Boglár Lajos antropológiája, a kultúra arcai és a
vízzel írt valóság
Jelen könyv összes fejezete kapcsán felmerülhetett a kérdés, hogyan lehet, illetve lehet-e egyáltalán tanulni a más kultúrák felé forduló empátiát? Megtanítható-e valaki a kul-turális antropológiai kutatások alapvető mozzanatára, a kölcsönös bizalom, elfogadás készségére? Létezik-e olyan módszertani „kulcs”, amely minden kulturális antropológiai kutatás során alkalmazható lenne?
„Az elméleti vitákról, ahogyan a terepmunka-módszertan kérdésében is, azt vallom – ahogyan több bölcs is állítja –, az a kulcs, amely minden zárat felnyit, csak álkulcs lehet!”
– foglalta össze Boglár Lajos terepmunka-tapasztalatait számunkra egyetemi előadásain.
Boglár tanár úr több száz antropológus hallgatót készített fel terepmunkára az ELTE kulturális antropológia szakán. Terepmunkára tanított, késztetett és sarkallt, de nem „a”
terepmunka módszertanára. Ennek eredményességét mi, tanítványai vagyunk hivatottak hitelessé tenni, kutatómunkáink és a tőle tanultak továbbadása által.
Boglár tanár úrról nem tudok múlt időben beszélni. Tanszékünk szobái falán máig lát-hatók az általa készített fotók, a szekrényekben sorakoznak könyvei, videokazettái. Ötletei, szavai, szeretete és humora továbbra is körüllengik a folyosókat, a termeket és tanítványai, kollégái szívét. Ami biztos, hogy az általa írt könyvek a Trópusi indiánok között, a Wahari,
a Pau Brasil még sok-sok nemzedéknek hozza meg a kedvét majd a kulturális antropoló-gia és a dél-amerikai indián kultúrák megismeréséhez csakúgy, mint az általa lektorált Szomorú trópusok Lévi-Strausstól, vagy az általa szerkesztett és előszóval ellátott Népek, nyelvek, kultúrák című Franz Boas-könyv. Kevesen tudják, de a latin-amerikai kultúra és világnézet megismeréséhez a felsoroltakon kívül Borges műveinek, valamint a Popol Vuh, a maja-kincse indiánok szent könyvének (Kucka Péterrel közösen) lefordításával is hozzájárult. Több tucat tudományos publikációjával, a Vallás és antropológia jegyzettel, a Mítosz és kultúra, valamint A kultúra arcai című könyveivel a hazai és nemzetközi társa-dalomtudományi diskurzus és oktatás számára nyújtott elévülhetetlen segítséget. És még nem szóltam kiállításairól, az indián törzsi művészetet bemutató albumairól és filmjeiről.
A felsoroltakon kívül Boglár Lajos életműve és szívügye a budapesti kulturális ant-ropológia szak hazánkban elsőként való megindítása és fenntartása volt. A ma már töb-bek által „budapesti iskolaként” elnevezett szakon az általunk kutatni kívánt közösségek intenzív, közvetlen megismerésének kritériuma mellett az irántuk érzett felelősséget, sze-retetből fakadó szolidaritást is megtanultuk. Boglár tanár úr átadta nekünk, hogy csak úgy érthetjük meg a különböző kultúrákat és magát az antropológia tudományát is, ha előítéleteinket félretéve élünk együtt a kutatott közösséggel, és mindvégig az ő fogalma-ikra, saját értelmezéseikre hagyatkozva próbáljuk megérteni őket.
Boglár tanár úr nem kívánta, hogy minden hallgatója gyakorló kulturális antropo-lógus legyen; arra törekedett, hogy a társadalom legkülönfélébb területein elhelyezkedő diákjai is a kulturális relativizmus, a tapasztalatokból is táplálkozó empátia és szolidaritás világnézetével legyenek átitatva. Tanítványaiként, kollégáiként ezt a szellemiséget próbál-juk megőrizni, továbbadni, életben tartani. Ezért az alábbiakban a Boglár tanár úr által inspirált és vele együtt kidolgozott módszertani kurzustervet mutatom be, amely alapját képezheti, illetve kiegészítheti, továbbgondolásra serkentheti más kulturális antropológiai szakok, specializációk, műhelyek munkáját is.
A kulturális antropológia sajátos társadalomtudományi paradigmája magában foglalja a kulturális relativizmus szemléletmódját, a kutatott közösségek holisztikus értelmezését és a részt vevő megfigyelés alkalmazását. Ennek megfelelően az antropológusok az általuk kutatott közösségek mindennapjaiban való aktív, együtt élő részvétellel próbálják feltárni a kulturális-társadalmi jelentéstartalmak valóságait. A kulturális antropológia elméleti irányzatai, munkái sem ismerhetők, érthetők meg ezért egyéni terepmunka-tapasztalatok nélkül, hiszen a meghatározó elméleti munkák is ilyen tapasztalatok mentén, azokból fakadóan, azokat továbbgondolva születtek meg, illetve kommunikálódtak később az azo-kat alkalmazó, szintén terepmunkát végző antropológusok által. A terepmunka-felkészítés egyik alapvető célja ezért e kommunikáció elsajátíttatása az elméleti irodalom révén és az önálló terepmunka során. Úgy véljük, hallgatóink csupán e kommunikáció során érthetik meg és alkalmazhatják a kulturális antropológia megközelítését és módszertanát. Mindez a Boglár Lajos által kidolgozott és megvalósított kutatásmódszertani elveket és gyakorla-tot követi. Boglár tanár úr így összegezte ezt az egyik vele készített interjú során:
Mi valóban nagy hangsúlyt helyezünk a terepmunkára, és azt szeretnénk, ha a diákjaink ezen a bázison építenék fel elméleti tudásukat. Azt azonban tudnunk kell, hogy ez a szakma nem jött volna létre, ha Malinowski, Boas, Mead és társaik nem a terepmunka nyomán találják ki az elméleteiket. Mint ahogy Clifford Geertz is elképzelhetetlen Marokkó és Bali nélkül. Ez ugyanígy áll az oktatásra. Ebben a szakmában a tanár elméleti előadása csak akkor lehet hiteles, ha terepmunkára támaszkodik. És a hallgató számára is csak akkor van jelentősége az elméletnek, ha azt át tudja tenni a gyakorlatba. Csak annak adunk diplomát, aki a minimális százharminc nap terepmunkát teljesíti. Természetesen kivétel ez alól ez az eset, ha a hallgatót fizikai képességei korlátozzák ebben. Azok a diákok, akik terepmunkát végeztek, általában véve sokkal többet tudnak, mint a többiek.(Csáky 1994: 218) Szakunk tanterve ezért épül a hallgatók terepmunkáira. A szemeszterek során hallgatott előadások és gyakorlati szemináriumok egyaránt a hallgatók kutatásait próbálják segíteni.
A diákok mind az elméleti meglátásokat, mind a módszertani technikákat terepkutatói tapasztalataikhoz adaptálják, módosítva, kiegészítve akár azokat. Minden diáknak lehe-tősége van ezért a tanszék tanáraival való személyes és rendszeres konzultációkra, ame-lyek során együtt gondolkodhatnak a kutatás szakmai és emberi kihívásain. Tanszékünk oktatási filozófiája, Boglár Lajos örökségét folytatva, azon a kölcsönös, partneri viszonyon alapul, amely ugyanúgy jellemzi diák és tanár, mint a kutató és a kutatott közösség tag-jainak kapcsolatát.
Az empátia gyakorlása a terepmunka során vagy az oktatás mindennapjaiban ezzel együtt sem tanítható, tanulható meg mindenki számára, ugyanakkor Boglár Lajos ant-ropológiájának ösvényein haladva lehetőségünk nyílik arra, hogy megérezzük és megért-hessük: egymás elfogadásához és értő értelmezéséhez az antropológus számára nem vezet más út.
A könyvben elemzett általánosabb témakörök is ezeknek az aprólékos terepkutatá-soknak és értelmezéseknek az eredményein alapulnak. Írásom a kulturális antropológia szemléletéből fakadó megközelítéseket követve próbált hozzájárulni a kultúra arcainak megismeréséhez.
A kultúra folyamatosan változó realitás. Bepillantásaink a legkülönfélébb kultúrák világaiba ezért hasonlóak a „vízzel írt valóság” pillanataihoz. A kulturális antropológia ezeket a pillanatokat próbálja megőrizni, hiszen ezek nélkül a pillanatfelvételek nélkül azt a lehetőséget szalasztanánk el, amely által egymás különbségeire és hasonlóságaira cso-dálkozhatunk rá. A „vízzel írt valóság” igazsága, hogy másságunk felfedezésén keresztül érthetjük meg, ami közös bennünk.