Energiapolitikai modellek

Mielőtt rátérnénk a szakmai modellek ismertetésére, célszerű az energetika kapcsolat-rendszerét a földrajzi környezetben általánosan vizsgálni (2. ábra). A természeti környezettel ellentmondásos kölcsönhatásban van, ugyanis a természeti erőforrásokat hasznosítja a társadalom és a gazdaság érdekében, ugyanakkor jelentős sebeket is ejt benne (levegő- és vízszennyezés, tájrombolás stb.). Az energetika a társadalom és gazdaság erőforrásait is hasznosítja, hogy azok igényeit kielégíthesse. Az államra hárul a szabályozás feladata, azonban ennek fejében jövedelmet, esetleg költségvetési hiányt biztosít számára. A részletes elemzés nem célunk, azonban kijelenthetjük, hogy az energetika bonyolult kölcsönhatásban van környezetével, így a földrajzi kutatások során erre mindig tekintettel kell lennünk.

2. ábra: Az energetika „helye”. Kölcsönhatásokat követő modellrendszer (Forrás: Ősz, évszám nélkül)

Az energiapolitikai irányzatok célkitűzései alapján az energiagazdaság alapvető követelményeit rendszerbe foglalhatjuk (van der Linde 2004). Szakemberek úgynevezett energiapolitikai célháromszögeket határoztak meg, amelyek középpontjaiba több tényezőt is állítottak: energiapolitika, villamosenergia-ipar, energiaellátás, fenntarthatóság (3. ábra).

3. ábra: Az energetikai háromszög

(Forrás: A, van der Linde, 2004 ; B, Hatvani, 2005 ; C, Bonekamp, 2001; D, Molnár, 2006)

Véleményünk szerint az energiagazdaság (illetve energetika) megjelölése lenne a legmegfelelőbb, ugyanis összetettebb jellegénél fogva átfogó feladata, hogy a társadalmat és a gazdaságot a földrajzi környezetben optimális feltételek mellett energiával ellássa. A háromszög csúcsaiban a legfontosabb irányelvek jelennek meg, amelyek az energiapolitikában a legfontosabb prioritásokat élvezik. Az első az ellátásbiztonság, a második pedig a környezetvédelem (az utóbbi időkben már felváltja a fenntarthatóság), amelyek szinte mindegyik modellben jelen vannak. A harmadik irányelv meghatározása többféleképpen történik, napjainkban a versenyképesség használata a legelfogadottabb. Meg kell ismét jegyezni, hogy ezen irányelvek követelményei a legtöbb esetben ellentmondásban vannak egymással (pl. növeli a költségeket az ellátásbiztonsági és a környezetvédelmi alapkövetelmények teljesítése), így az energiapolitika kialakítása és megvalósítása során egy ideális egyensúly elérése a követendő cél.

Ellátásbiztonság:

Ellátásbiztonság szempontjából fontos szerepe van a primer energiahordozókhoz való hozzáférésnek, az energiatermelő és -átalakító kapacitások nagyságának és megbízhatóságának, az import esetében a függőség foka mérséklésének és a diverzifikált beszerzésnek, valamint a stratégiai készleteknek és tartalék kapacitásoknak (van der Linde – van Geuns 2005).

Fenntarthatóság, környezetvédelem:

A fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása területén – ami a természeti erőforrások kímélésének, valamint a környezet megóvásának és a környezeti szennyezés mérséklésének követelményét jelenti – a globális gondolkodás evidencia. Egyetlen ország erre irányuló intézkedései semmit sem érnek, ha a többi ország nem teljesíti saját feladatát.

Az energetika és a környezet kölcsönhatása megkívánja a koordinációt a fenntartható fejlődés érdekében (Szergényi I. 1999). A villamosenergia-termelésnek és –szolgáltatásnak is jelentős hatása van a környezetre, így az energiapolitikában is nagy hangsúlyt kap a környezet védelme.

Ennek megvalósítása érdekében a környezet szennyezésének és károsításának megelőzésére (elővigyázatosság elve) és a lehetséges szennyezéseket azok forrásánál való megakadályozására (megelőzés elve) törekszik, valamint a szennyezésért annak okozóját teszi felelőssé (szennyező fizet elv).

Versenyképesség, gazdaságosság:

Ez a követelmény egyrészt magának az energiaellátásnak a gazdaságosságára, költséghatékony működésére, másrészt az energetika által a nemzetgazdaság versenyképességére gyakorolt pozitív hatásra vonatkozik (meg kell azonban jegyezni, hogy számos ország esetében ez a pozitív hatás még nyomokban sem fedezhető fel). Az ipari versenyképességhez helyesen kialakított, stabil és kiszámítható, a piaci mechanizmusokat tiszteletben tartó szabályozási keretekre van szükség.

Az energiapolitikának ezért a költséghatékony megoldásokat kell favorizálnia és a különböző politikai lehetőségek és azok energiaárra gyakorolt hatásainak alapos gazdasági elemzésén kell alapulnia.

Dugstad, E. és Roland, K. (2005) (A szerzők a skandináv villamosenergia-ipar piacnyitásának tapasztalatait összegzik. Érdekesség, hogy a közös villamosenergia-piac mellett az országok az energiapolitikai prioritásokat eltérő módon alkalmazzák.) az energiapolitikai háromszög középpontjába a villamosenergia-ipart helyezi és az alapelveket is részletesebben elemzi (4. ábra). Az ellátásbiztonságot nagymértékben meghatározza a stabil piac és a geopolitikai instabilitás viszonya, míg a rendszer hatékonyságát a monopol szabályozás és a verseny összefonódása adja. A környezet védelme esetében a természetvédelmet, a klímaváltozást és a levegőszennyezést emelik ki, valamint a nukleáris energia felhasználásának környezeti veszélyeit hangsúlyozzák.

Az összetettebb energetikai modellek közül még kiemeljük Bernot és szerzőtársainak elméleti munkáját (5.

ábra). Az energiafelhasználás rendszerének középpontjába a vállalkozót helyezik és a tudást tekintik a fejlesztés meghatározó elemének (Bernot et al 2004). A meglehetősen bonyolult modellben az előbbiekben felsorolt prioritások a stratégia-politika-küldetés kapcsolatrendszerében lelhetők fel. Meghatározó a szerepe az államnak (adminisztráció, ösztönzők, pártok, politikai érdek, törvényhozás stb.), valamint a szomszédos és nemzetközi rendszerekre is tekintettel van a struktúra. Külön ki kell emelni, hogy a földrajzi környezet mindegyik eleme, így a természeti, a társadalmi-kulturális-szociális, a gazdasági és a műszaki-infrastrukturális környezet is megjelenik a modellben.

4. ábra: Az energiapolitikai háromszög (Forrás: Dugstad – Roland, 2005)

5. ábra: Az energiafelhasználás piacgazdasági modellje (Forrás: Bernot et al, 2004)

Összefoglalásként megemlítjük, hogy az energiapolitikát az energiaellátás stratégiájának tekintjük, melynek legfontosabb alapelvei az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság (több alkalommal ezt a környezetvédelem helyettesíti) és a versenyképesség. Két élesen elkülöníthető energiapolitikai irányzatot említhetünk, amelyek gyakran kerülnek viták kereszttüzébe. A nemzeti érdekeket jobban szem előtt tartó konzervatív szemléletmódhoz a hagyományos mérnöki modell áll közelebb, míg a piacközpontú liberális modell a napjainkban egyre inkább jellemző globális folyamatoknak felel meg.

10. Kérdések

3. lecke: AZ EURÓPAI UNIÓ ENERGIAPOLTIKÁJA

11. Célkitűzés

A fejezet célja, hogy rövid történelmi áttekintés után az Európai Unió energiapolitikáját bemutassa és ismertesse a főbb prioritások (ellátásbiztonság, környezetvédelem, versenyképesség) jellemzőit.

Az Európai Közösségek létrehozásakor nem rendelkeztek a közös energiapolitika tekintetében. Az 1973. évi olajválság kirobbanása után a kormányok saját nemzeti energiaprogramokat dolgoztak ki (legismertebb a francia nukleáris program erőteljes fejlesztése) és közösen stratégiákat dolgoztak ki az Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) befolyásának ellensúlyozására. Az összes nyugat-európai ország csatlakozott a Nemzetközi Energia Ügynökséghez (IEA), s 1974-ben az Európai Bizottság által kidolgozott energiastratégiát a Tanács jóváhagyta. Ez javasolta az energia-felhasználás racionalizálását, az olajimport csökkentését, a hazai energia-termelés bővítését, mindenekelőtt a széntermelés stabilizálását és a nukleáris energia-szektorban a beruházások növelését.

A második olajválság következtében ismét előtérbe került a közösségi energiapolitika megerősítésének ténye.

1986-ban átfogó energiapolitikai célokat fogalmaztak meg, amelynek alapját a Bizottság által kiadott Fehér Könyv biztosította. Ez további racionalizálásra, felhasználás-csökkentésre és az energiaszektor szerkezeti átalakítására helyezte a hangsúlyt, ugyanakkor az atomenergia már nem szerepelt az ajánlott fejlesztések között.

Jelentősen befolyásolta a politika alakulását, hogy az energiakínálat bőséges volt, elektromos áramból feleslegek keletkeztek, így előtérbe került az energiaszektor privatizációjának, valamint az egységes belső piac kialakításának gondolata (Horváth Z. 2001).

A széles értelemben vett energiapolitika kialakítására az első meghatározó lépést az 1995. évi „Európai Energiapolitika” Zöld Könyvének (For an European Union Energy Policy) és Fehér Könyvének (An Energy Policy for the European Union) a megjelenése jelenti. Ezek általánosságban rögzítik az EU energiapolitikáját, meghatározva a gazdasági környezet jellemzőit és az ehhez való alkalmazkodás módját, eszközrendszerét, s ezek közül egyik legfontosabbként a belső piac megteremtését. Megfogalmazódott még az energia felhasználásának, beszerzésének, továbbá a biztonságos ellátásnak és környezetkímélő előállításnak hosszú távú tervezése.

Időközben lezajlott az energetikát számottevő mértékben érintő Kiotói Konferencia, valamint elkészült a megújuló energiaforrások fokozott hasznosításával foglalkozó Fehér Könyv, a távlati energetikai helyzetet pedig már 2030-as perspektívában tanulmányozzák. Az EU Direction Génerále de l’Énergie négy forgatókönyvet dolgozott ki, melyeket a következő találó kifejezésekkel illet: 1. „Hagyományos bölcsesség” (ST) – a gazdasági