott időre szóló jogviszony időtartama – ideértve a meghosszabbított, és az előző, határozott időre létesített jogviszony tartamát is, a megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott időtartamú jogviszony tartamát is – az öt évet nem haladhatja meg.

(4) Ha az alkalmazáshoz hatósági engedély is szükséges (pl. külföldi munkavállalók), a munkaviszony legfeljebb az engedélyben foglalt időre jöhet létre.

(5) A munkaviszony létesítését a szervezeti egység vezetője, a gazdálkodási egység vezetője, illetve a munkáltatói jogkör gyakorlója - a szolgálati út betartásával - kezdeményezi. A javaslathoz mellékelni kell az alkalmazott javasolt munkaköri leírását is.

(6) A munkaviszony létesítését olyan időpontban kell kezdeményezni, hogy a munkába állás első napja előtt legalább két héttel lezáruljon az előkészítési folyamat, és a Emberi Erőforrás -gazdálkodási és Stratégiai Osztály a társadalombiztosítási jogviszony kezdetére vonatkozó bejelentést legkésőbb a társadalombiztosítási jogviszony első napját megelőző napon megtehesse az illetékes hatóság felé. A fenti határidőn túli előterjesztéseket a munkáltatói jogkör gyakorlója visszautasíthatja, illetve a munkaszerződés dátumát az előterjesztéstől számított harminc napon belüli időpontra határozhatja meg.

8. §

(1) Az Egyetemen munkaviszony csak olyan személlyel létesíthető, aki a) cselekvőképes,

b) büntetlen előéletű, nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt,

c) rendelkezik a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel és/vagy szakképzettséggel,

d) amennyiben az adott munkakör betöltéséhez szükséges, az esetlegesen kiírt pályázaton eredményesen részt vett,

e) részt vett a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, és annak alapján a munkakör ellátására alkalmas.

(2) Az oktatói, kutatói és tanári munkakörök létesítésének különös szabályait a Negyedik Rész I.

fejezete tartalmazza.

A foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos jogorvoslati lehetőségek

9. §

(1) Amennyiben a vezetői döntés végrehajtásáért felelős vezető nem ért egyet a döntéssel, az ügyet eszkalálhatja a döntést hozó vezető felettes vezetőjének.

(2) A foglalkoztatott valamely döntéshozatalra jogosult személy vagy valamely testület foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben hozott döntése vagy intézkedése, illetve intézkedésének elmulasztása ellen – a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított 15 napon belül – jogorvoslattal élhet, ha a döntés, intézkedés vagy ezek elmulasztása ellentétes jelen szabályzatban foglaltakkal, vagy jogszabályba ütközik.

(3) A jogorvoslati kérelmet a rektor irányítása alá tartozó szervezeti egységekben a rektorhoz, a gazdasági vezető irányítása alá tartozó szervezeti egységekben a gazdasági vezetőhöz kell benyújtani. A megkeresett a panaszolt ügyet 30 napon belül az Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály, valamint munkajogász bevonásával elbírálja.

(4) A panasz alapossága esetén

a) a panaszolt személy, vagy testület – a Szenátus kivételével – döntését, és intézkedését megsemmisíti, szükség esetén új eljárás lefolytatására és határozat meghozatalára utasítja, illetve

b) a mulasztót döntés meghozatalára, intézkedés megtételére utasíthatja;

c) a panasz megalapozatlansága esetén azt elutasítja.

(5) A rektor, a gazdasági vezető, a kuratórium vagy a Szenátus döntése, intézkedése, illetve annak mulasztása esetén a rektor, a gazdasági vezető és a kuratórium a saját hatáskörében a szükséges döntést, intézkedést 30 napon belül felülvizsgálhatja, vagy az elmaradt döntést meghozhatja, intézkedést megteheti, illetve ugyanezen határidőn belül kezdeményezheti a Szenátus eljárását.

(6) Amennyiben a rektor, a gazdasági vezető vagy a kuratórium a saját maga, illetve a Szenátus a saját döntése, intézkedése vagy mulasztása miatti eljárás lefolytatását megtagadja, az Egyetemen belül további jogorvoslatnak nincs helye.

(7) A (4)-(5) bekezdésben foglalt esetben, amikor a foglalkoztatott az Egyetemen belüli jogorvoslat során hozott határozatot magára nézve jogsértőnek tartja, az Mt.- ben szabályozott jogorvoslati lehetőségekkel élhet.

A pályázati eljárás

10. §

(1) Az Egyetemen alkalmazotti jogviszony pályáztatással, illetve – a munkáltató javaslatára a jogszabályban meghatározott esetek kivételével – pályáztatás nélkül is létesíthető.

Főszabályként pályázati eljárás keretében tölthetők be az alábbi munkakörök:

a) vezető állású munkakörök esetén: rektor, dékán, gazdasági vezető,

b) oktatói, kutató, tanári munkakörök esetén: egyetemi és főiskolai docens, tudományos főmunkatárs egyetemi és főiskolai tanár, tudományos tanácsadó, kutatóprofesszor,

c) az Mt. szerint vezető állásúnak nem minősülő, de az intézmény működésére kiemelt ráhatással bíró munkakörök esetén.

(2) A pályázatköteles munkakörökben a működőképesség fenntartása, a folyamatos feladat ellátás érdekében átmeneti jelleggel, legfeljebb egy évet meg nem haladó időtartamra, vezetői megbízás létesíthető pályázat kiírása nélkül.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója az (1) bekezdéstől eltérően bármely munkakör esetén elrendelheti a pályázati eljárás lefolytatását.

11. §

(1) A pályázatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója írja ki és dönthet egyúttal a pályázat visszavonásáról.

(2) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell az Egyetem és szervezeti egység nevét, címét, a betöltendő munkakör megnevezését, vezetői megbízás megnevezését, a munkakör betöltésének várható időpontját, a munkakörbe tartozó, illetve vezetői megbízással járó valamennyi, lényeges feladatot, a pályázat elnyeréséhez szükséges valamennyi feltételt, az alkalmazás időtartamát és a pályázat részeként benyújtandó, bemutatandó igazolásokat, a pályázat elbírálásának határidejét és a pályázat kiírója által megadott elérhetőségeket.

(3) A pályázati kiírást az Egyetem honlapján közzé kell tenni. Ezen túlmenően – a rektori pályázat kivételével – az álláshirdetést az Egyetemmel szerződéses kapcsolatbban álló álláskereső portálon is közzé lehet tenni. A pályázat benyújtásának határidejét az egyetemi honlapon történő közzétételtől kell számítani, mely nem lehet kevesebb a közzétételtől számított 15 napnál, vezető állású munkavállalói pályázat esetén 30 napnál.

(4) Amennyiben a munkakör betöltése pályáztatási eljárásban történik, akkor a munkáltatói jogkör gyakorlója a kiírt pályázat beadási határideje alatt a pályázatok elbírálására legalább három tagú eseti bíráló bizottságot jelöl ki az Emberi Erőforrás-gazdálkodási Osztály bevonásával.

A munkaviszony létesítése

12. §

(1) A munkaviszony létesítését írásba kell foglalni. A jogviszony munkaszerződéssel és annak a munkavállaló által történő elfogadásával jön létre. A munkaviszony kezdete a munkába lépés napja.

(2) A munkaszerződés elkészítését megelőzően meg kell győződni a munkakör betöltéséhez szükséges feltételek – oktatói munkakör esetén az Nftv. 24. §-ának (5) bekezdésében foglaltak – fennállásáról, ennek megfelelően –a munkavállaló személyi anyagához csatolás céljából – át kell venni

a) abüntetlen előéletet igazoló hatósági erkölcsi bizonyítványt,

b) a munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget és képzettséget igazoló oklevelek, bizonyítványok másolati példányait, az eredeti okiratok bemutatása mellett. A másolatokra a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály munkatársa rávezeti, hogy az előtte bemutatott eredeti példánnyal megegyezik, és ezt aláírásával, pecséttel és keltezéssel hitelesíti,

c) az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ egészségügyi alkalmasságról szóló igazolását.

(3) Nem kell alkalmazni a jelen szakasz (2) bekezdésében foglaltakat, ha a munkakör betöltésére pályázati eljárás alapján került sor, és a pályázathoz a szükséges iratokat már csatolták, vagy azok egyébként az Egyetem rendelkezésére állnak.

(4) A munkaviszony létesítését megelőzően az alkalmazandó munkavállaló a személyi okmányait a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály munkatársa részére bemutatja.

13. §

(1) A munkaszerződést az Mt. 45.§-ában meghatározott tartalommal kell elkészíteni.

(2) A munkaszerződésbenpróbaidőköthető ki, melynek mértéke legfeljebb három hónap.

(3) A munkaszerződéshez csatolni kell az Egyetem honlapján a Dokumentumtárban található minta szerint a szervezeti egység vezetője által elkészített és a munkavállaló által aláírt munkaköri leírást. A munkavállaló által aláírt példányt a szervezeti egység irattárában, egy másolati példányát a munkavállaló személyi anyagában kell őrizni.

(4) A munkaviszony létrejöttével egyidejűleg az Mt. 46. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatást a munkába lépés előtt a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály írásban átadja a munkavállaló részére.

(5) A munkaszerződés három eredeti példányban készül és abból a) egy (eredeti) példányt a munkavállalónak kell átadni,

b) egy (eredeti) példány a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályt illeti , aki a munkavállaló személyi anyagában elhelyez,

c) egy (eredeti) példány a gazdálkodási egységet illeti,

d) a munkaszerződés egy (másolati) példányát az Irattár részére a Miskolci Egyetem iratkezelő rendszerén keresztül (Központi Iktatórendszer) kell megküldeni.

Indokolt esetben további példányok készíthetők a szervezeti egységek vezetői, illetve a projekt menedzsment részére.

14. §

(1) Az Egyetemen valamennyi jogviszony létesítését az érintett gazdálkodási egység vezetője javaslata alapján a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály készíti elő.

(2) A munkavállalót kizárólag a munkaszerződés aláírását, és a munkába állási engedély kiadását követően lehet munkába állítani. A munkába állási engedélyt a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály adja ki.

Jognyilatkozatok

15. §

(1) A munkavállaló előző jogviszonyait (beleértve a határozott idejű alkalmazásokat is) képzettségét, valamint minden egyéb, a munkaviszony létesítéséhez szükséges tényt, adatot, a munkaszerződés aláírását megelőzően legalább tíz munkanappal köteles igazolni.

(2) A munkavállaló a munkaszerződése elkészítése előtt – a Dokumentumtárban található nyilatkozat minta kitöltésével – köteles nyilatkozni a további munkavégzésre irányuló jogviszonyairól.

(3) A munkavállaló a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése előtt köteles nyilatkozni, arról, hogy egy éven belül nem vett részt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság

adott felsőoktatási intézményt érintő döntése meghozatalában. A részvétel eltitkolásával keletkezett jogviszony érvénytelen, azonnali hatállyal meg kell szüntetni.

(4) Amennyiben a Szabályzat hatálya alá tartozó jogviszonyok esetén az egyik fél olyan külföldi állampolgárnak minősül, aki a magyar nyelvet nem ismeri, úgy a jogviszony létrejöttéhez kapcsolódó valamennyi okirat – a külföldi fél által ismert nyelvre történő – fordításáról a jogviszony létesítésének kezdeményezője köteles gondoskodni.

További foglalkoztatási jogviszonyban történő alkalmazás

16. §

(1) Ha az adott szervezeti egység feladatai, munkaterhe (oktatási szervezeti egységeknél: óraterhe) indokolja, a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult további jogviszonyt létesíteni más munkáltatónál (felsőoktatási intézmény stb.) munkaviszonyban álló munkavállalóval.

(2) További jogviszony elsősorban részmunkaidős jogviszony formájában létesíthető, ha ehhez az alkalmazni kívánt munkavállaló munkáltatója a vonatkozó jogszabályok rendelkezései szerint előzetesen engedélyt adott. A részmunkaidős alkalmazás időtartamát (havi munkaidő) az ellátandó feladat mennyisége határozza meg, amelynek a mértéke általában nem lehet több mint a törvényes munkaidő (havi 174 óra) fele.

(3) Részmunkaidős munkaviszony határozatlan időre, valamint meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására, továbbá helyettesítés céljából határozott időre is létesíthető, ha a munkavállaló az adott munkakör betöltésére vonatkozó feltételeknek megfelel.

Helyettesítés

17. §

(1) Az Egyetem alkalmazásában álló munkavállaló, jogszabály vagy a munkáltató által engedélyezett tartós távolléte esetén, a munkakörébe tartozó feladatok ellátásáról helyettesítés útján lehet gondoskodni.

(2) Helyettesítés jogcímén a munkaköri leírásban részletesen meghatározott feladatok ellátása céljából, a helyettesített személy távollétének időtartamára:

a) határozott idejű munkaviszony létesíthető új munkavállalóval,

b) a munkáltatói jogkör gyakorlója helyettesítést rendelhet el, mely tényről az elrendelést a Miskolci Egyetem iratkezelő rendszerén keresztül (Központi Iktatórendszer) meg kell küldeni a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályra.

(3) A munkavállalót helyettesítés esetén - amennyiben az eredeti munkaköre mellett más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát - ha ezáltal jelentős többletmunkát végez, munkabérén felül a helyettesítés időtartamára a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) illeti meg.

(4) A helyettesítési díj mértéke a helyettesítéssel ellátott munkakörre irányadó munkabér 60 %-áig terjedhet.

III. fejezet

A MUNKAVISZONY MÓDOSÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI

A munkaviszony módosításának közös szabályai

18. §

(1) Munkaviszonyt csak erre irányuló munkaszerződés módosítással, a munkáltató és a munkavállaló által aláírt dokumentum elkészítésével lehet módosítani.

(2) A munkaviszony módosítására vonatkozó munkaügyi iratban a munkavállalót figyelmeztetni kell a jogorvoslat lehetőségére.

(3) Nincs szükség a jelen szakasz (1) bekezdésében meghatározott eljárásra, ha a módosítás jogszabályon alapul. Ebben az esetben írásban kell értesíteni a munkavállalót, az értesítést részére elsősorban személyesen kell átadni és az átvétel tényét az értesítés munkáltatói példányán igazoltatni kell. Postai úton az értesítést tértivevénnyel kell kézbesíteni.

(4) A munkaszerződés módosítást magába foglaló okirat három eredeti példányban készül és abból

a) egy (eredeti) példányt a munkavállalónak kell átadni,

b) egy (eredeti) példány a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályt illeti , aki a munkavállaló személyi anyagában elhelyez,

c) egy (eredeti) példány a gazdálkodási egységet illeti,

d) a munkaszerződés módosítás egy (másolati) példányát az Irattár részére a Miskolci Egyetem iratkezelő rendszerén keresztül (Központi Iktatórendszer) kell megküldeni.

Indokolt esetben további példányok készíthetők a szervezeti egységek vezetői, illetve projekt menedzsment részére.

(5) A módosítással kapcsolatos előkészítő és adminisztrációs feladatokat az érintett szervezeti egység és gazdálkodási egység vezetője, valamint a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály készíti elő.

(6) A módosítási javaslatot a munkaviszony módosításának tervezett időpontját megelőzően harminc nappal kell kezdeményeznie a szervezeti egység vezetőjének, gazdálkodási egység vezetőjének, illetve a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A fenti határidőn túli előterjesztéseket a munkáltatói jogkör gyakorlója visszautasíthatja, illetve a módosítás dátumát az előterjesztéstől számított harminc napon belüli időpontra határozhatja meg.

A munkakör módosítása

19. §

(1) Ha a munkaszerződés módosítása a munkakör megváltoztatására vagy az eredeti munkakör lényeges módosítására irányul, a jelen fejezetben foglaltak szerint kell eljárni, és a módosítást megelőzően meg kell győződni arról, hogy az alkalmazási feltételek az új, illetve a megváltozott munkakör vonatkozásában is fennállnak-e.

(2) Ha a munkakör módosítása a munkavégzés helyének megváltoztatását is magában foglalja, erről a munkaszerződés módosításban külön rendelkezni kell.

(3) A jelen szakasz (1) bekezdése alapján, ha az új, vagy a megváltozott munkakör vonatkozásában szükséges – a munkavállaló személyi anyagához csatolás céljából – be kell mutatni:

a) az új vagy megváltozott munkakör betöltéséhez szükséges végzettséget és képzettséget igazoló oklevelek, bizonyítványok másolati példányát, az eredeti okiratok bemutatása mellett. A másolatokra a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály munkatársa rávezeti, hogy az az előtte bemutatott eredeti példánnyal megegyezik és ezt aláírásával, pecséttel és keltezéssel hitelesíti, továbbá át kell venni,

b) az Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ egészségügyi alkalmasságról szóló igazolását.

(4) Nem kell alkalmazni a jelen szakasz (3) bekezdésében foglaltakat, ha az új munkakör betöltésére pályázati eljárás alapján került sor, és a pályázathoz a szükséges iratokat már csatolták.

Többletfeladat elrendelése

20. §

(1) A munkáltatói jogkört gyakorló vezető valamely ellátatlan feladat teljesítése céljából megállapodást köthet a munkavállalóval, annak munkakörébe nem tartozó többletfeladat ellátására, meghatározott időre, egyszeri jelleggel vagy havi rendszerességgel fizetett kereset -kiegészítés ellenében, ide nem értve a helyettesítést és az Mt. 53. §-ában szabályozott munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás formájában ellátott többletfeladatot.

(2) A többletfeladat meghatározott időre rendelhető el, amelyet a feladat jellegének megfelelően kell meghatározni (tárgyév/hónap; tanév/szemeszter; más meghatározott időszak).

(3) A többletfeladat elrendelésének feltétele, hogy a pénzügyi fedezet igazoltan rendelkezésre álljon.

(4) Többletfeladatként a munkavállaló munkakörébe nem tartozó bármely olyan feladat ellátása elrendelhető,

a) amely az Egyetem tevékenységi körébe tartozik,

b) amelynek többletfeladatként történő ellátása az Egyetem érdekeit tekintve ilyen módon célszerű és gazdaságos,

c) amelynek ellátásához az érintett munkavállaló szakképzettséggel, szakértelemmel rendelkezik.

(5) Ha az ellátandó többletfeladat az Egyetem egy másik gazdálkodási egységének feladatkörébe tartozik, az illetékes gazdálkodási egység munkáltatói jogkör gyakorlója csak a munkavállaló gazdálkodási egysége vezetőjének előzetes írásos egyetértésével állapodhat meg a munkavállalóval a munkakörébe nem tartozó többletfeladat ellátásáról, meghatározott időre.

(6) Többletfeladatot elrendelni kizárólag a Miskolci Egyetem által készített nyomtatvánnyal lehet.

IV. fejezet

A MUNKAVISZONY MEGSZŰNÉSE, MEGSZÜNTETÉSE

A munkaviszony megszűnése

21. §

(1) A munkaviszony az Mt. 63.§ (1) bekezdésében meghatározott esetekben a jogszabály erejénél fogva szűnik meg.

(2) Ha a munkaviszony a munkavállaló halálával szűnik meg, erről a tényről a közvetlen munkahelyi vezető haladéktalanul értesíteni köteles

a) a gazdálkodási egység vezetőjét,

b) a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályt.

A gazdálkodási egység vezetője haladéktalanul tájékoztatja a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

(3) Az oktatók munkaviszonya megszűnésének sajátos eseteit a Negyedik Rész I. fejezete tartalmazza.

22. §

(1) Ha a munkaviszony a munkaszerződésben foglalt határozott idő lejártával szűnik meg az Mt.

63.§ c.) pontja alapján, erről a tényről az érintett a munkavállalót a határozott idő lejártát megelőzően 15 nappal értesíteni kell.

A munkaviszony megszüntetése

23. §

(1) A munkaviszony az Mt.64.§ (1) bekezdésében meghatározott esetekben szüntethető meg.

(2) Amennyiben a munkaviszony közös megegyezéssel szűnik meg, az erről szóló írásbeli megállapodást a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály készíti elő, és az érintett munkavállaló és a munkáltatói jogkör gyakorlója aláírja.

(3) Próbaidő kikötése esetén mindkét fél, a másik értesítésével, egyoldalú nyilatkozattal – azonnali hatállyal – megszüntetheti a jogviszonyt. A jogviszony próbaidő alatti megszüntetését a szolgálati út betartásával a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályra eljuttatott iratban kell kezdeményezni. A munkáltatói döntést tartalmazó okiratot a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztály készíti elő.

(4) A munkavállaló felmondással megszüntetheti munkaviszonyát .A felmondást a munkáltatói jogkör gyakorlójának címezve, a szolgálati út betartásával, a Emberi Erőforrás-gazdálkodási és Stratégiai Osztályra kell benyújtani. A munkavállaló a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetést nem köteles indokolni. A határozott idejű munkaviszonyának felmondását a munkavállaló köteles megindokolni. A felmondás indoka csak olyan ok lehet , amely számára munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna.

(5) A munkáltatói jogkör gyakorlója felmondással megszüntetheti a munkavállaló jogviszonyát.

A felmondást meg kell indokolni, és a munkavállalót tájékoztatni kell a jogorvoslat lehetőségéről A felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet.

(6) Az oktatói munkaviszony megszüntetésének sajátos eseteit a Negyedik Rész I. fejezete tartalmazza.

(7) A vezető állású munkavállalókra vonatkozó eltérő szabályokat az Mt. 208-211. §§-ok tartalmazzák.

(8) Azon munkavállalók esetében, akiknek közalkalmazotti jogviszonya a fenntartóváltás okán alakult munkaviszonnyá, a munkaviszony első évében, 2021. augusztus 1-jéig a Kjt.

munkáltatói felmentésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése esetén alkalmazandó közös szabályok

24. §

(1) A megszüntetésre vonatkozó javaslatot a munkaviszony megszüntetésének (felmondási idő kezdetének) tervezett időpontját megelőzően harminc nappal kell kezdeményezni. A fenti határidőn túli előterjesztéseket a munkáltatói jogkör gyakorlója visszautasíthatja, illetve a megszüntetés dátumát az előterjesztéstől számított harminc napon belüli időpontra határozhatja meg.

(2) A nyugdíjasnak minősülő munkavállaló (Mt. 294. § (1) g.) pont) munkaviszonyát oktatói, tanári,és kutatói munkakörben foglalkoztatott esetén legkésőbb azon tanulmányi félév vizsgaidőszakának utolsó napjával, amelyben elérte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, felmondással – a 34. §-ban meghatározott kivételtől eltekintve – meg kell szüntetni. A nem oktatói, tanári és kutatói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetén a rá irányadó nyugdíjkorhatár betöltését, valamint a szükséges szolgálati idő megszerzését követően

(2) A nyugdíjasnak minősülő munkavállaló (Mt. 294. § (1) g.) pont) munkaviszonyát oktatói, tanári,és kutatói munkakörben foglalkoztatott esetén legkésőbb azon tanulmányi félév vizsgaidőszakának utolsó napjával, amelyben elérte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, felmondással – a 34. §-ban meghatározott kivételtől eltekintve – meg kell szüntetni. A nem oktatói, tanári és kutatói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetén a rá irányadó nyugdíjkorhatár betöltését, valamint a szükséges szolgálati idő megszerzését követően

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK