Eltérések a passzívház szabvány és a hazai energetikai szabályozás között . 165

A magyar szabályozás és a passzívház szabvány között vannak elvi különbségek, amelyek elsősorban a 120 kWh/m²év-es összes primer energiafelhasználásra vonatkozó követelmény teljesítésének megítélésében jelentkeznek.

Először tekintsük át a számítási módszerben rejlő különbségeket. Az egyik, hogy a magyar szabályozás szerint a HMV-igényt nettó 30 kWh/m²év-vel kell számolni, míg német passzívház-szabvány jóval kisebb HMV-igénnyel (25 l/nap, ami a magyar fogyasztói szokásokra jellemző érték fele) számol. Ez egy háromfős, 137 m²-es épület esetén 11,1 kWh/m²év-re adódik, vagyis az eltérés igen jelentős. Ráadásul elvi különbség, hogy a hazai szabályozás fogyasztófüggetlen, azaz átlagos alapterületre vetített fogyasztói értékkel számol, míg a PH-szabvány konkrét fogyasztókra és fogyasztási szokásokra tervez.

A háztartási gépek primer energiafelhasználásának figyelembevétele szintén jelentős elvi különbség. Itt is a fogyasztófüggetlen szemlélet és a konkrét fogyasztókra vonatkozó tervezés jelenti az eltérést. A PH-számításban ugyanis konkrétan egyenként számba kell venni az épületbe tervezett háztartási gépeket és villamos berendezéseket, azok napi villamos fogyasztását és fűtött vagy fűtetlen térben való elhelyezkedését.

Vannak különbségek a primerenergia-tényezőkben is. A legnagyobb eltérés a biomassza megítélésében van, itt a PH-szabvány 0,2-t ír elő, a hazai szabályozás 0,6-ot. Nagyok az eltérések a kapcsolt távhő esetén, a hazai értékek lényegesen alacsonyabbak. Továbbá a napelemmel termelt áram primerenergia-tényezője a német rendszerben 0,7, a hazai-ban 0.

1 A blower‐door mérésre vonatkozó eljárást az MSZ EN 13829 szabvány szerint kell végezni. MSZ EN 13829 –  

A felsorolt különbségek egy része (például a primerenergia-tényezők) a passzívház-szabvány hazai viszonyokra való adaptálással egyszerűen teljesíthető lenne. Ilyen történt is, a magyar klímaadatok figyelembe vehetők a számítás során.

A fogyasztófüggetlen szemlélet és a konkrét fogyasztókra vonatkozó tervezés azonban nehezen hozható össze, bár kiegészítő számításokkal ez sem lenne megoldhatatlan.

Most tekintsük a követelményrendszerben rejlő különbségeket! Az, hogy a számszerű követelmények eltérőek, az nyilvánvaló, és nem érdemes elemezni. Amire kitérnénk viszont, az a szemléletbeli különbség. A hazai szabályozás háromszintű, ebből a második és a harmadik szint függ az épület geometriájától, pontosabban a felület/térfogat aránytól. Ha egy épületnek több az egy fűtött köbméterre jutó hűlő felülete, akkor nagyobb fajlagos hőveszteségtényezőt, illetve primer energiafelhasználást engedünk meg. Ennek következményeképpen hasonló hőszigetelési szintet kell alkalmazni különböző geometriai adottságú épületekre. Miért jó ez? A hazai szabályozás általános érvénnyel betartandó és kötelező, függetlenül az esetleges telekadottságból, környezeti sajátosságokból adódó követelményektől, az épület méretétől. Egyetlen egységes szám előírása jóval szigorúbb feltételt jelentene például családi házakra (amelyeknél méretükből adódóan a felület/térfogat arány kedvezőtlen), mint nagy épületekre. Tény, hogy ez a megközelítés kevésbé motiválja az építészt a kompakt tömegformálásra, de úgy is fogalmazhatunk, hogy nem az energetikai szempontoknak rendeli alá a design-t, hanem alkalmazkodik az egyéb, nem energetikai jellegű szempontokhoz.

Szintén indokolja a felület-térfogat arány függvényében változó követelményt, hogy a hazai szabályozás alapján történik a meglévő épületek tanúsítása. Fix követelményérték esetén az épület mérete szinte erősebben befolyásolná az energetikai besorolást, mint a határoló szerkezetek és a gépészet energetikai minősége. Egy új építésű családi ház besorolása nagyjából hasonló lenne, mint egy 80-as években épült panelházé. Így viszont, a hasonló szerkezetekkel és gépészettel épült épületek hasonló besorolást kapnak.

Ezzel szemben a passzívházak esetén a követelmény konstans, vagyis ugyanaz az elvárás függetlenül attól, hogy az épület kicsi vagy nagy, lehet-e délre tájolni az ablakokat vagy sem. A passzívház filozófia szerint a design tehát alá van rendelve az energiahatékonyságnak. Tekintve, hogy a passzívház-minősítés önkéntes, ez a filozófia el is fogadható. Ugyanakkor ennek az a következménye, hogy lényegesen könnyebb nagyobb épületek esetén a követelményeket teljesíteni, mint kisebbeknél. Ennek ellenére érdekes, hogy a passzívházak zöme családi ház, bár az utóbbi években egyre több nagyobb épület is épül Németországban, Ausztriában, Svájcban.

8.1.4 A passzívházak főbb jellemzői

A hármas definíció mellett érdemes felsorolni a passzívházak ismertetőjegyeit, ezek azonban nem követelmények, inkább bevált megoldások, jellemzők.

A legfontosabb tulajdonsága a passzívházaknak a kompakt forma és az ebből adódó alacsony hűlő felület/fűtött térfogat arány. Szinte ugyanilyen fontos a megfelelő tájolás, különös tekintettel a nyílászárókra. Az üvegezési arány helyes megválasztása tájolásonként szintén alapvető fontosságú. Ehhez kapcsolódik a megfelelő benapozottság biztosítása, a környezet és az épülethez kapcsolódó árnyékvető objektumok szakszerű

A hőhídmentes kialakításra valamennyi csomópontnál nagy figyelmet kell fordítani, ami speciális megoldásokat igényel az erkély- és lodzsacsatlakozásoknál, a nyílászárók beépítésénél és a talajjal határos szerkezeteknél. Részben emiatt minimalizálni kell a külső burkot megszakító gépészeti áttöréseket is.

A fűtetlen és fűtött terek között kerüljük a nyílászárókat, az átjárást inkább a külső téren keresztül célszerű megoldani!

Ami az épületgépészeti rendszert illeti, a kiegyenlített hővisszanyerős szellőzés a passzívházaknál meghatározó elem, ami gyakran kiegészül közvetlen vagy közvetett talajhőcserélős levegő-előmelegítéssel. A szellőzőrendszer 10–20-szor annyi energiát takarít meg, mint amennyit használ. A szellőzés gyakran egyben fűtés is: az épület hőigénye léghevítő beépítésével fedezhető. Tulajdonképpen a passzívházak egyik kevésbé ismert tulajdonsága, hogy az alacsony hőigény fedezhető úgy légfűtéssel, hogy a légcsatornák méretezése tiszta friss levegőre történik. Vagyis a légfűtés miatt nem szükséges nagy légcsatornák alkalmazása: ez pedig egy lényegi különbség a hagyományos légfűtéses épületekhez képest. Úgy is mondhatnánk, hogy a fűtési energiafelhasználás maximuma azért 15 kWh/m²év, mert ilyen kis hőigényt már lehetséges tisztán légfűtésre méretezett légcsatornákkal rendelkező légtechnikával fedezni. Ezért a koncepció mögött gazdaságossági megfontolások vannak: ekkora hőigény esetén ugyanis már elhagyható a hagyományos fűtés, és kiváltható kisteljesítményű légfűtéssel.

Ennek ellenére vannak passzívházak, ahol felületfűtést alkalmaznak, esetleg radiátoros fűtés is előfordul. Ezekben az épületekben a hővisszanyerős szellőzés nem egészül ki légfűtéssel, ezért a befúvók elhelyezésénél alapos körültekintéssel kell eljárni, hogy a teljes átöblítés és a komfort (huzatmentesség) biztosítva legyen.

Családi házak esetén a leggyakoribb hőtermelő a hővisszanyerő utáni, elszívott levegő hőforrású levegős hőszivattyú. Egy gyakori megoldás a passzívház-kompakt készülék, amelyben egybe van építve a hőszivattyú a hővisszanyerővel és a melegvíz-tárolóval, illetve napkollektor is csatlakoztatható hozzá (8.1 ábra). A leghidegebb napokon a hőszivattyú-teljesítmény nem biztos hogy elegendő, ekkor kiegészítő villamos fűtőelem fedezi a csúcsigényt.

8.1 ábra: Viessmann Vitotres 343 passzívház kompakt készülék