A kolligátum értelmezéséhez természetesen a legfontosabb a szerző személyének ismerete. A következő fejezet tárgya ezért Ernst Soner élete (tanulmányai, utazásai, oktatási tevékenysége) és munkássága (művei, a bennük foglalt filozófiai, teológiai és természettudományos tanítás), amely meglehetősen jól dokumentált, csak egyes részletek maradnak homályosak a rájuk vonatkozó források hiányában.
A rendelkezésre álló információk viszonylagos bősége ellenére azonban úgy tűnik, hogy a socinianizmussal foglalkozó szerzők sokáig meglehetősen kevés figyelmet szenteltek Sonernek, legalábbis a tanítványaival összehasonlítva, noha a professzor személye és tevékenysége is megérdemli az alapos vizsgálatot, hiszen a heterodoxia történetének érdekes alakjáról van szó. Természetesen nem arra akarunk utalni, mintha teljesen elhanyagolták volna, hiszen már az Altdorfról szóló legkorábbi dokumentumok beszélnek róla. Szembetűnő azonban, hogy a kriptosociniánus kör történetét és felbomlását leíró Historia Arcana alig néhány bekezdést szentel neki, noha mégiscsak Soner tekinthető a csoport alapítójának és szervezőjének.66 Hasonló a helyzet, ha a sociniánus szerzőket bemutató, lexikon jellegű munkákat vesszük számba, mint amilyen például a Bock-féle Historia Antitrinitariorum,67 vagy Sandius könyve, a Bibliotheca Anti-Trinitariorum.68 Mindkettő sokkal bővebben értekezik a két legfontosabb tanítványról, Crellről és Ruarról, mint magáról Sonerről.
Tekintve, hogy ők hosszabb ideig működtek a sociniánus felekezet tagjaiként, ráadásul nem más vallásúak között rejtőzködve, hanem egyházuk különböző központjaiban, indokoltnak mondható személyük és tevékenységük részletesebb taglalása, bár így Soner óhatatlanul háttérbe szorult mögöttük, ami valamelyest a modern kutatás hozzáállását is befolyásolta: az antitrinitarizmus történetét leíró munkák sokáig inkább csak érintőlegesen tértek ki rá, mint Crell és Ruar megtérítőjére, bár az alakja természetesen benne volt a tudományos köztudatban, és a korszak heterodoxiájával foglalkozó művek általában említették a nevét.69
Ernst Soner életének és munkásságának részletes feldolgozása viszont a socinianizmus-kutatás „élvonalától” valamelyest lemaradva, igazán csak a 20. század második felében kezdődött el. Az iránta való érdeklődést Crell és Ruar személyén kívül az altdorfi
66 ZELTNER, i. m., 26-41 (maga könyv több mint 800 oldal).
67 Friedrich Samuel BOCK, Historia antitrinitariorum, maxime Socinianismi et Socinianorum, Königsberg – Lipcse, 1779. Soner: 894-903. Ruar: 713-735. Crell: 116-158.
68 Christofer Sand (Christophorus SANDIUS), Bibliotheca anti-trinitariorum, Amszterdam, 1684. Soner: 96-97.
Ruar: 114-115. Crell: 115-122.
69 Ld. az I. 3. 1. fejezetben említett szerzőket és műveket.
41 kriptosociniánus kör létrejöttének és eszmetörténeti szerepének vizsgálata keltette fel, hiszen az ezzel foglalkozó szerzők megkerülhetetlenül szembesültek Soner alakjával, bár ők még tevékenységének inkább csak a gyakorlati oldalára koncentráltak.70 1949-ben aztán az altdorfi teológiai fakultásról író Siegfried Scheurl bővebben kitért Sonerre, de ő csupán a professzor tevékenységének szigorúan sociniánus vonatkozású aspektusaira, elsősorban német nyelvű katekézisre korlátozta a figyelmét, a filozófiai műveit kihagyta.71 Néhány évvel később Hermann Ley éppen Soner filozófiai munkásságával foglalkozott részletesebben, különös tekintettel arisztotelizmusának és radikális dogmakritikájának kapcsolatára, amelynek előremutató motívumaira próbált hangsúlyt helyezni, a felvilágosodás előzménytörténetének részeként igyekezve beállítani Soner munkásságát.72 Szintén Soner filozófiájára, de ezen belül inkább Cesalpinóval való viszonyára, illetve Crell és Ruar mindkettőjüktől elszakadó szellemi útkeresésére koncentrált a lengyel antitrinitarizmus-kutatás már említett nagy alakja, Ogonowski, Ley-jel ellentétben kitérve az altdorfi professzornál található tradicionális, a felvilágosodás felé irányuló haladást gátoló motívumokra is.73
A Soner munkásságának egy-egy aspektusával foglalkozó tanulmányok után átfogóbbnak lehet nevezni Domenico Caccamo 1970-es írását, amely nemcsak Soner életútját és a kriptosociniánus kör szervezőjeként folytatott tevékenységét foglalja össze, hanem munkásságának filozófiai és teológiai részét is viszonylag részletesen elemzi, valamennyi ismert művét figyelembe véve, illetve kitér a professzor gondolatainak a tanítványaira gyakorolt hatására is.74 Szintén hosszabban írt Sonerről Siegfried Wollgast, aki a professzor forrásainak és filozófiai műveinek minden korábbinál alaposabb elemzése után vetette össze Ley és Caccamo sokszor egymásnak ellentmondó megállapításait, több helyen kiegészítve és korrigálva azokat.75
Az ezredforduló után különösen megélénkült a Soner-kutatás, amely a fenti alapvető munkákon kívül az egyre gyarapodó sociniánus forrásanyagra is támaszkodni tudott. Eric Achermann nagy gondossággal, minden rendelkezésre álló forrás és az eszmetörténeti háttér
70 Pl. Delio CANTIMORI, Serveto e Lelio Sozzini, Religio 22(1936), 414-438.; Karl BRAUN: Der Socinianismus in Altdorf 1616, Zeitschrift. für Bayerische Kirchengeschichte 8(1933), 65—81, 129—150.
71 Siegfried von SCHEURL, Die theologische Fakultät Altdorf im Rahmen der werdenden Universität, 1575—
1623., Nürnberg, 1949.
72 Hermann LEY, Zur Entwicklungsgeschichte der europäischen Aufklärung, Wissenschaftliche Zeitschrift der Technischen Hochschule Dresden 4/3(1954/55), 413—421.
73 Zbigniew OGONOWSKI, Socynianizm a Oświecenie. Studia nad mysłą filozoficzno-religijną arian w Polsce XVII wieku, Varsó, 1966.; UŐ., Aristotelizm heterodoksalny w religijności zrjacjonalizowaney (Ernst Soner, czykli proba integracji doktryny filozoficznoj Cesalpina w religijny system socynian), Studia filotoficzne 4(1964), 71-110.
74 Domenico CACCAMO, Sozinianer in Altdorf und Danzig im Zeitalter der Orthodoxie, Zeitschrift für Ostforschung 19(1970), 42-78.
75 Philosophie in Deutschland zwischen Reformation und Aufklärung 1550-1650. Berlin, 1988.
42 tükrében, elődeinek eredményeit sokban árnyalva és gazdagítva vizsgálta meg Soner arisztotelizmusának a socinianizmushoz való viszonyát, elsősorban a professzor lélekfilozófiai és Isten természetével kapcsolatos nézeteire vonatkozólag.76 Hasonló jelentőségű Sascha Salatowsky közelmúltban megjelent könyve is, amely a sociniánus filozófia egyes témáinál részletesen ismerteti Soner nézeteit az adott kérdéssel kapcsolatban.77
Olyan tanulmányok is napvilágot láttak, amelyek részletesen elemezték Soner egy-egy fontosabb művét. Ralf Bröer a professzor orvosi elképzeléseinek filozófiai alapvetéseit és ezek antitrinitarizmussal való kapcsolatát vizsgálta Soner székfoglaló beszéde, a De Paracelso eiusque perniciosa medicina tükrében.78 A tanulmány hiánypótló jellegűnek mondható abból a szempontból, hogy a hangsúlyt Soner sokkal elhanyagoltabb orvosi munkásságára helyezi. Emellett azonban vázlatosan bemutatja Soner általános filozófiai nézeteit is, amit az újonnan előkerült források, elsősorban a német nyelvű katekizmus által nyújtott ismeretek egészítenek ki. Ugyanennek a katekizmusnak a részletes ismertetésére vállalkozott Martin Schmeisser, aki nemcsak a szöveget közölte, hanem Soner nézeteinek és a korabeli sociniánus dokumentumoknak (elsősorban a rakówi katekézisnek) a figyelembe vételével megpróbálta azt egy általános eszmetörténei kontextusben elhelyezni.79
Elmondható tehát, hogy a viszonylag szerény kezdetek után Ernst Soner alakja az utóbbi években egyre nagyobb teret vívott ki magának a socinianizmus-kutatásban, egyre többen foglalkoztak a kérdéssel, hogy mennyire tekinthető a heterodoxia jelentős vagy eredeti alakjának, illetve mennyiben gyakorolt hatást – elsősorban tanítványan keresztül – a socinianizmus fejlődésére. Mára mind a mellőzés, mind a túlértékelés végletét sikerült meghaladni, és egy komplexebb, reálisabb képpel rendelkezünk Sonerről, amely megmutatja, hogy a professzor a filozófia- és vallástörténet eredeti alakja volt, aki nem félt tőle, hogy bizonyos kérdésekben saját véleményt alakítson ki, bár az elképzelései mélyen gyökereztek szellemi elődeinek munkásságában. Működésének gyakorlati hatása kétségkívül jelentős volt, hiszen Crell és Ruar személyében a 17. századi socinianizmus meghatározó személyiségeit nyerte meg a felekezet számára. Az általa kidolgozott tanítás azonban nem bírt akkora
76 Ratio und oratio mentalis – Zum Verhältnis von Aristotelismus und Sozinianismus am Beispiel der Philosophie Ernst Soners = Akademie und Universität Altdorf…, 99-157.
77 Die Philosophie der Sozinianer: Transformationen zwischen Renaissance-Aristotelismus und Frühaufklärung, Stuttgart – Bad Cannstatt, 2015.
78 Antiparacelsismus und Dreieinigkeit. Medizinischer Antitrinitarismus von Thomas Erastus (1524–1583) bis Ernst Soner (1572–1605), Berichte Zur Wissenschaftsgeschichte 29/2(2006), 137-154. Megjegyzendő, hogy a címben hibásan szerepel Soner halálozási dátuma; műveinek nagy részét éppen 1605 és 1612-ben bekövetkezett halála között írta.
79 Sozinianische Bekenntnisschriften: Der Rakower Katechismus des Valentin Schmalz (1608) und der sogenannte Soner-Katechismus, Berlin, 2012.
43 befolyással, mint amit olyan iskolateremtő szerzők, mint Sozzini, Dávid Ferenc vagy Palaeologus gyakoroltak a maguk követőire. Sonernél inkább csak bizonyos gondolatok továbbéléséről beszélhetünk, amelyek azonban nemcsak a heterodox teológia, hanem az egyetemes eszmetörténet terén is érvényesültek.
A kolligátumban szereplő, eddig ismeretlen művek kétségkívül gazdagítani tudják a Sonerről kialakult képet, hiszen több olyan található köztük, amely viszonylag nagy terjedelemben taglal fontos, a korban sokakat érdeklő filozófiai kérdéseket, így ezek révén újabb részleteit ismerhetjük meg a professzor gondolkodásának; a neki címzett levél révén továbbá a kriptosociniánus kör működéséről és a professzor életútjáról is újabb adatok derülnek ki.
II. 1. Ernst Soner élete
Három életrajza is a rendelkezésünkre áll: időrendben első a temetésén elhangzott halotti beszéd, amit egyik tanítványa, Georg Richter tartott, és egy 17. századi gyűjtemény részeként maradt fenn, amelyben orvosok felett elmondott gyászbeszédek szerepelnek.80 A második szintén egy orvoséletrajzokat tartalmazó kötet részét képezi, amely azonban kizárólag az altdorfi akadémián tanító professzorokról szól, s a 17-18. század fordulóján működő kollégájuk, Johann Jakob Baier állította össze. Ebben a kötetben található Soner egyetlen ma ismert képi ábrázolása is.81 Az utolsó életrajzot a néhány évvel később kiadott Historia Arcana tartalmazza, amely az altdorfi kriptosociniánus mozgalom történetét dolgozza fel, és ennek kapcsán viszonylag részletesen beszél annak elindítójáról.82 Noha egyik beszámoló sem mentes az elfogultságtól, a kiegyensúlyozott vizsgálatot megkönnyíti, hogy az első kettő inkább pozitív, míg a harmadik negatív irányban szubjektív, illetve mindegyik számos tényszerű adatot közöl, amelyekből össze lehet rakni Soner pályafutásának legfontosabb állomásait. A kedvező helyzet részben annak is köszönhető, hogy Soner – több más heterodox gondolkodóval ellentétben – nem élt túlságosan változatos vagy kalandos életet; úgy tűnik, a természetéből nem csupán hiányzott az erre való hajlam, hanem kifejezett szándéka volt bármiféle problémás helyzet, konfliktus kerülése. Igaz, a viszonylagos
80 Georg RICHTER: Oratio funebris in obitum Cl. v. D. Ernesti Soneri, Philos. ac Medic. D. & in Acad.
Norimberg. Altorfina Profess. laudatiss. Recitata XV. Cal. Jun. Anno 1613. = Henning WITTE: Memoriae medicorum nostri seculi clarissimorum renovatae decas prima, Königsberg – Frankfurt, 1674, 18-35.
81 Johann Jakob BAIER: Biographiae professorum medicinae qui in Academia Altorfina unquam vixerunt, Altdorf – Nürnberg, 1728. 26–35. A Soner-portré a 26. oldal után található, ez szerepel a jelen dolgozat címlapján is.
82 Erről a műről bővebben ld. a következő fejezetet.
44 nyugalomnak talán korai halála is oka volt, hiszen mindössze negyvenévesen hunyt el, hétévnyi tanítás és kriptosociniánus tevékenység után. Jellemének és gondolkodásának alakulását mindazonáltal több tényező befolyásolta, így érdemes az elejétől végigkövetni az életútját.
A Historia Arcana szerint 1572-ben látta meg a napvilágot, valószínűleg az év második felében, mert ugyanez a szöveg néhány sorral később azt mondja, hogy 1588-ban, amikor Altdorfba került, tizenöt éves volt. Szülőhelye Nürnberg városa volt, ahol a családtagjai tehetős, köztiszteletben álló polgároknak számítottak, hivatalosan is a tiszteletreméltónak (Ehrbahren) nevezett társadalmi osztály tagjai voltak. Mint fentebb láttuk, ez a csoport a városi elit második vonalába tartozó családokat tömörítette, akik főleg kereskedelemmel foglalkoztak, de – legalábbis lokális szinten – kiváltságosnak számító társadalmi státusukat nemesi attitűdökkel próbálták kihangsúlyozni. Ez a hozzáállás a Soner családra is jellemző volt, hiszen éppen Ernst apja, Marcus Soner volt az, akinek három fivérével együtt a nemesi rangot is sikerült elérnie. Három nagybátyján kívül több rokonáról nem tudunk, esetleges testvéreiről, távolabbi hozzátartozóiról nem áll rendelkezésre több adat.
Ha voltak is ilyen családtagok, nem játszottak fontos szerepet az életében.
Tanulmányait szülővárosában kezdte, s a családja pozíciójának hála valószínűleg színvonalas oktatásban részesült. Ezt bizonyítja, hogy viszonylag (bár a korabeli oktatási rendszerben nem szokatlanul) fiatalon beiratkozhatott az altdorfi akadémiára, ahol hamarosan felhívta magára a figyelmet kiemelkedő tehetségével, még a nürnbergi városi tanácstól is jutalmat érdemelve ki. Filozófiát és orvostudományt tanult, szoros kapcsolatba kerülve a tárgyakat oktató professzorokkal, akiknek személye és gondolkodása egész későbbi munkásságára hatást gyakorolt: Nicolaus Taurellusszal és Philipp Scherbbel.83 1592-ben nyerte el a baccalaureatust, huszonhárom évesen pedig magisteri fokozatot szerzett, tanárai elismerésétől övezve. A róla kialakult jó véleménynek köszönhette, hogy ezt követően rögtön egy megtisztelő és felelősségteljes megbízást kapott: tanítóul és kísérőül jelölték ki két előkelő családból származó patrícius ifjú, Christoph Fürer von Haimendorf és Christoph Schlaudersbach mellé. Előbbi a nürnbergi polgármester fia volt, utóbbi pedig egy volt ágostonos prefektusé, aki áttért a lutheránus hitvallásra. Mindez tehetséges, nagy tudású és megbízható ifjúnak mutaja Sonert, bár a feladat elnyerésében bizonyára szerepet játszott családjának vagyona és tekintélye is.84
83 Az ő munkásságukról ld. az I. 2. fejezetet.
84 Zeltner mindenesetre közvetlenül is idéz dokumentumokat, melyekben befolyásos személyek tanúskodnak Soner erényeiről: „doctissimum probatissimumque moribus iuvenem” (Georg Volkart teológiaprofesszor);
45 Nevelői státusának köszönhette, hogy ezután (az egyetlen) mozgalmas szakasz következett az életében: a két pártfogoltja kíséretében peregrinációra indult, mely során bejárta Európa leghíresebb egyetemeit. 1597-ben indultak útnak, először Hamburg irányába, és mindjárt ekkor kis híján balesetet szenvedtek, éppen csak sikerült megmenekülniük egy veszedelmes hajótöréstől.85 Az esemény azonban nem riasztotta vissza őket az utazás folytatásától, Frízföldön át Amszterdamba, majd Leidenbe haladtak tovább. Soner számára ez volt az első fontos állomás: a híres egyetem jó alkalmat kínált filozófiai tudásának elmélyítésére, amit ki is használt. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy részt vett néhány nyilvános disputációban, ami pedig alapvetően visszahúzódó természete miatt sem korábban, sem később nem volt szokása. A legfontosabb esemény azonban nem ez volt, hanem egy új ismeretség, amit két, szintén peregrinációt végző diákkal kötött: Andrej Wojdowski és Christoph Ostorodt lengyel nemes ifjakkal, a sociniánus felekezet elkötelezett híveivel.86
Előbbi valamivel idősebb volt Sonernél (mivel már a nyolcvanas évek elején levelezést folytatott Sozzinivel), s ekkorra már komoly lelkészi pálya állt mögötte (Lublin, Raków), illetve írt néhány teológiai értekezést és egyéb művet az antitrinitárius felfogás védelmében. Később más nyugat-európai nagyvárosokban is megfordult, például Strassburgban, ahol megnyerte a socinianizmus számára Valentin Schmalzot, a felekezet későbbi nagy fordítóját és teológusát.87 A szász származású Ostorodt idősebb volt nála, és eredetileg a lutheránus felekezethez tartozott; egy lelkész fiaként rektor lett egy pomerániai iskolában, ahonnan heterodox nézetei miatt 1585-ben távoznia kellett. A lengyel testvérekhez csatlakozott, s immár az unitárius egyházban vállalt lelkészi tisztséget, illetve számos sociniánus szellemiségű teológiai értekezést is kiadott latin és német nyelven.88
Németalföldre együtt utazott a két lengyel, mégpedig hasonló körülmények között, mint Soner, ugyanis lengyel tanulók felügyelete és mentorálása volt a feladatuk. Emellett azonban „missziós” céljuk is volt; erre utal, hogy szóban és írásban is aktív térítő tevékenységet fejtettek ki. Működésüknek részét képezte néhány közösen összeállított, a hagyományos szentháromságtant támadó teológiai traktátus, de valószínűleg inkább élőszóban próbálkoztak új tagokat toborozni a sociniánusok közé, fogékony közönségre számítva az egyetemi város ifjúságának soraiban. Ami Sonert illeti, elérték a céljukat: már
„officium regentis [= Soneri] non tantum in danda, sed et in observanda disciplina consistere” (Christoph Fürer).
Ekkoriban még hitbeli kérdésekben sem volt nála megfigyelhető a legkisebb elhajlás sem. Vö. ZELTNER, i. m., 27.
85 Talán ehhez az eseményhez is kapcsolódik a kolligátum Vituperium navigationis című darabja.
86 Zeltner szerint „hírbe hozták” egy másik ismert heterodox gondolkodóval, Konrad Vorsttal is, de ugyancsak ő tudósít róla, hogy kronológiai okok miatt nem találkozhattak Sonerrel.
87 SANDIUS, i. m., 90
88 Uo.,, 90–92.
46 Zeltnertől kezdve a mai kutatókig mindenki egyetért abban, hogy ők térítették meg a mindeddig kifogástalan orthodoxiát valló ifjú magistert. Nem járhat messze az igazságtól a Historia arcana szerzője abban sem, hogy a fő motiváló erő a műveltségük (azaz teológiai vitákban mutatott felkészültségük) és erkölcsös életmódjuk volt, hiszen a fent idézett vélemények alapján maga Soner is ezeken a területeken igyekezett a leginkább kitűnni. A konkrét módszerük pedig nagyon hasonló lehetett ahhoz, amiről később a Soner-tanítvány Ruar számolt be egy levélben, mikor leírta a saját megtérésének történetét: személyes beszélgetések során, egy-egy filozófiai-teológiai problémából kiindulva az antitrinitáriusok megcáfolták a témában vallott hagyományos nézeteket, majd bebizonyították a saját álláspontjuk igazát, és így lépésről lépésre rávezették partnerüket a szentháromságtagadó hit teljes elfogadására.89 Soner kaphatott tőlük könyveket is, hogy elmélyítse tudását, illetve valószínűsíthető, hogy magát a socinianizmust már ismerte valamennyire, az Altdorfban tanuló lengyel diákoknak köszönhetően.
Akárhogy is csinálta Woidowski és Ostorodt, a sikerük tartósnak bizonyult, hiszen Soner a socinianizmus elkötelezett híveként utazott el Leidenből. A személyes barátságot szintén tovább ápolták, különösen Ostorodttal, amit fennmaradt levélváltásuk bizonyít.
Egyebekben a két lengyelnek már nem volt ilyen szerencséje, mivel aktív térítő tevékenységük felhívta magára a hatóságok figyelmét, és hamarosan vád alá kerültek eretnek hitvallásuk miatt. Hiába írtak védekezésképpen egy külön Apologiát, bűnösnek találták őket, és 1599-ben távozniuk kellett a városból. Nyugati útjuk mindazonáltal nem ért véget, hiszen ezután került csak sor Schmalz már említett megtérítésére, Sonerrel azonban már nem találkoztak.
A három nürnbergi hosszú utat járt még be: London, Oxford és Párizs viszonylag gyors meglátogatása után a következő jelentős állomás Itália volt, amely a klasszikus kultúra emlékein nevelődött elmék számára ekkoriban is éppolyan vágyott célpont volt, mint a megelőző és a későbbi századokban. Soner talán járt Rómában és Nápolyban, de a legfontosabbnak mindenképpen Páduát kell tartani, a korabeli kultúra és művelődés egyik centrumát, amely az itt uralkodó viszonylag toleráns légkör miatt kedvelt célpontja volt a különféle heterodox nézeteket valló diákoknak.90 Sonerrel kapcsolatban is feltételezi Zeltner, hogy itt újabb sociniánus hatások érhették, de valószínűleg nem ez vonzotta a városba, hanem az orvosi fakultás, illetve a filozófiaoktatás nagy híre. Túl azon, hogy a mestere, Scherb
89 Erről ld. a következő fejezetet.
90 A magyar történelemből például ismertek az erdélyi „páduások,” akik itt szerzett tudományukat a politikai elit tagjaiként az ország kormányzásában kamatoztatták; közülük is a leghíresebb a kancellár, Kovacsóczy Farkas volt, aki 1595-ben esett ádozatul a belpolitikai harcoknak.
47 szintén Padovában tanult, az egyetem valóban a kor legismertebb, máig a filozófiatörténet jeles alakjaiként számon tartott gondolkodóinak adott otthont (Zabarella, Pomponazzi stb.), akik nagy hatású arisztoteliánus iskolát alakítottak ki. A filozófiában Soner alighanem itt lépett végleg Scherb nyomdokába, hogy aztán ugyanolyan szilárd eltökéltséggel ragaszkodjon Arisztotelészhez, mint a hitben a socinianizmushoz, bár később tapasztalnia kellett, hogy a kettőt nem mindig könnyű összeegyeztetni egymással. Érdemes még említeni egy másik arisztoteliánus filozófust, Andrea Cesalpinót, aki ekkoriban Rómában tanított, és bár személyesen nem biztos, hogy találkozott Sonerrel, de művei valószínűleg ebben az időszakban váltak ismertté a nürnbergi peregrinus számára.
Az utazók ezek után hazafelé indultak. Az utolsó jelentős állomásuk Bázel volt, mely város kifejezetten az altdorfi Akadémia hallgatói között számított népszerűnek, ugyanis amíg saját intézményük nem emelkedett egyetemi rangra, a legtöbben itt szerezték meg a doktorátust. Így cselekedett Soner is: 1601 szeptemberében védte meg orvostudományi tételeit a melancholia tárgyában, így a doctor medicinae titulussal térhetett haza a következő évben.
Mintegy három évig Nürnbergben működött orvosként, tovább gyarapítva jó hírnevét és kapcsolatait.91 Ezekben az években meg is nősült, bár a feleségéről semmilyen információ nem maradt fenn azon kívül, hogy túlélte Sonert.92 A gyermekeit illetően egyedül Baier említ egy Clara Helena nevű leányt, aki egy bizonyos Wolfgang Lindesius nevű nürnbergi
Mintegy három évig Nürnbergben működött orvosként, tovább gyarapítva jó hírnevét és kapcsolatait.91 Ezekben az években meg is nősült, bár a feleségéről semmilyen információ nem maradt fenn azon kívül, hogy túlélte Sonert.92 A gyermekeit illetően egyedül Baier említ egy Clara Helena nevű leányt, aki egy bizonyos Wolfgang Lindesius nevű nürnbergi