• Nem Talált Eredményt

2

Volt egyszer egy vonal. Nem látszott nagy vonalnak‚ de a radírgumi tartott tõle.

Egy aprócska vonal is hatalmas vonallá nõhet‚ ha nem törlik ki idejében. Ekképpen vélekedett a radírgumi.

Elszánta hát magát a cselekvésre‚ miközben a vonal egyre nõtt. Már-már nyilvánvaló vonal lett belõle.

A radírgumi elkezdte kitörölni õt az egyik végérõl indul-va‚ ám a vonal nõni kezdett a másik végén. Fárasztó egy munka‚ gondolta a radírgumi. Hiábavaló küszködés‚ gon-dolhatta volna a radírgumi‚ ha tovább viszi a gondolatme-netet. Észrevette‚ hogy erõfeszítéseivel arányosan zsugoro-dik. Végül teljesen elfogyott.

A vonal kisebb lett‚ a koporsót kísérõ többi radírgumi egymást vigasztalta. Ám érezhetõ volt‚ hogy nyugtalanok.

8

Volt egyszer egy vízihulla. Amikor abban az elhanyagolt állapotában kisodródott a partra‚ mint aki keveset vagy éppenséggel semmit sem ad a külsejére‚ meglehetõsen bûz-lött ahhoz‚ hogy észre lehessen venni‚ nem mostanában fúlt a tengerbe.

Az õrmester‚ aki csempészetre vagy még ennél is súlyo-sabb törvénysértésre gyanakodott‚ felszólította:

– Igazolja magát!

Ez elõl úgy tért ki‚ hogy külföldinek tettette magát‚

érthetetlen nyelvet beszélõ fürdõzõnek‚ akinek a tekintete elvész a messzi felhõkben.

– Honnan jött? – tudakolta az õrmester.

Egy‚ a hullámzás által kihangsúlyozott bizonytalan moz-dulat a távolba mutatott‚ a látóhatár irányába‚ vagy azon túlra‚ a világ másik felére.

– Velem kell jönnie a kapitányságra. Gyerünk – mondta neki az õrmester.

Talán félelembõl‚ bár ez ellentmond a látszatnak‚ a ví-zihulla egy hullámtól ösztönözve szökésre utaló mozdula-tot tett. Az õrmester feltartóztatta.

– Ha nem jön jószántából‚ majd jön kényszerbõl.

És megkísérelte kivonszolni a partra.

Lehangoló kép. A vízihulla kidülledt szemére homok ta-padt. Szája haragos tiltakozást fejezett ki‚ és egész testével ellenszegült‚ amennyire csak tudott. Igyekezett elnehezed-ni‚ a lehetõ legnehezebbé válni.

Ilyen ellenállás közepette az õrmester úgy ítélte meg‚

hogy kénytelen egy füttyentéssel segítségül hívni az altisz-tet‚ aki a szikláról‚ egy távcsövön át követte figyelemmel az eseményeket. Amíg oda nem ért a nedves homokfövenyre‚

feljegyzéseket készített a jegyzõkönyvhöz‚ miközben fél szemmel a vízihullát figyelte‚ sokatmondó‚ hûvös távolság-tartással.

– Ez is a makacs fajtából való – figyelmeztette az õrmes-ter az altisztet. Két karjánál fogva vonszolták a fövenyen fölfelé. Még szerencse‚ hogy abban az órában nem voltak fürdõzõk‚ ellenkezõ esetben az engedetlenségérõl szóló ta-núvallomások még inkább megnehezítették volna a vízihul-la helyzetét.

Az‚ hogy valaki a hatóság kezére kerül‚ és ilyen szembe-tûnõ módon ellenkezik‚ nem valami fenséges látvány.

11

Volt egyszer egy csendélet‚ amely mégsem volt egészen csendes. A kosárban lévõ almák egyikének a belsejét egy kukac puhította‚ keresztül-kasul járva járatokat vájt belé‚ és összerágta a gyümölcs húsát. Tette mindezt teljesen egye-dül.„A festõ‚ aki természet után festi ezt a csendéletet‚ ártal-matlannak látszik. Az almák felszínére összpontosít. Ke-véssel is megelégszik. Én tovább megyek.”

Valójában nagyon megfontolt kukac volt. Annyit tanul-mányozta az alma belsejét‚ hogy gyomorrontást kapott.

Ahhoz‚ hogy megkönnyebbüljön‚ egész a héjig el kellett jönnie. Errõl egy rothadásfolt árulkodott.

A festõ figyelmét nem kerülte el ez a természet pusztu-lására utaló elsõ jel. Hagyta‚ hadd terjedjen a folt. Egy megfertõzött‚ a rothadástól pusztuló‚ megfonnyadt almá-nak a megfestésével a festõ nem várt sikert ért el.

Talán igazságos lenne megosztani sikerét a kutakodó és kitartó kukaccal. Nem osztotta meg. Van ez így néha.

28

Volt egyszer egy lány‚ aki megkérdezte a szamaraktól‚ az összes szamártól‚ amellyel csak találkozott‚ hogy nem go-nosz tündérek és egyéb lények által elvarázsolt hercegek-e.

A szamarak nem feleltek. A legyektõl kába állatok nem sok ügyet vetettek a lány szapora csókjaira. Munkára ter-mett‚ tisztességes szamarak voltak‚ hiányzott belõlük az ábrándozás és a képzelõerõ.

Á m egyszer egy herceg‚ aki éppen arra járt‚ meghallotta‚

amint fáradhatatlan kérdezõsködése közben a lány egy öreg‚ elgyengült szamárhoz beszélt‚ aki minden kétséget kizáróan teherhordó szamár volt‚ utolsó példánya a meg-alázott és önérzetükben megsértett szamarak

nemzedéké-nek. Látta‚ amint a lány lábujjhegyre ágaskodva megcsó-kolta a visszataszító szamarat.

– Ekkora hit jutalmat érdemel – mondta a herceg.

Elõbújt rejtekhelyérõl‚ ahová behúzódott‚ és rátért az út-ra‚ hogy találkozzon a lánnyal.

A herceg nagyon szép volt. A szeme csillogott az örömtõl‚

mikor csókot kért a lánytól‚ és elmagyarázta‚ hogy az két-szeresen is kijár neki‚ mivel hercegi rangjának megfelelõ összes kiváltsággal bír. Miközben ezt mondta‚ a herceg hanghordozásával és mozdulataival is kifejezte szertelen büszkeségét‚ hogy õ élete végéig herceg marad.

A lány‚ bár nem hitt az oly ellentmondásosan viselkedõ ismeretlen szavainak‚ beadta a derekát. Annyi‚ de annyi csókot eltékozolt már...

Megcsókolta tehát‚ szûzies ártatlansággal és némi féle-lemmel‚ amit korábban sosem érzett.

Megcsókolta a herceget‚ a herceg pedig szamárrá válto-zott.

Abban a pillanatban‚ mintha csak varázslat folytán tör-ténne‚ az összes szamár‚ akit a lány annak elõtte megcsó-kolt‚ szép és örömtõl csillogó szemû herceggé változott.

52

Volt egyszer egy papírhajó‚ mely nekivágott a tengernek.

De az elsõ hullám összetörte a papírhajót‚ amely így vissza-tért a partra. A homokfövenyen siralmasan szétterült pa-pírhajótól bármit is kérdezni olyan kegyetlenség volna‚

amelyre nincs bocsánat. Mégis megrohanták:

– Hogy érzi magát a kaland után?

A csalódottságtól és a megalázó vereségtõl lesújtott hajó hanyagul elmosolyodott. Afféle papírmosoly volt:

– Lerí rólam‚ hogy mit érzek. Ennél egyértelmûbben nem fogalmazhatok.

58

A riporter‚ a kérészéletû szerencsétlenségekrõl szóló cik-kek írója azonban nem tágított:

– Tulajdonítja-e valami rendkívüli tényezõnek a hajótö-rést?

– A gyakorlat hiányának csupán. Leírhatja azt is‚ hogy hiányzik belõlem az elhivatottság.

Az újságíró nem érte be ennyivel:

– Az elhivatottság? Nos‚ ha így áll a dolog‚ mi szeretne lenni‚ ha újra kezdhetné?

A papírhajó‚ illetve az‚ ami megmaradt belõle‚ finoman kitért a további faggatás elõl. Kihasználva egy hullámot‚

mely a homokos partról csapódott vissza‚ eltávolodott az újságírótól. Az újságíró azonban cipõjét eláztatva szaladt utána:

– Még nem válaszolt... Kérem‚ mi szeretne lenni‚ ha újra kezdhetné?

Az elgyengült hajó a távolból felelt:

– Papírrepülõ. Természetesen.

Szelényi Zsolt fordítása

JOSÉ MARTINS GARCIA