A reprezentációs harcok tétje a kisebbségi identitás tartalmának meghatározása és az ezzel járó társadalmi előnyök.3 E verseny során szemben álló felek jellemzően különbö-ző történeti narratívákat képviselnek, majd ezekre építik fel saját identitásdiskurzusai-kat. Bourdieu is kiemeli, hogy e viták jellemzően olyan tulajdonságokról szólnak, ame-lyek a múlthoz, az eredethez kapcsolódnak, céljuk pedig „egy olyan hatalom kizáróla-gos birtoklása, amelyből lehetséges láttatni és elhitetni, megismertetni és elismertetni, egyszóval kikényszeríteni a társadalmi világ felosztásának legitim definícióját, azáltal pedig csoportokat teremteni” (Bourdieu 1988, 642. p.).
A csoportteremtés szándékának azonban több oka is lehet. Az egyik, hogy az etnikai-lag homogén csoport képzete bizonyos történelmi helyzetekben (rendszerváltás, válság, modernizáció stb.) stabil keretet adhat: mint a gyorsan változó társadalmi viszonyok ellen-pólusa. Az etnicitás a múlttal való folytonosságot testesíti meg, ezáltal pedig képes arra, hogy felfordulás idején pszichikai megnyugvást nyújtson az egyének számára (Eriksen 2008, 25., 99–100. p.). Kisebbségi társadalom esetében általában egy jól lehatárolható
3 Például a székely-kategória esetében Patakfalvi-Czirják Ágnes szerint az identitásdiskurzus ellenőrzéséért folytatott verseny tétje a régió fölötti szimbolikus uralom, a gazdasági pozíciók megszerzése vagy megtartása (Patakfalvi-Czirják 2018, 223. p.)
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/3, Somorja
közösség (csoport) képe, a közös származás mítosza, egy vállalható múlt és egy remélhe-tő jövő, egy sajátként beazonosítható kultúra jelenthetik ezt a pszichikai megnyugvást.
Bár sokáig azt gondolták, hogy a késő modernitással járó társadalmi változások az etnicitás jelenségének megszűnését vagy legalábbis gyengülését idézik elő, ennek éppen ellenkezője történt: a közös származásra, életmódra utaló etnikai szimbolizmus hatása a társadalmi átalakulások periódusaiban megnő. Az etnikai identitás számára a csoport határát képző és fenntartó gyakorlatok alapvető fontosságúak, ezek pedig leginkább vál-tozások idején aktiválódnak, amikor a közösség határait támadások, hatások érik.
A csoportban való gondolkodás kényszere a társadalmi osztályozás gyakorlata felől is magyarázható, melynek lényege, hogy az emberek osztályok, fajták közötti megkülönböz-tetés segítségével igyekeznek a világ végtelen komplexitását véges számú kategóriára szűkíteni (Eriksen 2008, 90–91. p.). Rogers Brubaker csoportizmusnak nevezte el azt a jelenséget, amikor a társadalmi élet fontosabb alkotóelemeire, a társadalmi konfliktusok szereplőire egymástól élesen elkülönülő, belülről homogén csoportként tekintünk. A homogén csoport fogalma ezután alkalmassá válik arra, hogy érdekeket és tevékenysé-get tulajdonítsunk neki, tulajdonképpen tárgyiasítsuk, mintha egyetlen közös céllal ren-delkező, egységesen fellépő társadalmi szereplőről lenne szó (Brubaker 2001).
Brubaker ajánlása szerint a csoport fogalmát reflektálva kellene használni, változó-ként és esetlegesen kezelve azt, akár egy eseményt – így a kutatás során beazonosít-hatóvá válnak a csoportképzésre törekvő szándékok, illetve azok a helyzetek is, amikor a csoportként létezés esetleg nem valósul meg. Míg Brubaker a csoportként létezés mint esemény fogalmát vezeti be, a jelenséget Arjun Appadurai egy másik fogalomkész-let, az állandóan újratermelődő/újratermelendő etnotáj és a kontextusfüggő szomszéd-ság segítségével igyekszik megragadni. E fogalmak szintén a csoportidentitások magá-tól értetődő homogenitását vitatják, felhívják a figyelmet például arra a jelenségre, mikor a csoportot képző egyének a termelés, a reprodukció és a reprezentáció társa-dalmi tevékenységével foglalatoskodnak, egyidejűleg akaratlanul is olyan körülménye-ket hoznak létre, melyek átlépik a közösség határait: a házasságra, társadalmi repro-dukcióra való törekvés átlépi a falu határait és Másokkal sző rokoni kapcsolatokat; a kereskedelem fejlesztése újabb fogyasztói világokat hoz létre, amelyek aztán szintén Másokkal lépnek kapcsolatba; a háborúskodás új szövetségeket hozhat létre Másokkal (Appadurai 2001, 11. p.).
A csoportképzés gyakorlatában és a csoportreprezentációban a kultúrának kiemel-kedő szerepe van, nem mindegy azonban, hogy ezt a szerepet miként értékeljük. A pri-mordialista megközelítés szerint az etnikai csoportokat kulturális homogenitás jellemzi, e szemlélettel való szakítás Fredrik Barth szociálantropológus 1969-es tanulmányához kötődik (Feischmidt 2010, 9. p.). Barth felhívja a figyelmet az etnikai csoport és identitás szituatív és interaktív jellegére. Elmélete szerint az etnicitás bár a kulturális folytonosság reprezentálására törekszik, egyik kiváltó oka éppen a diszkontinuitás. A diszkontinuitás tapasztalata felerősíti a megkülönböztető kulturális jegyek társadalmi szerepét, e kultu-rális jegyek a határképzés és határfenntartás gyakorlataiban kapnak szimbolikus szere-pet, amikor láthatóságuk, társadalmi szerepük megnő. Az etnicitás tartalmát tehát
alap-FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/3, Somorja
vetően nem saját kulturális jegyei, hanem a Másként érzékelt kulturális jegyekkel való interakció során jelentkező társadalmi-ideológiai munka határozza meg. Barth ajánlása szerint az etnicitáskutatásnak nem a határokon belül felgyűlt kulturális anyagra, hanem a határképző gyakorlatokra kellene koncentrálnia (Barth 1996).
Az etnicitáskutatás haszonelvű megközelítése azt hangsúlyozza, hogy a kultúra annyiban játszik szerepet az etnicitásban, amennyiben az politikailag hasznosítható (Eriksen 2008, 82. p.). A kulturális hivatkozások használatának hatalmas vonzerejét Alain Dieckhoff szerint sem lehet kizárólag szimbolikus okokkal magyarázni, például azzal, hogy mítoszt és szimbólumrendszert nyújtanak egy csoportnak. E vonzerő szerin-te a társadalom mélyebb részerin-tegeiben és a politikai következményekben rejlik (Dieckhoff 2002, 20. p.). A kulturális reprezentáció politikai következménye lehet egy fontos téma birtokbavétele, a saját értelmezés monopóliumára való törekvés, mellyel különböző nyereségekre lehet szert tenni: értelmiségi mezőben elfoglalt hely, presztízs, tekintély, intézményi pozíció, szűkös forrásokhoz való hozzáférés stb. (Glózer 2007, 264. p.). Ez a megközelítésmód az elit szerepének kérdését veti fel, hiszen elsősorban az elit az, amely a kulturális hivatkozások használatát gazdasági/társadalmi/kulturális tőkére tudja konvertálni, egyrészt mert a pozíciójából adódóan ez lehetséges, másrészt mert érdeke fűződik hozzá. Losoncz Alpár is megjegyzi vajdasági elitkutatásai kapcsán, hogy a kisebbségi elit teljesítménye, fellépései, megszólalásai és a kisebbségi nemzetépítés, identitásképzés között közvetlen kapcsolat van – az ilyenfajta elit szükségszerűen ren-delkezik az ezekhez szükséges stratégiai, intézményes tudással (Losoncz 2003, 305.
p.). A szlovákiai magyar kulturális elitről sajnos kevés kutatás készült, e dolgozat keretei között azonban nincs mód átfogó háttérkutatás elvégzéséhez, így a meglevő eredmé-nyeket felhasználva vonhatunk le következtetéseket.
A szlovákiai magyar diskurzus egyik visszatérő toposza, hogy a szlovákiai magyar egy értelmiség nélküli társadalom, mivel a huszadik századi történelem, különösen a lakosságcsere és kitelepítés elsősorban ezt a réteget érintette.4 Egy másik, ehhez kap-csolódó toposz már a Csemadok5 mítoszával függ össze, mely szerint a kulturális-intéz-ményi-értelmiségi vákuumot a jogfosztottság évei után egyedüli intézményként a Csemadok töltötte be. Ezért fontos és forrásértékű Bajcsi Ildikó tanulmánya, amely a szervezet elitrekrutációs gyakorlatait elemzi és tipologizálja. Bár a tanulmány időkerete 1949 és 1960 között határozza meg magát, és nem tesz a jelenre utaló
következteté-4 Megfigyelésem, hogy a közösségi mítosz ezen fejezete a holokausztot nem számítja be az 20. század társadalom- és elitromboló tényezői közé, azokat ugyanis kizárólag a kitelepítés-ből vezeti le. Mivel a fenti gondolatmenetben is e mítosz/toposz kerül említésre, ezért ott is csak a lakósságcserét és a kitelepítést említem.
5 1949-ben pártutasításra létrehozott társadalmi és közművelődési intézmény a Cseh szlo vá -kiában élő magyar kisebbség számára. A Csemadok azóta is folyamatosan tevékenykedik. Az alapításkor a neve Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, több névváltoztatás után mai megnevezése: Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség.
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/3, Somorja
seket, a szlovákiai magyar kulturális elit 1949-es nullpontról építkezését mutatja be, ezért mindenképpen fontos a jelen körülményeinek megértéséhez. Bemutatja, hogy az elithiányt olyan képzésekkel igyekeztek pótolni, melyeket szintén inkompetens egyének voltak kénytelenek megtartani; hogy az egyes pozíciók betöltése egyrészt teljesen eset-leges volt, másrészt a pártállam döntési mechanizmusa hatotta át; hogy megjelent a jellemzően vidéki származású, elsőgenerációs kulturális elit típusa, amelyre sokszor volt jellemző a közösségért való elkötelezett cselekvés (Bajcsi 2014). A közösségi elkö-teleződés, az ún. népszolgálat-jelenség jelenbeli hatását tükrözik Lampl Zsuzsanna szociológus elitkutatásai is. Az 1997-es kutatása következtetéseit a következőképpen foglalta össze: „[...] az érintettekben él egy önmagukkal szemben kialakult elvárás, amely az értelmiségi létet semmiképp sem redukálja a szűk szakmai létre, hanem a közösség, esetünkben a szlovákiai magyarok érdekében vállalt többletként értelmezi.
Ezt a többletet a gyakorlati életben úgy képzelték el, hogy az értelmiségi szakmai tudá -sát valamilyen módon visszagyűrűzteti a szlovákiai magyar valóságba” (Lampl 2011, 438. p.). A 2009-es kutatása eredményei hasonló habitusú elitképet mutatnak, illetve a tanulmány megfogalmazásából látszik, hogy maga a kutató (tulajdonképpen a tudo-mányos elit képviselőjeként) sem törekedett a semleges álláspont látszatának fenntar-tására és nyíltan vállalta a kutatás végeredményével való azonosulást: „A kulturális elit háromnegyede, a gazdasági elit kétharmada egyetért azzal, hogy a kisebbségi elitnek történelmi küldetése [kiemelés a szerzőtől], hogy a szlovákiai magyarok helyzetének jobbításán tevékenykedjen; a kulturális elit 85 százaléka, a gazdasági elit 78 százalé-ka, tehát még többen egyetértenek azzal, hogy a kisebbségi elitnek kötelessége [kiemelés a szerzőtől] a szlovákiai magyarok helyzetének javításán dolgoznia. Mi mást is mondhatnánk? Úgy legyen. [kiemelés tőlem]” (Lampl 2011, 461. p.).
Az elit ilyen habitusa, a szakmai munkának a közösség feltételezett javának, a sokat emlegetett „megmaradásnak” való alárendelése (vagy legalábbis az ilyen viselkedéssel való egyetértés) egészen biztosan meghatározó erővel bír a szlovákiai magyar kulturális mezőben. E viszonyulásnak azonban nemcsak belső történelmi-társadalmi okai lehet-nek, a kisebbségi reprezentációban ugyanis az anyaország is érdekelt, szimbolikus és haszonelvű okok miatt egyaránt. A határokon kívül élő magyarok támogatásának ügye 1989 óta a magyarországi politika fontos témája, a téma tétje pedig a nemzeti narratí-va megalkotása, amelyet különböző kormányok próbáltak különféleképpen birtokba venni. Bár a támogatáspolitika már a rendszerváltás után elindult, 2010 óta beszélhe-tünk egységes határon túli politikáról,6 amelynek fő motívumai a Trianon-trauma miti-zálása, a szimbolikus jóvátétel és a nemzetegyesítés ideológiája; valamint a kisebbségi magyarokra mint az autentikusság hordozóira való hivatkozás (Feischmidt 2005, 7. p.).
E támogatási rendszer homogén kultúrájú kisebbségi közösségeket vizionál, s nem
for-6 A 2010 óta érvényesülő határon túli politika előzményének a 2001-es státusztörvény tekint-hető, amelynek következménye a magyarigazolvány kiadása, majd az állampolgársági tör-vény lett.
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/3, Somorja
dul azok helyzetének tényleges, szociológiai alapú megismerése vagy a velük való tény-leges, egyenrangú partnerség kialakítása felé (György 2013).
Zakariás Ildikó monográfiájában elemzi a nemzeti ideológia alapú támogatás/segí-tés rendszereit. Meglátása szerint a segítámogatás/segí-tés ideológiája a közösségért viselt felelősség, a szolidaritás viszonyait írja elő, fő céljának az identitás megőrzését, a kulturális repro-dukciót tekinti – utóbbit erősíti, hogy a kisebbségi magyarokra mint az autentikusság első számú hordozóira tekint. A szerző felhívja a figyelmet e támogatástípust átszövő hatalmi hálókra, a segítő-segített közötti viszonyra, amely tartós hierarchiát, aszimmet-riát termel, mivel „a segítés, a másikért vállalt felelősség szorosan összefonódik a hata-lommal, maga is hozzájárul egy hatalmi háló kifeszítéséhez. [...] A rendelkezésre álló erőforrások nagyobb cselekvési szabadságot biztosítanak a segítőnek, és nagyobb hatalmat a közös cselekvések értelmezésében, a jelentések megalkotásában”.
Zakariás kiemeli, hogy „a jót cselekvés, a segítés gyakran elismerést vált ki, a segítet-tek részéről pedig elköteleződést, amely az utóbbiak számára kötöttség, a cselekvő számára pedig a későbbiekben felhasználható erőforrás” (Zakariás 2018, 13. p.).
E támogatáspolitika jellemzően a maga számára kedvező kisebbségkép jelentésal-kotásait támogatja. Ráerősít egy eleve létező identitáskonstrukcióra (lásd az elitkutatá-sok eredményeit), azonban annak mindig csak azokat az elemeit veszi figyelembe, melyek beleillenek a kívánatos ideológiai keretek közé. A nemzeti alapú ideológiából felépül egy forgatókönyv, melyben a felek jellemzően tudják, hogy mi a szerepük. A támogatói oldal biztosítja az anyagi és szimbolikus erőforrásokat, a támogatott pedig a homogén kulturális víziót szolgáltatja a társadalmi képzelet számára. A két oldal repre-zentációs szándékai természetesen egybe is eshetnek, de előfordulhat az öngyarmato-sítás jelensége is, amikor a kisebbség a támogató fél elvárásai szerint alakítja önrep-rezentációját (szimbolikus vagy gazdasági tőkét remélve).
Ez a segítő és támogatáspolitika az elitrekrutációs folyamatokba való közvetlen bele-szólást is jelentheti. Ennek egyik példája a 2017-ben, Martoson alapított Esterházy Akadémia, mely a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával működik, és célja egy új, nemzeti elkötele-ződésű értelmiség kinevelése. Az akadémia honlapján nem található meg az oktatási program részletes leírása vagy az oktatók névsora, helyette olvasható egy motivációs szö-veg, melyben hangsúlyos szerepet kap a „szülőföld felemelésének”, a nemzeti érdekek-nek alárendelt szakmaiságnak a gondolata: „Miért legyek »Esterházys«? A legjobbak közé tartozhatsz, akik szülőföldjük felemelkedésében részt akarnak venni; részese lehetsz a felnövekvő új felvidéki közéleti nemzedéknek; felvértezünk a retorika, politikai kommuni-káció mesterfogásaival; mediális képzés tollforgatóknak: médiaszervezés, újságszerkesz-tés, videózás.”7 Bár a sokat emlegetett szlovákiai magyar értelmiségi/elithiány
problémá-7 A szöveg megtalálható az Esterházy Akadémia honlapján. Elérhető: http://esterhazyakade
mia.eu/ Letöltés: 2019. 06. 13.
FÓR UM Tár sadalomtudomán yi Szemle, XXII. évf oly am 2020/3, Somorja
jára az akadémia fenntartása egy nagyvonalú válasznak tűnhet, Zakariás felhívja a figyel-met, hogy a segítés gyakorlatának egyik jellemzője, hogy a pozitív érzelmek (például a hála) elfedik a hatalmi törekvéseket és az alávetettséget (Zakariás 2018, 89. p.).8